Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1974-08-03 / 16. szám

J_ J.

cA ,,túlidé néni”

pádból a 'katedrára. Az első napokban jobban izgultam, mint a gyerekek. A szakfelügyelő nagyon gyakran ellátogatott az óráimra, emlékszem, azt mondta: nagyon jó, hogy játékossággal, közvetlenséggel igyekszem áthidalni a tapasztalatlanságomat. Édesanyám rengeteget segített — ő is történelem szakos —, együtt készültünk az órákra, együtt írtuk meg a vázlatokat, nagyon sokat tanultam tőle, átsegített a kezdeti zökkenőkön, és úgy érzem, most már nem lehet semmi baj. Bármilyen furcsán hangzik is, annak, hogy olyan fiatalon kezdtem tanítani, nemcsak rossz oldala volt. Hiszen jól emlékeztem még a gyermekkorra, éreztem és még mos is érzem milyen gyereknek lenni, így hát azt hiszem, ritkán követtem el igazságtalanságot, ritkán tévedtem egy-egy helyzet megítélésében. mivel lélekben tökéletesen át tudtam élni azt, amit a gyerekek átélnek. Ez a közvetlen kapcsolat különösen az úttörő-munkában segített sokat, nagyon szeretek a lányokkal, fiúkkal foglalkozni iskolán kívül is, jól érzem magamat közöttük, sok olyan nap van, amikor reggel nyolctól délután hatig szinte megszakítás nélkül együtt vagyok velük.

Most néhány pillanatra félbeszakítjuk Ildikót, mert egy-két dolgot el kell mondanunk a „képesítés nélküli” nevelőkkel kapcsolatban. Köztudott, hogy Magyarországon bizonyos mértékig pedagógushiány van. Ezért indokolt esetekben, főleg a falusi általános iskolákban tanítóként alkalmaznak olyan érettségizett fiatal embereket, akik még nem szereztek egyetemen vagy főiskolán diplomát. Rátermettség nélkül természetesen senki sem lehet nevelő, s szinte általános törvényszerűségnek tekinthetjük, hogy ezek a fiatalok pedagógusi munkájuk mellett levelező tagozaton elvégzik az egyetemet, vagy a pedagógiai főiskolát. Makádon a jelen pillanatban tizenkét pedagógus tanít, közülük hat képesítés nélküli. Másutt ez az arány nem ennyire kedvezőtlen. Ám egy barátom. Gulyás Sándor szerint — ő egyébként bölcsész doktor és a Pest megyei általános iskolák vezető szakfelügyelője — vigyázni kell a „kedvezőtlen” és a „kedvező” kifejezés használatával. Tapasztalatai azt bizonyítják: a fiatal, nagyon lelkiismeretes képesítés nélküli nevelők nemegyszer jobb munkát végeznek, mint diplomás, feltehetően nagyobb tudású társaik. Zwara Ildikó is a leglelkiismeretesebb fiatalok közé tartozik.

E kitérő után folytassuk a beszélgetésünket. Nagyon prózai kérdés következik.

— Mennyit keres?

— Az alapfizetésem ezer forint, azt háromszáz forint területi pótlék egészíti ki. Ha a pedagógiai főiskolán most, az első évben eredményes vizsgát teszek, ezemégyszáz forintra emelkedik az alap.

— Édesanyjának mennyi a fizetése?

— Nem tudom pontosan. Háromezer forint körül lehet.

— És az édesapjáé?

— Azt hiszem körülbelül négyezer forint. Dehát nálunk csak a teljes öszszeg számít. Senki sem gazdálkodik külön a pénzével.

— ön sem?

Együtt a gyerekekkel

Gábor Viktor felvételei

— Nem. Odaadom az édesanyámnak. Most épült fel Ráckevén egy nagyon szép háromszobás öröklakásunk. Azt teljes egészében új bútorokkal rendezzük be, innen a makádi szolgálati lakásból nem viszünk el semmit. És nyár végén gépkocsit is vásárolunk, nyolcvanezerért, Zsigulit.

— Hol étkeznek?

— Édesanyám minden este úgy főz, hogy másnap délre is legyen. Én a főzéshez nem sokat konyítok. Semmiféle házi munkában nem kell részt vennem, nincsenek családi kötöttségeim, mindenben szabadon dönthetek; a szüleimnek az a véleménye, most a legfontosabb dolgom, hogy tanuljak. — A gyerekarcú lány nagy sötét szemében mosoly büjkál. — De azért ne higgye, hogy visszaélek ezzel a bizalommal. Most éppen orosz nyelvészetet tanultam, ami- ' kor bekopogott az ajtón.

— Bocsásson meg, ha olyasmit kérdezek, ami netán túlságosan bizalmasnak tűnik fel. Sokat hallani mostanában arról, hogy a falun élő értelmiségi foglalkozású nők, főképpen a pedagógusnők közül jónéhány magára marad ...

