Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-04-14 / 8. szám
DCuérlel a Im^izabáli^&zásjLai INTERJÚ PONQRÁCZ LÁSZLÓVAL, A MUNKAÜQYI MINISZTÉRIUM FŐOSZTÁLYVEZETŐJÉVEL Nemcsak a tudományban, hanem a gazdasági életben Is folynak kísérletek, természetesen nem laboratóriumban, zárt körülmények között, hanem a gyárak, üzemek mindennapi munkája közepette. Sokkal nagyobb ezért az irányítók felelőssége, hiszen még a kísérlet sikertelensége esetén sem érheti kár a munkásokat, alkalmazottakat. A kísérletek „árát” — kockázat nélkül nincs előrelépés — a közösség, a társadalom állja. Magyarországon január elseje óta érdekes gazdasági kísérlet folyik: 16 ipari és építőipari vállalatra kiterjesztették — kipróbálásra és tapasztalatszerzésre — az eddigi bérszínvonal-szabályozás helyett a helyenként már eddig is alkalmazott bértömeg-szabályozást. E kísérletről kérdeztük Pongrácz Lászlót, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetőjét. — Kérjük, magyarázza el, mit jelent e két fogalom: bértömeg-, illetve bérszínvonal-szabályozás. — Az új gazdasági mechanizmus bevezetése óta vált általánossá hazánkban a bérszínvonal-szabályozás. A kifejezés a bérnövekedés szabályozásának egyik megoldását jelenti. Ez a gyakorlatban úgy történik, hogy minden vállalatnál kiszámítják az egy főre jutó átlagbért: a bérek összegét osztják a dolgozók számával. A bérszínvonal növekedését feltételekhez kötik. A rendelkezések értelmében az átlagbér csak a nyereség alakulásától függően emelkedhetik. A bérszínvonalnövekedés után — bizonyos határon felül — a vállalatoknak igen magas adót kell fizetniük. — A bértömeg-szabályozás viszont azt jelenti, hogy a vállalat a bérekre meghatározott pénzösszeg fölött rendelkezik. Ez az összeg a termelés növekedésével együtt emelkedik, de itt nincsen külön meghatározva az átlagbér. Ha tehát kevesebb dolgozó ugyanannyit termel, mint azelőtt több munkás, akkor a bérekre meghatározott összeget, a bértömeget szét lehet osztani közöttük, azaz magasabb lehet a bérszínvonaluk. — Mi tette szükségessé a bértömeg-gazdálkodás kísérleti bevezetését? — A munkaerőforrások csökkenése. Az évek folyamán kimerültek a munkaerő-tartalékok, hovatovább csaknem anynyi ember megy nyugdíjba, amennyi fiatal beáll a termelésbe. A bértömeg-gazdálkodás arra ösztönöz, hogy az üzemek mind jobban használják ki rejtett munkaerő-tartalékaikat. Egyébként is, az átlagbér-szabályozás bevezetése óta kiderültek bizonyos hátrányok. Ahhoz például, hogy valamely vállalat egy magas fizetésű munkatársat alkalmazhasson — vezetői vagy szaktanácsadói munkakörbe —, jelentősen növelnie kellett a nyereséget, vagy föl kellett vennie — csupán a vállalati átlagbérek növekedésének elkerülése vagy mérséklése céljából — egy-két kis fizetésű dolgozót is. így gyakran feleslegesen növelték a létszámot. — Miért kell akkor kísérletként, mindössze néhány üzemben bevezetni a bértömeg-gazdálkodást, ha ez a módszer eleve jobbnak tűnik? — Ki kell tapasztalni ennek is az előnyeit és hátrányait. A mezőgazdasági és erdészeti állami gazdaságokban például már a gazdasági reform kezdete óta a bértömeg-gazdálkodás van érvényben. El is értek vele eredményeket. Ugyanakkor azonban egyes gazdaságok igyekeztek megszabadulni a munkaigényes termékek termelésétől. Ezt, természetesen, meg kell előzni. Arra is ügyelnünk kell, hogy azok az üzemek, gyárak, amelyek idáig sok embert fölöslegesen alkalmaztak, most ne kerüljenek előnyösebb helyzetbe. Hiszen csupán azzal, hogy megszabadulnak a fölöslegektől, sokkal jobban emelhetnék a többiek fizetését, mint azok a vállalatok, amelyekben eddig is mindenki teljes erővel dolgozott. Ezt megakadályozandó, a rendeletben előírtuk, hogy öt százaléknál nagyobb bérszínvonal-emelkedés esetén az öt százalékon felüli többlet után jelentős adót kell a vállalatoknak fizetniük. (Ebbe, természetesen, nem számít bele a kormány elrendelte nagyarányú béremelés.) — Hogyan folyik majd le a kísérlet? — A rendelet szerint legalább két évig tart a kísérlet. Addig állandóan figyeljük a 16 vállalatot, konzultálunk vezetőikkel és felettes hatóságaikkal. Közben igyekszünk megtalálni a legcélravezetőbb szabályozási