Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1972-12-23 / 26. szám

Bajnokság Az olimpiai játékok miatt szokatlanul későn, csak szep­tember közepén kezdődött, és december második vasárnap­ján fejeződött be a magyar labdarúgó-bajnokság őszi idénye. Egy-egy érdekesebb találkozó eredményéről időközben több hírt adtunk, most a bajnoki pontvadászat lezárása után, a tel­jesség kedvéért fordulóról fordulóra felidézzük a küzdelmek történetét. I Hatalmas meglepetéssel, bajnokveréssel kezdődött a *• bajnokság (Vasas—Üjpesti Dózsa 3:0). A vereség két­szeresen fájt a lila-fehéreknek. A Peruból Angyalföldre, a piros-kékekhez visszatért Baróti Lajos, volt szövetségi kapi­tány, majd újpesti edző ugyanis teljesen átszervezett, fiatal gárdával fektette kétvállra a bajnokegyüttest. A forduló nyolc mérkőzésének 27 gólja is biztató volt a nyitány alkal­mával. i | A második forduló után már csak két csapat mondhat­­**' ta magát százszázalékosnak. A Ferencváros és a Hon­véd nyerte meg második mérkőzését is. (FTC—Rába ETO 4:1, Honvéd—Salgótarján 2:0) A zöld-fehérek egyébként Braniko­­vits, majd Szőke kiállítása után, kilenc emberrel játszottak, de így is két gólit lőttek, biztosan győztek. A Honvéd a sal­gótarjáni oroszlánbarlangból hozta el a két bajnoki pontot. Már ekkor látszott, hogy a legutóbbi bajnokságban megle­pően jól szerepelt bányász-futballisták meg sem közelítik ko­rábbi forrná j ideát. III Hétközben kupaforduló volt. A bajnokok, a kupagyőz- U1‘ tesek és az európai szövetség kupájában három ma­gyar csapat (Újpesti Dózsa, Ferencváros, Honvéd) egyaránt tovább jutott. A hazai bajnokságban viszont újabb hidegzu­hany érte az újpestieket (Rába ETO—Üjpesti Dózsa 1:0). El­ső vereségét szenvedte el a Ferencváros, méghozzá Székesfe­hérvárott (Videoton—FTC 3:1). A zöld-fehérek pedig most teljes csapatukkal, tizenegy emberrel játszották végig a 90 percet, mégis kikaptak. Az újoncok rangadóját Zalaegersze­gen rendezték. A dunántúli városban hétről hétre megteltek a lelátók, húszezer néző figyelte a mérkőzéseket, pedig má­sutt egyre kevesebb volt a pályára látogatók száma. A kö­zönségnek is jelentős szerepe volt a zalaegerszegiek jó sze­replésében (Z. Egerszeg—Szeged 4:0). IV A nézőszám másutt tovább csökkent. Az újabb forduló nyolc mérkőzését például alig 28 ezer néző látta. A Honvéd először vesztett pontot (Pécs—Honvéd 1:1). Illovszky Rudolf szövetségi kapitány pedig már a válogatott-jelölteket figyelte, egy héttel később a magyar együttes világbajnoki selejtezőt játszott Bécsben. Az Újpesti Dózsa őszi listavezető legénysége (álló sor balról) Szent­­mlhályl, Noskó, Dunai IIL, Harsány!, Horváth, Nagy (előttük balról), Fazekas, Tóth, Bene, Dunai II, és zámbó V A Práterben, 2:2-es döntetlen utón, érdekes rpérkőzé­' sek következtek. Az újonc Zalaegerszeg bravúros sze­replését folytatva, a bajnok újpestiekkel szemben is otthon tartotta a két pontot (Z. Egerszeg—Üjpesti Dózsa 1:0). A Va­sas-fiatalok ezúttal csillogtak (Vasas—Pécs 5:0). A két éllo­vas pedig megosztozott a bajnoki pontokon (Honvéd—MTK 0:0). A mérkőzés egyik döntő pillanatát