Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-12-07 / 25. szám
Kárpáti József és Molnár Béla Novotta Ferenc felvételei Az elnökségből Szabó Zoltán és Bognár József megőrzése, a magyarságtudat erősítése útján OIIímzM a Jllűqtjjimk r()iláqy/lm'htqt Akadémia, 100 esztendős Zeneakadémiánk. Az Elnökség határozatot fogadott el a jubileumi évben esedékes teendőkről. Az Elnökség végül hozzájárult a főtitkári posztot hét éve betöltő Kárpáti József felmentéséhez és köszönetét fejezte ki eredményes munkájáért. Egyben az MVSZ főtitkárává választotta dr. Szabó Zoltán ny. egészségügyi minisztert. A vitában számosán felszólaltak, az elnökségi ülés Bognár József, az MVSZ elnöke zárszavával fejezte be munkáját. Az ülés részletes ismertetésére még visszatérünk. A MAQYAROK VILÁQSZÖVETSÉQE ÉLETÉBŐL Tyalútkozái a ih/i is az új jötitkámil A Benczúr utcai épületben, a Magyarok Világszövetségének székházában, a székház főtitkári szobájában találkoztam ennek a társadalmi egyesülésnek a régi és az új főtitkárával. A Magyarok Világszövetsége társadalmi egyesülés, s az a célja, hogy ápolja a közös hazából való származás tudatát és őrizze valamennyiünk egyetlen, örök anyanyelvét. A magyar nyelvtudomány nagy alakja, Bárczi Géza Kossuth-díjas akadémikus így szólt erről az első, a debreceni Anyanyelvi Konferencia bevezetőjében: „Régóta sokan éreztük, az óhaza határain belül és kívül egyaránt, hogy szükség volna az egyetemes magyarság összefogására, a magyar öntudat serkentésére, sok esetben fölébresztésére, s hogy erre immár nemcsak keresni kell a célravezető utakat, hanem meg ts kell tenni az első lépéseket.” Szemben ül velem az a férfi, aki hála a külföldön élő honfitársak és a hazaiak összefogásának és segítségének, megtette ezeket a kívánt és idézett első lépéseket, és az a másik férfi, aki az első lépések nyomán kíván tovább lépni és a régi alapokon tovább építeni. Kárpáti Józseffel, a Magyarok Világszövetségének távozó és dr. Szabó Zoltánnal, a Világszövetség új főtitkárával beszélgettem. A beszélgetés két óra hosszat tartott, s minden árnyalati részletét visszaadni szinte lehetetlen, de a Magyar Hírek olvasói számára mégis megkísérlem tolmácsolni azt, ami egyaránt jellemző volt mind Kárpáti József, mind Szabó Zoltán elbeszélésére. Kárpáti József diplomata. Szabó Zoltán orvos. Kárpáti József új életünk hajnala óta külügyi szolgálatban állt, a magyar békediplomáciát képviselte. S hét éven át a Magyarok Világszövetségének a főtitkáraként szolgálta azt a feladatot, amelyet — hogy ismét Bárczi Géza debreceni beszédéből idézzünk — így jellemezhetünk: „Az öt világrészben szétszórt magyarság öszszetartozásának a tudata oly becses kincs, melyet minden magyar ember, akinek lelkében még nem némult el az anyanyelv csengése, még nem halványodott semmivé a közös történelmi múlt emléke, féltékenyen és aggódva őriz legbelső rejtekében.” Szabó Zoltán mint egészségügyi miniszter a magyar népegészségüggyel foglalkozott, ha szabad így megfogalmazni, egy nép egészségére vigyázott, mielőtt nyugdíjba ment. 1939-ben doktorált, harmincöt esztendő óta orvos, s a pécsi és a pesti belklinikán eltöltött esztendők után az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének a főtitkára lett. Később — tíz éven át — miniszter volt. 1963-ban elnyerte az orvostudomány kandidátusa tudományos fokozatot. A budapesti orvostudományi egyetem docense, egyetemi előadója. Nyilván sokan felteszik majd a kérdést; miért köszönt le Kárpáti József, s milyen elgondolásokkal érkezett utóda, Szabó Zoltán? Mi volt Kárpáti József munkásságának a mérlege, s hogyan kívánja a külföldön élő honfitársaink és a hazaiak kapcsolatát, összetartozását tovább építeni Szabó Zoltán? Kárpáti József nemrég nehéz műtéten esett keresztül, s ha majd sztuós, kemény természetével legyőzi a betegség ártalmát és gondjait, újra külügyi szolgálatba lép, a magyar békediplomáciát szolgálja tovább. A beszélgetés során megjegyezte, hogy a diplomáciai életben és gyakorlatban szokatlanul hosszú ideig, hét évig működött a Világszövetség főtitkáraként. — Ennek az a magyarázata — jegyzi meg —, hogy magához vonzott, elragadott a feladat és a munka, amelyet a szövetségben végeztem. Először sokan azt mondták, hogy „nem fog ez menni”. A feladat lebírhatatlanul nagy. Nem nyugodtam bele, hogy „ez nem megy”. S ebből következett a felismerés: a világ magyarsága, a diaszpóra