Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-11-10 / 23. szám
Isö emlékem nincs róla, oly régen ismerem. Tartós emlékem viszont van, egy téli füstös, lucskos késő délutánról, olyan időből, amikor a villamosok nem jártak, a házak vedlett homlokzattal bámultak az utcára, amelyen a hömpölygő vándor tömeg botladozva kerülgette a helyenként felszedett kövezetei. Szilágyi Gyurit a Körút egyik sarkán pillantottam meg, hátán hatalmas, gömbölyű hátizsákkal. — Mit viszel? — kérdeztem. — Libát — felelte rendíthetetlen szűkszavúsággal, majd megszánt, és hozzátette: — Hétkilós. — Nem csekélység... — mondtam, mert tudtam, hogy messze lakik. — Nekem családom van! — felelte méltatlankodva és azzal a felelősségtudattal, amely hovatovább már csak az úgynevezett könnyűműfajban honos, lassan beleolvadt az alkonyatba. Azóta már csak „az élet terhét cipeli”, sötétcsíkos öltönyben, amelynek megfelelő zsebéből sohasem hiányzik az óralánc és a fehér zsebkendő kandikáló szegélye. Kezében összecsavart esernyő, tekintetéből hol szigor, hol megtörtség sugárzik. Ha a fényképen nevet, ne tévesszen meg senkit: csak azért teszi, mert tudja, hogy ezzel tartozik a nyilvánosságnak, amely a humoristától elvárja, hogy kacagva kacagtasson. De ő azt is tudja, hogy a népszerűséget kemény munkával kell megszolgálnia, akárha, mint a Rádió Kabarészínházának közismert szerkesztője, akár mint a humor sajátos, kesernyés változatának művelője, akár a játékos rímeknek, vagy éppen kortörténeti dokumentumjátékoknak sikeres szerzője hajtja fejét megadóan a közvélemény bárdja alá. Mindig csodálkozik, hogy mégis a nyakán maradt (nem a humora, csak a feje), pedig ez természetes. Hiszen ártatlan. Különben nem tudna nevettetni. Életrajzára nem térek ki, mert azt mellékelten megírta ő maga, a Magyar Hírek olvasói számára. Sokan bizonyára nagyon humorosnak fogják tekinteni. Pedig csak a rajz az, az élet némileg keservesebb. Ha bárki ismerőse Párizsba utazik, egy zacskó frissen sült libatöpörtyűt küld vele ötven esztendeje ott élő nagybátyjának, dr. Koricsoner József szemorvosnak, művészek, rádiósok, tévések népszerű Korijának. Bár e kis portréban immár másodszor említem a fehér házimadarat, túlságosan mély összefüggésekre nem érdemes gondolni; mindössze egy étkezési tapasztalatra, amely alól humoristák sem lehetnek kivételek: csak az tudja becsülni a ropogósra sült, jól megsózott libatöpörtyűt, aki a libát cipelte is. Bogáti Péter Jobb, ha tőlem tudják meg: Negyvenöt éves vagyok, de nem látszom többnek ötvenháromnál. Voltam rikkancs és színigazgató. Nem voltam: gazdag és csodagyerek. Húsz éve vagyok kabarészerző. Ezt tíz évig sikerült eltitkolnom. Legsikeresebb műveim az ötvenes években születtek: Ákos 1950-ben, Adám 1952-ben, András 1954-ben. Gimnáziumban ötször, színházban kétszer buktam meg. Kedvenc italom a lágytojás ... Milyen vagyok, milyen •.. ? Akkoriban éppen megszakítottam gimnáziumi tanulmányaimat és a gyors meggazdagodás reményében órabéres kugli-állítgató lettem az Erzsébet királyné úti (azóta már lebontott) Kis Kulacs vendéglő kuglizójában. Szépen kerestem, mert minden második vendég kuglizott, s talán még ma is ott lennék, ha a monoton munka nem kezdi ki az idegeimet ... (IDEGES VAGYOK) A kuglizóból egy cukrászhoz kerültem triciklis kifutónak, hová az édességek iránt táplált határtalan szenvedélyem és a nincstelenség űzött. Egy esős délután azonban a Baross téren felborultam a triciklivel. A végzetes szituációban egyedül az jelentett számomra némi örömet, hogy életemben először teletömhettem magam édességgel, mert a tricikliből kiborult tíz tepsi krémes kereskedelmi szempontból már amúgysem jöhetett számításba... (ÜGYETLEN VAGYOK) Keserűen intettem búcsút az édesiparnak és veszélytelenebb foglalkozás után néztem. Apróhirdetésből értesültem, hogy „tekintélyes belvárosi cég bevezetett közszükségleti cikk kulturált terjesztéséhez üzletszerzőket keres”. Nyomban jelentkeztem. Kiderült, hogy a „bevezetett közszükségleti cikk” nem más, mint sósheringnek álcázott közönséges dunai hal, melynek kulturált terjesztéséhez személyemet megfelelőnek találták. (KULTURÁLT VAGYOK) Először