Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-12-22 / 26. szám
KARÁCSONYI ÉRZÉKENYSÉQ család és a család produktuma az összhang, az együtt-tevékenység és a béke. A karácsony gondolata kössön össze bennünket a nagy magyar család oly édesen kényszerítő szeretetkötelékében, itthoniakat és külföldieket egyaránt. imádása (1768—1770 között) Velencei festő: Királyok imádása (XIV. század második fele) Nem karácsonyi szentimentalizmusról, érzelgősségről beszélek, hanem érzékenységről. Arról, hogy karácsonykor, a béke és szeretet ünnepén érzékenyebbé válnak az emberek. Ez az érzékenység két irányú. Először is érzékennyé válunk magunkra nézve. Karácsony körül jobban fáj az, amit a hétköznapok sodrában már elfelejtünk, vagy elintézettnek tudunk. Karácsony körül sokszor begyógyultnak hitt sebek szakadnak fel, régen „letudott” ügyek elevenednek meg. De érzékenyebbé válunk a béke és szeretet ünnepén mások, emberek és népek problémáival és el nem intézett kérdéseivel kapcsolatban is. Valahogy közelebb kerül hozzánk ilyenkor a felebarát, nemcsak személyében, hanem élethelyzetével és abban adott életkérdéseivel együtt. Miközben a hétköznapi újságolvasásaink, a rádió és televízió híreinek és képeinek vételei közben sokszor elközömbösödünk egyesek és népek élete iránt, karácsonykor érzékenyebben reagálunk olyan hírekre, amelyek arról szólnak, hogy sok száz-millió ember éhezik, vagy roszszul táplált, háborúk következtében ezrek és tízezrek lettek otthontalanná, mások a faji megkülönböztetés áldozataiként, emberhez nem méltó életbe kényszerülnek, ismét mások a társadalom kivetettéi. Nyilván abból származik ez az érzékenység, hogy az emberi szív elnyomhatatlanul vágyódik a békére és szeretetre és amikor olyan ünnep közeledik, amelynek központjában éppen a béke és a szeretet gondolata van, akkor azok melegétől megelevenedik és érzékenyebbé válik. Szükség is van erre, mert állandó kísértés az ember számára, hogy elközömbösödjék, a mások gondjaival kapcsolatban érdeklődését elveszítse, az „élet taposó malmában” érzéketlenné váljék, vagy egy olyan bezárt világgá, amelyből kiszorul a másik ember, életének minden problémájával együtt. Ebből az érzékenységből vettem észre sokat a békeszerető erők moszkvai világkongresszusán. Noha a kongresszus időpontja — október vége — mégis meglehetősen messze esett karácsonytól, mégis, amikor az ember belépett a Kongresszusi Palota nagytermébe és maga előtt látta azt a hatezer embert, akik békére és szeretetre vágyva jöttek el a világkongresszusrav akkor karácsonytól távol is átélt valamit a karácsony légköréből. Lehetetlen volt észre nem venni ezen a Világkongresszuson, hogy az emberekben és a népekben ellenállhatatlan erővel növekszik a béke utáni vágy. Majdnem 150 országból jöttek a résztvevők, több mint 1000 nemzeti és több mint 100 nemzetközi szervezetet képviseltek. Különböző pártállású, különböző vallású és világnézetű emberek jöttek, akik más-más társadalmi rendszerű államokban élnek és különbözőképpen képzelik el az emberiség mai nagy kérdéseinek megoldását, de abban mindannyian egyek voltak, hogy úgy kell a béke, mint a mindennapi kenyér, fel kell építeni a béke világát és minden módon biztosítani is kell ezt a békét. Ezen a világkongresszuson az is teljesen világos lett, hogy nem elég erről a békéről amolyan karácsonyi szentimentalizmussal beszélni, elmondani óhajjal, hogy milyen jó volna, ha megvalósulna az egész világon a béke és szeretnék egymást az emberek, hanem egyértelműen kifejezésre jutott, hogy ezért a békéért, a béke világáért fáradozni kell éspedig céltudatosan, lankadatlanul és reménységgel. Ez a béke nem valósúl meg magától, nem hullik az emberiség ölébe és nem érkezik el a békéről való szép szavak sűrű emlegetésével. Nagyon fáradságos, lépésről lépésre való munkát, sok szakértelmet és igen sok jóindulatot igényel. Amikor arról beszélgettünk, hogy végeredményben hogyan, milyen úton és milyen eszközökkel lehet haladni a béke világa f'-'é, megegyeztünk egymással abban, hogy minden jóakaratú és békére vágyó embernek, közösségnek, népnek, kormánynak, világszervezetnek öszsze kell fognia a béke világának felépítéséért. Ezzel összefüggésben a viták során teljes nyíltsággal kerültek elő ezt a közös összefogást nehezítő, vagy fékező problémák. Szó volt arról, hogy a béke világával kapcsolatban bizonyos tekintetben eltérnek a nézetek a két világrendszerben a szocializmusban és a kapitalizmusban élő emberek között. A Németlipcsei főoltár