Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-04-28 / 9. szám
rf fr Kor tár sunk, Petőfi SZEMLE A SZOMSZÉD NÉPEK MAQYAR NYELVŰ SAJTÓJÁBÓL Szóljatok, szép szavak — Petőfiről! Ez volt az elnevezése annak a nagyszabású — határainkon túlra is elhangzó — pályázati felhívásnak, amelyet a Művelődésügyi Minisztérium, a Népművelési Intézet és a Magyar Rádió a múlt év tavaszán tett közzé, s amely lapunkban is megjelent. Pályázni lehetett Petőfi Sándorról és koráról, az 1848-as szabadságharcról szóló dokumentum- és irodalmi műsorokkal, Petőfi verseiből, prózájából összeállított vagy dramatizált műsorokkal; a róla szóló irodalmi művekből szerkesztett alkotásokkal. Az első nekifutásra mintegy kétszáz hazai szerző pályázott, vagy száz elfogadott forgatókönyvből válogatott a zsűri, végül negyven produkció volt méltó nyilvános előadásra Budapesten, Debrecenben, Sopronban, Pécsett, Miskolcon, Kecskeméten, a megyei döntőkön. A legjobb műveket, a rádió is közvetítette, s a március 14-i, kiskőrösi záöó előadást, a vetélkedő legjobbjait a televízió nézőinek százezrei láthatták. Ha summázzuk az eredményeket: kétszáz amatőr színjátszó együttes tízezer fiatalját mozgatta meg a pályázat, tehát sok fiatal mondott szép szavakat Petőfiről, énekelt, muzsikált, táncolt is hozzá: siratóval, oratóriummal, szavalókórussal, beatrockkal idézte Petőfit és korát, s a ma benne élő Petőfi-képet. 11 díj és 20 dicsérő oklevél került kiosztásra. Postáztak okleveleket határainkon túlra is. Mert szóltak a szép szavak Petőfiről, például Rio de Janeiróból, Barabás István tollából, aki a következő sorokat mellékelte pályázatához: „A Magyar Hírekben olvasott bátorító szép szavak adtak merészséget, hogy ezen írásommal Hegyeshalomnál betörjek ..Mindig bántotta a gondolat — írja —, hogy a címzett annak idején esetleg nem válaszolt Petőfi: István öcsémhez című levelére. 66 soros versében Barabás István ezt most így pótolja: „Sándor bátyámhoz írom válaszom: — Az Isten adja kedves Sándorom, — Hogy úgy találjon ezen pár sorom, — Amint kívánom: boldoggazdagon...” Majd később: „... Kérdezed, hogy néha — Jutsz-e az eszünkbe — Amikor összehoz — Bennünket az este. — Erre a kérdésre — Én csak azt mondhatom — Nagyon ritka perc az, — Hol^ nem te vagy soron. — Amíg tollat fosztunk, — Vagy fejtjük a babot, — A neved ad nekünk — Játszi hangulatot, — Szinte észrevétlen — Egy-egy nótád sora — A szívünkbe surran — S felröppen ajkunkra ...” Szóltak a szép szavak az Izraelben élő Alex Bondy tollából is. 12 oldalas lírai tanulmányát így kezdi: „Anyám alig várta a márciust, az első napsugaras vasárnap délelőttön kézen fogott engem, középső gyermekét, egy szem fiát (húgomat nővérem gondjaira bízta), végigsétált velem a Rákóczi úton és méltó folytatásán, a Kossuth Lajos utcán, a vén Duna felé — de a cél, hol végül is megpihentünk — a Petőfi tér volt. A pádról, ahol ültünk, élesen rajzolódott elénk a költő merész arcéle, amit anyám olyan büszkeséggel nézett, mintha legalábbis ő hordta volna méhében a költőt, bár vagy negyven évvel annak halála után látta meg a napvilágot. Szeretet, rajongás és rokoni összetartozás keverékét tükrözte anyám arca — igazán nem nagyzolok, ha azt mondom, hogy Petőfi szeretetét az anyatejjel szívtam magamba. Nálunk Petőfi nem volt a könyvespolcon, mindig az ember kezeügyében kellett, hogy legyen, mint másnál a Biblia ...” Szóltak a szép szavak Londonból is, Kelemen Viktor művéből, öt a Szeptember végén című vers ihlette a pályamű megírására. 