Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-03-31 / 7. szám
7 ÉVES ÉS ENNÉL IDŐSEBB KÜLTERÜLETI LAKOSOK/ ISKOLAI VÉGZETTSÉG SZERINTI MEGOSZLÁSA 1970. JANUÁR 1 -ÉN •fyetemet, főiskolát véfzctt éretaéfi bizonyítványt szerzett J a középiskola 1-4 osztályát véfazta általános iskolát végzőit 6-7 osztályt végzett iÍ5lJ 1-5 osztályt végzott nőm ir. nőm olvas A KÜLTERÜLETEN ÉLŐ AKTÍV KERESŐK MEGOSZLÁSA NÉPGAZDASÁGI ÁGAK SZERINT 1970. JANUÁR 1 -ÉN KÜLTERÜLETI NÉPESSÉG KORCSOPORTONKÉNTI MEGOSZLÁSÁNAK VÁLTOZÁSA 1960-1970-IG 0% 0% 1970. I. 1. 59.5% 29,2% 11,3% 0-14 éves 14-59 éves 60 éven ! felüli! . , Z/JX 24,0% 'íy/ZÚ 59,0% A KÜLTERÜLETI NÉPESSÉG KORCSOPORTONKÉNTI MEGOSZLÁSA 1970. JANUÁR 1-ÉN A jó márciusi szél a földszaggal együtt hordja a kései havat, néhol már a bontott barázdák aljára szórja pihéit, ahol percek múlva eltűnik a föld koramelegében. Ez az ország legtarkább határa, ahol a föld színe messziről mutatja a termőerőt. A fehér homok, a szürke és az élénk sárga a szél játékszere, viszi,, hordja, építi belőlük halmait, dombjait, s oldalain a legnagyobb szükséget tűrő legelőfű sem kapaszkodik meg. A foltakácosok szélén már barnább a föld, termőbb, ami a búzát, kukoricát is megnöveli, és szépen fizet a vetés a gondos munkáért. Aztán a szőlők, gyümölcsösök rendje következik. Magyarország legbőségesebb alma-, meggy-, csemegeszőlő-kosarait ez a föld tölti meg, s pincéiből a legtöbb bor indul a nagyvilág üzleteibe. Ez a föld a Duna—Tisza köze, a Homokhátság, a Dunamente, az ország legnagyobb megyéje, Bács-Kiskun. Megkapóbb jellemzést Petőfi Sándor óta versben nem írt senki e tájról, s hogy 125 esztendővel ezelőtt milyen volt, ő ismerte legjobban. „A csárdánál törpe nyárfaerdő Sárgul a királydinnyés homokban, Messze, hol az ég a földet éri, A homályból kék gyümölcsfák orma ... ... Méneseknek nyargaló futása Zúg a szélben, körmeik dobognak,.. Az Alföld, a Kiskunság anynyi vad szépséggel volt áldott akkor, hogy a költő legszebb tájleíró sorai mind idegyökereztek, ebbe a jóságos, pihenést hozó, vagy e világtól elzárt és elmaradt világba, amelynek népéért végigaggódta gyorsan égő életét. Ma is az ország legnagyobb megyéje Bács-Kiskun, és itt él tanyáin a legtöbb ember. Óriásléptekkel haladó hétköznapjaink élnek itt együtt a legnagyobb elmaradottsággal, fogyatkozó egyetértésben. Az élet siet, a világ halad, s a XVII—XVIII. század óta egész legutolsó történelmi korszakunkig kiterebéiyesedő tanyai élet bomlóban van. Ha két évtized múlva lesznek még tanyán élő emberek, sorsuk más lesz már, összehasonlíthatatlanul más lesz az életvitel, más az életmód. Tekintsünk vissza csak negyedszázadra; bármilyen ellentmondásos is, de a földosztás a tanyarendszer átmeneti fejlődését segítette elő. Közvetlen 1945 után 75 000 új tanya épült az ország tanyás tájain, ennek egynegyede Bács- Kiskun megyében. „A szétszórt tanyatelepülés a felszabadulás óta az eddigieknél is nagyobb méreteket ölt. A falutól messzeesŐ, földjükre kijárni alig tudó új gazdák ott kint tákoltak maguknak össze valamiféle