Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)

1973-07-23 / 15. szám

//A tizennégy év síében lement „Az Alföld délkeleti részén, a dél-tiszántúli löszháton, Békés megyében, a mezőkovácshá­­zai járásban, a Mezőhegyesi Állami Gazdaság­ban négy fiatal pár egyszerre tartotta esküvő­jét. A lakodalmon az ezer főnyi vendégsereg két mázsa sertéssültet, 500 kiló marhahúst, 400 kiló baromfit, egy mázsa kolbászt, 1100 fej salátát, 500 tortát, temérdek apró süteményt, ezer liter bort, ezerötszáz liter sört fogyasztott, és három zenekar húzta ... Nézem a kezemügyébe akadt, kissé elsárgult újság dátumát: 1959. május 17. Egy híján tizenöt esztendeje... Vajon mi lett a fiatal házasokkal, miként boldogultak, s egyáltalán: megtaláljuk-e őket ennyi év után. A MEZŐHEGYESI ÁLLAMI GAZDASÁGRÓL - DIÓHÉJBAN Ha e nevezetes ünnepség színhelyéről, az or­szág legöregebb 1785-ben létesített állami gaz­daságáról, akár csak dióhéjnyi összefoglalót is adnánk, kezdve attól, hogy II. József alapító­­levelével itt hozták létre a később világhírne-Kovács Mátyás traktoros családjával 1973 nyarán vet szerzett ménest, és folytatva a ma több mint huszonkétezer-ötszáz holdas, hat kerü­letet magába foglaló gazdaság dúsan termő földjei, rétjei, takarmány- és húsfeldolgozója, versenyló-tenyésztése, hatalmas sertéstelepe, tehenészete, vadrezervátuma, tejkombinátja, jól felszerelt laboratóriuma, gépjavítója, hazai és export kereskedelmi hálózata vagy akár szociális intézményei helyzetének ismerteté­sével — s felsorolásunk még korántsem tel­jes —, vajmi kevés idő jutna az emberekre. A gazdaság kétezer dolgozójából azokra, akik mi­att ide utaztunk. Mert rájuk vagyunk kíván­csiak. AZ ELSŐ PÁR: KOVÁCS MÁTYÁS ÉS FELESÉGE/ HOLOVÁR ILONA — Hogy mi történt a lakodalom óta? Tu­lajdonképpen semmi különös — mondja a férfi. — Dolgozunk kérem, dolgozunk. Igaz, most nálunk is bevezették a kéthetenkénti szabad­szombatot, több idő jut a családra, az otthoni munkákra. Amikor egybekeltünk Ilonkával, mindketten növénytermesztők voltunk. Ezt azóta felcseréltem a traktorral. Az állami gaz­daságba kihelyezett tanfolyamon 1970-ben há­rom hónap alatt megtanultam kezelni a gé­pet, s most 50 lóerős traktort vezetek. Évi át­lagban havi 2500 forint a kereset, ehhez jön még egy kevés havi pótdíj és a nyereségrésze­sedés — az idén 2000 forint volt —, továbbá a 600 négyszögöl illetményföld. Az itt min­denkinek kijár. A feleségemet és a két kis­lányt fejenként 200 négyszögöl illeti. A gaz­daság területén kijelölt földünket a gazdaság beveti, a kapálás a mi dolgunk. Tavaly 40 má­zsa kukorica termett. A termést mindenkinek a gazdaság kocsija szállítja haza. Nincs pa­nasz. Kovácsné veszi át a szót: — A lakásunk meglehetősen messze van a központtól, 12 kilométerre innen, és nem va­lami fényes. Régi, soros szolgálati lakás, egy szoba, konyha, kamra, egy kevéske krumpli­föld, virágoskert. Negyedévre 90 forint bért fizetünk. Van két disznónk, 13 süldőnk, 150 csirkénk. Gondozni, ápolni kell őket. Így én csak a nagy dologidőben segítek a répakapá­lásnál, kukorica-címerezésnél. — Szórakozás nemigen van, csak a rádió meg a televízió. Azt megtalálják majd min­den