Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-25 / 11. szám
A KÉPEK MINDENKIHEZ SZÓLÓ NYELVÉN... didiéit 7Í)ilq.ó kiállítóul Hallgatom ezt a kis, törékeny öregurat, s azon csodálkozom, hogy negyedóra leforgása alatt — mióta szavaira figyelek — a szemem láttára átalakult. Az imént még azt gondoltam: vajon nem sok neki nyolcvankét évesen átrepülni az óceánt, a megnyitás előtt álló kiállítása körül ügyködni, a kecskeméti művésztelepre kirándulni, fiatal képzőművészekkel ismerkedni, barangolni a pesti utcákon — vajon nem inkább egy párnázott fotellal kellene megkínálni, s óvni minden kényelmetlenségtől, legfeljebb gyengéden kérdezni s csak hallgatni, ahogy mesél? Nos, igen, azonban épp miközben mesél, változik meg és persze vele együtt- a róla alkotott elképzelés: a párnával bélelt fotelt ő maga tolná félre, hiszen eleme a harc, a munka, az élet, mert nem törékeny és öreg, hanem erős és fiatal. Ámbár folyvást dobálódzik az ötven-hatvan esztendőkkel. Mikor is volt és hogyan? ötven-hatvan éve? Ó nem, közel hetven esztendeje már, hogy kisgyerekként kikerült az Egyesült Államokba. Apja, a szegény kis foltozó szabó úgy döntött, hogy nekivág az óceánnak s szerencsét próbál odaát. Miért? Mert egyszer a katonaságnál egy főhadnagy ügy megcsavarta a fülét, hogy a dobhártyája beszakadt; mert hiába dolgozott hajnaltól éjszakáig, nem tudta eltartani feleségét s öt kisfiát; mert ezt az öt fiát nem árra szánta, hogy mint ő, egyszer a császár katonái legyenek; mert semmi vagyona nem volt feketerigóján kívül, amely egy szerelmi dalt tudott elfütyülni, meg a Rákóczi indulót. Mindebben van valami megindítóan, s kristálytisztán népmeséi egyszerűség és csodaszerűség. Vagy talán nem csodás elem, hogy a kivándorolt szegény szabó fia, az öt közül az egyik szerencsésen, viharoktól verve és edzve nőtt föl az Üjvilágban, hogy annak is és a mienknek is kiemelkedő, köztiszteletben álló fia lett? ö maga is úgy beszél fejlődéséről, sorsa alakulásáról, mintha csupa csoda és véletlen irányította volna. Tizennégy éves, amikor egy New York-i kismotorokat gyártó üzemben a burkolatokat esztergályozza és elhatározza, hogy gépészmérnök lesz. Sorba áll az esti főiskola előtt, hogy beiratkozzék, de az előtte álló fiatalember — ,.véletlenül” — szabadkézi rajzra jelentkezik. Megy az előtteálló után s szabadkézi rajzra jelentkezik ő is. Vajon, ha akkor ez a fiatalember mélybúvár, vagy kötéltáncos akar lenni... ? — veti fel játékosan az abszurd gondolatot, amit annál vidámabb biztonsággal tehet, mivel az ilyen véletlennek pont az a lényege, hogy nem történhetett másképp. Sok esztendővel később valaki „véletlenül” megemlíti, hogy könyvet akar írni Gulliver elvtárs címmel. Az illető, mint egy mesebeli manó, eltűnik, a könyvet soha nem írja meg, ellenben Gellért Hugó megrajzolja remek Gulliver elvtárs sorozatát: a harmincas évek tözsdekrachokkal, munkanélküliséggel sújtott Amerikáját. A második világháború idején a fasizmus elleni harcra ösztönző grafikai műveket kérnek tőle. Washingtonba rendelik, s ő „véletlenül” egy nappal előbb érkezvén, meghallgatja az Egyesült Államok alelnökének, Henry Wallacenak, A kisember százada című beszédét. És utána megszületik A kisember százada — mint a fasizmus szenvedélyes vádirata, a képek mindenkihez szóló, közérthető s tömegeket mozgósító nyelvén. Mi volt az életcélja? Harcolni a háború ellen, mindenfajta elnyomás és társadalmi igazságtalanság ellen a művészet erejével. Talán az egész akkor kezdődött, amikor a National Academy of Desing elvégzése után ösztöndíjjal Párizsba utazott, s elhatározta, hogy Párizsból hazaugrik rokonlátogatóba, de ... „véletlenül” éppen 1914-et írtak, véletlenül éppen kitört az első világháború. Az itthon rázúdult megrázó élmények, a szeretteiket sirató kisemberek, aztán később az Egyesült Államokban a 30-as évek gazdasági válság-időszaka, majd a hitleri Németország barbársága, egyszóval a történelem meg-megújuló pörölycsapásai kovácsoltak összefüggő rendszert e „véletlenekből”. Mindaz, ami látszólag akaratán kívül érte, a társadalmi erők törvényszerű mozgása volt. S Gellért Hugó élete, művészi fejlődése folyamán a fölismert ellentmondásokat és igazságokat — rajzokba sűrítve — nagyonis tudatos fegyverként alkalmazta. Hogy egyesek szerint ez propagandatevékenység s mint ilyen, a művészet lealacsonyítása? Mosolyogva említi, hogy bizony akadtak a művészetnek ilyen pártfogói, akik kifogásolták, hogy Gellért Hugó a művészetet „politikai célok” szolgálatába állította. Nos, ő vállalta ezt a szerepet, sőt az apró munkát éppoly jelentősnek tartotta, mint a nagyszabású alkotásokat: a hetvenkét éve alapított, s azóta működő haladó szellemű amerikai magyar sajtó aktív munkatársként dolgozni számára ma is ugyanolyan fontos, mint megfesteni egy középület freskóját. S e felfogásában nem kisebb művészekkel találkozott, nem kisebb barátokra tett szert, mint Siqueiros, Barbusse, Chaplin, Paul Robeson, Dreiser, Bartók és John Red. Mese? Csoda? Véletlen? A szegény kis szabó fia, a munkásmozgalom harcos művésze, Gellért Hugó nyolcvankétévesen itt van megint, s alkotásait a Kultúrkapcsolatok Intézete kiállító termében nagy szeretettel s érdeklődéssel nézi a mai Magyarország. Soós Magda A művész autogramot ad A kiállítás egy részlete. Lent: Gellért Hugó egyik grafikája „A világ halad előre" Novotta Ferenc felvételei
