Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1974-10-12 / 21. szám

ÁRPOLITIKÁNK

Olvasóink már értesültek arról, hogy szeptember elsejével az energiahordozók fogyasztói árát a kormányzat felemelte. 15—40 százazalékkal drágább lett a szén, a tűzáfa, az olaj és a benzin. Ennek ellensúlyozására minden dolgozónak és nyugdíjasnak havi ötven forint fizetéskiegészítést folyósítanak.

Érdemes ezzel összefüggésben közelebbről megvizsgálnunk a magyar árpolitika fő elveit, jóllehet a gazdasági élet nem foglalható elvont sémákba. Viszont az ár a „külső szemlélő” részére is megfelelő jelzőrendszerként működhet. Megállapíthatjuk, hogy árrendszerünk 1973 közepéig kielégítően működött. A világpiaci áralakulás azonban új helyzetet teremtett, A hatvanas években és a hetvenes évek elején a világpiaci árszínvonal évi átlagban csupán 0,5 százalékkal emelkedett, 1973-ban viszont 17 százalékkal. Ez az infláció szerte a világon ma is tart és egyes termékeknél az árak rövid idő alatt 3—5—10—15-szörösére emelkedtek.

Ekkora tőkés inflációs nyomás új jelenség. Ellenszerét korábban nem dolgoztuk ki. Csak a hagyományos módszerrel védekezhettünk: az importárak emelkedését költségvetési szubvencióval semlegesítettük.

Ilyen körülmények között vitatta meg az MSZMP Közgazdasági Munkaközössége ez év elején árrendszerünk továbbfejlesztését, amelynek a célja az, hogy a külkereskedelmi és a belföldi ár akkor se távolodjon el túlságosan egymástól, ha a belföldi árakat a világpiaci infláció közepette kell rögzítenünk.

A koncepció végrehajtása 1975. január 1-én kezdődik, részleges termelői árrendezéssel. A szénhidrogének, a vegyianyagok és a ruházati-ipari nyersanyagok belföldi árát hozzáigazítjuk a megváltozott világpiaci ártendenciákhoz, figyelembe véve a termelési feltételeket, valamint főpiacunk, a KGST szerződéses árait is.

Sajátosan alakulnak a fogyasztói árak. Korábban úgy ítéltük meg, hogy a javuló munkatermelékenység révén az ötödik ötéves tervidőszakban árleszállításokkal — mindenekelőtt a könnyűipari termékeknél — jobban ellensúlyozhatjuk a fogyasztói áremeléseket. A tőkés világpiac nyersanyagainak az emelkedése és a női munka jobb díjazása

azonban ezt nem teszi lehetővé. Ezért a fogyasztási cikkek áremelkedését a jövőben fokozottabban kell bérpolitikai és szociálpolitikai intézkedésekkel ellensúlyozni.

Az 1971—75 időszakban évi átlagos 2,5 százalékos áremelkedés várható, az ötödik ötéves tervidőszakban azonban az áremelkedés évi átlagos mértéke elérheti a 3 százalékot. Éppen ezért az ötödik ötéves tervben továbbra is figyelembe vesszük a termelés társadalmi ráfordításainak a' változásait.

Jelentőségénél fogva a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek, az építőanyagok és építmények, valamint az áruszállítás problémái érdemelnek nagyobb figyelmet. Az ötödik ötéves terv időszakéban szeretnénk a mezőgazdaság felvásárlási árait összhangba hozni az importált ipari termelési eszközök (üzemanyagok, műtrágyák, növényvédő- és gyomirtószerek, fehérje-takarmányok) új árával. így a mezőgazdasági termelési költség jelentősen megnövekszik, ami a mezőgazdasági felvásárlási árakban is kifejezésre jut. Az egyes mezőgazdasági termékek ára — az elképzelések szerint. — mégsem a többletköltségek arányában emelkedne. Az árrendezéssel egyidejűleg megkívánjuk változtatni az arányokat az állatok és állati termékek árának a javára. Ez azért lehetséges, mert a növénytermesztés egyes ágazataiban (mindenekelőtt a gabonatermesztésben) a nagyarányú hozamnövekedés fokozta a jövedelmezőséget. Ezek az ágazatok részben-egészben fedezni tudják az ipari termelőeszközök drágulását.

Az építési költségeket néhány építőanyag emelkedő ára alakítja. Drágul a cement, a tégla és a mészgyártás, de az építőfa is csak a belföldi árnál magasabb áron hozható be.

összehasonlítva a tőkés országok áremelkedési ütemével, a már említett 3 százalék elviselhetőnek és normálisnak mondható.

