Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-01-18 / 2. szám
Lovas szánkirándulás a Szabadság-hegyen iiicgcriiciiK a nuiianu Kara van isaiaiomui ear Normál? Szuper? jHfmttuktúmtik A világjárás hazai gondjai Kedves vendéglátóm, aki legalább egy sétakocsikázás erejéig kívánta megmutatni Brüszszel erdőkörítette vidékét, az autósztrádán kacskaringózva így szólt: „Keskenyek az utak Magyarországon.” Mondtam, épülnek szélesebbek is. Máris vannak. Bólintott. Nürnberg. Réges-régi emlék. Már több mint tízesztendős. Egy optikai szaküzlet kirakata előtt állunk. Barátom, kint dolgozó zenész lelkesedik: „Azt a masinát fogom megvenni.” „Nem érdemes, becsapódik” —r mondja mögöttünk egy dörmögő hang, magyarul. Bemutatkozás. Egy pohár sör a Marktplatzon. Kiderül, második generációs magyar. Amerikai. Még sohasem látta szülei hazáját. „És a tökéletes nyedvtudás?” Nevet. „Óh, apa nem adott vacsorát, ha otthon nem magyarul beszéltünk.” „Jöjjön velünk, holnap utazunk.” „Mehetnék éppen, mert végétért a szerelőtanfolyam, amelyre átjöttem.” „Nos?” „Drága. Maguk azt hiszik, hogy minden amerikai milliomos.” „Óh, a Hotel Claudius! És Szombathely! Előadás az Iseum szabadtéri színpadán! Minden csodálatos volt. És olcsó is, mert az sem megvetendő szempont egy francia tisztviselőnek.” „Tudja, másra számítottam. Amikor jó néhány éve először jártam Tihanyban, azt hittem sose érünk oda. Az a pántlika keskenységű út, és csak a motel volt, semmi más. Most meg autósztráda, gyönyörű szállodák. Gratulálok." És a véleményekkel, sokszor egymásnak ellentmondóakkal is, akár egy újságot megtölthetnénk. Mert az igények változatosak, hiszen a vendégek más és más országból érkeznek, és pénztárcájuk tartalma is különböző. Mert az idegenforgalmat tanulni kell, és jószerint alig 10—15 esztendeje, hogy „komolyabb stúdiumokat végzünk”. Mert a szemléletváltozás — hogy a bevétel érdekében először költeni kell —, nem elég: pénz is szükséges hozzá. Mégis — noha idegenforgalmunk növekvő számadatai láttán sem hihetjük, csakis azért jönnek hozzánk a turisták, mert már minden kívánságot kielégítünk — a számok elgondolkoztatnak. És természetesen egy sor újabb következtetés levonására köteleznek. Nos, hazánk igencsak előkelő helyet foglal el a nemzetközi idegenforgalomban. 1973-ban a világ idegenforgalma 215 millió turistát számlált, s a Magyarországra látogatók száma elérte a 7,2 milliót. Ugyanakkor 2,1 millió magyar utazott külföldre. Még egy adat: az elmúlt tíz év alatt Európában a nemzetközi turizmusban részt vevők száma évente átlagosan 10 százalékkal emelkedett, nálunk 30-cal. 1974-ről még nincs teljes kép Mindenesetre elgondolkoztató, hogy a nyugat-európai és a tengerentúli országok ismert gazdasági problémái, a valutapiac ingadozásai ellenére sem volt eddig csökkenés. Szurdi István belkereskedelmi miniszter, akinek tárcájához tartozik a túrizmus is, az okokról így vélekedik: „Mindebben szerepet játszik, hogy hazánk politikai és gazdasági életét stabilitás és a kiegyensúlyozottság jellemezte, és ezeken túl: a szolgáltatásaink színvonala, jó áruellátásunk, helyes árpolitikánk, valamint javuló nemzeti és vállalati idegenforgalmi propagandánk.” A belkereskedelmi miniszter véleménye megalapozott, az egyéni tapasztalatok is megerősítik. Ámde sem a miniszter, sem a szakma széles tábora nem hunyja be a szemét a problémák előtt. Van egy pár. Mindenekelőtt a szállás gondja. Vendégeink a megmondhatói, mekkorát változott a szállodai helyzet tíz év alatt. Az Intercontinentáltól a Marináig, az Annabellától a Claudiusig egy sor szálloda épült. A sok kemping és a fizetővendég-szolgálat hálózata is egyre többet segít. Mégis, mindez kevés. 