Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)

1973-10-27 / 22. szám

IvUs Tibor főkonstruktőr

így lehetett végrehajtani. Így, hogy közösen megbeszélik a gondokat, s hogy közösen keresnek és találnak megoldást is rájuk. Ez egyébként nemcsak a gyárhoz való érzelmi kötődést erősíti, hanem feltétele is annak, hogy az egyes emberek teljesítménye, keresete és az egész gyár termelése és vele a termelési érték együtt növekedjék.

A hajótestépítő üzem is csak a közösen kidolgozott és elfogadott javaslatok alapján tudott megbirkózni az újfajta feladattal, hogy az eddig vízen szállított úszódarukat a jövőben vasúton is szállíthassák. (Erre például azért volt szükség, mert sok olyan országból kapnak megrendelést, ahová nem vezet tőlünk víziút.) De ezzel a régi munkamenet felborult. Az óriásdaruk nem készen megépítve, méltóságteljesen úsznak le a Dunán, hanem darabonként rakják őket ládákba, úgy, hogy a távoli partnerek szinte „játszva” összerakhassák.

Somogyi István hajószabályozó csoportvezető szerint a lényeg az, hogy míg régen a munkásnak csak ahhoz a munkadarabhoz volt köze, amelyet meg kellett csinálnia, ma mindenkinek látnia kell a célokat az egész gyár viszonylatában.

Ehhez természetesen az kell, hogy akarják is látni, érdeklődjenek, kérdezzenek. Somogyi 1948 óta dolgozik a gyárban, kétéves műszaki iskolát végzett, csak a gyárért él. Nagyon valószínű, hogy az egész üzem gondjai nem érdeklik mind a kétezer embert, legalábbis olyan bensőségesen, mint őt, nem. De a bérezés már mindenkit érdekel, s ha a bérezés és a termelés összefüggései világosak, akkor ez utóbbi „érdekessé” lesz még azok számára is. akik az „enyém” fogalmát nemigen képesek még átvinni az otthoni televízióról a gyárra. Ezért fontos, hogy a bérkérdésekbe beleszólása legyen akár a segédmunkásnak is.

A hajótestépítő üzem művezetője, Sipos Ottó, 22 éve dolgozik itt. ö mondja el, hogy a márciusi béremelésnél brigádonként vitatták meg: egy-egy ember bérét mennyivel növeljék.

Persze, ez sem olyan egyszerű. Mert vajon olyan könnyű lehet-e annak, akivel éveken át azonos munkahelyen, közös munkacsoportban dolgozom, a szemébe mondani: „Te lusta voltál, kevesebbet dolgoztál, kevesebbet érdemelsz.” Sipos Ottó elismeri, hogy ez csakugyan kényes dolog, azonban náluk, a hajótestépítő üzemben sikerült, nem volt keserű szájíz, sértődés, ütközés.

— Egy kicsit engem is meglepett, hogy az emberek milyen reálisan ítélik meg a saját teljesítményüket — mondja. — Egyébként a brigádvezetők javaslatai azonosak voltak az én művezetői értékelésemmel, s ezeket a felsőbb vezetők is jóváhagyták.

Somogyi István hsjóizsbályozó-csoportvezetö

(Gábor Viktor folv.)

De hogyan látják az üzemi demokrácia fejlődését „felülről”? Mit mond például, a tervezőiroda vezetője, a főkonstruktőr?

A tágas, világos helyiségben, a rajztáblák mellett mintha alkotóművészek dolgoznának. Itt ismét érzem: az üzemi demokrácia nemcsak szakmai, termelési, anyagi kérdés, hanem számtalan emberi vonatkozása is van. Száz intelligens, magas műszaki kultúrával rendelkező embert nem lehet csakis utasításokkal vezetni, címszavakkal irányítani. Legtöbben nyilván éppen úgy képezik magukat, éppen annyit olvasnak, ugyanúgy külföldre járnak, mint a főkonstruktőr. Némelyik idősebb is nála, sőt minit kiderül, akad közöttük, aki konzulense volt az egyetemen. Nem, ezeknek az embereknek nem lehet azt mondani: „így kell csinálni, punktum.” De itt sem csak az önérzetről van szó.

Ivits Tibor főkonstruktőr:

— Ha valaki megnézi az elkészült száztonnás úszódarut, és kíváncsi arra, aki tervezte, azt kell mondanom: nem én, hanem az iroda tervezte, az a száz ember, aki mind egy-egy speciális részszakmához ért. Vagy rájuk támaszkodom, vagy megbuktam. Hiszen egymagám csak anynyira lehetek okos — és annyira kell okosnak lennem —, hogy átlássam: helyes-e, amit egy-egy szakterület szakértője mond, és ha igen, jóváhagyjam, ha nem, vitatkozni tudjak vele. Egy daru, egy hajó — kollektív alkotás.

Bokák Lajos, a Magyar Hajó- és Darugyár angyalföldi gyáregységének igazgatója, aki mintegy kétezer embert irányít, úgy vélekedik, hogy a munkások vezetésben való aktív részvételének alapja a kölasönös tájékoztatás. Alaposan ismeri a műhelyek, a 'brigádok értekezleteinek teljes anyagát; hetenként megbeszélést tart a párttitkárral, a szakszervezeti titkárral és a főmérnökkel, és minden lényeges kérdést az egész gyár dolgozóival együttesen vitatnak meg félévenként. Amikor megpróbálok egy „keresztkérdést” feltenni — hogy tudniillik az általános sémák helyett mondana-e valamilyen gyakorlati példát — nem kell egy pillanatig sem gondolkodnia.

— Konkrét példa? Amennyit óhajt. Hiszen a gondjaink is konkrétak. Az idei bérfejlesztési megbeszélésen azt javasoltam, hogy másfél százalékot ne osszunk föl, tartalékoljuk inkább az előre nem látott költségekre. Nem fogadták el a javaslatomat, csak egyszázalékos tartalékot fogadtak el. így több pénzt osztottunk szét az emberek között. De ez csak a dolog egyik oldala. A másik: előre kiszámították ugyanis, hogy a dolgozók a tervek túlteljesítésével előteremtik azt, ami így a tartalékalapból hiányzott.

— Tehát nemcsak konkrét problémáik vannak — jegyzem meg —, hanem konkrét megoldásaik is.

— Közösen teremtett megoldások — mondja Bohák Lajos igazgató.

Soós Magda