Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-16 / 4. szám
Például azt, hogy ki kell alakítani a szak- Elsőéves gépszemók új, a mai technikai céloknak megfelelő relök a tanműszerkezetét. Ezért a korábbi, majdnem 400 helyben szakmával szemben ma csak 188 van. Vagyis a szakmákat úgy csoportosították, hogy sokoldalúan felhasználható szakembereket képezhessenek. Máról holnapra természetesen ez nem megy. Mégis: az 1973—74-es tanévben már 138 szakmában folyik korszerűsített oktatás. A reform egy másik — az előbbi gond megoldását segítő — motívuma: a hármas lépcsőzetű oktatás bevezetése. Mi a lényege? Az első esztendőben viszonylag széles alapképzés. Például a vasipari szakmákra egyaránt jellemző alapfogások elsajátítása. A Reszelni nem könnyű! A szakoktató tanít, segít, osztályoz második esztendő az úgynevezett alapszakmai képzés ideje, ez a rokonszakmák speciális és legfontosabb ismereteit nyújtja. Az oktatás gyakorlati része ekkor már a vállalat műhelyében folyik, és a tanuló többé-kevésbé már részvevője a termelésnek. A harmadik év a speciális képzésé, mindenki a saját mestersége különleges tudnivalóival ismerkedik. A reform nagy súlyt helyez az anyagi futtatások rendezésére, hogy a tanulóévek minél kevesebb terhet jelentsenek a szülőknek, hogy növekedjék a pálya vonzása. A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint a szakmunkástanulókra eső társadalmi juttatás — mibe kerül képzésük, felszerelésük, ellátásuk — havi átlagban 412 forint. De ebben az összegben még nincs benne az ösztöndíj. Ez — ugyancsak átlagot számítva — havonta 212 forint. Az átlag azonban nem mutatja meg az ösztönzés különleges módszereit. Mert tudni kell, hogy egyes szakmákban — a már említett vasipariakban is — a tanulók kiemelt ösztöndíjat kapnak. Ez független a tanulmányi átlagtól, havonta 500 forint. Egy-egy kitűnő harmadéves szakmunkásjelölt fizetése tehát meghaladja az 1000 forintot. S ekkor még nem szóltunk a társadalmi ösztöndíjról, amelyet a gyárak adnak, hogy magukhoz vonzzák a fiatal szakembereket. Említsünk — a gondok és a remények nagyságának felvillantására — még két adatot: 1970 óta az egy tanteremre jutó tanulók száma 114-ről 95-re csökkent, a kollégiumokban és a munkásszállásokban elhelyezettek aránya pedig 13 százalékról 15,2 százalékra nőtt. A számok azonban — bármilyen sokatmondóak is — nem elégségesek ahhoz, hogy a szakmunkásképzés minden gondjára rávilágítsanak. Befejezésül tehát hadd szóljunk még egy olyan problémáról, amely még jobban bizonyítja a szakmunkásképzés felelősségét. 1945 óta 754 ezer szakmunkást képeztek az intézetek. S most is minden évben 50 ezer gyerek ül be padjaikba. Nemcsak olyanok, akik idegsejtjeikben hordozzák munkás apáik hivatásszeretetét, szívükben a gyárhoz való vonzódást, hanem gyengébb tanulók is, és rengeteg falusi gyerek, aki ugyan tudásra szomjas, tettrekész, de nem tehet róla, hogy távoli tanyák, kis falvak osztatlan iskoláiban tanulta meg a betűvetést, a számolást, s most egyszerre matematikára, fizikára fogják, s a gyár munkakultúrájával kell ismerkednie. Magyarul, arról van szó, hogy az általános iskola után a szakmunkásképző intézet a legfontosabb iskolatípus, mert ez új munkásnemzedékünk egyedüli nevelője. Jószerint mindent neki kell adnia. Foltozni az esetleges lyukakat, amelyeket az általános iskola hagyott, grádicsokat építeni a továbbképzéshez azoknak, akiknek tudásszintje alacsonyabb a kelleténél, megtanítani őket tanulni, és a szakma szeretete mellé egy emberibb élet akarását is útravalóként adni. Meg lehet mindezt oldani? Lehet? Kell. Mert a technikai-tudományos forradalom kora iparának művelt szakmunkásokat nevelni — tudjuk — nemcsak a mi gondunk, ez világprobléma. De a szocializmust építő Magyarországon e gond nemcsak az ipar magánügye, elodázhatatlan társadalmi feladat is. Ezért megoldására — tán a cikkből is kitűnik némiképp — egész társadalmunk összefogott. Csatár Imre Néhány lány is tanulja a vasipart Tantermi foglalkozás A villanyszerelők gyakorló és mérőtermében a legkorszerűbb eszközök is megtalálhatók 5
