Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-02 / 3. szám
ODÜSSZEUSZ „Nomen est omen” tartja a régi latin közmondás. Hallgass Jenő Zoltán; Eugenio Hallgass sajátságos neve sajátságos jelentést sugalmaz s az ember akaratlanul játszani kezd a szóval: aki gondolatait kőbe vési, hallgat. A szobrok beszélnek helyette. Eugenio Hallgass csaknem harminc évig műveivel hallatott magáról. S amikor most hírt kaptunk felőle, újságkivágások, katalógusok, fényképek számolnak be több évtizedes munkásságáról, s a vaskos paksaméta, mely egy gazdag alkotó életnek csak a sűrített kivonatát tartalmazza, abból az alkalomból került hozzánk, hogy a római argentin követség kulturális szalonja, kiállítást rendez műveiből. 1947 és 1905 között ugyanis Argentínában élt. Jelenleg Rómában dolgozik. És 1912-ben... Baján született. A cikkekből, kritikákból, méltatásokból s az ezekben elszórt rövid életrajzi utalásokból kell tehát összeraknunk a művész portréját. Korán árvaságra jutott, két tisztviselő nővére — vállalva a nélkülözést — taníttatta a tehetséges kisfiút. Középiskolái elvégzése után Teles Ede növendéke lett, majd az Iparművészeti Főiskolán tanult. 1938-tól 40-ig a firenzei Accademia di Belle Arti-n folytatta tanulmányait, de midőn Olaszország belépett a háborúba, a művész visszatért Budapestre. Két évvel később azonban már ismét Itáliában, ezúttal a római Accademia di Belle Arti-n szívja magába azt a levegőt, amely egy szobrász életeleme lehet: az olasz reneszánsz levegőjét. A világ nagy megrázkódtatásai közepette őt Verrocchio, Donatello, Michelangelo veszi körül. S aztán, amikor Európa, a klasszikus szépség földje elcsöndesedik, megnyugszik, ő hirtelen elszakad tőle. Caggiano hercegprímás meghívására átköltözik Argentínába. Csaknem húsz évig él és dolgozik ott, mind magasabb tisztségeket betöltve az argentin képzőművészeti életben: előbb „A tövis’’ SZERELMEI A szomszédos szocialista országok sajtója ünnepi hangon emlékezett meg Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulójáról. A jugoszláviai Magyar Szó, a költőt méltató kis tanulmány bevezetőjében Domby Mártonra, Csokonai egykori kollégiumi társára, majd első életrajzírójára hivatkozik, aki ezt jegyezte fel róla: „Egy dinamikus új világot teremtett, az aesthesis törvényei szerint, maga képére és hasonlatosságára.” S a cikk írója Szeli István szerint e megállapítás ma is helytálló. A saját képére egy új világot teremtő poéta nevével költészetünk a legmagasabb ormait méri: Balassi — Csokonai — Petőfi — Ady — József Attila, s e vonulatba nemcsak a történelmi időrendbe sorolás okából került, hanem önálló értékei miatt, mert „eszenciánsan fejezett ki egy kort, egy századot, egy emberi és társadalmi világot, Domby óta elismert magas művészettel.” Élete, sorsa tragikumát a jugoszláviai magyar lap cikkírója abban látja, hogy „a történelem vákuumába került: későn született ahhoz, hofry Kazinczy ékkai, Hajnóczyékkal vehessen részt az első magyar köztársasági ntozgalmak hősi »epochájának« küzdelmeiben, de igen korán ahhoz, hogy akár a reformkor, akár negyvennyolc eseményeinek részese lehessen.” Az ember, a költő, és a kor érdekes elemzése után Szeli István, Csokonairól szóló cikkét így fejezi be „Ilyenkor (ti. az évforduló alkalmával) nem az intim hangulatokat kell meglesni, nem is a tragikus egyéni sors fordulatain kell meditálni, hanem azon, mit üzen a költő nekünk, a huszadik század emberének.” Erre a gondolatra rímel a csehszlovákiai Üj Szó cikkének már a címe is: A kétszáz éves Csokonai öröksége. A cikk írója Kovács Győző, a költő életművének alapvonalaként emeli ki, hogy egyidejűleg szintézisbe tudta olvasztani mindazt, amit a XVIII. századi magyar költészet, mint eredményt felmutathatott, s ugyanakkor korszerű volt olyan értelemben, hogy előkészítette a XIX. századi költészetet. Az összegező és a korszerű jelzőkhöz a cikkíró egy harmadik fontos jegyet társít: azt, hogy „Csokonai haladó költő volt, a fogalom költészeti-esztétikai, társadalmi és politikai értelmezésében.” Vitába száll azokkal, akik csak a kecses rokokó költőt akarják látni benne, „hiszen életébe és költészetébe minduntalan betör a politika, s költészetét nem hagyhatja