mestere: Pásztorok imádása (1450 körül) Voltak, akik kiélezték a kérdést és azt mondották, hogy mások a „nyugati” és mások a „keleti” elképzelések a béke mibenlétéről és tartalmáról. Arról is esett szó, hogy vannak különbségek a „világi” és „egyházi” béketörekvések célkitűzései között. Ismét mások még arra is figyelmeztettek, hogy a keresztyén egyházak értelmében vett béke több ponton különbözik a világ-vállások (buddhizmus, hinduizmus stb.) békével kapcsolatos álláspontjától. És mindezt nem is szabad figyelmen kívül hagyni. Mégis, ha föl akarjuk építeni a béke világát, nem arra kell tennünk a hangsúlyt és nem azt kell elemeznünk, ami a béke világával kapcsolatos elgondolásokban elválasztja egymástól az embereket, hanem azokat a pontokat kell türelmesen és céltudatosan megkeresni, amelyben mindenki, vagy a messzemenően nagy többség egyet tud érteni. A közös pontok keresésénél mégis találtunk jónéhány olyat, amelyekben elénk rajzolódott a béke világához vezető út és ezzel együtt a béke világának néhány jellemvonása. Világossá lett előttünk, hogy múlhatatlanul szükség van a két világrendszerben élő emberek békés egymás mellett élésére, nem élhetnek az emberek a hidegháború fojtogató légkörében. Abban is egyértelműség alakult ki, hogy a békét kisebb és nagyobb területekre egyaránt nemzetközi szerződésekkel biztosítani kell. Így került elénk elsőrenden az európai és ázsiai béke biztosítása. Ennek tükrében láttuk azt, hogy feltétlenül meg kell oldani a háborús konfliktusokat elsősorban a Közel-Keleten és mindenütt másutt. De itt nem lehet megállni, hiszen a béke világa nem egyszerűen olyan világ, amelyben nincs háború. Bármennyire nagy ügy az, hogy nincs háború, de ez még negatívummá is lehet, ha nem folytatódik a béke világának építése. Ehhez viszont nem egyszerűen a békés egymás mellett élés szükséges, hanem az együttműködés. A népek együttműködése a gazdasági, kereskedelmi, tudományos, kulturális életben és a nevelés területén. A népeknek segíteniük kell ezeken a területeken egymást és különösen is azokat a népeket, amelyek helyzetüknél fogva elmaradtak a gazdasági élet fejlődésében, a tudományos kutatási eredmények felhasználásában és a technikai vívmányok saját körülményeik között való gyümölcsöztetésében. Mindezzel öszszefüggésben arról is szó esett, hogy a valódi béke csak társadalmi igazságosságon alapulhat, melybe beletartozik a javak egyenlő elosztása, mindenfajta gyarmatosítás megszüntetése és a rasszizmus eltörlése. A békének egy ilyen világában lehet beszélni az emberi méltóságról, amelyet mór nem csonkít többé semmiféle megkülönböztetés és kizsákmányoltság. Azok, akik a moszkvai világkongresszuson részt vettek, hívők és nem hívők, Nyugaton és Keleten élők, azzal a szándékkal mentek haza, hogy ezekért a célokért a maguk helyén és a maguk lehetőségei között fáradoznak és tényleges erőfeszítéseket tesznek. Mindannyiunkat bátorított az az örvendetes tény, hogy az elmúlt hónapokban a jóakaratú kormányok és a békeszerető emberek munkája nyomán jelentős eredmények születtek. Vietnamban létrejött a békemegállapodás. Európában megkezdte munkáját az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia, az Észak-Amerikai Égyesült Államok és a Szovjetunió között sorsdöntő megállapodások születtek. Ezek az események jelzik, hogy van értelme a békéért való erőfeszítéseknek és a jóakaratú emberek együttmunkálkodásának. Az most a feladat, hogy az enyhülés folytatódjék és tartós legyen. így jutunk vissza kiinduló gondolatunkhoz. Jön a karácsony. Engednünk kell, hogy ez az ünnep érzékennyé tegye a lelkiismeretünket mindazoknak a problémáknak összefüggésében, amelyekről a moszkvai világkongresszus kapcsán szóltunk. Békére és szeretetre vágyva, békét és szeretetet kell munkálnunk a családban éppen úgy, mint a nagyobb közösségekben, végső fokon az emberiség nagy családjában. Amikor karácsonykor körülálljuk a karácsonyfát a családban, vagy nagyobb közösségben, jussanak eszünkbe azok, akik békére, kenyérre, meleg otthonokra, igazságosságra, emberi méltóságra vágynak és frissüljünk meg abban az elhatározásunkban, hogy az eddiginél is tudatosabban fáradozunk értük, mindannyiunk békés karácsonyáért. A Vyssí Brod-i. Keresztvitel Mestere: Jézus születése (1430 körül) * Novotta Ferenc reprodukciói A Corvina Kiadónál megjelent „Karácsony a művészetben’’ című Jajczay János által összeállított új kötetből. Angelo Bronzino: Pásztorok imádása (1530 körül) DR. KÁLÓT ZOLTÁN evangélikus püspök
