Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1974-07-06 / 14. szám

A béke építése A hét világtenger szennyeződésének meg­akadályozásáról, a tengerek ökológiai egyen­súlyának megőrzéséről tanácskozik most egy nemzetközi értekezlet Caracasban. Jóllehet nem vagyunk tengerparti ország, de mi is ha­józunk a világtengereken, így magyar jogá­szok is részt vesznek a caracasi megbeszé­léseken. Most mégsem a tengerekről akarok szólni, hanem eltűnődni azon, amit ezzel ösz­­szefüggésben az International Herald Tribune­­ban olvastam. A cikkíró abból indul ki, hogy egyre több ország felismerte már: a technoló­gia olyan szakaszt ért el, amelyben a koráb­ban csodásnak tekintett jelenségek mestersé­gesen előidézhetők a tudomány segítségével. Ma már lehetséges az éghajlati viszonyok át­alakítása meglehetősen nagy területeken és megemelhető az óceánok vízszintje felhősítés­­sel vagy tömeges nukleáris robbantásokkal, amelyek megolvasztják a sarkok jégpáncél­ját. Ám mindezek a kísérletek veszéllyel is jár­hatnak. A tengerek vizének megemelése, még ha ellenőrzés alatt történik is, pusztító szökő­árakat indíthat el, hasonlóképpen a több me­gatonnás víz alatti hidrogénbomba robbantás. Veszélyeztetni lehet tehát a világ híres ten­gerparti városait Velencétől New Yorkig és Leningrádtól Tokióig. Épp így ma már föld­rengéseket lehet „beindítani” a megfelelő öve­zetekben termonukleáris robbantásokkal. Ugyancsak kísérleteznek az ibolyántúli su­gárzás felerősítésével, ami megváltoztatná a biológiai állapotokat bizonyos területeken. Mind e kísérletek, illetve ezek kombinációi a titkos háború eszközeivé válhatnak, mégpe­dig úgy, hogy a megtámadottnak halvány sej­telme sem lenne az ellene irányuló — látszó­lag természeti — katasztrófák valódi okairól. Sőt arról, hogy egyáltalán háborús állapot van. Ilyen álcázott hadviselést éveken keresz­tül lehetne folytatni, mivel az emberek általá­ban tudomásul veszik a váratlan természeti csapásokat. E lehetséges veszélyekről tárgyaltak a szov­jet és amerikai szakértők a hetedik kétoldalú „Dartmouth Konferencián”. A szovjet delegá­ciót Fjodorov akadémikus vezette. A tanács­kozáson megállapodtak abban, hogy elvetik a kémiai, biológiai és nukleáris tömegpusztító eszközök alkalmazását. A közös kommüniké­ben ez olvasható: „A felek ugyancsak tartóz­kodnak annak megkísérléséről, hogy ember­alkotta változásokat hozzanak létre a környe­zetben háborús célokra, és nemzetközi meg­állapodást sürgetnek az ilyen fegyverek ki­­fejlesztésének és felhasználásának megtiltá­sára.” Amikor május végén Párizsban a Luxem­­bourg-palotában a nemzetközi békemozgalom születésének negyedszázados évfordulóját ün­nepelte a Béke-világtanács, a résztvevők meg­indult hangon emlékeztek meg az alapítókról s rámutattak arra, hogy ha a háború veszélye jelentősen csökkent is a szovjet—amerikai megállapodásokkal, a csúcstalálkozókkal, ál­talában a két világhatalom viszonyának javu­lásával, az emberiséget új veszedelmek fenye­getik, nevezetesen a fejlett és a fejlődésben levő országok közötti növekvő anyagi, techni­kai, életszínvonalbeli különbségek, valamint az embert körülvevő természeti környezetben okozott felelőtlen rombolások. Huszonöt esztendő távlatából és a Francia Köztársaság szenátusi épületének szószékéről megállapíthatták a Béke-világtanács jubileu­mi elnökségi ülésének résztvevői, hogy a bé­kemozgalom alapvető céljainak megvalósulá­sában a világ népei messze előrehaladtak az enyhülés, a háború kiküszöbölésének útján. A hidegháború többé már nem árnyékolja be a nemzetközi kapcsolatokat, a béke erői napról napra növekednek, új és új győzelmeket arat­nak a nemzeti függetlenség, a demokrácia, az igazság, a társadalmi haladás nagy eszméi­nek megvalósításában. Az európai bizottság által kidolgozott anyag elemzi az eddig elért eredményeket, s megál­lapítja, hogy a közvélemény szerepe döntő volt a sikerekben. Nyomatékosan