Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-12-08 / 25. szám
EMBER LÉPTÉKŰ VÁROS Budapest tehát százéves és néhány hetes. Nemrégen ünnepeltük a Vígszínházban egyesítésének centenáriumát. Fővárosunk az egész dolgozó magyar népé, nem csodálható tehát, hogy nincs valamirevaló költő, író, festő, de talán még zeneszerző sem, aki ne vallott volna Budapestről. De nincs egyetlen lakója sem az országnak, akinek ne lenne egészen különleges, személyes viszonya a Duna két partján elterülő és száz éve egyesített három városhoz. Aligha hiszem, hogy Arany Jánosnál szebben valaha is írtak a budai partról. Vojtina Ars Poétikájában így kezdi az örökérvényű sorokat: „Állok Dunának szélén, a pesti parton: Előttem a kép, szindus, üde karton”... Aztán beszél a Gellérthegy büszke bársonyáról, a szürkén sötétlő ódon Mátyás-templomról, a házsorokról, amelyek úgy fehérlenek, mint gyepen a vászon, a zölden tiszta nagy folyamról, amely olyan, mint egy smaragd tó bércek közt. De nemcsak a város fekvése ragadjá meg a magyart és idegent egyaránt, hanem az is, amit Major Máté egyszer úgy fejezett ki, hogy „ember léptékű város”. Nem mond ezzel kevesebbet, mint hogy a mi fővárosunk azért kellemes és vonzóan embernek való hely, mert a hajdani urbanisták és várostervezők oly módon alakították ki a főútvonalak szélességét, ,a terek nagyságát s a környező házak, középületek méreteit, hogy azok aránya mindig az emberi léptéken belül marad. Persze maga a természet adta a méretek és arányok csodálatos harmóniáját, megteremtve a világ legszebb főútvonalát, a Dunát, az erdőkkel borított budai hegyek koszorúját, amelyek a magasba törést teljesebben fejezik ki bármely felhőkarcolónál s velük szemben a pesti síkságot, amely viszont széles és tiszta távlatokat ad a szemnek és az elmének. A városépítőknek csak alkalmazkodniuk kellett a természet szabta keretekhez s máris létrejött az egység a természet várostervezése és az emberi képzelet és kéz munkája nyomán. Peisze az, hogy egy város „embernek való-e”, nemcsak az épületek, utcák, terek méretétől, arányaitól függ. Sőt nem is elsősorban éltől. Valószínűleg inkább attól, hogy milyen szellemiség születését, kialakulását segítik elő ezek a méretek és arányok, milyen szerepet ír elő a természet és az ember művének együttese. Egy települést az tesz fővárossá, hogy egy ország leginkább ott ismer magára és a világ az országra. A fővárosban összpontosul egy nép hivatástudata. A főváros egy nép nemzetté válásának jelképe. Eszemei-politikai tartalommal bíró fogalom. Ezen belül milyen jellemző vonásokkal rendelkezik Budapest? Molnár Ferenc egy ízben a maga jellegzetes humorával azt írta, hogy Pest lakossága kétféle emberből áll: a tutistákból és a nimolistákból. A „tuti” szó a francia „tout”ból, az olasz tutto, tutti szavakból csinálódott és jelenti a mindent, a sikert, a szerencsét. A tutista az, akinek minden sikerűi. Ezzel szemben a nimolista a nincsből, a nihilből, a niemandból alakult ki a pesti argonban s jelenti a pechet, a szomorú sikertelenséget, a hiábavaló küszködést. Molnár Ferenc idejében ez valóban jellemző volt Budapestre, a kevés tutista és a sokszázezer nimolista. Ma már egészen más a helyzet, nincsenek sem tutisták, sem nimolisták. Mesterházi Lajos például a pionír szellemet minősíti a pesti szellemiség egyik legfontosabb vonásának. Innen származik a hallatlan fogékonyság minden új iránt, a konzervatív gondolkodás teljes hiánya. Ez a város rendkívül gyorsan reagál mindenre, s megvan benne az egészséges alkalmazkodó képesség, az időszakos csüggedés után a megújuló tetterő. Minthogy itt összpontosul az ipar, az ipari munkásság, ebből már egyenesen következik, hogy Budapest mindig haladóbb volt, mint az ország többi része. A nagyvárosokkal egyre több a gond. Világszerte élet-halál küzdelem folyik a közlekedési trombózis, a közszolgáltatási hálózat összeomlása, a nagyvárosokra jellemző betegségek, a fojtogató környezetszennyezés ellen. Egy szocialista országnak módjában áll-e változtatni ezen az irányzaton, s megszervezni az emberhez méltó nagyvárosi életformát? Meggyőződésünk, hogy igen, mivel valljuk, hogy a város egyben a közösségi élet iskolája is, s csak a szocializmus teremthet az elembertelenedő nagyvárosból emberléptékű lakhelyet. A centenáriumi ünnepségek fővárosunkban alkalmat adtak minden budapestinek, de voltaképpen az ország minden lakosának a nagyvárosi gondok alapos megismerésére és a továbbfejlődés terveinek vizsgálatára. Az emlékező ünnepségek után tekintetünket már egy negyedszázaddal előre irányítjuk s az ezredforduló Budapestjének kialakításával foglalkozunk. Természetszerűleg az életszínvonal jelentős növekedésével számolunk, s á technikai haladással gondjaink is növekednek, amit csak a budapestiekre egyébként is jellemző merész előretervezéssel, forradalmian