Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-11-10 / 23. szám
Az év végéig 15 téesztag költözik a téeszlakótelepre AZ EGYETÉRTÉS A JÖVŐT PÉLDÁZZA — Akár tél van, akár nyár, itt a nappal tíz órát tart. Van, amikor valóban nappal van nappal, de van úgy, hogy az óra délután ötöt mutat és akkor kezdődik, s éjjel háromkor ér véget — mondja nevetve az asszony, mert látja megrökönyödésemet ezen a furcsa időszámításon. — Bonyolult. — Nekem már nem. Ezerkilencszázhatvantól csinálom, vagyis tizenhárom éve. A lényeg az, hogy tíz órát vannak világosban, a többit pedig sötétben. Így biztosítható legjobban a fejlődésük. — Mennyi baromfiról gondoskodik? — Most tizenötezer-kettőszáztizennégyen vannak — mondja precízen Fodor Pálné, foglalkozására nézve baromfigondozó a balatonkenesei Egyetértés Téeszben. Aztán elnézést kér, de most éppen nappal van, és az óra szerint etetnie kell. — Még egy pillanatra — állítom meg. — Otthon mennyi állatot tart? — Nyolc jércém van. Meg kutyám, macskám. Azelőtt tartottunk tehenet, disznót, de Deák Istvánné borjúnevelő túl sokat kínlódtunk velük. Olajjal főzök, nem zsírral, azt a kis húst meg, ami kettőnknek kell, megvesszük a boltban. Van miből. Fodorné a zsebébe nyúl és kihúz belőle egy papírost. Fizetési cédula. Szeptemberben 4129 forintot vitt haza. Lemásztunk a „tyúklétrán” a padlásról. Mert az emeleten, vagyis a padlástérben vannak a tyúkok, alattuk pedig, a „földszinten” a tehenek. Az óriási istállóban száz tehén áll, az ajtó közelében lévők ránk bámulnak, kérödznek közben. Szép, magyar tarkák. Néhány ilyen százas istálló áll a telepen. S felügyel az állatokra — most délidőben — öszszesen két ember. A többiek majd este jönnek. Mert a munka nyolc órát tart ugyan, de két részletben, reggel—este, amikor etetni és fejni kell. — A növénytermesztés mellett fő profilunk az állattenyésztés — mondja a telepvezető. — Az átlagosan tizenötezer baromfi mellett 329 tehenünk van, ezek borjai és a hizlalásra befogattak. összesen 1000 szarvasmarhánk van. 1553 anyajuh, 2523 hízósertés, 343 anyakoca, meg ezek szaporulata, összesen tehát 4212 disznó. Légi permetezés — ötezerhétszáz hektáron gazdálkodunk — mondta Kocsis János elnök. — Kenyérgabonát, takarmánynövényt és szőlőt termelünk. Kimenjünk a szőlőbe? — Nem tudom. Talán ne. — Most szüretelnek! A csemegeszőlőt szedik ... — Akkor mehetünk! A Balatontól tán egy kilométer sincs légvonalban a domboldal, ahol a szövetkezet szőlője zöldell. Pontosabban most inkább pirosuk, sárgállik, kékellik a szüretelők ruháitól. De nem puttonyban rakják-hordják a fürtöket, hanem ládákban. — Hogy ne törjenek. Ezeket már ma délután megveheti a környék boltjaiban — magyarázta egy fiatal lány. Akiről aztán később megtudtam, hogy bár fiatalnak fiatal, a szőlészet helyettes vezetője. — Nem férfiszakma ez? — kérdeztem. — A szőlőtermesztés régen valóban férfimunka volt, asszony csak a kötözéshez kellett és a szürethez. De mára ez a terület is elnőiesedett, a szőlész-szakmunkások közt több a nő, mint a férfi. A nő, ha szakmunkás, met,Ügyeletes” baromfigondozók (Szebeni András felvételei) széni is tud. Már pedig a metszésen, kötözésen és a szedésen kívül minden munkát gépesítettünk. Még a permetezést is. Helikopterről permetezünk. 125 százalék Jó tíz évvel ezelőtt, ha a balatonkeneseieket megkérdezte valaki, hogy milyen a szövetkezet, azt válaszolták: hát... van... Ha ma megkérdezzük, milyen, azt mondják: jó. Az ember egy munkahelyet rendszerint a keresete alapján ítél meg. — Hogyan alakul a tagok keresete? — kérdeztem Kocsis Jánosné főkönyvelőhelyettest. — Fizetnek-e havonta, vagy csak a zárszámadáskor? — Havi fizetést adunk, mégpedig legtöbbször százhuszonöt százalékot. — Az meg hogy lehet? — 1968-tól nálunk öt napos a munkahét. Hétfőtől péntekig tart. Erre száz százalékos bért adunk. De ha valakinek nagyon kell a pénz, és feláldozza a szombatját, dolgozhat. Munka mindig van. S a négy szombatra fizetése huszonöt százalékát megkapja. — De akkor zárszámadáskor már semmi nyereség nincs! — Évek óta