1973-ban 29 ezer szállodai és 102 ezer kemping- és fizetővendég-férőhelyünk volt. A kereskedelmi szálláskapacitás 1964 és 1972 között két és félszeresére nőtt, ugyanezen idő alatt a külföldiek által eltöltött éjszakák száma viszont több mint háromszorosára. Ez azt is jelenti, hogy a külföldi és belföldi igényeket — elsősorban a főszezonban — egymás rovására elégítik ki. És a gondok — örülni is kell neki persze — nem csökkennek. Hadd említsünk legalább négyet, amelyek cselekvésre késztetnek. Az első: Magyarországét ma már joggal tekintik a kongresszusok országának. 1960-ban 60 nemzetközi kongresszus volt nálunk, 1974-ben 400. Ez a tény a nagy befogadóképességű szállodák építésének gyorsítását kívánja. A második: a statisztika azt mutatja, hogy sok az egy-két napra érkező „mozgótürista”. Ez a jelenség nemzetközi. A következtetés: növelni kell a vidéki kempingek, motelek számát, gyarapítani a középkategóriájú kis „családi” szállodákat. A harmadik: sok a tranzitutas. Jó lenne, ha néhány napig maradnának. És a negyedik: csábeszközünk, a gyógyvíz. Mindez azonban, természetesen, még tovább növeli a szállodaigényeket. De ha sikerül e téren előbbre lépni, nemcsak a „tranzit” egy része ragadna itt, hanem „széthúzódna” az idény is. Az ősz és a tél idegenforgalmi főszezonná rukkalhatna elő. Hogyan sikerül továbblépnünk? A negyedik ötéves tervidőszakban 24 szállodát helyeztek, illetve helyeznek üzembe, körülbelül 6700 szálláshellyel. 1976-ban — ez a terv — további három szálloda kezdi meg működését: Budapesten a Hilton, a margitszigeti gyógyszálló, és egy szálloda Balatonföldváron. 1975-ben 220 személyes gyógyszálló nyílik meg Hajdúszoboszlón. Hévizén a teljes gyógyászati szolgáltatást adó, 400 férőhelyes Termál, és számításba vették kisebb gyógyüdülő-szállók építését Harkányban, Bükfürdőn, Miskolc-Tapolcán, Gyulán, másutt is. A tanácsok egy sor új kempinget létesítenek, és bővíteni szándékoznak a fizetővendég-szolgálatot. Megoldódnak hát a szállásgondok? Reméljük: talán csökkennek némiképp. Sokkal-sokkal több erőfeszítésre van még szükség. A külföldieknek több mint fele közúton, autóval érkezik. Arányuk 1964-ben 40,3, 1972- ben pedig már 66,5 százalék volt. E tényből is sokrétű következtetés ered. A szolgáltatások újabb gondjait hozza. Mindenekelőtt a közlekedését. Legelőbb is az útviszonyok megjavításának gondját. E problémakörről és a tervekről — az utakról, a személygépkocsikról és a szolgáltatásokról szóló cikkeinkben — már említést tettünk. Most csak néhány szavas kiegészítést. Elsősorban azt, hogy — miként a nyár autós türistái tapasztalhatták — az utak rekonstrukciója ütemesen folyik. Ám még eltelik néhány esztendő — sok milliárdos program ez —, amíg az E-uta'k, a tervezett autósztrádák végig elkészülnek, és a növekvő forgalomnak megfelelő lesz a teljes úthálózat. Amely az örömöt — már most is — újra gonddal vegyíti. Mert az autós turizmus már nem csak a Balatont tekinti egyedüli célpontnak. Birtokába veszi az egész országot. így hát a balatoni — egyelőre csak kismértékű tehermentesítés — másutt gyarapítja