— A férjhezmenésre gondol?

— Igen.

— Még sosem jutott eszembe, hogy aggódjam emiatt. Most leköt a munkám, s az az érzésem, mindennek eljön, az ideje, nem kell sürgetni semmit. Sok barátom van. főleg ráckevei fiatalok, fiúk és lányok, gyakran bemegyünk Pestre színházba, vagy Ráckevén jövünk össze valahol, egyáltalán nem vagyok magányos És őszintén szólva a legnagyobb öröm nekem, ha a gyerekek között lehetek. Július elején együtt megyünk Pécsre,- csapattáborba, aztán a Balaton mellett úttörővezető-képző tanfolyamon veszek részt. Ha most jó idő lenne, nem talált volna itthon, ugyanis a termelőszövetkezettel szerződésünk van: a gyerekek besegítenek a nyári munkába. Jó órabérért cukorrépát egyelünk, velük szoktam menni én is. A pénzt, amit így keresünk, kirándulásokra, nyaralásra költjük. És az az igazság, a cukorrépa egyelés csöppet sem nehéz; nagyon vidám perceket töltünk együtt.

— Ha vissza- vagy előretekint az életében, aggasztja valami?

— Nem, semmi sem aggaszt. Nem érzem úgy, hogy elsikkadna valami az életemből. Bizakodó vagyok. Eddig minden úgy sikerült, ahogy elképzeltem.

— A makádi gyerekek általában tovább tanulnak?

— Idén tizenheten végezték el a nyolcadikat, s csak három van közöttük, aki nem tanul tovább gimnáziumban, szakközépiskolában. vagy szakmunkásképző intézetben

— Élnek cigányok is a faluban?

— Igen. Az iskolába is jár néhány cigánygyerek. De itt olyan cigányok élnek, akiknek rendes munkahelyük, normális lakásuk van és törődnek azzal, hogy a gyerekük ne bukjon ki az iskolából.

— Azelőtt is így volt ez?

A meleg gyermekszemek csodálkozva néznek rám.

— Nem tudom. Hiszen én csak ebben a világban éltem.

13

tésbe kerül, mintsemhogy gazdája hétköznapokon is használná saját kényelmére. Így a Makádról Csepelre bejáró munkás — ha van is kocsija — hajnalban inkább autóbuszra ül, majd Ráckevén átszáll a HÉV-re, s csak ünnepnapokon „autókázik”. Persze az az igazság, az emberek az egészséges, modern, szép lakást tartják a legfontosabbnak — a többi csak azután következik.

A termelőszövetkezet szép kultúrházat épített Makádon, klubszobákkal és színházteremmel. Ez a község legrangosabb kulturális létesítménye. Van a faluban egy háromezer kötetes könyvtár és egy apró mozi is. A fiatalok szórakozni általában Ráckevére vagy Budapestre járnak. Korunkban — bizonyos fájdalmas belenyugvással kell ezt beismernünk — kevés olyan falu van Magyarországon, ahonnan a fiatalok így vagy úgy, nem vágyódnak el. Különös jelenség ez: a falvak a városhoz igyekeznek hasonulni, a városi ember pedig keresi a vidék csendjét. Alig másfél kilométernyire Makádtól nyújtózik a soroksári Duna-ág. A sziget felé eső partja még eléggé elhagyatott, ám ha egy kicsit elidőzünk a víz fölé hajló öreg fák között, sajátos világ tárul ki előttünk. Tanúi lehetünk annak, miképpen keresi és leli meg a városi ember a

nyugalmat a makádi táj csendjében.

Szemközt, a túlsó parton — a távolság aligha több kétháromszáz lépésnél — hétvégi házak sora áll, a vizen fehér motorosok siklanak halk dobogással, középütt karóhoz kikötött ladikjában horgász lesi a pontyot, a parton is horgászok ülnek botjaikkal, beljebb kajakok, kenuk hasítanak barázdát a víz selymén. A soroksári Duna-ág a fővároshoz egyik legközelebb eső üdülőterület. Fejlődése az utóbbi években rendkívüli módon meggyorsult, védett táj ez, s talán az egyik legszebb, legcsendesebb része a makádi part.

Sima, rezzenéstelen felszínű mély víz terül el előttünk, folyása egészen lassú, szinte egyhelyben áll — halljuk a felvetődő nagy halak csattanását. Mellettünk az érintetlen nádas zöld csíkja húzódik. Ezen a szakaszon már tiszta a víz, az utóbbi időkben rendkívüli gondot fordítanak a szennyeződés elkerülésére, a környezet védelmére. Ideális terület ez az evezős sport számára és nem kevésbé a horgászok számára. A Duna-ág teljes egészében az üdülést, a pihenést szolgálja; folynak a közművesítési munkák, utak épülnek, víztornyok, csatornarendszerek — de úgy, hogy közben óvják a természeti környezetet.