házban. — Bizony, gyorsan elszaladtak ezek az évek. 66 forint. A fizetés nem túl magas. A kis­lányunk az óvodában napi 4 forintért tízórait, ebédet és uzsonnát kap. Én meg magunknak gyorsan megfőzök, sokféle megterem itt a kert­ben. Mindketten szeretjük ezt a mozgalmas életet, a sok fiatalt itt magunk körül, de per­sze legjobban a mi két édes gyermekünket... Kovácsné veszi át a szóit: — Nagyon sokait tanakodtunk, mielőtt rá­szántuk magunkat, hogy odahagyjUk Mező­hegyest. Bevallom, én erőltettem a dolgot. Kislányunk, Klárika miatt. Hetedikes a gye­rek. Ha jövőre elvégzi az általánost, itt a vá­rosban nagyobbak a lehetőségek, a legkülön-Kovács Mátyás és Holovár Hona, Bánhidal János és Duska Júlia, Sárközi György és Fejes Erzsébet, ifj. Kovács József és Hor­váth Rozália a négyes eskü­vőn, 1959 májusában Húsz sem voltam, amikor férjhez mentem. Egy majorban dolgoztunk a férjemmel... úgy kez­dődött ... Most meg a két kislány lassan a fe­jünkre nő. Ilonka 13 éves, Erzsiké 12 lesz. Ha elvégezték az általános iskolát, varrni tanul­nak Mezőkovácsházán. Jó szakma, kedvük van hozzá. A MÁSODIK PÁR; BÁNHIDAI JÁNOS ÉS FELESÉGE, DUSKA J\>LIA Itt születtünk Mezőhegyesen, itt dolgoztunk a gazdaságban, másutt már nem is tudnánk elképzelni. 1951 óta vagyok a gazdaság alkal­mazottja, a törzsgárdához tartozom. És a Bánhidai Jánoséknál is megnőttek a gyerekek törzsgárdatagokat, mint mindenütt, nálunk is nagyon megbecsülik. Két gyermekiünk van, Já­nos fiam 13 éves, ha elvégezte az általános is­kolát, szobafestő lesz, a megye iparitanuló-in­­tézetében helyezi el a gazdaság, megígérték, segítenek majd. És mindene a foci. Jobbösz­­szekötő. Juditka még csak hatéves, az Erdő­­gazdaság óvodájába jár. Én az állami gazdaság és a MEDOSZ — a mezőgazdasági dolgozók szakszervezete — kö­zös sporttelepének vagyok a szertárosa. Nagy itt a sportélet és sok százezer forintot áldoz­nak mifelénk évente a sportra. De megéri. A futballcsapatunk jó. Van serdülő, ifjúsági, és felnőtt csapat, és a helybeli lányokból alakult gárda is mindig szépen szerepel. Már játszot­tak Battonyán, Szarvason, Kondoroson, sőt Pesten is, 9:l-re nyertek. Persze a labdarúgá­son kívül hagyományos a lovassport, most lesz nemzetközi lovasverseny. Sok fiatal kézilabdá­zik és birkózik. A jó sportteljesítményt a gaz­daság balatonszárszói üdülőjében kéthetes díj­talan üdüléssel jutalmazza. — A mi életünk itt zajlik a sporttelepen — folytatja Bánhidainé. — Amíg a férjem a mo­toros fűvágóval rendben tartja a pályákat és a fiacskám kint rúgja a labdát, az én birodal­mam az öltöző, a folyosó, a klubhelyiség. — Itt mindig mindennek ragyogni kell. Fő­leg a szereléseknek. A gazdaság mosodája ki­mossa a dresszeket, én vasalom, kiosztom, be­szedem, és ez így megy nap nap után. Még szerencse, hogy a lakásunk is itt van a sportte­lepen. Nagy lakás, több szoba van, mindegyik szépen bebútorozva, csak képtelenség átfű­­teni. Ezek a régi gazdasági épületek itt a kör­nyéken mind hidegek. A bére negyedévenként A HARMADIK PÁR; SÁRKÖZI GYÖRGY ÉS FELESÉGE, FEJES ERZSÉBET — Idevalósi vagyok, apám, anyám is az. A feleségem 1950-től mezőhegyesi. Szomszédok voltunk. S még le