a teendőket. Baranya az orfűi tórendszer térségével, Borsod a hegyekkel teremt új vonzási központot, és versengeni kézd Nógrád, a Dunakanyar, a Tisza-vidék és még tucatnyi, eleddig az idegenforgalom szempontjából kevésbé „felkapott” vidék. Öröm, hogy elébe mennek a jövőnek. A gond: ismét a szállásgyarapítás. És a szolgáltatás egész együttesének fejlesztése. Az utak mentén üzemanyagtöltő állomások, szervizek, éttermek és kisvendéglők, áruházak, valutabeváltóhelyek kellenek, és még sok minden. A fejlődés kétségtelen. A közelmúltban például hét helyen létesítettek szolgáltatásokat is nyújtó, új, korszerű határátkelőhelyeket (a felvett vízumok több mint 35 százaléka esik az átkelőhelyekre). Az olyan új hotelek, mint a visegrádi Hotel Silvanus, a dobogókői Nimród és társai a vándorturizmus jó bázisai, és nem is luxushelyek, Sok az új töltőállomás, a vasárnap is dolgozó szerviz, valutabeváltóhely, a specialitásokat nyújtó étterem és az egyszerű kiskocsma. Az üzletek árugazdagsága e helyeken már megbirkózik a turistaáradattal. De mindezt csak a fejlődés első lépcsőfokainak tekinthetjük. Hadd szóljunk még egy nélkülözhetetlen tényezőről: a szórakozásról. Akik az elmúlt nyáron végighallgatták a földvári üdülőhelyi klub hangversenyeit, kitűnő műsorát, jól szórakoztak. De hát egy klub a Balaton mentén? Húsz kellene, mondják a szakértők. Lesz is, de ehhez is idő kell. Folklórunkat sokan ismerik, a Szegedi Ünnepi Játékok híre nemzetközi. De hát a kincses Sopron, a kedves Szombathely, a híres Hortobágy is rendez ünnepeket, és a Budapesti Művészeti Hetek, a Szentendrei Teátrum, Matyóföld, Aggtelek látnivalóit, múzeumaink értékét mindenki ismeri? Gazdagabb, több nyelvű propagandára, jobb tárlatvezetésre, bőségesebb és speciális országjáró autóbuszparkra is szükség volna. És még mire? A légi idegenforgalom, főleg a charter-forgalomban levő lehetőségek jobb kihasználására. Emelni a vasúti közlekedés és az utasellátás színvonalát. Gyarapítani a parkolóhelyeket és szaporítani a tájékoztató táblák számát, szorgalmazni uszodák, szaunák, sportpályák építését, a speciális és nívós ajándéktárgyak készítését. Növelni a hazai és a külföldi információ- és szervezőbázisokat, erősíteni a propagandát, hogy az égy-két piactól való függőségünk csökkenjen. A hivatalos idegenforgalmi szervezetek nemzetközi szövetsége, az UIOOT prognózisa szerint Kelet-Európa 1980-ban 39—44 millió túrista érkezésére számíthat. Magyarország idegenforgalma megközelíti majd a 12 millió főt. A bevétel a több milliárdos nagyságrendet. Mert az idegenforgalom — nem tagadjuk, senki sem teszi — üzlet. Jó üzlet. Nem tartozik szorosan tárgyunkhoz, mégis hadd említsük: a külföldiek vendéglátása ezer szállal függ össze honfitársaink külföldi utazásaival. Íme egy „szál”: az elmúlt esztendőben országunk a tőkés idegenforgalmi devizabevétel 38 százalékát, a szocialista devizabevétel 22 százalékát bocsátotta a kiutazók rendlkezésére. De az idegenforgalom nemcsak üzlet, hanem a népek barátkozásának, egymás megismerésének nagy eszköze is. Magyarország tehát nem csupán az ellátás színvonalasabbá tételével törekszik helytállni. Szívét is kitárja a határon túlról érkezők előtt: Jöjjenek, szeretettel várjuk minden vendégünket!" Csatár Imre-Mr Szombathely kincse: a Hotel Claudius Útrakészen az autómentő sárga angyalai MTI felv. a n .. 4 ‘ 1pv* J** 'U, SHmMNH3fiÜ
