Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-10-12 / 21. szám
^l K megfiatalított Bozsik József a világhírű, százszoros válogatott labdarúgó új szerepkörben mutatkozott be az osztrák fővárosban. Ám, ahogyan annak idején 1947. szeptember 14-én balsiker kísérte Bécsben játékospremierjét, hiszen a jelenleg Spanyolországban edzősködő Szusza Ferenc három gólja ellenére 4:3- ra győztek Binderék, a kapitányi tűzkeresztsége is vereséggel végződött. Más kérdés, hogy a játékos tóésőbb számtalanszor kárpótolta magát, s ugyanez a kapitánynak is sikerül majd? Legyünk őszinték, icjézzük nyugodtan a bécsi véleményeket: „Ilyen gyengén jgtszó magyar csapatot még nem láttunk ...” A gyenge teljesítmény tenyérül a szemtanúk mellett a televízió képernyője előtt is. meggyőződhettünk. Az erősen átszervezett és megfiatalított magyar válogatott kínos vereséget szenvedett. A játékosok az első félidőben olyan elfogódottak voltak, mint valami kezdő amatőrök és erre a fiatalság idegessége sem lehet magyarázat. Az igaz, hogy a kezdő csapat tizenegy játékosa korábban csak hatvanöt alkalommal szerepelt a válogatottban, de a tapasztaltabbak közül sem akadt egyetlen olyan labdarúgó sem, aki jelenlétével, magabiztonságával meg tudta volna nyugtatni társait. A mér - kőzés egyetlen örvendetes ténye az volt csupán, hogy a második félidőt jobb erőrjléte, nagyobb Jcüzdeni akarása révén részben már a magyar csapat irányította. De a tizenötödik percben kapott gól kiegyenlítésére ez sem volt elegendő, kétszer a kapufa hárított, egyszer pedig az egyébként újonc Maurer kapus védett bravúrral. „Olyan az egész mint valami rossz álom és sajnos túl későn ébredtünk...” — nyilatkozta Fazekas László, az Újpesti Dózsa játékosa, aki 34 válogatottsága ellenére sem tudta valóra váltani Bozsik elképzeléseit. A magyar labdarúgás több évi sikertelensége után ez a játék azonban sajnálatosan nemcsak valami rossz álom, hanem a jelen helyzetet, a magyar foci erőviszonyait tükrözi. Az Országos Testnevelési és Sporthivatal ez év első felében foglalkozott a labdarúgás problémáival. A bajokat végre őszintén, csapat bemutatkozott teljességében feltáró határozat s annak naponta történő következetes megvalósítása azonban — ahogyan a közelmúltban, a hatvanadik születésnapját ünnepelt Baróti Lajossal folytatott beszélgetésünk nyomán megírtuk — csak hosszú távon ígér javulást, hiszen az alapoknál kell kezdeni a reformok végrehajtását. S Bozsik a maga hozzáértésével, tekintélyével nem teremthetett csodát egyik napról, a másikra. Ráadásul a bécsi mérkőzés izgalmaiba belebetegedett, Szívpanaszokkal került a kórházba s gyógyulása hosszabb időt vesz igénybe. *7 A felemelkedés útja hosszúnak, küzdelmesnek ígérkezik. Az osztrákok elleni mérkőzés ezt világosan megmutatta. Az erőviszonyok valós értékelése után még akkor is ezt kell mondanunk, ha közben a bajnoki mérkőzések iramán, változatos játékán már olykor érződnek az előrehaladás jelei. Az általában nagyobb iramú játék, a küzdeni akarás és nem utolsósorban a fiatalok lendülete sok nézőt visszacsalogatott a lelátókra. Így az első hét forduló 58 mérkőzésének 164 gólját 561 300 néző látta. Az átlagos nézőszám tehát hosszú évek után újra tízezer fölé emelkedett. Ebben azért néhány külső körülmény, a Fradi pálya megnyitása, azaz a zöld-fehérek régi, Üllői úti otthonának újjáépítése, továbbá az újonc Békéscsaba mindig nagyszámú közönsége, a népstadionbeli kettős mérkőzések felújítása és az állandó televíziós közvetítések számának csökkentése is közrejátszik. A fiatalok azonban mindenképpen külön fejezetet érdemelnek. A Ferencváros például a Celldömölkön feltűnt s Szombathelyen át az Üllői útra került Szabó Ferenc