Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-04-28 / 9. szám
FELTÁRTA AZ ELSŐ HONFOGLALÁSKOR! MAGYAR FALLT Tisza-parti beszélgetés László Gyula professzorral „A szegények régésze akartam lenni, talán sikerült ..mondja elgondolkodva dr. László Gyula egyetemi tanár, valahol Felgyő alatt, a Tisza-parton. Forró júniusban, amikor a nap már gabonát érlelőn éget, fiatal kis csapattal ásott a múltba, a mélybe, az évezredekbe a magyar őstörténész, akinek régi jó hírét tovább öregbítette a Hunor s Magyar nyomában című népszerű kis kötete. Mióta él és tűnődik, mindig a régi népek-nemzetek nyomában járt gondolata. A temetőket vagy a jeltelennek tűnő emlékeket faggatta, hogy egyre tökéletesebben rajzolhassa meg a magyar nemzet őstörténetét. — Sok, sok lelet került már elő a magyar földből, de az ősi falut eddig még nem sikerült feltárni. — írótoll helyett magnetofonnal jegyezgetem a kutatómunka lázában előtóduló gondolatait. — Hogyan, milyen körülmények között laktak eleink, hogyan építették meg falvaikat, voltak-e egyáltalán épületeik, ha igen, miből készítették? — ilyen és hasonló kérdések sora várt válaszra, amikor a Tisza-part ezen részén megtelepedtünk. Előttünk Méri István barátom, munkatársam ásott ezen a tájon, de mikor újra nekiláttunk itt — semmi, de semmi megfogható elindulási pontunk sem volt. Mi hozott bennünket mégis ide? Nem messze szállásunktól emelkedik egy domb, a környékben Geda-halomnak hívják. Tetején valamikor templom állt. Romjait, alapjait feltárták, a halmot megásták, nagyon érdekes anyagának feldolgozása folyik. A templom lapos-vékony cserepeit, öszszeszedett maradékait a faluban mindmostanáig felhasználják, mert olyan kiváló építőanyag, hogy az idő sem. bírt vele. Tehát őseink tudtak olyan téglát égetni, téglából olyan épületeket emelni, hogy anyaga megküzdött az idővel. Föltérképeztük a tájat, ősszel jártunk kint, amikor a határ már üres. A halom tetejéről láttam, hogyan változik néhol a föld mélyfekete színe sárgára, ott került elő a mélyből a folyó hordaléktalaja, amely elüt a felszín színétől. A dombtól szabályos távolságokra észleltük ezeket az elütő foltokat. Minden tíz falu köteles templomot emelni — rögzítette Szerit István törvénye. A templom csak magaslaton állhatott. A földet valahonnan ki kellett termelni, hogy a halmot összehordhassák, tehát akik az épületet készíakkor a munkát. S azóta már tíz s egynéhány év eltelt, és 1971-ről is áthúzódott 1972- re az ásatás és áthúzódik... A mi munkánk ugyanis nem olyan — összehasonlításul mondom —, mint a római kort kutatók feltárása, akik, amikor megtalálnak egy pon-Dr. László Gyula egyetemi tanár, őstörténész tették, bizonyosan itt laktak, itt éltek, de hol rejti lakhelyüket a föld? — Izgalmas kutató-, valóságos nyomozómunka kezdődött. És a kitartó keresőkhöz olykor némi kis szerencse is szegődik. Így történt, hogy amikor a puszta földön az első kutatóárkot készítettük, az árokból előkerült egy nyílcsúcs. Egyetlen megfogható kutatási pont, és akkor már tudtam, hogy helyben vagyunk, megvan, amit keresünk. Az idő sürgetett. Közeledett az ősz, de a pénzből sem futotta tovább folytatni tot, szinte egy kapavágás nélkül a felszínen előre elkészíthetik a térképet, mert az eddig feltárt táborok, épületek nyomán már jól tudják, hol, hogyan haladjanak. Honfoglalás kori magyar falut még nem ásott ki senki. A településtörténeti törvényszerűségeket még a föld rejti. — Egyre nagyobb izgalommal folytattuk tovább a kutatást. Aranykincseknél sokkal becsesebb értéket éreztünk: megleltük az első honfoglalás kori magyar falu nyomait. Nemsokára ki-Felgyői ősünk (Dr. László Gyula rajzai) Töredékek egy sírból Együtt a tanítványokkal Fclgyőn 1971-ben bontottuk egy ház alapjait, majd jurtok egész sorát, a házi szemétből, a konyhai hulladékból értékes következtetésekre jutottunk. Gyakran elhangzott, hogy honfoglaló őseink nomád pásztornép volt. Igen, foglalkoztak pásztorkodással is. Természetesen. De kiváló földművelők is voltak, állattenyésztéssel is foglalkoztak. A konyhai hulladékból ló-, szarvasmarha-, juh-, sertés-, baromficsontok kerültek elő. Milyen tanulságot vonhatunk le ebből? Sertést nomád körülmények között tartani lehetetlen, márpedig tartottak, Húsát fogyasztották. De nemcsak hússal táplálkoztak. Ehhez kevés konyhai hulladékot találtunk. Tehát a húst ismert és mostanáig megmaradt növényekkel együtt főzték, együtt ették. Beszéltünk a házról. Hát nemcsak sátorban, jurtban laktak a mi őseink? De igen, abban is, mert az volt a szellősebb, szabadabb, ésszerűbb, azonban házakat is, építettek. — Az égetett téglának nem ástak alapot, tehát hiányzik a mai értelemben vett fundamentum, egyszerűen ledöngölték a földet, és a döngölt földre helyezték a kitűnő módszerek szerint égetett vékony, lapos téglákat, így emelték a falakat. Egymás után sorakoztak elénk a földből az ősfalu jurtjai, s a jurtot körülvevő védősáncok, árokrendszerek. Majd megtaláltuk a temetőt — kettőt is. az egyik késő avar, amiről tudják talán, hogy én azt magyarnak tartom, és így a kettős honfoglalás, itt, e helyen is igazolódik —, és rengeteg mindent találtunk, de ennek feldolgozása még tart. A kettős honfoglalás! írtam arról, hogy Árpád magyarjait megelőzték az avarokkal együtt idevándorolt magyar törzsek. Ugyanis az avarok is két honfoglalási hullámban jöttek a Duna—Tisza tájra, az úgynevezett koraavarok, és a történészek meghatározása szerinti késő avarok, akik már zömében magyarok voltak. Eszközeik nemcsak hasonlóak Árpád magyarjainak előkerült eszközeihez, hanem teljesen azonosak. De most folytassuk az előbb megkezdett gondolatot. — Talán érdekes lehet, ha arról szólok, hogy miért éppen itt kezdtük el a feltárást? Az erdélyi só útját követtük, hiszen a só útjának nyomait az őskortól kezdve megtaláltuk, az átjáró, a gázló ezen a ponton volt. A Maroson érkezett a só a Tiszához. A Tisza legfontosabb átkelőhelye már az őskorban is a böldi rév volt. a rév mellett tehát településre, falura kellett bukkanni. Két ilyen fontos folyóátkelési pontja van országunknak, ahol a két parton két város épült a Tiszán, a böldi—felgyői rév, Szentes—Csongrád városokkal, a másik a megyeri rév a Dunán, Buda és Pest városával. Kutatásaink jelentőségéről még sok mindent meg kell írni, hiszen kötelességünk, hogy a valóságot föltárva mutassuk és bizonyítsuk, amit Zrínyi Miklós így fogalmazott meg: „Egy népnél sem vagyunk alább-valók.” László Gyula rögtönzött és szenvedéllyel átitatott előadása nyomán képzeletben benépesül a Tisza-part. Virágzó falvak sorát építi föl a régész, őstörténész egyetemi tanár, akinek új fölfedezése rendkívüli jelentőségű: nyitott, vitatott kérdések perdöntő bizonyítékait sorakoztatja. A földbe takart titkok egész összefüggésláncát látja már kibontakozni, és ahogyan ereje engedi, írja, feldolgozza, amiket nem oklevelek, hanem életnyomok hagytak ránk, amelyek a porban és hallgatag, mély temetőkben pihennek: tegnapi történelmünk bizonyságait. Ha néha megfárad, rajzol vagy fest, régészeti táborozásai idején munkatársait csodálatos dalokkal gazdagítja, amelyeket még Erdélyből hozott. Némelyike régibb keletű a temetők csontjainál. Fábián Gyula A megbontott föld, feltárás közben A csongrádi híres kettős-sír