Pestlőrincen tettem missziós körutat, hogy az eltespedt fűszeresek figyelmét felkeltsem bánatos sósheringjeim iránt. Első utam a szép Moskovicné csemegeboltjába vezetett, ahol a helybeli intelligencia egymásnak adta az ajtóról letört kilincset... Amikor beléptem a gyömbérillatú helyiségbe, Moskovicné szépsége azonnal elvette az eszemet. Mint akit megbabonáztak, üveges tekintettel vettem elő táskámból egy mintaüve-Őizi ő d ön ij o Eső kopog, e bús telexen üzen az ősz, és én „cselexem”, s kilábolva szmogból és sokkból, (szóval, egészségügyi okból) csavargók a csörgő avarban, mint kiben eggyel több csavar van ... Eltűnődöm a felhők rajzán, mert rajzuk ajz, kivált, ha pajzán... S míg feledem a macskakövet, érzem, az ősz, a csacska, követ... Az őszt viszont a bősz csősz örzé, a csőszön őszi mellény, (dzsörzé), felette csüggedt csóka röpköd, ő krákog, köpköd (oka: több köd ...), arca rőt, mint bőre a somnak, s én hálát adok orvosomnak, ki minap így szólt: szukszeszíve, önnek még elég fix a szíve! Mégis, mi több! ennek dacára, mint bágyadt galamb rogy dúcára; elomlók egy pádon leverten, (ligetben úgyis rég hevertem ...), s mint nemzedékem nyűtt cégére, pontot teszek a vers végére. get, amelyben fegyelmezetten szorongtak a belvárosi álheringek. Moskovicné kacéran elmosolyodott és lágy pacsirtahangon megszólalt: — Jó a hal? — Ehetetlen! — kiáltottam fel valami megmagyarázhatatlan bűntudattól sarkallva, és lábbal tiporva az üzleti titoktartás szent zászlaját, feltártam Moskovicné előtt a kegyetlen valóságot. Kifecsegtem, hogy az általam képviselt cég halainak fogyasztása belátható időn belül gyomorbajt okoz, hogy a szóban forgó heringek sohasem láttak tengert, azon kívül tele vannak kellemetlen szálkákkal. Moskovicné érdeklődéssel hallgatta végig ecetbe és hagymába burkolt szerelmi vallomásomat, majd rövid tűnődés után kirúgott az üzletből. Mire visszatértem belvárosi támaszpontomra, már várt a felmondólevél... (PECHES VAGYOK) A tekintélyes belvárosi cég után a kevésbé tekintélyes üdeszép Szaniszlói külvárosi rövidáru üzletében nyertem alkalmazást. Fedőnevem szerint „mindenes” voltam, bár egész tevékenységem abból állt, hogy reggeltől estig üdeszép Szaniszlóval kellett beszélgetnem. Remek állás volt. Vevő az üzletbe még elvétve sem tette be a lábát, s ha az öreg üdeszépet ősszel nem üti meg a guta, legszívesebben átbeszélgettem volna vele a második világháborút ... (RECSEGŐ VAGYOK) Szeptember végén rámmosolygott a szerencse. Egy rongytépő üzemben kaptam állást, rendkívül kedvező feltételek mellett. Az anyagiakon kívül „természetbeni juttatás” címén havonta két kiló rongyot is adott az igazgatóság. A váralanul rámszakadt jólét következtében otthoni rongyállományom annyira megszaporodott, hogy már felesleggel is rendelkeztem... (BotxLoL Ha bor készülne a humorból, , az a bor lenne a humorbor, s vedelhetné a humor borát, minden megrögzött humorbarát. Ki egy lityit inna e borból, jót kacagna s nem lenne komor, ha neje így fogadná este) dől belőled megint a humor!... S kit bú bélel, bánat birizgat; venne egy palack humor óbort, s lelkét, (a kóbort), míg borozgat, felvidítaná eme hóbort... De sosem lesz bor a humorból, hiánycikk marad a humorbor, mert az ötlet, mit e dal kohol; csak éle s az élcben nincs alkohol. Kiben vágy él, hogy öblös hangon zengje a Bánk bán bús bordalát, az a kupát akarja fogni, nem röhögéstől az oldalát... (GAZDAG VAGYOK) Egy napon mégis otthagytam a rongyosokat és leszerződtem S. Gizella kifőzésébe „étvágycsináló ember”-nek. Űj élet kezdődött számomra. Egész nap a kifőzés ablakában üldögéltem egy tányér kispörkölt társaságában, s ha elhaladt valaki az üzlet előtt, kéjes mozdulatokkal elkezdtem tunkolni a pörköltszaftot. Három hétig tunkoltam, aztán benyújtottam a lemondásomat. Utólag tudtam meg, hogy sikerült megdöntenem a tunkolás világrekordját, mert két hétnél tovább még senki sem bírta ... (KITARTÓ VAGYOK) Másnap már újságot árultam egy jónevű közkórház „összes termeiben”, egészen addig, amíg egy nyári délután „elkezdődött az invázió!” felkiáltással berontottam a szülőszobába, ahol az invázióval egyidejűleg már szintén