formákat is. A tapasztalatok alapján döntjük el, hogy érdemes-e ezt a módszert általánosan bevezetni. Most, a kísérlet indulásakor, már számítani lehet arra, hogy az érintett vállalatok jobban takarékoskodnak a munkaerővel, azt azonban nem lehet pontosan előre látni, hogy milyen kísérőjelenségek, illetve problémái: merülhetnek föl a későbbiekben. Mindenesetre gondosan ügyelünk arra, hogy sem a kísérletben részt vevő üzemek, sem a többiek munkásai semmilyen szempontból se kerüljenek hátrányos helyzetbe — fejezte be nyilatkozatát Pongrácz László főosztályvezető. —spé— Dr. Bruno Kreisky Fock Jenővel, a Minisztertanács elnökével tanácskozik JÓSZOMSZÉDSÁG Ötször ismétlődött meg egy diplomáciai kifejezés azokban a kommünikékben (magyarul: hivatalos közleményekben), amelyek dr. Bruno Kreisky, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárja magyarországi látogatásának eseményeiről számoltak be. Vendégünk és kísérete március 28-án érkezett Budapestre, Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének meghívására, s még aznap megkezdődtek a tárgyalások — szívélyes, baráti légkörben. A magyar miniszterelnök és felesége vacsorát adott az osztrák kancellár és felesége tiszteletére, amelynek hangulata szívélyes, baráti volt. Másnap Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke fogadta dr. Bruno Kreiskyt, s a találkozó légköre szívélyes, baráti volt, hasonlóképp ilyen volt az Apró Antalnál, az országgyűlés elnökénél tett látogatás légköre, nemkülönben annak a vacsorának a hangulata is, amelyet dr. Bruno Kreisky és felesége adott Fock Jenő és felesége tiszteletére. Az ismételten visszatérő — tehát hangsúlyozott — kifejezés, amely a látogatók és a vendéglátók találkozóit jellemezte, nem csupán a diplomáciai szótárból vett formula, hanem lényeges tartalmakat hordozó ténymegállapítás, amely három okból is megkülönböztetett figyelmet érdemel. Először azért, mert a két ország vezetőinek találkozásakor kialakult légkör nemcsak a magas vendégek és vendéglátók viszonyát jellemzi, hanem a két ország, a két nép kapcsolatainak alakulását is. A közös közlemény ezt így szögezi le: .....a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság között az elmúlt években a politikai, gazdasági, kulturális és tudományos élet, valamint a társadalmi érintkezés számos területén szoros, jószomszédi kapcsolatok épültek ki.” Másodszor azért, mert — ahogyan Fock Jenő miniszterelnök mondotta — „a magyar—osztrák kapcsolatok a mai nemzetközi életben a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése elvének egyik példamutató megnyilvánulása”, vagy ahogyan az osztrák kancellár megfogalmazta: a magyar—osztrák kapcsolatok példaképül szolgálhatnak a kis országok számára. És, harmadszor, figyelemre tarthat számot szívélyes, baráti kapcsolatunk azért is, mert e két nemzet között szakadék volt a mindkét nép által gyűlölt Habsburg-ház, a monarchia mondvacsinált „közössége” lényegében azonban az egyoldalú függőségi viszony idején és most a valóságos közeledést meghozta a kölcsönös egymásrautaltság és a célok és érdekek egyeztetése, a szabad fejlődés. Különböző társadalmi rendszerben élő népek és közös célok, érdekek... Nincs ebben valami ellentmondás? Fock Jenő pohárköszöntőjében emlékeztetett arra, hogy dr. Kreisky már 1964-ben, külügyminiszterként is járt Magyarországon, amikor „rendeztük kétoldalú kapcsolatainknak a közös múltból megmaradt sok-sok nyitott kérdését, megteremtettük az együttműködés elvi alapjait”. Ezeken az elvi alapokon azóta sok minden épült. Ipari és gazdasági együttműködés, a hagyományos árucserén túl már egyes vállalatok között is; szélesedő kulturális kapcsolatok, amelyeknek keretében Budapesten megépül az Osztrák Kulturális Intézet; sok közös erőfeszítés a béke megóvásáért — azaz politikai együttműködés —, amelynek során a két szomszédos ország kormánya mind az európai biztonsági konferenciát előkészítő tanácskozás, mind a fegyverzet csökkentésével foglalkozó bécsi értekezlet összehívásáért sorompóba lépett. A közös közlemény is rögzíti az egyetértést, az eddigieken túlmenően még abban is, hogy az ENSZ egyetemességét fejezné ki, ha mindkét Németországot