27 oldalas, sűrűn gépelt, fénymásolatban beküldött pályázatának időpontja 1847, helyszíne gróf Teleki Sándor költői kastélya, Sándor és Júlia házasságkötésének harmadik hete, egy békés szeptemberi délután ... Ketten beszélgetnek, s miközben Júlia néhány percre távozik a szobából, a költő álomba merül. Álomlátásának forgatagában elevenednek meg körülötte a játék történelmi figurái, Cassius, Teli Vilmos, Desmoulins, ott van Béranger és mások, a Petőfi által teremtett figurák ... Júlia később visszajön, s a zaklatott álomból felriadt költő megírja versét, melynek címén így töpreng: „... őszi dal... nem ... ősz végén ... nem ... Szeptember végén ... Igen, Szeptember végén!” replője két szép legenda szerzője. Az Örökké él Petőfi című írás ajánlása így szól: „Ahogy a népe megálmodta és szájról szájra adja. Ha legenda is, a népének Petőfi iránt érzett lelkes vallomása.” Nos, e vallomás, amelynek szereplői a csillagos ég alatt beszélgető idős és fiatal pásztor, a bújdosó honvéd, maga Petőfi, akit zsandárok üldöznek és a bujdosóban férjét kereső Júlia. A helyszín és az időpont a fehéregyházi csatatér az 1849. július 31-én lezajlott csata után, akkor, amikor a nép lelkében a legenda megszületett. Rácz Andrássi Sándor Petőfit dicsőítő másik darabjának címe: Versengés Petőfiért. * Az egyik pályázó az említettek közül valahol ezt írta: „Petőfi ezerarcú költő, aki elkísér a bölcsőtől a sírig... Igen, s mindenhová ... mindenhová ...” H. M. 1 Víi. t • Ut.1. r ■afcqg viir i * v Ambrus Imre: Petőfi (Megjelent a Korunk 1973. évi 1. számában) A jugoszláviai, romániai, szlovákiai lapokban, folyóiratokban böngészve e jubileumi év kezdete óta szinte folyamatosan Petőfiről szóló írásokkal találkozunk, s ezek sokszólamúságuk ellenére közös motívumaik révén minduntalan összecsengenek. A romániai Korunk című irodalmi folyóirat és a Szlovákiában megjelenő Irodalmi Szemle 1973-as első száma Petőfi szám. Mindkettőben gazdag dokumentációval felépített tanulmány foglalkozik a XX. század első felének Petőfikultuszával: hogyan értékelték Petőfit a múltban a romániai, illetve a szlovákiai magyarság körében. A Korunkban Kozma Dezső, Petőfi-kultusz a romániai magyar irodalom első éveiben címmel közöl cikket, az Irodalmi Szemlében Turczel Lajos tekinti át a két világháború közti időszakot: Petőfi forradalmi örökségének ápolása a haladó sajtóban 1918— 38 között. Mindkét visszapillantás Adyban látja a láncszemet, a fogódzót visszafelé is Petőfiig és előre is Petőfitől — hozzánk. „Mint Szigeti Ernő írta húsz év távlatából: irodalmi háborgásaink mögött mindig ott kísértett Ady szelleme” — állapítja meg Kozma Dezső, s hozzáteszi: „szükséges erre legalább emlékeztetni már csak azért is, mert a romániai Petőfi-kultusz nem szakítható el az Ady-örökség ápolásától”. Különösen érdekes Turczel tanulmányának az a részlete, amelyben leírja, hogy midőn 1937-ben a budapesti rendőrkapitányság államrendészeti ügyosztálya betiltotta öt Petőfi-vers nyilvános előadását, milyen megbotránkozás-hullám csapott fel a szlovákiai magyar nyelvű lapokban. Ugyanakkor 1936—37- ben a Magyar Napban és a csehszlovákiai Népszavában számos híradást olvashattunk azokról a Petőfi-estekről és előadásokról, amelyeket a munkásotthonokban, a munkásakadémiákon és a magyar fiatalok szervezeteiben rendeztek Prágától Komáromig. Kozma Dezső a romániai Keleti Üjság hasábjairól idéz a 100. évforduló idejéből: „Petőfi meg nem értésének nagy ünnepére készülünk” — fakadt ki keserűen az ötven év előtti cikkíró. De voltak, akik akkor is értették Petőfit. A romániai magyar írók Petőfi-számot terveztek, Benedek Eleket kérték fel közreműködésre. A közös motívumok sorába tartozik az a törekvés, ahogyan a legkülönfélébb műfajokban igyekeznek bemutatni, közel hozni Petőfi világát, korát és körülményeit. Az Irodalmi Szemle az ünnepi számban két utazást is közöl, mindkettő térben és időben a költőhöz vezet. Az egyiket maga Petőfi írta Ütijegyzetek címmel. Jókedvűen kalauzol végig felvidéki csatangolásai színhelyein: