Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-10-12 / 21. szám
Baráti Qéza - fiuffy'Péter-SZföMUft Az örökbe fo í()iuumlmü A hajdani Abban az 1921-es, egyszerű gyomai Knerbécsi út kiadványban, a Lila-kötetben, amelyet Kner Albert Chicagóból örökbe fogadott falujába, Dunaalmásra „hazahozott”, ott lebeg, bár ólombetűkből van kiöntve, a magyar szerelmi líra egyik csúcsa, Csokonai Vitéz Mihály A remény. hez című Lilla-dala is. A híres-neves gyomai Kner családból származó Kner Albert, nyugdíjas amerikai, aranykönyvet készített egy dunántúli magyar falu számára, a könyvet Chicagóból Magyarországra hozta és Dunaalmás református templomának ajándékozta. (Az aranykönyv igen régi és kedves, szép református szokás: akik kérnek valamit Istentől, vagy megköszönnek neki valamit, pár soros szöveggel beírják a nevüket, vagy beíratják a lelkésszel.) Ez még két éve történt. S most Kner Albert menye, Kner Andrásné, vagy amerikaiasan Carol Kner, az apósa terve alapján New Yorkban sok ezer öltéssel és magyaros mintákkal úrvacsora díszterítőt hímzett és azt a dunaalmási református egyháznak adományozta. Ez néhány hete történt, 1974-ben. De miért gondoltak Chicagóban és New Yorkban erre az ezerötszáz lakosú dunántúli falura, amelyet irodalmilag átitatott Jókai aranyemberének az emléke is, meg Csokonai Lillájáé? Miért választotta az amerikai Kner Albert második szülőhelyének, örökbefogadott falujának Dunaalmást, holott Gyomán született valamikor? Az örökbefogadót sok-sok éve ismertem meg Budapesten, amikor egyszer hazalátogatott és előadást tartott a Technika Házában hazai szakemberek előtt az amerikai nyomdaiparról. A gyomai Kner Izidor fia — Albert — régen kivándorolt az Egyesült Államokba. A gyomai Knerek ősei vándorkönyvkötők, bibliakötők voltak, a könyv szeretetében és hűségében töltöttek el sok-sok emberöltőt és Kner Albert már az ötödik nemzedék volt, amely könyvvel, nyomdával foglalkozott. A Knereket a jósor valósággal belehelte, beleöntötte a betűkbe. A Knerek a szép gondolat hívei voltak, de az igaz gondolatokat betűk közvetítik, s ők a betűk arányos, szép, megigéző formálásával is szolgálni akarták a gondolatot. A gyomai nyomdaalapító Kner Izidor egyik fia, Kner Albert a nyugalomba vonulása előtt hosszú ideig a hatalmas amerikai nyomdavállalat, a chicagói központú Container Corporation of America művészeti vezetője volt. Olyan nagy vállalat ez, amely papírszükségletének biztosítására külön erdészetet működtet, s évente kétmillió facsemetét ültetnek el. De nem könyveket adnak ki, vagy nyomtatnak, hanem a csomagolástechnika formáival foglalkoznak. Árucsomagolást terveznek. Kner Albert Pesten megajándékozott egy sajátos történettel. A történet vele esett meg. Chicagóban történt, hogy vállalatának központjában előadást tartott a csomagolástechnikáról a meghívott külföldi szakemberek, megrendelők előtt. Angol nyelvű előadása közben váratlanul telefonhoz hívta a titkára. A Chicagóban élő régi barát, Varró István hívta föl igen fontos ügyben. Kner már régóta nem beszélt vele, s akkor már évek óta nem is beszélt senkivel sem magyarul. Kner elnézést kért a hallgatóitól, kisietett, néhány pillanatnyi beszélt Varróval, majd visszasietett a terembe, folytatta félbeszakadt előadását és jó öt perc múlva vette csak észre, hogy hallgatósága feszeng, s döbbenten figyelik őt. Egy alkalmazott sietett fel és válla megérintésével figyelmeztette tévedésére. Magyarul folytatta előadását a hirtelen telefonbeszélgetés után. A chicagói magyart először a család régi barátja, az író Török Sándor kalauzolta le Dunaalmásra. Miért éppen Dunaalmásra? Tö-A református pap rök Sándor jól ismerte Ercsey Elődöt, az almás! református papot. Az író valamikor, nagyon régen, még igen szegény fiatalember korában házitanító, pontosabban házi mesemondó volt Kneréknél. A kisgyerekeknek mesélte Kököjszi és Bobojsza kitalált történetét, Bizonyára nem gondolva akkor arra. hogy e kitalált történeteket egyszer leírja, kiT adja és a Kököjszi és Bobojsza a magyar gyermekirodalom csillagfényű szép elbeszélésfüzére lesz. Az Almásra kalauzolt Kner Albert, a felesége, András fia, Carol menye, s két unokája megismerkedett ezzel a hangulatos Duna-parti magyar faluval, annyi történeti és irodalmi emlék kincsesházával. Megismerték a kitűnő Ercsey Előd református lelkészt, aki nem sokkal később, 1973-ban, harmincöt éves