Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1974-05-25 / 11. szám

Debreceni Alföld Ifjúsági Színpad: Vadrózsák

S amit költőknek lelke ránk hagyott, Az égi szép költészet hangzattá Zendítse meg művészet hő szaván:

Hogy hallja minden, s higyje, hogyha hallá, Hogy nincs a földnek édesebb zenéje,

Mint a magyar szó, művész ajkain.

(Részletek Jókai Mór: Prolog a debreceni Nemzeti Színház megnyitásának ünnepélyéhez című verséből)

Külön öröm a hírlapíró számára, ha ezeken a hasábokon arról számolhat be: ezen az estén nem hallott disszonáns hangokat. Nem volt „népieschmagyarosch” duhajkodás, sírvavígadás, árvalányhaj és a kihalóban levő operettmagyarkodás többi kelléke. A balladák egyszerűségét nem cicomázták falurossza-díszítéssel. Ismét bebizonyosodott: a farmernadrág és a tornacipő jobban szolgálhatja a népi hangvételt, mint a jancsihuszáregyenruha. A paraszti kultúra egyszerűségét nem népies cikornyákkal, hanem a mai ízlésnek megfelelő egyszerűséggel lehet újraidézni. Ügy hiszem, ez a tanulság alapvetően fontos minden művész számára, aki a magyar népi kultúrával foglalkozik.

Mint ahogy fontos az is, hogy láthassuk: ez az ifjúság biztos ízlésű. A szereplők nem színészkedtek, nem „domborítottak”, nem affektáltak: tisztán, értően, sőt, olykor virtuózán adták elő műsorukat. A miskolciak sámánéneke felejthetetlen élmény: az ének, szavalat, pantomim, tánc olyan művészetté ötvöződött össze előadásukban, amely egy „profi” együttesnek is dicsőségére válna. S nem maradt el mögöttük a pesterzsébeti Csili együtesének remek Betyárballadája sem.

Harmadfél órát tartott a műsor. Nem nagy idő. De hatása, szereplőkre és hallgatókra, győzőkre és vesztesekre, hivatásos népművelőkre és amatőr színjátszókra — egyszóval, ifjúságunk kultúrájára — talán többet jelent harmadfél évnél is.

Sós Péter János írása

Lévai András képei Szentesi Horváth Mihály diákszínpad: A makacs menyecske és az ördög

— boszorkány-krónika

Repülj Páva-kört; a kaposvári Fonómunkás Kisszínpadot; a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium diákszínpadát; a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákszínpadát; a kiskőrösi katonák Periszkóp színpadát; a pesterzsébeti Csili Soós Imre színpadát és a miskolci Gárdonyi Géza művelődési ház Manézs színpadát. S mivel minden versengésen van győző is, tegyük rögtön hozzá, hogy a Rádió nagydíját a miskolci együttes nyerte el.

Amilyen sokszínűén sorakoznak itt a tájegységek egymás mellett, olyan sokszínű a műsor is. Megtalálható itt népmese dramatizálva, „eredetiben” bemutatott népszokás, romantikus betyártörténet és a betyárromantika paródiája, boszorkányper és sámánének. A szereplők; gimnazisták, főiskolások, szakmunkások, ipari tanulók. Elenyészően kevés azoknak a száma, akik „profik”: színészek, rendezők akarnak lenni. A többség kedvtelésből csinálja...

Kedvtelés?! Hónapokig tartó munka, tanulás, percre beosztott próbák, mozgás-, ének-, beszédgyakorlatok, díszletkészítés, kellékfabrikálás — és a végén néhány perc taps. Kedvtelés? Mánia, megszállottság inkább. Vagy egy-egy közösség lendítőereje. Olyan közösségeké, amelyek nem a kölcsönös udvariaskodásra épülnek — ellenkezőleg, a kölcsönös kritikára, a kitartó munkára. Ahol fonólány és egyetemi hallgató, villanyszerelő és színésznőj elölt, diák és katona egyaránt a sokszínű harmónia egy-egy eleme; ahol a nagy alakításokat a pontos szavalókórusok helyettesítik; ahol a sikert nem a kritika harsány dicsőítésével, hanem a nézőtér figyelmes csendjével mérik. Kedvtelés? Több annál; közös alkotás.

Nyíregyházi Zrínyi Ilona diákszínpad: Vás-ár-va

balokról, lelkesedésről, zetről

őrzi a hang minőségét. Intés, a magnón indul a szignál. Czeglédy Edit bemondó kilép a függöny elé... Több hónapos munka, izgalom, készülődés érkezik el csúcspontjához. S az első színpadra lépő együttes így ajánlja műsorát: „Szeressék!"

Kilenc együttes verseng ezen az estén. Illő, hogy fölsoroljuk a döntőbe jutott kilenc együt: a debreceni Alföld ifjúsági színpadot; a gyö- Arrabona amatőr színházat; a lovászi—letenyei