felvennék a világszervezet tagjainak a sorába; hogy nagy előrelépést jelent a béke ügyében a vietnami fegyverszüneti megállapodás aláírása; hogy aggodalomra ad okot a közel-keleti válságnak az ENSZ Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozata szerint való rendelkezésének elhúzódása. Fock Jenő tehát joggal állapíthatta meg: „A békés egymás mellett élés és az együttműködés lehetőségével jól élve, gazdag tartalommal töltöttük meg az elvi kereteket gazdasági, kulturális és politikai téren egyaránt”, valamint azt, hogy „kapcsolataink mindkét ország javát és általában a közép-európai politikai viszonyok javulását is szolgálják”. Az osztrák kancellár pohárköszöntőjében a jövőről is szólt: „Vizsgáljuk meg — mondotta többek között — kapcsolataink jövőbeni alakításának konkrét lehetőségeit. E kérdésben megengedhető, hogy kis fantáziával hozzálássunk e feladat megoldásához”. Hogy e feladatok milyenek, s megoldásuk útját milyen irányban keresi a két fél, az már a küldöttségnek és a vendéglátók tárgyaló csoportjának az összeállításában is megmutatkozott. Az osztrák szövetségi kancellárt annak a három tartománynak — Burgenlandnak, Alsó- Ausztriának és Steiermarknak — a tartományfőnöke kísérte, amelyek — ahogyan dr. Bruno Kreisky mondta — „évszázadok óta nemcsak földrajzi, hanem szellemi szomszédságban is állnak Magyarországgal”, ugyanakkor magyar részről a Vas és a Győr-Sopron megyei tanács elnöke vett részt a tárgyalásokon. Az eszmecsere tehát nyilvánvalóan felölelte a közvetlen érintkezések bővítésének kérdéskörét, azt, hogy a határmenti területek, városok és községek idegenforgalma, gazdasági, kultúrális és sportkapcsolata mindkét részről egyaránt szélesedjék. Elkísérték továbbá dr. Bruno Kreiskyt a három osztrák parlamenti frakció elnökei, ezzel is kifejezésre juttatva, hogy „g kapcsolatok javítása — a pártok határain túl —, általános politikai szándék.” Ez a szándék kölcsönösen általános, s e szándékot és valóra váltását már nem árnyékolja a múltbéli viszályok felhője. Nemrégiben (lapunk idei 5. számában) megírtuk, hogy dr. Pándi Pál egyetemi tanár a bécsi Petőfi-ünnepség alkalmával a Collegium Hungaricumban idézte Petőfi Sándort, s nem is akármilyen versét, hanem éppen azt, amelyben az elnyomó és császári Ausztria bukását jósolja. S mintegy visszhangként most a semleges és köztársasági Ausztria kancellárja idézett a szabadságharc költőjétől néhány szót, hogy ebből kiindulva érzékeltesse a két ország megváltozott viszonyát, szívélyes és baráti kapcsolatát : „A világtörténelem csodálatos könyvében számos oldal foglalkozik kapcsolatainkkal. Csatoljunk hozzá új oldalt, amely a szabad döntés alapján való együttműködésen nyugszik, országaink népeinek és Európa azon részének békéje érdekében, amely e földrész közepén van, s amelyet nem véletlenül neveznek Európa szívének.” Ratifikálták a magyar—amerikai konzuli egyezményt Az amerikai szenátus március 27-én ratifikálta a magyar—amerikai konzuli egyezményt, amelyet William Rogers külügyminiszter tavaly júliusi magyarországi látogatása során magyar részről Péter János külügyminiszter, amerikai részről pedig William Rogers írt alá Budapesten. Magyar részről már a múlt év végén ratifikálták az egyezményt, amely szabályozza a két ország közötti konzuli kapcsolatot, a konzul, és a konzuli tisztviselők jogait és mentességeit, továbbá kölcsönösen fokozottabb és egységesebb védelmet biztosít az állampolgárok személyes, vagyonjogi, hagyatéki és más hasonló ügyeinek intézésében. 25 éves a Duna menti államok nemzetközi kormányközi szervezete, a Duna Bizottság. Idei, budapesti ülésszakán a tagállamok — Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Magyarország, Románia, Szovjetunió — delegációján kívül részt vettek még a Német Szövetségi Köztársaság közlekedési tárcájának szakértői, a Vaskapu folyami igazgatóság, az ENSZ európai gazdasági bizottság, valamint a nemzetközi távközlési egyesület és a meteorológiai világszervezet képviselői. A vendégeket fogadta Fock Jenő miniszterelnök is Az ipar államosításának 25. évfordulóján nagygyűlésen emlékeztek meg a történelmi eseményről (MTI felv.) MIÉNK AZ mUt MASUNKNAK ÉPÍTJÜK!