nyugton”, sőt e költészet lényeges eleme lesz a XVIII. század filozófiája, melyet Csokonai költői módon „áthasomtott” s végül is így találkozott benne az európai és a magyar. A cikk írója megállapítja: ahogyan Petőfi „nem alkudott”, nem alkudott Csokonai sem. S ez a kor, amelynek költészete üzent, a mi századunk, tisztelettel hajlik meg öröksége előtt. Ez alkalomból említjük meg, hogy a Bánáti Híradó című lapban a Jugoszláviai Magyar Nyelvművelő Egyesület egyik fiókszervezete szavalóversenyt hirdetett meg, Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulója tiszteletére. s. m. A Budai Vár királypincéjében, majd a Katona József Színházban hónapok óta — immár harmincötödször — zengenek fel egy költői játék szavai. Anyaga Homéroszé, de a hazai földbe plántálta a költő, Devecseri Gábor. Az Odüsszeusz szerelmeiben az ő képzelete, álmai, gondolatai röpítenek bennünket a homéroszi tájakra. Irónia és életbölcselet, játékosság és vallomás, a dráma taraján végiglebbenő édes líra, és mindenekfölött hit az emberben — ez az Odüsszeusz szerelmei. írója örökül hagyta ránk e művet — oly sok többivel együtt —, hogy higgyünk és reméljünk. Jó társa, Huszár Klára emelte színpadra úgy, ahogy a költő megálmodta. S a színészek — Sinkó László, Kohut Magda, Csernus Mariann, Zolnay Zsuzsa, Váradi Hédi és mind a többiek — játékos örömmel visznek bennünket a homéroszi tájakra, hogy a költő gondolatait hallgatva önnön drámánkra is ráismerjünk. És erőt merítsünk belőlük. Cs. I. A két istennő, Aphrodité és Athénae: Zolnay Zsuzsa és Csernus Mariann (MTI felv.) Fiatal magyar paraszt feje Lent: A művész egyetlen, Magyarországon fellelhető alkotása a budai Szent Antal templomban Az Odüsszeuszt megszemélyesítő Sinkó László Pénelopével, Kohut Magdával a Mendoza város egyeteméhez tartozó kerámiai iskolát vezeti, majd Buenos Airesben a nemzeti műemlékek osztályának igazgatója, később ugyanott a Szépművészeti és Kulturális Bizottság igazgatója. 1965-ben visszatér Olaszországba, azóta családjával együtt Rómában él. És rengeteget dolgozik. Az imént azt írtam: portréját a cikkek alapján kell összeraknunk. A fényképek, amelyeket műveiről kaptunk, széles skálájú, sokrétű művészről vallanak, aki a grafikában s az absztrakt festészetben is éppoly otthonosan mozog, mint első ihlető-közege, a klasszikus formák világában. Úgy tetszik; az élet minden mozzanata izgatja, megjelenítésre ösztönzi, de — ha e csöndes, zárkózott s mégis oly beszédes közlésből, a művekről készült képekből következtetnünk szabad — úgy érezzük, elsősorban s eltéphetetlenül a klasszikus szépség vonzásában él. Ugyan kinek ne jutna eszébe „A tövis” című alkotásról a görög szobrok harmóniája? De a hasonlóság ellenére minden művén egyéni, eredeti jegyek csillognak. E belső világ megőrzésének a kulcsát talán annak a kemény arcélű fiatal férfinak a portréjában találhatjuk meg, amely alatt ez áll: „Fiatal magyar paraszt feje”. És — noha a távol élő művésznél a személyes találkozás helyett meg kell elégednünk azzal, hogy cikkek és fotók beszélnek róla — egy rövid levélben néhány szó erejéig ő maga is megszólal. Eugenio Hallgass ezt írja: „Annak idején állami pozícióm miatt Argentínában föl kellett vennem az argentin állampolgárságot Ennek ellenére sem lélekben, sem mentalitásban nem szakadtam el Magyarországtól.” S. M. FÖLDES JUDIT: Otthon UTÓHANG A II. ANYANYELVI KONFERENCIÁHOZ* Nem hét világ csodája: kicsiny napszámos a hitben egy megbokrosult föld visszarúgó konokul kemény rögein idegenben — elkötelezetten hitemben mindmáig maradtam magyarnak Idegen esők permetétől összecsapzott hajjal szélcsípett szomjú bőrrel szívtam be újra pórusaimba a hazai napfény szétömlő szeretetét — otthonosan az idegen nyelv dallamos nyelvtanában mégis egyetlen dallamot álmodom élek csupán — s ha oxigénsátor alatt is zárt szkafanderemben az űrbe kilökve reáült tagjaimra a bénaság fagya: földeden fölenged jéghegyek zúzmarás halálértékű könnye és fuldokló Anteuszod lélegzik ismét határtalan határaid között emberré érlelődve hazám A vers írója, — Belgiumban élő honfitársunk — résztvett a II. Anyanyelvi Konferencia szombathelyi tanácskozásain. Hallgass Jenő Zoltán a műtermében l) T
