Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-13 / 10. szám
AZ AIYMYELV MEGŐRZÉSE ÉS A PETŐFI JUBILEUM TÉRTÉI •• Illést tartott a Magyarok Világszövetsége Elnöksége A Magyarok Világszövetsége Elnöksége 1972. május S-én tartotta tavaszi rendes ülését. A főtitkári előterjesztés alapján megvitatásra került a szervezet 1971-es tevékenysége. Két kiegészítő beszámoló hangzott el: Lőrlncze Lajos professzor „A külföldi magyarság és az anyanyelv megőrzése" címmel tartott előadást, Szántó Miklós, a Magyar Hírek főszerkesztője pedig a Petőfi évfordulóval kapcsolatos feladatokról számolt be. A vitában felszólaltak: Balló István, az Állami Egyházügyi Hivatal alelnöke, Koref Oszkár főorvos, Kovács András filmrendező, Pach Zslgmond Pál történész, Palotai Sándor, a Szabadegyházak Tanácsának elnöke, Rónai Mihály András újságíró, Schück Jenő főrabbi, Tausz János, az IBUSZ vezérigazgatója. Az ülésen elhangzott hozzászólásokra, javaslatokra Kárpáti József, az MVSZ főtitkára válaszolt, majd Bognár József professzor, az MVSZ elnöke mondott zárszót. Ismét az anyanyelv megőrzésének ügye állt az elnökségi ülés érdeklődésének középpontéban. Az 1. Anyanyelvi Konferencia óta sok víz folyt le a Dunán, az akkor felmerült ötletek egy része azóta megvalósult. Lőrincze pofesszor beszámolójában többek között a következőket mondotta a témáról: — Az anyanyelv megtartásának gondja évek óta foglalkoztatta és foglalkoztatja az emigráció különböző egyesületeinek vezetőit és tagságát és a hazai szakembereket egyaránt. A széles körű, de egymástól elszigetelt, szétaprózott törekvéseket karolta fel a Magyarok Világszövetsége és ennek az áldozatos közös munkának adott formát az Anyanyelvi Konferencia, amely beható eszmecserék alapján kitűzhette a feladatokat. A konferenciának nagyobb volt a visszhangja és hatása, mint arra a legoptimistább emberek is számíthattak. Alig van olyan emigrációs közösség, amely ne figyelt volna föl a konferencián elhangzottakra; sokan egyetértve, együtt munkálkodva a Magyarok Világszövetsége szakembereivel, mások tőlünk függetlenül, vagy éppen úgy érezvén, hogy ellenünkre. Mindenki tudja azonban, hogy a nyelvtanítás szakemberei itthon a legjobbak, nekünk van módunk és lehetőségünk a legjobb tankönyveket készíteni. Ezeket mindenfelé felhasználják majd és a kapcsolat közvetve vagy közvetlenül, de létrejön. Idézhetnék hosszan a nekem küldött rengeteg levélből, amelyek mind-mind azt tanúsítják, hogy Európában és az Újvilágban vagy Latin-Amerlkában éppúgy, mint a távoli Ausztráliában, új hétvégi vasárnapi iskolák alakulnak, vagy a régiek létszáma tetemesen meggyarapodott. Megannyi tünete a forrongásnak, erjedésnek az anyanyelv megtartása terén. Sok helyen íratnak tankönyvet, kérnek filmeket, könyveket itthonról. Sok helyen próbálják ki az itthon elkészült előzetes anyagokat és az a tapasztalat, hogy felhasználásuk függ a közösség egységétől, a nyelvtudás szintjétől, a kapcsolat, az együttműködés szándékától. Mindenesetre nagyon fontos, hogy ne csak a mi anyagaink minőségét és hatásfokát vegyük számításba elvontan, laboratóriumi formák közt, hanem a külföldön készült munkákat és a tevékeny emberek helyszíni tapasztalatait is. Mindazt, amit tavaly egy kísérleti év szintjén megcsináltunk, folytatjuk az idén magasabb szinten. Ez vonatkozik a gyermeknyaraltatásra, a különböző szabadegyetemekre egyaránt. Lőrincze professzor beszámolója végén említette meg, hogy a szegedi Tiszatáj című irodalmi folyóirat legutóbbi, májusi számában megjelent Czigány Lóránt érdekes tanulmánya az egyetemi magyar tanítás külföldi gondjairól. A tanulmány — Nyelvünk a világban — izgalmas gondolatokat és jó javaslatokat tartalmaz. Ezek közül Lőrincze professzor három kérdést emelt ki: a szerző szerint a magyar nyelv, amelyet a múlt század végéig egy ország és egy állam keretein belül beszéltek csupán, különböző okokból elterjedt a világon. Az elterjedés alapján jogosan nevezhetjük a magyart „kis világnyelvnek”. Czigány Lóránt arról ír, hogy az Észak-Amerikai Egyesült Államok egykori vezető köreinek úgynevezett olvasztótégely-politikája hatására a kelet-európai bevándorlók könnyebben adták fel etnikumtudatukat, ha a különböző magyar negyedekből kimerészkedtek. Az utóbbi időben azonban az etnikumtudat divatba jött és az amerikai egyetemeken jó néhány magyar származású másod- és harmadgenerációs veszi fel a magyar nyelvet egyetemi tantárgyként. Lőrincze professzor különösen azt emelte ki, amit Czigány Lóránt a második generáció meghatározására ajánl. Idézte a szerzőt: „Nyilvánvalónak az tűnne, hogy az a második