személyében a jelek szerint megtalálta régi híres centercsatárai, Pataki Mihály, Sárosi György vagy éppen Albert Flórián méltó utódát. A 18 éves labdarúgó a Rába ETO elleni mérkőzésen öt alkalommal talált a győriek kapujába s remek alakításai mellett szerény viselkedése, odaadó szorgalma is biztosítéka lehet további fejlődésének. A száztizenhetedik találkozó is baráti kézfogással kezdődött a magyar és az osztrák labdarúgó válogatott kapitánya Horváth (balról) és Hof között Változatlanul bízunk benne, hogy a vezetők hamarosan rátalálnak a Szabó Ferenchez hasonló tehetségekre. A bécsi barátságos mérkőzés után már két fontos, Európabajnoki selejtező következik Luxemburg és Wales ellen — idegenben, Az osztrákok elleni formát tekintve nem lesznek könnyű mérkőzések, vagy talán igaza lesz Fazekasnak és addigra legalább kissé felébred rossz álmából a kapitány fiatal legénysége? ... Vad Dezső Krankl, a fiatal bécsi gólkirály fejese: a mérkőzés egyetlen, az osztrákok számára győztes gólja... A magyarok mintha közelről néznék az akciót, Mészáros a kapuban ragadt, Horváth sem tud beavatkozni Azért a magyarok is tudnak gólt lőni... Szabó Ferenc (jobbról) a Fradi fiatal, 18 éves csatára öt gólt lőtt a Rába ETO elleni bajnoki mérkőzésen, öt góljának egyike, elegánsan gurít a jobb sarokba... A lelátóról jelentjük Kőszegi György, a Leninvárosi Kohász fiatal, lepkesúlyú súlyemelője aratta a magyarok legszebb sikerét a Manilában rendezett idei világbajnokságon. A szakításban (105) első, lökésben (125 kg) harmadik, az összetettben pedig az iráni Nassziri, Földi Imre hajdani nagy ellenfele mögött a második lett. A többiek — Szűcs Lajos, Ambrózy Jenő, Stark András, és Baczakó Péter — erejéből ezúttal csak szerényebb helyezésekre futotta. A csapatversenyt nem kis meglepetésre a bolgárok nyerték (78 ponttal), a szovjet együttes előtt (74), a magyarok 35 ponttal csak a hatodik helyet tudták megszerezni. ■¥• A Taróczy, Machán összeállítású magyar teniszcsapat l:l-re legyőzte a finneket a Davis Kupa keretében, A következő fordulóban, már 1975 tavaszán, a hollandok szerepelnek Budapesten. A fedettpályás Király Kupa tornán pedig a spanyolokkal mérkőznek Taróczyék. * Megalakulásának negyedszázados jubileumára készül a Bp. Honvéd. Az ország legnagyobb, legeredményesebb sportegyesülete számos nemzetközi találkozót rendezett a jubileum évében. Az Európa-bajnokságot nyert, sokszoros magyar bajnok kosárlabdacsapat egykori kiválóságai Simon, Bánhegyi, Czinkán, Greminger és társai pályára léptek, ma is kiváló alakításaikat nagy tapssal fogadta a közönség. A Vasas női kézilabda-csapata sorrendben harmadszor nyerte a magyar bajnokságot. A férfiaknál a Tatabánya vezet az Elektromos és a Bp. Spartacus előtt. * Harminc ország több, mint négyszáz küldöttének részvételével rendezték meg Budapesten a III. Európai Sportorvos Kongresszust. * A svájciak Thunban bonyolították le az idei sportlövő világbajnokságot. A legjobb magyar helyezést a futóvadlövő csapat szerezte ezüstérmes, második helyével. Csermák József a világ első hatvanméteres kalapácsvetője, a Helsinkiben rendezett olimpia aranyérmese vándorserleget ajánlott fel egykori felfedezője és edzője, dr. Papp Pál tapolcai orvos emlékére kiírt dobóversenyre. * Az idei sakkbajnokság három nagymester — Csőm, Adorján és RIbll — hármas holtversenyével végződött. A most megrendezett hármas körversenyből a 23 esztendős Ribli Zoltáp került ki győztesen, biztosan előzte meg vetélytársait, s nyerte első alkalommal az országos bajnokságot. Klampár Tibor asztalitenisz világbajnok játékjogát újra felfüggesztették. A fiatal sportember fegyelmi ügyeinek aktái már vaskos kötetre rúgnak. Most újabb fegyelmezetlensége után betelt a pohár, Bérezik Zoltán javaslatára a válogatottból is kizárták. * A BVSC, a budapesti vasutas együttes nyerte az idei férfi asztalitenisz csapatbajnokságot. A vasutasok a fiatal Gergely, a tapasztalt Rózsás, a nagyszerűen védő Börzsey, az első helyért vívott mérkőzésen 13:7-re verték a Spartacust, ahol Sidó. az edző és a világbajnok Jónyer István az elsőszámú játékos. Deák Ferenc írfa VÍZSZINTES: 2. Deák Ferenc Írja egyik munkájában (az idézet első része, zárt betűk: I, L, R). 