Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-10-13 / 21. szám
Az ősz — mint minden esztendőben — a kultúráé. Nem mintha az év más szakaszai mentesek lennének tőle, csak az ősz hónapjaira zsúfolódnék össze minden látnivaló. A tél izzó színházi bemutatói, zsúfolt hangversenytermek, Szeged nyári ünnepnapjai, a szombathelyi Iseum áhítatában megpihent nézősereg, talán e kevés is elég bizonyítékul, hogy a kultúra fénye az egész esztendőt besugározza. Mégis, az ősz más. A nyár ragyogásának vége, csendesebb napok következnek. Elmélyedésre, szemlélődésre alkalmasabbak. Kezdődik a színházi szezon, a zenei évad, új tárlatokat rendeznek a múzeumok. Mondhatjuk nyugodtan, az ősz megkongatja a gongot, felhangzik a kultúra szignálja. Hívja a szépségre áhítozókat, a tudni vágyókat. A régieket és az új híveket. Nemcsak hazai közönséget, külföld érdeklődőit is. Nemcsak a hazai kultúra bemutatására invitál, külhon művészeihez is. Seregszemle az ősz Magyarországon, a kultúra seregszemléje. Immár hosszú évek óta. Felmutatja értékeinket, nemes törekvéseinket, a hazai és a világkultúra kincseit. összefog mindenki — a zenei világ, a színház, a múzeumok képviselői —, hogy a legjobbat nyújtsa a Budapesti Művészeti Hetek, a múzeumi hónap keretében. Felhangzónak Barfók akkordjai és fellépnek a Nederlands Dans Theater táncosai, a Prágai Kamarazenekar művészei, és a salzburgi Mozarteum kamarazenekarának muzsikusai, Pestre gyülekeznek a vidék színházai, hogy fesztivál keretében mutassák be tudásukat, és vidékre vonulnak a műértők, hogy az új szolnoki galériában, a múzeumi hónapot megnyitandó, a XIX. századi plainaire-festészetének remekeiben gyönyörködhessenek. Pécsett Csontváry műveiből nyílik kiállítás, Szombathely szülővárosa emlékmúzeum megnyitásával rója le kegyeletét nagy festőfia. Derkovits előtt. Budapesten a Nemzeti Galéria tizenkilenc megye részvételével az egész ország népművészetét tárja látogatói elé, és a Műcsarnok a magyar képzőművészeti élet eddigi legnagyobb vállalkozásaként rendezi meg — immár másodszor — a Nemzetközi Kisplasztikái Biennálét. Es Budapest éremművészete látható a Nemzeti Múzeum tárlóiban. Dísztermében a magyar könyvnyomtatás ötszáz évének történelmi dokumentumai, és Kassák emlékkiállítása a Petőfi Irodalmi Múzeumban. S gyönyörködhetnek a látogatók a tanyamúzeum kincseiben és Gorsium több ezeréves. nemrég feltárt római emlékeiben. S még mennyi másban. Ha a Budapesti Művészeti Hetek teljes műsorával, a múzeumi hónap gazdag programjával kívánnánk megismertetni olvasóinkat, akárha oldalakon át tarthatna a felsorolás. Tekintsék hát az itt következő rövid beszámolókat, képeket csupán ize lítönek. látképe TENYÉRNYI FALUSI VILÁG A Műcsarnok a Nemzetközi Kisplasztikái Biennálé színhelye Kiss István: Galambok A KISPLASZTIKA NEMZETKÖZI SEREGSZEMLÉJE Még nem hagyomány, most rendezik másodszor, de lassan azzá alakul a nemzetközi kisplasztikái biennálé. Mindenesetre két jele is van annak, hogy a világ komolyan veszi a budapesti találkozót. Az egyik a gyarapodás számadata. Jó egyharmaddal növekedett a képviselőt küldő nemzetek száma, s még jóval többel a munkáikat bemutató művészeké. A másik ilyen jel — miként a kritikusok szinte egyhangúan megállapították —, hogy jelentősen emelkedett a biennálé művészi nívója. Mindkét jelenség a nemzetközi tárlat vonzerejének erősödését jelzi, s jólesik ezt megállapítani, hiszen ezzel is karakterisztikusabbá vált Budapest jele a világkultúra térképén. Nincs rá mód, hogy akár teljes szóbeli, akár képi beszámolóját nyújtsuk a tárlatnak. Mindenesetre örömmel állapíthatjuk meg, hogy a magyar együttes méltó a nemzetközi mezőnyhöz. Mindenekelőtt az élen: Medgyessy Ferenc emlékkiállítása, amely mintegy utat jelöl a magyar művészeknek. Aztán Vilt Tibor, akinek életművét díjjal jutalmazta a zsűri, s mind a többiek, Kerényi Jenő, Kiss István, Mikus Sándor, Kovács Ferenc is. S ha mindehhez a külföldi díjazottakat is felsoroljuk Karl-Heinz Appelt az NDK-ból, a Bécsben élő Joannis Avramidist, a francia Jean Iposteguyt, P. V. Jonakiramot Indiából, a jugoszláv Bosko Kucanskit, a perui Joaquin Roca-Reyt, az olasz Arnoldo Pomorodót, a cseh Frantisek Storeket, a