generációs magyar, aki külföldön született kivándorolt magyar szülőktől. Gyakorlatban, azaz a tapasztalat alapján azonban inkább úgy határoznám meg a második generációt, hogy olyan külföldi születésű, illetve neveltetésű személy, akiben az etnikumtudat kialakult." Hozzászólásában Kovács András filmrendező azt ajánlotta, hogy a magyar filmeket használjuk fel jobban a magyar nyelvművelés érdekében. Javasolta, hogy a Magyar Hírek rendszeresen számoljon be a különböző országokban rendezett magyar filmhetekről és kérte, tegyék lehetővé a magyar egyesületek számára a filmek kölcsönzését. Tapasztalatai szerint a magyar filmbemutatókon tömegesen vesznek részt a második és harmadik generáció magyar fiataljai. Kérte, hogy a jubileumi év nagy sikerű képzőművészeti kiállításának mintájára a Magyarok Világszövetsége rendezzen olyan filmsorozatot, amelyen vetítésre kerülhetnének a világ különböző helyein élt és élő híres magyar filmalkotók, rendezők, operatőrök, színészek müvei és közülük sokan bizonyára szívesen jönnének el egy ilyen találkozóra. (Ehhez kapcsolódva Rónai Mihály András a híres Kordafilm, a Bagdadi tolvaj példáját említette, amelyben együtt dolgozott például Korda Vince és Rózsa Miklós zeneszerző is.) Schück Jenő főrabbi hozzászólásában nemrég szerzett ausztriai tapasztalatait elemezte és azokról az érdekes apró nyelvi változásokról beszélt, amelyek észrevétlenül módosítják a mindennapi magyar beszédet. Palotai Sándor, a Szabadegyházak Tanácsának elnöke azt emelte ki, hogy egyre rendszeresebben és egyre nagyobb számban kérnek egyházi kiadványokat. Nemrég Kanadából érkezett kérés, magnószalagra vett istentisztelet, kórusok és egyházi zene lenne szükséges az egyházközség számára. Ezek az Igények azt mutatják, hogy e közösségek tudatában vannak az élő és virágzó egyházi életnek itthon és azonos hullámhosszon élnek velünk. Véleménye szerint az etnikumtudat feltámadása nem divat, hanem annak jelzése, hogy a Magyar Népköztársaság tekintélye megnövekedett a világban. A második kérdéscsoport a Petőfi-évforduló volt. Az előadó emlékeztetett arra, hogy a néhai Milton Smith honfitársunk, aki az Észak-Amerikai Egyesült Államokban élt, végrendeletében a Magyar Népköztársaságnak adományozta a sokáig csak feltételezett Petőfi—Emich szerződést. Beszámolt ezután a Magyar Hírek Petőfiről szóló kisregényével összekapcsolt „Miért szép?’’ pályázat első negyedévi eredményeiről. (Erre a kérdésre külön cikkben a közeljövőben visszatérünk.) Elmondotta, hogy a szomszédos szocialista országok magyarjai erősen készülnek a Petőfi-jubileum megünneplésére és együtt a Magyar Népköztársaság hazai ünnepségeivel, a Nyugaton élő magyarság rendezvényeivel kerül majd sor a nagy évfordulóra. Végül ismertette a rendezvények programját, beszélt a kiállítások soráról, művészcsoportok bemutatóiról, a vetítésre kerülő filmekről. Pach Zsigmond Pál akadémikus arra hívta fel a figyelmet, hogy Petőfi születésének megünneplése szorosan kapcsolódik az 1848—49-es szabadságharc eseményeinek 125. évfordulójához és szólt arról is, hogy történelmünk haladó hagyományainak tisztelete kötelez minket arra, ne feledkezzünk meg a magyar állam megalakulásának és a kereszténység felvételének ezer esztendős eseményeiről sem. (Ehhez kapcsolódva hangsúlyozta Rónai Mihály András, hogy a szabadságharc után haladó egyházi emberek is éltek különböző országokban a Kossuth-emigráció tagjaként. Tausz János pedig a Petőfi-évforduló és az idegenforgalom összefüggéseinek különböző oldalait elemezte.) Balló István arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai gondolat újszerű megközelítése felélesztette az ellenséges oldal zavaró törekvéseit és ebben egyaránt részt vesznek különböző politikai erők és néhány egyházi emberek is. Zárszavában Bognár József professzor mindenekelőtt azt emelte ki, hogy mi képviseljük a történelem valódi tendenciáit, figyelembe véve az egyenlőtlen fejlődést éppúgy, mint a világméretű érintkezés, a közös gondok irányzatát. Mi a világon szétszórt magyarságot egy vonatkozásban egyesítő magyarságtudat erősítésén munkálkodunk; ehhez a munkához szilárd elvi alap és higgadt türelem egyaránt szükséges. Jólesik tudni, hogy a szétszórtan élő magyarság tömegei, különböző generációkhoz tartozó honfitársaink mellénk állnak törekvéseinkben, az anyanyelv megőrzésében és az élő Petőfi megünneplésében. SZ. M. Keresztury Dezső és Bognár József Neményl Lili és Kárpáti József Palatal Sándor, Tausz János és Koref Oszkár Kovács András Schlick Jenő főrabbi Pacb Zslgmond Pál Lőrincze Lajos (Novotta Ferenc felvételei)