hét—nyolc ezer forintot osztunk zárszámadáskor. Mi a titka? Az, hogy jól gazdálkodnak. Azt termelnek, amit megterem a föld, s nem erőltetnek oda nem való növényeket. Aztán: az elnök tíz évvel ezelőtt, amikor ezt a gyenge szövetkezetei rábízták, a bábolnai állami gazdaságból jött. Ott volt főagronómus, s abban a nagyon jó gazdaságban olyan tapasztalatokat gyűjtött, ami aztán itt kamatozik. Aztán: valamennyi vezető beosztásban lévő ember egyetemet, főiskolát végzett. A szövetkezet 484 dolgozójából negyven embernek van diplomája. Vagyis: szakemberek vezetnek, irányítanak. De nemcsak a vezetők, a dolgozók is szakképzettek. Valamennyi tag télen, munkaidőben (fizetésért) szakmai tanfolyamon vett részt. Az utánpótlást pedig a szakiskolák adják. A szövetkezet szerződést köt a mezőgazdasági szakiskolák ipari tanulóival. A gyerekek havi háromszáz forint ösztöndíjat kapnak, és kötelezik magukat, hogy cserében két évig a szövetkezetben dolgoznak majd. A végzett ifjú szakember, a tanulmányi eredményétől függően, jutalmat is kap, 500—3000 forintot, és vissza nem térítendő „indulási segélyt”, ami 5—10 ezer forint. Sőt, ha vállalja, hogy további három évig itt marad, vagyis összesen öt évig, akkor még öt—tízezer forintot adnak neki. Nagyon sok termelőszövetkezetben előfordult a kezdeti időkben (és még ma is megtörténik néhány helyen), hogy a tagság fontosabbnak tartja a háztájit, mint a közöst. S ha ott sürgős munka akad, néhány napig nem megy a közösbe dolgozni. Itt az igazolatlan hiányzásnak súlyos anyagi következménye van. Említettek egy tavaly történt esetet. Az egyik állatgondozó öt kiló tápot akart eltulajdonítani, de rajtakapták. Elveszítette a nyeresége felét. A táp száz forintot sem ért, a nyereség fele viszont háromezerötszáz forint volt. Vagyis, nem fizetődik ki a közös megkárosítása .., * A kenesei magas szintre még csak a szövetkezetek egy része jutott. De az utóbbi néhány évben szinte mindenütt gyors a fejlődés. A keneseiek példája a közeljövő a többség számára. S. K. A Kárpát-medence geográfiai középpontjában fekszik az ország legnagyobb megyéje, Bács-Kiskun megye. A Dunától a Tiszáig terjedő területe magába foglalja csaknem az egész Kiskunságot, jellegzetes homokdűnéivel, szittyós, szikes legelőivel. Nyugat felől a Duna határolja a megyét. A folyót hosszan elnyúló hátság kíséri, amely délen a bácskai löszfensík nyúlványaiban szélesedik ki. E két területrészt időről időre különválasztotta a nagy folyam, újra és újra birtokába véve ősi, örjeg néven ismert, hatalmas tőzegláppá terebélyesedő ágait. A nagy éghajlati ingadozásokat követő változások átformálták a táj képét, a lakosság élet- és gazdálkodásmódját. Ezt tükrözi az ős- és koraitörténet időszakában a népesség időszakosan változó, olykor hirtelen megnövekedése, majd nagyarányú fogyatkozása. — Régi és újabb adósságok követelték meg egy tanulmánygyűjteménysorozat megindítását — írja Horváth Attila megyei múzeumigazgató a CUMANIA, a kunsági terület történelmét, kultúráját ismertető kiadvány, előszavában —, amely rendszeres lehetőséget biztosít a tudományok hivatott művelői számára a megyénket érintő munkák megjelentetésére, s amely ugyanakkor különös figyelmet szentel a magyarságba felszívódott kun nép — kissé mostohán kezelt — hazai történetének, illetve a nevét őrző tájegységek kultúrája összehasonlításának. E kiadványsorozat feladata az újabb eredmények közzététele mellett az is, hogy megnövekedett ismereteink rostáján átszűrve a ránkmaradt forrásanyagot, a nemzetközi tudományos világ elé tárja. Ezt a célt szolgálja a sorozat angol, francia, német és orosz nyelvű szöveganyaga és a korszakonkénti, közelálló tudományszakonkénti csoportosítása. így, a jelen régészeti arculatú kötetünket néprajzi, településtörténeti, majd újkori és művelődéstörténeti tanulmánygyűjtemény fogja követni. Miről olvashatunk a CUMANIA első kötetében? A bevezető tanulmány a régészetet és az állattant kapcsolja össze. Napjaink tudományos életében megnőtt a társtudományok szerepe, s a legnagyobb előrelendülés