a Honvéd javára meg­ítélt 11-es jelentette. Bicskei, a kispestiek kapusa futott a lab­dának, de nem tudta értékesíteni a büntetőt, a tehetséges Hajdú kivédte a labdát. yi Az idény első kettős mérkőzésére 30 ezer néző gyűlt össze a Népstadionban. A fővárosi szurkolók előbb bosszankodtak, hiszen a Görögországból hazatért Bundzsák Dezső, volt Vasas-fedezet új csapatával, a Szegeddel pontot rabolt el a Fraditól (Szeged—FTC 1:1). A második találkozón az MTK a mérkőzés utolsó percében egyenlített, méghozzá fordulóról fordulóra jogos 11-essel. Oborzil, a kék-fehérek örökmozgó játékosa hi­degvérrel lőtte be a labdát a Vasas kapujába (MTK—Vasas 2:2). VII Az első hétközi, szerdai fordulót még több is követte > az őszi idényben. A jól rajtolt Honvéd a Fáy utcában vesztette el őszi veretlenségét (Vasas—Honvéd 2:1). Így egye­dül az MTK maradt veretlen. Két vidéki csapat, a Pécs és a Diósgyőr három, illetve két döntetlennel még mindig nyeret­lenül állt a táblázat végén. VIII A novemberi kettős ünnep miatt három napra húzód­­* *11’tak el a mérkőzések. A Fradi Megyeri úti vendégjáté­ka az idény legszínvonalasabb küzdelmét hozta. A helyzetei­ket jobban kihasználó lila-fehérek megérdemelt győzelmet arattak (Üjpesti Dózsa—Ferencváros 2:0). A szeszélyes Hon­véd ezúttal mérsékelten (Honvéd—Egyetértés 0:0), az MTK viszont harcosan (MTK—Rába ETO 4:3) játszott. A kék-fe-Léglharc a javából a Vasas—Szeged mérkőzésen. A Vasas fiataljai sok őrömet szereztek lelkes közönségüknek az őszi idényben, és harmadik helyükkel mindenképpen a várakozáson felül szerepeltek hérek kerülték a táblázat élére. De a nyolcadik helyezett Ta­tabányától mindössze három pont választotta el őket. Ki­egyensúlyozott volt a bajnokság élmezőnye. IY Az újabb kupa-szerdán végre a magyar bajnokcsapat is nagy győzelemmel jelentkezett. Az Üjpesti Dózsa ki*­­verte a skót bajnok, a korábbi kupavédő Celtic csapatát. A további két magyar együttes, a Ferencváros és a Honvéd azonban a csehszlovák Sparta, illetve a bolgár Beroe együtte­sével szemben búcsúra kényszerült. Akárcsak az MTK az első helytől. A kék-fehérek nyolc fordulón át veretlen csapata Székesfehérvárott kapott ki először (Videoton—MTK 2:0). Y Három vidéki csapat teljesítménye jelentett szenzációt. ■'*■* A győriek a Fáy utcában győzték le a piros-kékeket (Rába ETO—Vasas 2:0). Az újonc Zalaegerszeg a Hungária úton szerzett pontot (MTK—Z. Egerszeg 1:1), az eddig gyen­gén szereplő Salgótarján pedig a zöld-fehérekkel szemben is otthon tartotta az egyik pontot (Salgótarján—FTC 1:1). YI Az újonc folytatta a meglepetéssorozatot (Zalaeger­­szeg—Honvéd 4:1). A két nagy vetélytárs, az FTC és az Üjpesti Dózsa egyaránt 4—4 gólt lőtt (FTC—Diósgyőr 4:0, Üjpesti Dózsa—Salgótarján 4:0). A Fradiban Albert Flórián bizonyult a mezőny legjobbjának, három gólt lőtt, régi nagy formájában játszott. A Vasas vesztesen tért vissza Székes­­fehérvárról (Videoton—Vasas 3:0). Az MTK-nak csak pont­szerzésre futotta erejéből Idegenben (Komló—MTK 0:0). YII Az első veresége óta visszaesett kék-fehérek még min­­dig nem találtak magukra. Az újonc szegediek