sem tette az iskolatáskát, már udvaroltam neki. A többit tudják... — Hát ami a mai napot illeti, meglehetősen fárasztó volt. Ne is haragudjanak, ha most csak erről beszélek. Képzeljék, öreg fejemmel pótvizsgáztam. Most jövök Békéscsabáról. Ne­kem, mint az állami gazdaság mezőgazdasági gépész-szakvizsgával rendelkező traktorosának újra le kellett tennem a vontatói vizsgát. Az történt ugyanis, hogy négy évig mint raktáros dolgoztam és időközben nem újítottam meg a lejárt jogosítványomat. Remélem, újra traktor­ra kerülök és meglesz a havi 2500 vagy 2800 forint. Az asszony is hoz valami pénzt a házhoz. — Kétezer forintot — nevet Sárköziné. — Azelőtt a gazdaságban dolgoztam, egy éve a textilgyárban tilolok. Itt jobb az időbeosztá­som és el tudom látni a családot. Igaz, moso­gatni nem szeretek, az a férjem reszortja. De ma nem bántom, mert megszenvedte a mai na­pot. — Inkább elmondom, hogy milyen rendes, jó kisfiam van. Hetedikes. Hogy mi lesz, még nem tudom, kedvenc időtöltése most a követ­kező: a szilfán, vagy ahogyan nálunk mond­ják a szunyogfán ül és olvas. A falu három­ezer kötetes könyvtáirában mindig akad Gyu­rinak kedvére való indián történet. — Azt hallották-« már a többiektől, hogy a négyes esküvői párból három kismama A Sárközi família. Gyuri most kivételesen nem a szunyogfán ül egyszerre feküdt a kórházban annak idején? Az egyik én voltam... A NEGYEDIK PÁR: IFJ. KOVÁCS JÓZSEF, ÉS FELESÉGE, HORVÁTH ROZÁLIA — Néhány hónapja költöztünk Tatabányá­ra. A mesterségem szobafestő. Mezőhegyesen, az Állami Gazdaságban 18 évig dolgoztam. Most a Szénbányászati Trösztnél gépeket festek. 2300 forint a fizetésem és ahhoz a ter­mészetbeni juttatás. Nem panaszkodom, meg­becsülnek — akárcsak Mezőhegyesen —no­ha időnként érzem, még idegen vagyok a ré­giek, az idevalósiak között. Dehát ez természe­tes. bözőibb szakmák között választhat. A tanu­lási élőmenetele már most jobb, mint odaha­za volt, a szávaióvensenyen a második lett, jutalmul egy hónapra Csillebércre viszik, az úttörőtáborba. — Egyébként mi egyáltalán nem szakad­tunk él Mezőhegyestől. Időnként „hazaszala­dunk”, vagy a szüleim látogatnak ide. A nyá­ri szabadságot is otthon töltjük. Igaz, csak néhány hetet, mert az állásom engem is ide­­kiöt. Az erőmű konyháján délelőttönként ki­segítek. Nem nagy állás, de nekem megfelel, kapok 1200 forintot és kosztol Meleg ételt haza is hozhatok, egy adag 4 forint 50 fillér. Így még főznöm sem kell. — Az elmúlt években nagyon szerényen éltünk, takarékoskodtunk, 18 ezer forintért szép új bútort vásároltunk, zeneszekrényt, tévét, mindenünk megvan... csakhát a la­kájunk — albérlet. Ezen mindenképpen vál­toztatni szeretnénk. 50 ezer forintot már be­fizethetnénk szövetkezeti lakásra, de ez sem olyan egyszerű. A régi tatabányaiak is jobb lakásra pályáznak, így a szövetkezeti lakás­építkezéseknél is van bizonyos sorrendiség. Mi itt újak vagyunk, vámunk kell... De ezt nem panaszképpen mondom. — Végül is, ez a tizennégy év szépen le­ment ... Szöveg: Hernádi Magda Képek: Novotta Ferenc Ifj. Kovács Józsefről és feleségéről Tatabányán készült ez a kép Kovács Klárika is már nagy hölgy

Next

/
Thumbnails
Contents