mindaddig létezik, amíg a magyar nyelv él. Mi nem vizsgáltuk azt, hogy ki mikor hagyta el a közös szülőföldet, hanem kapcsolatot építettünk ki a külföldön élő magyar hazafiakkal, haladó magyarokkal, hogy a közös anyanyelv megmentésén munkálkodjunk. , A költő Váci Mihály Népszabadság-beli híres cikkét emlegeti. Váci a szavak harangzúgásának az erejével szólt a magyar diaszpórával való szoros kapcsolatok szükségességéről, a külföldön élők édes anyanyelvének az oltalmazásáról. — E cikk alapján, közös beszélgetések során munkatervet dolgoztunk ki: megünnepeljük hazánk felszabadulásának huszonötödik évfordulóját, megemlékezünk az államalapító Szent Istvánról, s megrendezzük az első, a debreceni Anyanyelvi Konferenciát, a világban szétszórt magyarok találkozását. E cél szent volt, s e szent cél érdekében kerestük és találtuk meg az ezekben a kérdésekben hasonlóan gondolkodó szövetségeseinket s velük együtt alakítottuk meg az Anyanyelvi Konferencia Védnökségét, amely megkezdte a külföldön élő honfitársaink részére a magyar tankönyvek kiadását. Amit tettünk, csak kezdet volt. Az alap. Elhallgat, néhány pillanatig töpreng, hogy a fogalmazás hajszálpontos legyen: — A tét a külföldön élő magyarság magyarságtudatának fennmaradása. Most a legnagyobb gondunk a második, a harmadik nemzedék magyar öntudatának megtartása, úgy, hogy a magyar anyanyelv ápolása, megőrzése egyúttal elmélyítse a befogadó népek iránti kötelességérzetet. Ezzel a külföldön élő magyarok a népek barátságának a közös ügyét szolgálhatják. Ha mi itthon olyan szívósan és olyan eltökélten dolgozunk mint amilyen buzgalommal és lelkiismeretesen szívünkön viseljük ezt a nemes ügyet, akkor nyugodtan és büszkén mondhatjuk, hogy erőnkhöz képest mindent megtettünk a magyar diaszpóráért. Én ezeknek a gondolatoknak és feladatoknak a jegyében adom át a munkahelyemet, s kívánok további jó munkát. Kárpáti József a hivatásából indult ki, a diplomácia hajlékonyságából, türelméből, amikor a múltról, s az első lépésekről beszélt. Szabó Zoltán is, hűen a hivatásához, az orvosi munkával kezdte, amikor elképzeléseiről szólt néhány szót. — En azt tanultam, azt tanítom és az a meggyőződésem, hogy csak az a jó orvos, aki humanista, aki humánus. Bárhol dolgozzék is az orvos, ha igazi orvos, ezt a hivatásától el nem választható humánumot kell képviselnie. — A Világszövetség főtitkárának lenni nem egyszerűen munkaterület, nem csupán beosztás, hanem élő szenvedély kérdése. Szenvedély nélkül ezt a feladatot ellátni nem lehet. — Sokat gondolkoztam azon — jegyzi meg később Szabó Zoltán —, hogy mi köti össze eredeti hivatásomat, az orvosi munkát azzal a föladattal, amely előttem áll. Mindenképpen az orvos humánuma. Ennek a humánumnak — s most már nemcsak az orvoséról szólok — igen sok részecskéje, összetevője, árnyalata, tartalma van. Az ember tartozik valahová, valakihez. Családi közösségbe, nemzeti közösségbe, a közös anyanyelv határokon tűlívelö közösségébe. Ez a mély kötődés egymagában kifejezi a humánumot, s ennek a kötődésnek a lazulása, vagy egyenesen a hiánya a humánumot is árnyékba borítja. A hűség a közösséghez, az anyanyelvhez, mindenképpen a humánum egyik vetülete. Én ezt a hűséget szeretném szolgálni a Magyarok Világszövetsége főtitkáraként. Kárpáti József munkássága idején az alapokat lerakták. És ezek az alapok igen szilárdak. Biztosan lehet építeni rájuk. Ismerjük a feladatainkat, s tudom, hogy igen hosszú időre szóló munkáról van szó. Én ezen a megkezdett úton akarok haladni tovább. Ugyanazon az úton, és ugyanúgy, ahogyan azt Kárpáti barátom és munkatársai kiépítették, és ahogyan ők az első lépéseket megtették. Kárpáti József jegyzi meg végül, hogy a külföldön élő honfitársaink szeretetére, hűségére a legjobb példa, a hazalátogatók állandóan emelkedő száma. — Amikor hét év után távozom erről a helyről, az első szavam a köszöneté. Hálás vagyok a külföldön élő honfitársainknak, hogy megértettek minket és segítettek nekünk abban, hogy segítsünk nekik. Ezen az úton is megköszönöm a magyar diaszpóráért dolgozó pedagógusoknak, lelkészeknek, egyesületi vezetőknek, nyelvészeknek, íróknak, népi táncosoknak, művészeknek, tudósoknak, az anyanyelvűnkhöz hű családoknak, az édesanyáknak a szeretetüket, a ragaszkodásukat és a segítségüket. Csak velük egyetértve, velük szövetkezve haladhatunk tovább. Buffy Péter >WVWWW^/WWWWWWWVWWV/WWWWWVWWSA/> 7