korában, autószerencsétlenség áldozata lett; megismerték a református egyház gondnokát, a múzeumszervező, irodalompártoló helyi orvost, Ferenczy Miklóst, a ellátogattak a református szeretetotthonba is, ahol száznál több fejlődésében visszamaradt gyermeket ápolnak, oltalmaznak és nevelnek. S benéztek a nagy múltú helyi református egyház templomába is. Ezt a templomot nézem most magam is. A dunaalmási református egyház 1970-ben volt négyszáz éves. A hajófalakon márvány emléktáblákat látok; ezek nagynevű almás! lelkipásztorok munkásságát, vagy tragikumát örökítik meg. Itt lelkészkedett 1756 és 1781 közt az a Wáli István, aki „a cigány nyelv indiai eredetének első kimutatója”. Egy másik márványlap Nagy Lajos bécsi magyar nagykövet édesapjának a sorsát villantja föl: „Itt hirdette az igét Nagy Kornél lelkipásztor, 1879—1944, míg életét a fasizmus ádáz dühe ki nem oltatta”. A háborút elítélő nézetei miatt elhurcolták, német táborban halt meg. Ebben a faluban, a domboldali kis temetőben áll Csokonai múzsájának, nemtőjének, boldogtalan szerelme tárgyának, a boldogtalan Lillának a sírja. Kner Albert egyszer Amerikából Dunaalmásra hozta a család egyik 1921-es régi gyomai kiadványát, a Lilla-kötetet. Nem tudok ész-érvekkel felelni arra a kérdésre, miért kötődött ilyen mélyen ehhez az alig ismert dunántúli faluhoz Kner Albert és amerikai családja? Erre csupán az érzelem, e megpendült húr, a lélek hangja, lármafája felelhetne, ha felelni tudna. De nem tud. Én is hallgatok tehát. Már akkor, az első látogatása idején elhatározta volna az amerikai magyar, hogy Dunaalmást szívére öleli, második szülőhelyének választja, kissé „örökbefogadja”? Idén, amikor családjával itt járt, azt mondta, hogy két év múlva, 1976-ben visszatér. Az örökbefogadott falunak már eddig is díszes ajándékokat hozott: „aranykönyvet”, remeklését a könyvkötő művészetnek, úrvacsora asztalterítőt s adományt nyújtott át a szeretetotthonnak is. Az aranykönyv, amely méltó a gyomai nyomda hagyományaihoz, régi és új hírnevéhez, a templomban egy asztalon áll. Első oldalán azt olvasom; „A dunaalmási református egyházközség aranykönyve. 1570—1970. A négyszázéves évfordulón”. S a továbbiakban: „az önkéntes áldozathozók nevének és adományainak a megörökítésére, Chicago, USA, 1971 októberében”, A tragikus sorsú Ercsey Előd református tiszteletes utóda, Herczeg Vilmos, az Almással egybeépült Neszmély lelkipásztora és Ferenczy Miklós orvos lapozzák előttem a díszes munkát, egy-egy bejegyzésre híva föl a figyelmemet. Ilyen bejegyzés a Kecskeméthyeké is: — Külön története van. Valamikor Kecskeméthy György volt Dunaalmás lelkipásztora. Néhány éve hazajött Peruból. Limából Dunaalmásra látogatóba Kecskeméthy György, a perui légitársaság egyik vezetője, a régi lelkipásztor unokája. Magával hozta csak spanyolul beszélő három gyermekét is. Az aranykönyvben ez áll: „Ahol meghalt nagyapa. Kecskeméthy György.” S alatta a magyarul soha nem beszélt három unoka neve: Clara Kecskeméthy. Nicolas Kecskeméthy. Cecilia Kecskeméthy. — A temetőben furcsa idegenek járnak, különös, más nyelven beszélnek — suttogták az almás! öregek. „Spanyol” magyarok voltak, Kner Albert amerikai menye azonban nem angolul — ő mindig magyarul beszélt Dunaalmáson. Magyar származású családja kedvéért tanult meg magyarul. Bele is hímezte az úrvacsora asztal térítőjének a szegélyére: „Hímezte Carol Stevens Kner New York 1973/74”. S most már mindig vissza fognak jönni Dunaalmásra. A Petőfi-sor jut eszembe arról, hogy válaszszunk magunknak csillagot. Egy magyar falut, egy örökbefogadott falut, egy fészekmelegnyit, egy vigasztalót, egy csendesítőt, egy békítgetőt, egy családi falut, otthoni templomot, egy visszhangot verő kicsiny tanyát, valami nem idegent, valami közelit, valami soha el nem téphető! Ezért járnak haza Knerék? Ezért nézegetik a dunaalmási házakat, sírokat, öregeket, akácokat? Csak kérdezni tudok. Nem tudok mást. Csak kérdezni tudok. A reményhez című versben a reménytelenség van belezárVa. A vigasztalanság belepörkölődve. Odaégetve szinte. A „derék termetű, kinyílt homlokú s szívű, kellemetes vonzó ábrázatú, szőke, s meglehetősen magas” komáromi Vajda Csokonai szobra Az ajándék. Tervezte: Kner Albert, Chicago, 1972. Hímezte: Carol Stevens Kner, New York, 1073—1974 Knemé, Carol Stevens A Lilla kehely Lilla síremléke REF. EGVHflZ €RCS€a<iL'O'D L€LKí i - * v T K t a , aAaA-AaAa