A jelen pillanatban ez Ma-A zsákmány

gyarország halban leggazdagabb vize. Ha említés történik róla, sztereotip szót használunk: „Horgászparadicsom”. Ám alkalmas ez a víz fürdésre is; a levegő tiszta, erős, gyönyörű a táj, a pihenés — hogy paradox jelzőt használjunk — majdnem olyan intenzív, mint a Balatonnál.

Nézzük csak azokat a fiatal fiúkat ott a parton, rezzenéstelen arccal figyelik víz fölé nyúló botjuk rezdülését. Van-e zsákmány? Keszeggel teli szákot emelnek ki a vízből. Nézzük csak azt az öreg horgászt, aki épp az előbb „karózta le” a csónakját a nádas előtt. Naptól barna arcában szarkaláb övezte, kék szemek hunyorognak. Lássuk csak, mire vár?

Az úszója hirtelen megbillen és elmerül. A botja karikára hajlik; néhány perc múlva gyönyörű süllőt emel a csónakjába. A hatalmas ezüst testen csillog a nap. A horgász elégedetten csettint, eloldozza a ladikot, s evezni kezd kifelé.

— Miért hagyja itt ezt a kitűnő helyet? — szólunk utána.

— Még délelőtt vissza kell érnem Pestre. Mindössze három óra szabad időm volt, gondoltam leugrok ide, és ha sikerül, fogok egy szép süllőt.. .

Sikerült.

Kérdeztem a makádi emberektől: szeretnek-e horgászni? Vállvonogatva felelték, hogy az csak gyereknek való, számukra unalmas az.

Még nem értik a városi ember természet utáni sóvárgását, hiszen ők — ha csak felemás módon is — a természet közelében élnek.

A templom közelében áll az iskola apró épülete, mögötte hatalmas udvar, jobboldalt zöld növényzet között a pedagóguslakás. Egy tréningruhába öltözött lány fogadja a látogatót, az arca a gyermekkor gyengédségét őrzi — mégis átfut az ember fején a gondolat: elképzelhető, hogy egy ilyen picinyke iskolának ilyen „picinyke” tanítónője van?

A „tanító néni”

És valóban, ez a képtelen gondolat az igazság. A huszonegy éves Zwara Ildikó, a Szegedi Pedagógiai Főiskola hallgatója a makádi általános iskola felső tagozatán történelmet és orosz nyelvet tanít, őszintén szólva van valami derűs kedvesség abban, hogy erre a gyerekarcú lányra úgy kell tekintenünk, mint „tanító nénire”; néha bizony megtörténik, hogy öreg emberek is megszólítják, mert falun ez a szokás. a tisztelet és a megbecsülés jele.

Perszé a picinyke iskola nem az egyetlen a faluban, két másik épületben is tanítás folyik, jobban mondva: tanítás folyt, hiszen látogatásunk már a vakáció idejére esett.

A Zwara család messziről került Makádra. Ildikó édesanyja egy apró szabolcsi faluban nőtt fel, és amikor huszonegynéhány esztendővel ezelőtt elvégezte a Szegedi Pedagógiai Főiskolát, közvetlenül a diplomaosztás után arra kérték, két évi időre vállalja el a makádi tanítói állást. A két évből huszonkét év lett, Ildikó már itt született, gyermekkorát és kora ifjúságát itt töltötte ezen a tájon; a ráckevei gimnáziumban érettségizett, majd képesítés nélküli nevelőként ugyanabban az iskolában kezdett tanítani, ahol az édesanyja. Hogy a párhuzam még egyértelműbb legyen, ő is a Szegedi Pedagógiai Főiskolán kezdte meg tanulmányait levelező tagozaton.

— Az édesapám a Csepel Vas- és Fémművekben műszerész. Nem. nem itt ismerkedtek meg a szüleim, egy faluból, egy utcából válók, gyermekkoruk óta kedvelik egymást.

Lám, néha a gyermekszerelmek tartósak maradnak; a fémmunkás és a tanárnő házassága boldog, kiegyensúlyozott. Két gyermekük született. Ildikónak van egy öccse, — a tizenhét éves fiú Vácott gépésztechnikusnak tanul.

De térjünk vissza a „picinyke” tanítónőhöz; elégedett-e a sorsával, amely egyelőre Makádhoz köti.

— Az érettségi után azonnal itt kezdtem tanítani a felső tagozaton, azonkívül rám bízták az úttörőcsaoat vezetését, Tizenkilenc éves sem voltam még akkor, higgye el. nagyon furcsa érzés, amikor az ember egyszeresek átkerül „a barikád túlsó oldalára”, az iskola-Ruffy fitter - Kristóf Attila

FifaEM szép mmm

\KAD: AZ OLVASD FALU