lakóházat. Ezeknek a házaknak az építésénél sokszor a legelemibb egészségügyi feltételeket sem vették figyelembe. Rossz kalyibákhoz, sárkunyhókhoz használták fel a sokkal jobb ház építésére is alkalmas értékes anyagokat. Ezek a vad építkezések még csak súlyosbították a magyar tanyarendszerrel kapcsolatos régi problémákat. A szétszórt tanyákon a civilizációs szükségletek kielégítése szinte megoldhatatlan feladat. Jó úthálózat, villanyvilágítás kiépítése, olyan költségekkel járna, amelynek előteremtése szinte lehetetlen. A tanyákon lakóknak orvos, egészségház, bába, gyógyszertár eléréséhez több kilométert kell gyalogolniuk... Az ország politikai és szellemi életétől is teljesen elszakadnak a tanyasiak, újságot, könyvet alig olvasnak ... Ezek az okok egyre jobban sürgetik a tanyatelepülések kérdésének gyors megoldását. A megoldás: új tanyaközpontok kijelölése.” Darvas József, a nép életét kitűnően ismerő író, egykori építésügyi miniszter, írta 1949- ben ezeket a sorokat. Bács- Kiskunban ekkor a megye lakosságának 41,8 százaléka volt tanyasi. 246 000 lélek. Vessünk egyetlen pillantást napjaink statisztikai adataira. Az iparban élők-keresők 20 százaléka ma is tanyán él, tanyákról utazik az ipari üzemekbe. Hajnali felkeléskor még a petróleumlámpa fénye búcsúztatja, s az esti érkezéskor az ismerős kutyacsaholáshoz ismét a hívogató lámpafény vetíti elé a megérkezés örömét. Esztergályos, lakatos, építőipari vagy kereskedelmi szakmunkás a tanya csöndjében alszik még, míg meg nem kapaszkodik valahol a város peremén vagy a falu szélén, és nem sza-Könyvkölcsönzés, utoljára még petróleumlámpa mellett kit a régi életformával. Aki tud és akar. Helvécia határa, egy új kis település vidéke, ahová bekopogtatok. A Gáspár csalód — illetve három öreg. Régi, kicsi ház, vályogból épült, s ahogy az idő múlt, s az emberi szükség parancsolta, úgy ragasztottak hozzá egy újabb kis szobát, befedték az üveges verandát, majd nyári konyhát is toldoztak az ősi házhoz. — Nagy család nőtt ebben. Nyolcán voltunk testvérek. Szüléink elhaltak, és a nyolcból öt kirepült. Ki erre, ki arra. Húgom nagybeteg esztendők óta, bátyám magának maradt — asszony, feleség nélkül —, én meg így velük, mert segítség nélkül ők nem tudnának meglenni. Egyszer-egyszer bemegyek a városba a rokonsághoz, elvisznek moziba, színházba, de hamar elég, és jövök haza, itt szoktam meg, velük. Már ezt a kis tanyát mi el nem hagyjuk... Citera pendül, Lajos bácsi, a legöregebb testvér múlatja az időt, vidítja a lány testvéreket. Maga készítette zeneszerszám, furulya, tambura, és mikori melyikhez húzza a szíve, játszik rajtuk, és a tanyakörnyék szélfúvása, mély csöndje szép, régi zenét áraszt a szétszóródottan élő, itt küzdő emberek felé. — Járnak ide a szomszédok vagy egy-egy néveste vagy ünnep idején, Lajos bácsi, játszódjék valamit! Hát mit is? Van, amit már a rádióból tanultam, van, amit még, ki tudja, nagyapámtól, anyámtól. Játszok, hallgatják, dúdolják, eltelik egy este... Ez a család itt tölti már életét a homokháton, az ősi tanyán. A szülői ház menedék