Kassán, Eperjesen, Lőcsén, Iglón, Losoncon. Vele örülünk, mikor azt írja: „.pompás napokat töltöttem Várgedén”, s vele hallgatjuk Hajnácskő mellett uzsonnázva Csorna ' Jóska cigánybandáját: „gyönyörű nótákat húzott Csermák, Lavotta, s másoktól”. Petőfi ritka önfeledten vidám percei voltak ezek. De milyen megrázó a másik útleírás e humoros hangvételű útinapló után. Szénássy Zoltán Kiskőröstől Segesvárig című, remek írásában elkíséri Petőfit a bölcsőtől a sírig, megelevenítve minden házat, szobát, minden tájat, fát, bokrot, amelyhez a költőnek, s az embernek valami köze volt. A tárgyakat is. A Szászsebesen szerzett egyetlen „hadizsákmányát”: egy latin szótárt. Ezt az útirajzot nem lehet mély megindultság nélkül végigolvasni. Petőfi világát mutatja be az a tanulmány is, amely Romantika vagy realizmus címmel a legnagyobb magyar költőt nemcsak behelyezi a történelemformáló koráramlatokba, s nem-Szóltak a szép szavak Franciaországból, Gagnyból. Szombati Béla honfitársunk Sándor Vitéz című 28 oldalas rádiójátékával pályázott. „Sándor vitéz párhuzamosságot vél látni Petőfi János vitézével, illetve Petőfi életfolyamatával” — közli a szerző, darabja függelékében. A jeleneteket Petőfi költeményeinek dramatizálásával állította össze, de szerepel a műben a költőről szóló önálló vers is. Szóltak a szép szavak a Német Szövetségi Köztársaságból, Heidelbergből: G. Payer Emőke Petőfi A szerelmes tenger című verse nyomán költött, s kislányának ajánlott meséjét juttatta el a Népművelési Intézethez. Tusrajzot is készített a meséhez. S végül szóltak a szép szavak Romániából, a Segesváron élő 91 éves Rácz Andrássi Sándor Petőfit dicsőítő, reszkető betűs leveleiből, tudósításaiból, köztük a 75 év előtti, majd az azt követő segesvári Petőfi-emlékünnepségek lefolyásáról. A sok-sok Petőfi-ünnepség tanúja, sze-A 91 esztendős Kácz Andrássi Sándor ajánlása Két ^ßeiß^i-zit Qítf tttf ti t- Jierlinhen A nyugat-berlini magyarok tulajdonképpen két Petöfi-ünnepséget rendeztek. Egyet úgy, hogy öntevékenyen mindent saját maguk készítettek elő: ők adták a szavatokat, az összekötő szöveg íróját, s persze ők voltak a nézőközönség is. Egyet pedig úgy, hogy a Budapestről hozzájuk érkező művészek szerepeltek náluk. S bár a két programot mindössze egy hét választotta el egymástól, mégis, mind a kettő kitűnőn sikerült. — Nem akarok dicsekedni, de valóban elmondhatom, hogy több mint 125 éves Kolóniánk tagjai talán még sohasem voltak olyan aktívak, mint mostanában — mondja Kleineizer Antal, a Magyar Kolónia elnöke. — Petőfit meg mindenki ismeri, szívébe zárta, s persze hogy a Petőfi-ünnepségek sikeréért mindenki mindent elkövetett. Üjházi Ferenc üzemmérnök, aki az első est összekötő szövegét írta, öt hétig dolgozott a műsorral. Szerelmes versek, a hazai táj szeretetét visszatükröző leírások és forradalmi tárgyú költemények egyaránt szerepeltek benne. — Nagyon örülök — mondja —, hogy a kolónia tagjai valóban igaz szeretettel fogadták műsorunkat, s úgy tapsoltak nekünk, mintha igazi művészek lennénk. A budapesti művészek egy héttel később, a második Petőfi-esten léptek fel. A rádiótoronynál levő Casino vendéglő nagytermében legalább 300 magyar jött össze, hogy meghallgassa őket. Kállai Ilona, Zentay Anna, Hadics László, Benkő Péter és Virány László pillanatok alatt olyan hangulatot teremtett, hogy csak úgy zengett a terem a tapsvihartól. Petőfi-versek, Kacsóh Pongrác János vitézéből vett dalok és más, megzenésített Petőfi-költemények követték egymást. Aztán, a műsor második részében, a százéves Budapestről emlékeztek meg dalokban, versekben. — Ilyen sikeres esténk még nem volt Nyugat-Berlinben — mondotta Raab Ottó, a Kolónia vezetőségi tagja. — Most valóban sokkal többet tudtunk adni, mint pusztaromantikát. Ez