Még a nagy országok sem képesek határaiknál leállítani a világgazdasági hatásokat. Egy kis ország még kevésbé. A nyugati infláció számos csatornán keresztül hozzánk is beszivárog. Átgondolt intézkedésekkel azonban elérhetjük, hogy az árkülönbség terheitől megkíméljük a fogyasztókat, és így végrehajthassuk az életszínvonal-növekedés tervét.

Pethő Tibor

Magyar küldöttség a római Püspöki Szinóduson

Ijjas József kalocsai érsek, a Magyar Püspöki Kar elnöke és Lékai László püspök, esztergomi apostoli kormányzó szeptember 23-án elutazott Rómába, az egy hónapig

tartó Püspöki Szinödusra. Velük utazott el Nagygyörgy László kanonok, érseki irodaigazgató és Magyar Ferenc, az Űj Ember felelős szerkesztője.

A Püspöki Szinódus a katolikus világegynáznak az egyetemes zsinat után a legfontosabb összejövetele, amelyen az egyház leglényegesebb kérdéseit tárgyalják.

Kádár János és Leonyid Brezsnyev MTI telv.

SZAVAK ÉS TETTEK EGYSÉGE

Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével 1974. szeptember 25—30. között hivatalos baráti látogatáson magyar párt- és kormányküldöttség járt a Szovjetunióban. A küldöttség ellátogatott a leningrádi Kirov-gyárba is, ahol barátsági nagygyűlést tartottak.

A magyar és a szovjet párt- és állami vezetők tárgyalásai során a szavak és a tettek egysége fejeződött ki abban, hogy a két ország nagyságrendjére tekintet nélkül a szocialista világrendszer vezető hatalma, a Szovjetunió és az azonos célokért tevékenykedő Magyarország képviselői a teljes egyenjogúság, az internacionalizmus elvei alapján folytatták rendkívül gyümölcsöző megbeszéléseiket. További munkánkhoz nyújt erkölcsi támogatást, hogy a szovjet vezetők a tárgyalásokon nagyra értékelték azokat az eredményeket, amelyeket a magyar nép a szocialista társadalom építésében, az ország termelőerőinek növelésében, a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának emelésében elért; és hogy aktív külpolitikájával — a békés egymás mellett élés elvei alapján — jelentős mértékben hozzájárul a szocialista államok egyeztetett külpolitikai irányvonalának eredményeihez.

A tárgyalások befejeztével a magyar küldöttség szovjet párt- és kormányküldöttséget hívott meg magyarországi látogatásra. Szovjet részről a meghívást köszönettel elfogadták.

esélyé Qán&i ptefeuzet ßiidape&ien

Selye János, a montreali egyetem 67 éves világhírű professzora, aki legújabb könyvének megjelentetéséről és stresszenciklopédia előkészítéséről tárgyalt Budapesten, szeptember 26-án ^ajtótájékoztatót tartott a Magyar Tudományos Akadémia Tudósklubjában. A professzor bejelentette: az Akadémiai Könyvkiadóval megállapodott legújabb művének magyarországi kiadásában. A biológiai kutatások egyik legjelentősebb vívmányáról, a stresszről eddig három könyve jelent meg magyar nyelven. Képünkön: Selye János professzor az Akadémiai Könyvkiadó Váci utcai könyvesboltjában dedikál.

BoŰdiasáe

Ivm

■i

Ennek) a pesti naplónak voltaképpen New York-i, vagy akár londoni napló is lehetne a címe, mert felerészben amerikai és angol nagyvárosokról is fog szólni. Már régen foglalkoztat ez a téma, mert külföldi barátaim gyakran megkérdezik: lehet-e este Pesten az utcán járni, és ehhez a kis rovathoz is érkezett már egy-két olyan levél amerikai magyar szülőktől, hogy mi a véleményem, ide engedhetik-e leányukat, menyüket, mit csinál este majd egyedül otthon?

Annyian járnak az utóbbi években haza, Budapestre magyarok külföldről és annyi külföldi is, hogy úgy gondoltam, ki-ki maga válaszol erre a kérdésre, vagy megkérdezi barátaitól, de az utóbbi héten két olyan élményem is volt, amelyek mégis egy ilyen rendhagyó napló írására késztetnek. Egy fiatal angol diplomatát visszahelyeztek Londonba. Szomszédok voltunk a Rózsadombnak a Látó-hegy felé eső lejtőjén, gyermekeik játszottak az én unokáimmal, tehát nemcsak protokolláris és diplomáciai kapcsolat alakult ki közöttünk, hanem barátságféle is. Meghívtak búcsúvacsorára, azaz pontosan: számos búcsúvacsorájuk egyikére, mert Magyarországon számos barátra tettek szert, minddel kezet akartak rázni és megfogadtatni velük, hogy ha Londonba jönnek, nem kerülik el a házuk táját. Egy ilyen vacsora után, ahol feleségemmel együtt erősen korelnöknek és elnökasszonynak érezhettük magunkat, körbeültük a nemlétező kandallót, a fiatalok a vastag szőnyegekre vagy puffokra, és felidéztük az utóbbi néhány év közös élményét. A fiatal angol pár igen jól érezte magát Budapesten, de vigasztaltam őket, hogy otthon se rossz. Nem, persze nem, örülnek is, hogy négy év után megint viszszamennek Londonba, de, mondta a fiatalasszony, egy dologért mindig vissza fogja siratni Budapestet.