14. Egész nyáron át virágzó dísznövény. 15. Udvarias, rendkívül figyelmes. 16. A ló elindítására használt szó. 17. Haragos tekintetű, mogorva. 19. A gyanúsított ruháit átvizsgálja. 20. Állóvíz (névelővel). 22. Te és én. 23. Nem ugyanaz. 25. Szemléli. 26. Burkolatsűly. 28. A gerincesek törzsébe tartozó állatok (névelővel). 31. Bő. 32. Főleg bélésanyagnak használják. 33. Hivatkozás. 35. AZ étel Ízesítője. 36. Párizs alatt ömlik a Szajnába. 37. A Deák-Idézet második része. 38. Fordított névelő. 39, Capek drámája. 41. Tik- ... 42. A rfz vegyjele. 43. Szónoklattan. 47. Pépszerü étel. 49. S. T. 51. Délelőtti előadás. 52. Féltucaton. 53. Ama betűi, keverve. 55 Sienal festő (kb.- 1477—1549). 57. Élete. 59. A szem szivárványhártyája. 61. ■ • --zug. 62. Q. P. 64. Ritka, németül. 65. Személyemről. 67. Régi fegyver. 69. Ellentétes kötőszó. 70. Hibáztatni, 72, Erősen hozzátapad. FÜGGŐLEGES: 1. A Deák-idézet befejező része (zárt betűk: F, A, L, 0). 2. Olasz légiforgalmi vállalat. 3. M. E. 4. Lásd az 53. sz. sort. 5. Föld alatti törpe, manó. 6. Olasz város, tengert neveztek el róla. 7. Téli hónap, röv. 8. H. R. 9. A bolgár autók nemzetközi jelzése. 10. A. A. M. 11 Mikszáth hívta így feleségét. 12. A kézimunkának egyik népművészeti fajtája. 13. Cinezés. 18. Birtokomban. 21. Község a nyíregyházi járásban. 23. ... Hari (hírhedt kémnő volt). 24. Konyhakerti növény. 27. Nagyobb szoba (névelővel). 28. város Dél- Vietnamban. 30. Lásd a 47. sz. sort. 34. Nagymértékben. 37. Huzallal összeerősít. 40. A közlekedési eszközön közlekedik. 42. Harcra buzdító ének. 44. Barátságtalan, kimérten elutasító. 45. Nem áll szilárdan. 46. Spion. 48. A másik oldalra jut. 50. Kártyajáték. 54, Vénusz (a párizsi Louvre egyik híres szobra). 56. Cserépedény készül belőle. 58. Menj az utadra! 60. Bécset vedte Szulejmán ellen 1529-ben. 63. Becézett Piroska. 66. Mén betűi, keverve. 67. N. D. E. 68. Régi súlymérték. 71. Római 49. 72. Gazdasági épület. 73. Kiejtett zenei hang. BEDNAY JÖZSEF A rejtvény megfejtését nem kell beküldeni, csupán szórakoztatás céljából közöljük. Megfejtés a 20. számból: Csípősre fordult a hónap. Meleg kendő kell a lányra. Hamis már a hunyorgó nap. Födjünk, mert a szőlő bánja. r A LÓSPORT VILÁGÁBÓL A szocialista országok telivértenyésztési és versenyzési szakemberei 1949 óta minden évben más-más országban tartják kongresszusukat. Idén Berlinben tanácskoztak. Többek között elhatározták, hogy az 1975-ös kongresszust és a 1? futamból álló Kupamérkőzés-sorozatot Budapesten rendezik augusztus 17- és 24-én. Soroksáron lovaspályát avattak. Harsonaszóval ébresztették a várost és egész napon át tartó műsorral szórakoztatták az avató közönségét. Az új pálya fogatversenyek megtartására is alkalmas. * A Duna-Kupa új nemzetközi galoppversenyt első ízben Pozserovácon futották, nagy érdeklődés mellett. A változatos lefolyású küzdelemben magyar győzelem született, a színeinket hordozó Double D. győzött; (apja: Double—U-Jay: anyja: Batchelor Girl). A győztest Délári Sándor lovagolta és Horák János készítette elő versenyére. A nap másik két nemzetközi futamában is a mieink jeleskedtek Imre király és Poroszló révén. Sz. L. 15