felhívták a figyelmet, hogy jelenleg a genfi európai biz­tonsági és együttműködési értekezlet munká­jának mielőbbi befejezése és a harmadik sza­kasz, vagyis a kormányfői záróértekezlet mi­nél gyorsabb összehívása a lényeges az euró­pai béke szilárdságának érdekében. Az elfogadott deklaráció összegezi a negyed­század során elért jelentős eredményeket és megállapítja, hogy a mozgalom jellege meg­változott a képviselet tekintetében. Az első időszakban a Béke-világtanácsot csak kima­gasló nemzetközi személyiségek reprezentál­ták, most pedig a mozgalom gerincét a nemze­ti és nemzetközi szervezetek képviselői alkot­ják, természetesen a nagy tekintélyű szemé­lyiségekkel együtt. Jelentős előrelépés, hogy a Béke-világtanács az idők folyamán szoros együttműködést épített ki az Egyesült Nem­zetek Szervezetével, az UNESCO-val, az UNCTAD-dal, az afrikai egységszervezetek­kel és más kormányközi szervezetekkel. A Béke-világtanács elnöksége egy jeles szakértők által kidolgozott okmányt fogadott el a fejlődés és a nyersanyaghelyzet kérdései­ről, valamint egy határozatot a leszerelésről. Az előbbi rámutat arra, hogy a multinacio­nális óriásvállalatok ma már a tőkés világ termelő apparátusának 75 százalékát tartják a kezükben, jóllehet a nemzetek fölötti korpo­rációk egy százalékát sem alkotják a tőkés vállalatoknak. És ezek aknázzák ki a fejlődő országok nyersanyagkincseit, mindenekelőtt az olajvagyont. A Béke-világtanács csatlako­zott az Egyesült Nemzetek Szervezete leg­utóbbi rendkívüli közgyűlésén a fejlődés kér­désében elfogadott határozathoz, sőt elhatá­rozta, hogy új akciót indít ezen a néven: Nem­zetközi Hét az Egyesült Nemzetek Szervezete deklarációjának támogatására az Új Nem­zetközi Gazdasági Rend megteremtése érde­kében. A leszerelési határozat többek között köve­teli, hogy haladéktalanul tiltsák be a nukleá­ris fegyverkísérleteket és helyezzék törvényen kívül a kémiai fegyvereket. É tekintetben kü­lönösen fontos tehát az a szovjet javaslat, amely a moszkvai szovjet—amerikai csúcsta­lálkozó napirendjére került: a föld alatti nuk­leáris robbantások korlátozása. Mindezt azért is említjük, mert most ünne­peltük a magyar békemozgalom születésének negyedszázados évfordulóját. Ez alkalommal a Béke-világtanács főtitkára. Romes Csandra átnyújtotta Kádár Jánosnak a nemzetközi bé­kemozgalom legmagasabb kitüntetését, a Jo­­liot-Curie érmet. Ekkor mondta Kádár János: „A béke a magyar népnek, miként az egész emberiségnek érdeke, s ha megőrizzük, szép jövő vár ránk. Ez a világ harcban született. Szemünk előtt bontakoznak ki az érte való fáradozás eredményei.” A Sportcsarnokban rendezett békenagygyű­lésen fogalmazódott meg ismételten a negyed­­százados mozgalom vezérlő eszméje: „Célunk nem csupán a háború elhárítása, hanem a bé­ke építése.” S a béke építéséhez legszorosab­ban hozzátartozik a környezet rombolását cél­zó titkos háborúk lehetőségének elhárítása is. PETHÖ TIBOR M & m m m» "Puszta ötszaq? gyón elcsodálkoztak, amikor este, egy pohár barackpá­linka mellett (mert ezt azért iszunk, ha nem is annyit, mint a külföldiek gondolják) elmondtam nekik, hogy Ma­gyarország régen, a felszaba­dulás előtt valóban mező­­gazdasági ország volt. Két pohár barackpálinka után az emberek már nem félnek a statisztikától, ezért ilyennel is traktáltam őket. A máso­dik világháború előtt Ma­gyarország lakosságának het­ven százaléka élt a mezőgaz­daságból, és az ország gazda­sági életében a mezőgazda­ság súlya még ennél is na­gyobb volt. Az elmúlt har­minc év alatt azonban a helyzet nemcsak megválto­zott. de egyenesen megfor­dult. Ma Magyarországon 72:28 az ipar és a mezőgaz­daság viszonya a nemzeti jövedelemben. A tízmillióból ötmillió az aktív kereső, és ebből hárommillió tartozik a munkásosztályhoz, nyolcszáz­­ötvenezer a paraszt, mai vontosabb szóval: a termelő­szövetkezeti paraszt. Vendé­geink alig akarták elhinni, hogy