az értékes irodalmi est nyilván még jobban felpezsdíti majd Kolóniánk életét. A műsort hajnalig tartó bál követte. S nyugat-berlini honfitársaink a végén meleg szeretettel búcsúztak el a hazai művészektől, továbbá Czidor Jánostól, a Magyarok Világszövetségének főtitkárhelyettesétől és dr. Kun Béla berlini magyar konzultól. „ ... Ha 1849. július 31-én Petőfi a halálába indult Keresztúrról, 1973. január 21-én megjelent ugyanott, a város piacán, egyszerű, büszke, suhancos, férfias alakja” — írja Szabó Gyula a kolozsvári Utunk-ban. Valóban megjelent: szoboralakja, melyet 1973. januárjában avattak fel Székelykeresztúron csak a legnagyobb XIX. századi lírikusok kortársaként mutatja meg, hanem egyenrangú, nemzetközi méretű kortársként. De a skála igen széles, így az élet-halálszerelem-szabadság szféráiban mozgó, átfogó tematikájú cikkek mellett érdekes részletkérdésekkel is találkozunk. A Korunkban Balogh Edgár tanulmányt szentel Az apostolnak, pontosabban annak a gondolatnak, hogy Szilveszter vajon a század európai forradalmaiból leszűrt forradalmártípus volt-e, vagy magányos anarchista, s a feltett kérdésre így válaszol: „Királyellenessége, még ha Az apostol konfliktusa egyéni jelleggel jelentkezik is, nem anarchikus, hanem a rend helyébe új rendet helyez”. A részletkérdéseket kutató munkák közt bukkantunk az Irodalmi Szemlében Vércse Miklós érdekes adatközlésére. Pató Pál nem csupán képzelt alak volt, írja, hanem két valóságos, nemesi rangú Pató Pál is élt, az egyik Magyarszölgyében, a másik Patóházán. A legtöbb írás azonban, a román, a jugoszláv s a csehszlovák sajtóban is — és ez nyilván nem véletlen — Petőfi aktualitását fejtegeti, hirdeti, bizonyítja szenvedélyesen. E tény érzékeltetésére elég ha néhány címet felsorolunk. A szabadkai 7 Nap-ban Petőfi költészete ma, s ugyanebben a lapban: Petőfi után. Az Irodalmi Szemlében: A halhatatlan „metafora”, szintén az Irodalmi Szemlében: Petőfi „élő halhatatlansága”. Korunk: Egy nép szószólója ... Bár ez a cím nem közvetlenül a mára utal, Sánta Ferenc cikkének konklúziója, hogy Petőfit „a nép rajongó szeretete” „örökre magába fogadja”. Hogy ennek mi a titka? Petőfi emberi és költői magatartásának egysége, vagyis, hogy költő-forradalmár volt. A szabadkai 7 Napban Dési Ábel, Petőfi után című cikkében azt írja, hogy József Attilát „Petőfivel rokonítja forradalmi meggyőződése, erkölcsi következetessége és elméleti igényessége is.” Majd Ilylyés Gyuláról szólva: „ ... életművében Petőfi sokkal nagyobb helyet és jelentőséget kapott, mint bármelyik magyar író életében, nemcsak azért, mert monográfiát és drámát írt róla, nemcsak a számos tanulmány, vers és vallomás miatt, hanem azért is, mert ennek a történelmi példának a varázsában élt”. Élt és él ma is, mint sokan mások, Aranytól napjainkig. Az Irodalmi Szemlében Hegedűs András tanulmányában Arany János diákjainak — akik a Toldi költőjét a nagykőrösi gimnázium padjaiban ülve hallgatták — feljegyzéseiből idéz: „ha Petőfiről magyarázott, vagy valamelyikünk Petőfitől szavalt, fejét jobbkezére hajtotta, s mindig kicsordult a könnye ...” így emlékeznek róla az akkori fiatalok. És milyen a kapcsolatuk vele a mai fiataloknak? A Korunkban Nicolae Balota, a nagy román költő, Eugen Jebeleanu Petőfi műfordítás-kötetét ismertetve így kiált fel: „Nézem az arcát egy nemrég előkerült és helyreállított dagerrotip fényképen. Milyen fiatal és menynyire hasonlít egy mai fiatalhoz!” S ugyancsak a Korunkban Fekete Sándor A vívódó Petőfiről című cikkében feltárja lélektani bonyolultságát, gyötrődéseit és ezt a töprengő és sokat próbált embert, aki szembenézett „a bitóval, a börtönnel, az erőszakos halállal, az eszmék dilemmájával” — modem gondolkodóvá, kortársunkká avatja. Pinczési Pál S. M.