a for­duló meglepetéseként, győztek a Hungária úton (Szeged— MTK 2:1). A Honvéd is csak szeszélyes formáját bizonyítot­ta. Ezúttal azonban örültek a kispesti szurkolók, hét gólnak tapsolhattak (Honvéd—Komló 7:0). A feljavult lila-fehérek újabb győzelemmel (Üjpesti Dózsa—Diósgyőr 4:0) teljesen fel­zárkóztak. YIIT A bajnokcsapat nem babonás, hiszen pontosan a 13-ik ■'““•fordulóban ugrott az élre, átvéve a vezetést a bajnoki táblázaton (Üjpesti Dózsa—Pécs 5:1). Bene Ferenc csapatka­pitány bizonyult a győzelem fő részesének. Három egymást követő góljával mesterhármast ért el. Közben a vetélytársak hullatták a pontokat (Ferencváros—MTK 0:0). Az örök rang­adót sajnálatos, durva játék kísérte. Szőkét, a zöld-fehérek válogatott jobbszélsőjét újra kiállították. A Honvéd pedig Kispestről kimozdulva újabb, már talán nem is olyan meg­lepő vereséget szenvedett (Szeged—Honvéd 2:1). Karácsonyi vers VÍZSZINTES: I. Weöres Sán­dor „Nöl a dér" c. versének el­ső sora (zárt betűk: A, M). 11. Iskolában tartják a zeneelmélet tanulására. 12. Férfias viselet. 15. Platina vegyjele. 1«. Rovar­pusztító madár (névelővel). 18. Baranya megye egyik községé­nek lakója. 19. Szó az ökőrhát­­raléptetésére. 21. Indíték. 22. SA. 24. Ravasz állat. 25. Hegység az USA-ban. 27. A vers harma­dik sora (zárt betűk: Y, K). 30. Könyörög neki. 31. Sötét színű. 32. Az északi sarkkör táján ho­nos szarvas. 33. ESŐ. 34. ... Fontaine. 35. Ritka nöl név. 37. Helyrag -re párja. 38. Pereme. 41. Alatta fészkel a fecske. 43. Igevégzödés. 45. Vízgőz (névelő­vel). 47. AK. 48. SEÜ. 50. Város Jugoszláviában. 52. Békési köz­ség. 1931 tavaszán az itt megtar­tott választási gyűlésen a csend­őrség az elégedetlenkedő tömeg­re sortüzet nyitott. 54. Svájc fő­városa. 58. Minden ... kanál. 57. „A tél... már megüté feje­met” (Petőfi). 58. SÉ. 59. Kicsi­nyítő. 60. Férfinév. 81. Noha, jól­lehet. 63. Feslő. 66. EP. 67. Ro­mániai város, volt királyi nya­ralóhely. 69. Magról kelt fiatal fa. 71. Török férfinév. FÜGGŐLEGES: 1. Tömeg, so­kaság. 2. A talaj vízellátásának mesterséges biztosítása. 3. Ala­csonyabb helyre. 4. Község Ko­márom megyében. 5. Görögor­szági törzscsoport az ókorban. 6. Növekedési kifejlődéséhez kö­zeledik. 7. Nyelvtani kifejezés. 8. LB. 9. Boa betűi — keverve. 10. Bokréta. 13. .. .-untalan. 14. Csuklópánt. 17. Japán nagyváros. 19. A vers második sora (zárt betűk: R, G). 20. Szék is van ilyen. 23. Ősi szájhagyományok­ban élő történet (névelővel). 26. Sir-.. . 27. Lásd a vízszintes 58. sz. sort. 28. Atsugárzik. 29. Ten­geri emlős állatok. 31. Nagyon szeret enni. 34. A vers negyedik sora (zárt betűk; F, K). 36. AS. 39. Fordított névelő. 40. Írónő (Renée, 1879—1956). 42. Kabátnak van. 44. Gazdaságos. 46. Erős méreg. 49. Egyéni, sajátos. 51. Barátságosan nyájas, béketűrö. 53. Azt a személyt. 54. Kiejtett betű. 55. Ritka férfinév. 56. Or­vosi vizsgálat eredményét tartal­mazó Jegyzőkönyv. 59. Ifjúsági szövetségünk rövidítése. 62. TIA. 64. YCO. 65. Alma tájszólással. 