„Csak nem a cigányzene?!” — kérdeztem rémülten és cinkosan, mert angol barátaim tudták, hogy a cigánymuzsikával ki lehet engem kergetni a világból, de tudták azt is, hogy egy-egy szép cimbalom-szóló azért megengesztel.

Nem, nem a cigányzene, hanem az esti Budapest. A többiek azt hitték, hogy a vendéglőket, vagy az éjszakai szórakozóhelyeket sajnálja, de mi, akik jobban ismertük őket, tudtuk, hogy vendéglőbe nem jártak többet, mint mi, „bennszülöttek”, a Nlght-klubok pedig valódi turistáknak valók, nem itt lakó külföldieknek. Nem, nem, a fiatalasszony azért sajnálja itthagyni Budapestet, mert most megint évekig nem mehet ki egyedül este az utcára. Budapesten azt élvezte, hogy ha a közeibe meg voltak híva, nem ültek kocsiba, odasétáltak, 'visszagyalogoltak, jólesett a vacsora után egy kis friss levegő. Az is előfordult, hogy este elment egyedül moziba és félelem nélkül térhetett haza akár nyolckor, akár este tízkor, vagy tizenegykor. Ennek Londonban ma már vége, a mugging, az útonállásnak ez a mai formája, ha nem is olyan gyakori, mint Amerikában, de a félelem ugyanaz, az emberek, főképpen a fiatal nők nem szívesen járnak este az utcán. Még kocsit sem szívesen használnak, mert a parkolóhelyen egyszer csak felbukkan egy sötét alak, vagy mit csináljanak, ha egy férfi elébük áll, csak nem üthetik le? Ezért, ha már el kell menniük egyedül, taxiba ülnek.

A taxi volt a végszó a másik múlt heti történetemhez. Felhívott egy már rég elhunyt barátom özvegye. Egyedül maradt a háromszobás lakásban kamasz fiával, egy felszabadult szobát felajánlott az Ibusznak és ott fogad rendszeresen külföldi vendégeket. így került most hozzá egy távoli, Amerikában élő rokon asszonylánya, tanárnő ö is, mint az özvegy, csak egy korosztállyal fiatalabb. Nagyon szép asszony, mondta barátnőm, nem érti az amerikai férfiakat, hogy elváltak tőle, de ezt az asszonyt még kevésbé, mert alig tudja ráveüni, hogy este kimozduljon hazulról. „Pedig én, mint minden öregasszony”, mondta a nem is olyan öreg özvegy, „szívesen öszszeismertetném korabeli fiatalokkal, társaságot, partnert szeretnék neki szerezni, hiszen három hónapra jött Budapestre”. Magyarul törve beszél, de már belejött, újra élvezi a várost, csak az a baj, hogy mindig zsörtölődik az esti meghívások miatt. Azt mondja, udvariatlanok itt az emberek, este ő nem szeret elmenni hazulról. Nagy unszolásra meg-megtette, és akkor kiderült, hogy három utcányiról is taxival érkezik, és külön húszast ad a taxisofőrnek, hogy az szálljon ki a kocsiból és álljon ott mellette, amíg a házmester ki nem nyitja a kaput. Ha pedig a tizenegy órai kapuzárás előtt érkezik, akkor felkisérteti magát a harmadik emeleti lakásig. De előbb, mint mondta, gondosan felírja még a kocsiban a taxi számát, nehogy az történjen vele, amitől fél: éppen a taxisofőr támadja meg.

Egyhónapi itt-tartózkodás kellett ahhoz, amíg elhitte vendéglátóinak és barátainak, hogy még az olyan szépasszony is, mint ő, nyugodtan mehet Budapesten, vagy bármely magyar városban este az utcán. Nem támadják meg, nem tépik ki kezéből a retikült.

Legközelebb az történhetik meg vele, ami barátnőmmel, az özveggyel. Egy este Budáról taxival ment haza Királyi Pál utcai lakásába és amikor kiszállt, a sofőr azt mondta neki: „Ebben a házban lakik egy bolond amerikás magyar nő, nem tetszik ismerni? Talán idegbeteg lehet szegény, mert meg kell várni, amíg becsönget, De szívesen hazahozzuk, mert tele van pénzzel."

Rám vár az a nemes baráti feladat, hogy ezt a történetet elmondjam az amerikai vendégnek. Még nem szántam rá magam.

3