az egyes szakok közötti határterületeken tapasztalható. így a régészeti állatcsont-leletek módszeres gyűjtése és feldolgozása önálló hazai eredményeket hozott. Nemcsak az állattenyésztés, háziasítás történetére szolgáltat adatokat, hanem képes önálló kormeghatározásra, s a régészeti anyag keltezésének ellenőrzésére is. Bökönyí Sándor, a Dunavölgyi Főcsatorna mentén tőzegkitermeléskor talált, és a szakirodalomban eddig ismeretlen mennyiségű őstulok csontokat dolgozta fel. A szarvasmarha e vad őse mind a táplálkozásban, mind a háziasításban hazánkban is rendkívül nagy szerepet játszott az őskortól kezdve egészen a A kötet címlapja östulokkoponya Az Akasztó-döbrögecpusztai Viktória Szíjvég (Kun slrlelet) XIII. században bekövetkezett kipusztulásáig. Időszámításunk első félévezredéről szerzett ismereteink messze elmaradnak a szomszédos Pannónia római tartomány gazdag anyagához képest, állapítják meg e terület régészei. Érthető tehát, hogy a kutatás fokozott figyelemmel fordul e korszak felé. A kötetben több kutató is vizsgálja e két terület kapcsolatait a római korban. A kötet címlapjára méltán került egy majdnem kétezer éves Viktória szobrocska felnagyított részlete. Olvasmánynak is izgalmas az a tudományos nyomozás, amit a sokoldalú Pannonia-kutató, B. Thomas Edit tollából olvashatunk. A győzelem istenasszonyának bronz szobra — vonja le a végkövetkeztetést a nemzetközi tekintélyű kutatónő — időszámításunk első századában készült, a szarmata—római háború idején. Egy dunamenti erőd tábori szentélyéből zsákmányolhatták a barbárok, majd a sokmindent átélt szobrocska egy leégett szarmata kunyhó romjai alá temetve őrződött meg számunkra Akasztó határában. A népvándorlás egymásra torlódott népeinek nyomása egyre súlyosabban nehezedett a római birodalomra. Az Alföld kulcsfontosságú szerepet játszott e folyamatban. Mócsi András tanulmánya „barbár” (a nem római oldal, szemszögéből) vizsgálja az ókori szerzők adatait, nemegyszer a régészet adataival egybevetve. E módszer vezeti nem is egy meggyökeresedett vélemény módosításához, és ezáltal vázolhatja fel az alföldi szarmaták és keleti szomszédaik földrajzi helyzetét a IV. században. Az alföldi római éremleletek e korszak kereskedelméről tudósítanak. Kőhegyi Mihály az érméket térképre vetítve bizonyítja egy — korábbi kutatás során vitatott — Intercisa (Dunaújváros)— Csongrád közötti romai kori kereskedelmi út létét, amely a pénzek tanúsága szerint még az újkorban is használatban volt. A hunkor régészeti anyaga számbelileg sehogy sem áll arányban e korszak történelmi jelentőségével, és az ókori szerzők híradásaival. Párducz Mihály munkássága eredményeként most olyan jelentős tárgyakkal gyarapodott e kor tárgyi anyaga, mint a bugaci hun temető leletei és a díszes kiskunmajsai tál. E történelmi szakaszt mintegy lezárja a szabadszállási sírlelet embertani anyagának közlése Lipták Pál tollából. Innen került napvilágra a kötet egyik érdekessége, a remekművű korabizánci üvegpohár. A kunbábonyi avar fejedelmi sír leleteiről H. Tóth Elvira tájékoztat. A honfoglalás korát Gedai István a kiskunfélegyházi sír X. századi érmeivel foglalkozó tanulmánya képviseli. A XIII. században hazánkba költözött kun néd emlékanyagát mindössze néhány pogány rítus szerint eltemetett magányos nemzetségfői sírból ismerjük. Pálóczi-Horváth András tanulmánya a szentkirályi sírlelet — minden részletére kiterjedő — újraértékelése. A XIV. század első felében magas tisztséget betöltő Pál macsói bán feleségének ezüstkincse Kelebiáról került elő. A család történetét és a lelet művelődés- és viselettörténeti szerepét a hitelesítő feltárást végző Kőhegyi Mihály kalauzolásával kísérhetjük nyomon. A kötet a régészeti kutatás rövid, összefoglaló jellegű tájékoztatójával zárul. E tartalmában rangos, kiállításában elegáns kötet — úgy véljük — felkelti az érdeklődést CUMANIA, a kunok földje iránt. Oroszlán alakot ábrázoló öntött övdísz a kelébiai kincsleletből Sobók Ferenc Aranytárgyak a kunbábonyi leletbSl (Ifi. Novotta Ferenc felvételei) 8