új megoldások felkutatásával küzdhetünk le. Távolról sem értünk egyet Frank L. Wrightnek, az egyébként zseniális építésznek azzal a jóslatával, hogy a mai várost nem kell tovább fenntartani, hanem szét kell szórni igen kis egységekre bontva szinte az ország egész területén. Ezzel szemben valljuk, hogy a legkorszerűbb műszaki-tudományos felszereltség is csak akkor szüntetheti meg a gondokat, ha a nagyváros belső társadalmi feszültségeit felszámoljuk. Az urbanizáció jövője éppen ezért a korszerű „szocialista nagyváros”, amelyben az emberek nem egymás mellett, hanem egymásért élnek és dolgoznak. A centenáriumi év során az ország lakossága megismerkedett részletesen is a tervekkel. Az előrebecslések alapján tudjuk, hogy 2000-ben ezer fővárosi lakosra 260—300 gépkocsi jut a jelenlegi 60 helyett. Ugyanakkor a tömegközlekedési eszközöket is naponta egy millióval több utas veszi majd igénybe. E járműtömegben a gyorsabb közlekedés csak úgy oldható meg, ha megfelelően kiépülnek a Metro-vonalak, a gyorsvasúti hálózat pályái, és természetesen a gyorsforgalmi útvonalak. A közlekedéssel azonos nagyságú gond a közműhálózat fejlesztése, hiszen például minden ezer új lakos számára évente 165 millió liter víz szükséges. És egyre komolyabbal', kell foglalkozni a környezeti ártalmak megszüntetésének, az energiaszükséglet kielégítésének kérdésével is. Az urbanizációs elgondolások középpontjában az emberekről való magas színvonalú gondoskodás áll. Azt mondottuk, Budapest egyik jellegzetessége volt és tegyük hozzá, maradt a fogékonyság minden új iránt, a soha nem szunnyadó tetterő a feladatok megoldására. A centenáriumi időszakban ezért mondhattuk joggal és megalapozottan, hogy a következő negyedszázadban Budapest még nagyobb ütemben fejlődik majd. Sőt. valószínűleg gyorsabban, mint ahogy hosszú távú terveinkben elképzeljük. Pethő Tibor Magyar felszólalás az UNESCO felsőoktatási miniszteri értekezletén Az UNESCO európai tagállamainak második felsőoktatási miniszteri értekezletén Bukarestben Gosztonyi János, a Magyar Népköztársaság művelődésügyi miniszterhelyettese felszólalásában hangsúlyozta, hogy az 1967-es bécsi konferencia óta az általános európai légkör kedvezőbbé vált. Az általános enyhülés, közeledés, az európai biztonsági értekezlet megkezdése jó előfeltételeket teremt a konferencia számára. Magyarország felsőoktatási rendszeréről szólva Gosztonyi János elmondotta, hogy az elmúlt év derekán befejeződött a felsőoktatás helyzetének átfogó elemzése és felülvizsgálása. Az elmúlt években — folytatta — több intézkedést hoztunk felsőoktatásunk fejlesztése érdekében. Főiskolai hálózatunk — elsősorban a műszaki oktatás területén — új intézményekkel gyarapodott. Ezt követően Gosztonyi János ismertette a több fokozatú műszaki oktatás megvalósítása érdekében Magyarországon tett lépéseket. Hangoztatta: e lépések lényege szervezetileg az, hogy gyorsan fejlődő iparunk növekvő igényeinek kielégítésére a műszaki egyetemeket is bevontuk az üzemmérnökök képzésébe. így a legmagasabb színtű műszaki oktatási intézményeink egyaránt résit vesznek a termelés belső irányítására hivatott üzemmérnökök és a tervezés-kutatás feladataival megbízott diplomás mérnökök képzésében. A művelődésügyi miniszterhelyettes a továbbiakban rámutatott, hogy a szocialista demokrácia mélyreható társadalmi megvalósításának megfelelően, új vonásokkal gazdagodott a felsőoktatás demokratizálása. Az új oktatási és kutatási feladatokat — mondotta —, felsőoktatási intézményeink az önálló tervezés és a fejlett belső demokratizmus körülményei között valósíthatják meg. Az utóbbi évek decentralizációja hatékonyabbá tette a főiskolai oktatást és kutatást. Egyetemeink és felsöiskoláink saját maguk határozzák meg tantervűket, az előadások és a gyakorlati foglalkozások arányát, metodikai eljárásaikat, fegyelmi és vizsgarend-, jüket, belső költségvetésük arányait. Az új intézkedések különleges jelentőséget tulajdonítanak a demokratikusan választott testületek javaslattevő és döntési jogának. Ezekben a testületekben a professzorok mellett jelen vannak az oktatók összes kategóriái, a társadalmi szervek és az ifjúság választott képviselői is — hangoztatta, végezetül reményét fejezte ki, hogy a bukaresti UNESCO- értekezlet jelentős mértékben járul hozzá az európai felsőoktatási kapcsolatok szorosabbá válásához és erősíti az európai megértés légkörét. Népiesbe hajló barokk-kapu a Pozsonyi úton Klasszicista ház klasszicista kapudísze Kilátás a Tűztoronyból a volt Bencés, népies nevén a Kecsketemplomra. A kora gótika remekét a ferencesek építették 1280-ban, és 1786-ig, a rend feloszlásáig használták. 1802-től a Bencések temploma volt • Lévai András felvételei 'Soproni séta A Szent-György templom homlokzata A Tűztorony. Aljában az 1921-es népszavazás emlékét őrző Hűségkapu