ma Magyarországon kétszer annyi az ipari mun­kás, mint a paraszt. Mintha kissé csalódottak is lettek volna. Hiába. Magyarország még mindig úgy él a világ köztudatában, mint a színes szőttesek, a vidám népi tán­cok, a megőrzött paraszti kultúra hazája. Ez részben igaz is, a magyar népművé­szet nem sorvad el, ellenke­zőleg: ebben az iparivá váló országban még féltőbb sze­retettel gondozzuk és fej­lesztjük. De közben, csak úgy mellékesen, például ten­gerjáró hajót adunk el a legnagyobb európai hajóépí­tő országnak, Norvégiának, és gyógyszert a legfejlettebb gyógyszeriparú Svájcnak. Mégis van néhány hét Magyarország életében, és ezt tudjuk mi, hazai és kül­földi magyarok, amikor min­denki lélekben egy kicsit pa­raszttá változik, az is, aki­nek semmiféle őse nem szán­tott és kapált. A június végi hetek azok, az aratás előtti­ek. Ilyenkor mindenki az eget kémleli, elég erősen süt-e a nap, hogy Péter- Pálra (tudjuk Arany János óta: „összeférnek a naptár­ban”) megkezdődhessék az aratás. Két esztendeje az Egyesült Államokban voltam ebben az időben, és ha ma­gyar barátaimmal találkoz tam, vagy magyar családnál jártam, hazagondoltunk mind. Ez az az időszak, ami­kor — maradjunk Arany Jánosnál — a Toldi első so­rait idézgetjük a kopár szik sarjáról, ahol azonban ma már aligha legelésznek tik­­kadt szöcskenyájak. Olyan igazi meleg nyarunk is ré­gen volt, de nem ez a leg­főbb különbség, hanem az, amit olyan nehezen képze­lünk el magunkról és még nehezebben fogadják el a külföldi tudatok: ma már kaszával úgyszólván senki sem arat Magyarországon. Az aratók nem bundapálin­­kát és nagyobb darab sza­lonnát kapnak, hanem a moz­góbüfé meleg ételt visz ki nekik, és pálinka helyett eszpresszó-kávét isznak. Aki sajnálja a puszta, vagy a ré­gi aratás romantikáját, az sohasem próbálta. A kom­bájnon ülni, mögötte a leka­szált mezőn járni is kemény munka, s ennek is megvan a maga új romantikája. S ez a lélekben a föld, a búza és a kenyér szeretetében rokon a régivel. Mert ha a mezőgaz­daság aránya csökkent is az ország életében, a mezőgaz­dasági termékek mennyisége és értéke növekedett. A fa­lusi magyar ember, és a vá­rosi is, a búzát még ma is életnek nevezi. Az én német népfőiskolá­saim előkapták golyóstollu­­kat. Ez tetszett nekik, följe­gyezték. Megkértem őket, hogy írják azért mellé azt az árva kis statisztikát is, hogy valamivel többet tud­janak Magyarországról, ha visszatérnek — a hársfa alá, a városkúthoz ... A nemzetközi és magyar békemozgalom megalakulásának 25. évfordulója alkalmából a Béke­világtanács Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát a béke-világmozgalom legmagasabb kitüntetésével, a Joliot-Curie aranyéremmel tün­tette ki. A kitüntetést Romes Csandra, a Béke-világtanács főtitkára adta át Hivatalos tárgyalásokat folytatott Magyarországon a Dán Szociáldemokrata Párt küldöttsége Anker Jörgensen, a párt elnöke vezetésével. A vendégeket fogadta Kádár János, az MSZMP KB első titkára is A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendelettel módosította a Magyar Népköztársaság minisztériumait felsoroló 1973. évi IV. törvényt. A döntés értelmében a Mű­velődésügyi Minisztérium feladatait a jövőben az Oktatási Minisztérium és a Kulturális Mi­nisztérium látja el. Ezért az Elnöki Tanács dr. Polinszky Károly művelődésügyi minisztert tisztségéből felmentette és megválasztotta oktatási miniszternek. Dr. Orbán László művelő­désügyi minisztériumi államtitkárt egyidejűleg kulturális miniszternek választotta meg. Az elhunyt közlekedés- és postaügyl miniszter helyett az Elnöki Tanács Rödönyl Károlyt köz­lekedési és postaügyi miniszterré választotta. Képünkön: a két új miniszter leteszi a hivatali esküt az Elnöki Tanács elnökének. Losonczi Pálnak Budapesten ülést tartottak a szocialista országok egészségügyi miniszterei. A képen aláírják a tanácskozás jegyzőkönyvét MTI felv.

Next

/
Thumbnails
Contents