elkezdődött valami... S miközben a szövetségesek szilárdan megvetették lábukat a francia partokon, én arra kényszerültem, hogy feladjam jól kiépített állásomat és villámgyorsan eltűnjek a nyomomban lihegő három, nem túl kedves nővér szeme elől... (FÜRGE VAGYOK) Egyenesen V. úr vegyeskereskedésébe futottam, akinek szédítő ajánlatát képtelen voltam visszautasítani. V. úr bizalmasan tudomásomra hozta, hogy raktárában valósággal tobzódnak az egerek. Ha eltüntetem a virgonc rágcsálókat, gazdagon megjutalmaz: tíz fillér „fejpénzt” fizet minden élve elfogott egér után. Most megcsinálhatom a szerencsémet! — villant át az agyamon a mámorító felismerés, és tüstént munkához láttam. Speciális kalitkámmal naponta 25—30 egeret fogtam el, a kisebbeket azonban — jövedelmem folytonossága érdekében — futni hagytam, hadd szaporodjanak ... A vadászat hevében olykor egy doboz ringlit, vagy szardíniát is elfogtam, egy alkalommal pedig sikerült élve kézrekerítenem három kaszinótojást... Gyümölcsöző vállalkozásomnak végül egy bomba vetett vé-Jíétjhúl kapott ríaiek Szmog előttem, szmog utánam, szmog a szavam visszafogja, szmogot nyelek éjjel-nappal, s ki a szmogot issza: foglya!... Ehhez jön még puha korom: azt is nyelem vele együtt, úgyis mindig hull valami, mért ne nyeljem, ha már „meggyütt”... Korom ül az orrom ormán, orrom ormán ül a korom ... (Ez egy ilyen kormos kor mán, nem tiszteli tisztes korom ...) Tekintettel a koromra, ajkam vidám nótát mormol, fütyülök már a koromra, bánom is én, hogyha kormol!... Szóval, nyelem korom porát, pora mellett meg a kormát, (ami úgy csíp, hogy az ember virsli mellé nem kér tormát...) Szmog előttem, szmog utánam, a poénra kerül sor most: öt év s Pesten nem látnak majd (ugye, jó vicc?) kéményt: kormost... get, amely V. úr nagykereskedését másodpercek alatt kiskereskedéssé alakította át... Szóval bomba üzlet volt! (ÉLELMES VAGYOK) Helyzetemet rendkívül megnehezítette, hogy átmenetileg világháború volt, amiből rengeteg kellemetlenség származott. Hiába követtem el mindent, hogy kigolyózzanak a leventemozgalomból, mániákusan ragaszkodtak részvételemhez, mert a megígért „szebb jövőt” akkor még nem tudták nélkülem elképzelni ... Később már a jelent is el tudták képzelni nélkülem, s nem rajtuk múlt, hogy — többek között — ezt az elképzelésüket sem sikerült valóra váltaniuk... (SZERENCSÉS VAGYOK) A béke első napján apám kijelentette: eljött az idő, hogy cukrász legyen belőled. Anyám tiltakozott: a cukor tönkreteszi a fogakat, legyél inkább fogorvos. Bohémlelkű nagynéném, családunk fekete báránya, aki valamikor görl volt egy szépemlékű orfeumban, keblére vont és rekedten így szólt: tojáskereskedő legyél, most abban van fantázia! ... (NINCS FANTÁZIÁM) Nem lett belőlem se cukrász, se fogorvos, se tojáskereskedő. E tisztes pályákon jó humorú osztálytársaim érvényesültek: született mókamesterek, aranykedélyű, tréfás fiúk, akik ma is rendkívül vicces emberek, csak úgy dől belőlük a vidámság. Ellentétben velem, aki szívből utálom a vicceket és állandóan szomorú vagyok, mint egy sóshering. Kabaréba még szabadj eggyel sem járok. Vígjátékot, komédiát képtelen vagyok végignézni. Bolondulok viszont a véres drámákért, imádom a grand guignolt, a tragédiák felüdítenek. Kedvenc madaram a keselyű. Hogy ezek után miért lettem humorista? Nem jókedvemben!... (ILYEN VAGYOK) JCeieru pirula A ködbe fúló alkonyaiban fiókom mélyén kotorásztam, s emlékeim bő záporában ábrándozva, én botor, áztam ... Meghívó kettős névadóra, (azóta vénlány Éva, Dóra), ólomkatona (hindu lóval), hasadt hanglemez (indulóval), cetli; átkot írt Maca rája, (ez volt utolsó macerája...), fakult fotókon formás aktok, (nem érdekel már merre laktok ...), noteszlap, rajta rímfoszlányok, társtalanok, mint a rosszlányok; kóvályognak, majd imbolyogva összeverődne!f rímbolyokba ... S egy képeslap; lacházi látkép, a képbe lelkem csendben átlép; gondolatban odaköltözöm, (ó, boldog legénykor, flörtözön ...), hol tudom, hogy búmra lesz vigasz, mert Lacháza nékem Las Vegas ...! De feleszméltem (este volt már), s rájöttem: sors, de beste voltál; ifjúságom fiókba zárva hever itt e fiók bazárba’... 11