szovjet Margerita Voszkreszenszkaját, vagy honfitársunkat, Michael Mészárost, akkor nemcsak a körkép szélességét láthatjuk, hanem a nívó emelkedését is. A harmadik biennálén, úgy véljük, szűk lesz már a Műcsarnok. Michael Mészáros plakettjének címe: Haj * Balra: Lars Hűek Hultgren: Barátnők (Gábor Viktor és Lévai András felv.) MÚZEUM A TANYÁN Amikor Budapestről Kecskemét felé haladva elhagyjuk Lajosmizsét, tábla hívja föl figyelmünket: „Tanyamúzeum”. Szalmatetős épületek bújnak meg az akácfák között: egy az ország sokezer tanyája közül. Az udvaron eperfák — a magyar tanyák jellegzetes fái — bólogatnak a szélben. A kapuból szabályos négyszög-udvarra lépünk, minden oldalát egy-egy épület határolja. Egyik oldalon a lakóház, a másikon a nyári konyha köcsögfával, a harmadikon istálló, nyitott kocsiszín és kukoricagóré, a negyediken galambdúc, disznóólak, tyúkól. Praktikus épületelhelyezés, bármelyik ajtóban állt meg a gazda, azonnal áttekinthette, mi történik az udvaron. A vályog kutyaólból házőrző szalad elő, jelzi, látogató érkezett. A kutyaugatásra a nyávagyunk. Sok-sok tanya van itt is, más megyékben is. A tanyákon öregek, fiatalok, gyerekek. Mára bebizonyosodott, hogy a tanyák még jó ideig állni fognak. Mi szükség akkor tanyamúzeumra ? A tanyák állnak, és még jó sokáig állni is fognak, ez igaz. De nem így. Mert akármerre járunk az országban, látjuk, modernizálják a tanyákat. A tenyérnyi ablakok helyére hármasablakot vágnak, ami beengedi a fényt, a levegőt; a kemencéket lebontják (csak a helyet foglalják); a fagerendás mennyezet alá farostlemezt erősítenek, bevakolják és bemeszelik; a szobák földjét parkettázzák, kövezik a konyhát. A régi, kézzel faragott használati tárgyakat, eszközöket felváltják az olcsó, praktikus műanyag és zománc edények. A szenes vasaló, a mozsár, a vendégtál legföljebb dísznek szolgál a tanyáról elszármazott gyerek városi lakásában; a faragott székek, tulipános ládák, karoslócák, komódok ideje lejárt, s amit közülük nem tüzelnek fel, és nem dobnak szemétre, azt is már csak a kegyelet, az emlék tartja meg. Mert ezek a tárgyak, eszközök a nyomorúságra, küszködésre, cselédsorsra, summáséletre emlékeztetik az öregeket. Elhasználódott életük elhasznált rekvizitumai a repedt, kifakult, megrongálódott tárgyak. A fiatalt pedig már nem emlékeztetik semmire. Szemükben csak lom, kacat, amit ki kell dobni mielőbb. Napról napra pusztulnak a tegnapi paraszti élet tárgyi emlékei. S tulajdonképpen örülnünk kell annak, hogy pusztulnak. Mert szépek a kisablakos, szalmatetős, földes, búboskemencés házak — szépek, de bennük élni...? Hogy mégis megmaradjon valami a régi paraszti életmód emlékeiből, a régi használati tárgyakból; hogy valamit megőrizzünk belőlük a mának és a holnapnak emlékeztetőül és figyelmeztetőül — ezért hozta létre a lajosmizsei községi tanács ezt a tanyamúzeumot. Talán az utolsó órában. S. K. Régi ízek őrizői ri konyhából fiatalasszony jön elő, kulcscsomót hoz, s bekísér a házba. A pitvarban és a szabadkéményes konyhában a falon, a kemence szájánál és előterében főzéshez-sütéshez használatos eszközök. Láttukra érzem a nagyanyám főzte szilvalekvár ízét; a szabadkéményes konyhákból leszedett füstölt sonka, kolbász, szalonna illatát; a csigacsináló gyermekkorom húsleveseit idézi; a hurkatöltő a disznóöléseket, a kuglófsütő eszembe juttatja: rég nem süt nagyanyám kuglófot. De hát hol van már az a régi falusi ház! Nagybátyám a mai divat szerinti sátortetős, nagyablakos, fürdőszobás családi házat épített a helyére. A tanya tiszta szobájának félhomályából kibontakozik a búboskemence, a komód, a tulipános láda, a karoslóca; a falon esküvői kép, citera lóg s a gazda ünneplő csizmája. A nehéz tölgyfa asztalon múlt századi kiadású Petőfi-kötet, fa beretvatartó. A szoba földje frissen mázolt. — Ez a tanya a tizenkilencedik század második felében épült, és tavaly márciusáig lakták. Gazdája akkor költözött be a faluba. 1972. június 31-től pedig múzeum — mondja a fiatalasszony, a múzeum őre. — Ez az ország első, a mai napig egyetlen tanyamúzeuma — teszi hozzá nem kis büszkeséggel. Az ország legnagyobb tanyás megyéjében Részlet a tisztaszobából (Szebeni András l