68. AK. 70. Tova. BEDNAY JÓZSEF A rejtvény megfejtését nem kell beküldeni, csupán szórakoz­tatás céljából közöljük. Megfejtés a 25. számból: Szü­lőanyám, te szép Magyarország, Hogyne lennék holtig igaz hoz­zád. sZ U L ö A H Y A tó T E s z £ HA L A S T ö B 1 B A L A P 0L S z 0 T E T 0 N V tó GA B 1 R I L E N F A A YV E S K B B U R 0 NA s 0 R Q K » E S T B 0 Y £H 0 s S I R A S K A S A LH A B R EN K I tó A G 0 K H A H 0 NY A G G A T B A K A T 0 R NA ? A R R R I z S íR I I C A » A 0 Z z Z KG A N 0 D A B R A R A HA R S 0 N A S A S S Z i 0 0L T I G 1 G A z H 0 Z z A D Bene Ferenc, az újpestiek csapatkapitánya, az őszi idény gólkirálya. Az ismert magyar labdarúgó az ősz folyamán két nagy nemzetközi mérkőzésen is szerepelt, Baselben az Európa-válogatottban játszott, Madridban pedig Gento búcsújátékán a világhírű Real Madrid csapatá­ban vendégszerepeit YIV A rangadók fordulója két megérdemelt győzelmet ho­­■'“’• zott (Honvéd—Ferencváros 2:0, Üjpesti Dózsa—MTK 2:0). így a bajnoki címet védő lila-fehérek már kétpontos előnyhöz jutottak. A mérkőzés után nagy visszhangot váltott ki a Ferencváros bejelentése: Albert Flóriánt és Kű Lajost kizárták az első csapat játékos keretéből. A két labdarúgó, a híres centercsatár és a válogatottba 1972 tavaszán bejutott tehetséges, fiatal játékos a Honvéd elleni mérkőzés előtti es­te engedély nélkül eltávozott, és csak hajnali öt órakor tért vissza a csapat szálláshelyére. A döntés kapcsán, bizony, fel­merülhet a kérdés, hogy mennyivel előrébb tarthatna a ma­gyar labdarúgás, ha minden hasonló kilengést korábban is ilyen erélyesen és helyesen megtoroltak volna. YV A bajnokcsapat nagy győzelemmel biztosította be őszi ■'**• elsőségét (Üjpesti Dózsa—Honvéd 4:0). A másik rang­adó együttesei viszont megosztoztak a pontokon (Ferencvá­ros—Vasas 0:0). A kettős mérkőzés ötvenezer nézője elége­dett lehetett a látottakkal. Ami a továbbiakat illeti, még há­rom mérkőzés végződött gól nélküli döntetlennel (Zalaeger­szeg—Videoton, Tatabánya—Diósgyőr, Salgótarján—Pécs). Akadt azonban még egy nagyarányú győzelem: Csepel—MTK 5:1. Hiába, a kék-fehérek az idény második felében nem tüd­­tak kilábalni a hullámvölgyből, s a 9. helyre estek vissza. A 23 pontot szerzett Üjpesti Dózsa 3 pontos előnnyel vezet a Fe­rencváros előtt. Majd a Vasas (19), a Honvéd (18), a Csepel (17), s a legjobb vidéki csapatként a Rába ETO (17) követke­zik. A bajnokság őszi fordulóját egészében a szélsőségek jel­lemzik. Akadtak zsúfolt lelátók előtt lejátszott, kiváló mér­kőzések, de voltak érdektelen, gyatra találkozók is. Ha a küz­dőszellem javulna, a közönség is elégedettebb lenne. Arról azonban, hogy a mérkőzések 90 percig tartanak, bizony gyak­ran elfeledkeznek a magyar labdarúgók, akiktől tehetségük, tudásuk alapján változatlanul többet várnak a sportkedvelők. A Idáiéról jelentjük... Jónyer István, a világbaj­nok magyar asztaliteniszező egyre jobban szerepel a nagy versenyeken. Legutóbb Pá­rizsban a francia nemzetközi bajnokságon diadalmasko­dott, a jelentések szerint egyenesen szenzációsan ját­szott. Szép sikert aratott Portisch Lajos nemzetközi sakknagy­mester. Rendkívül erős me­zőnyben hármas holtverseny­ben végzett a San Antóniá­ban megrendezett nemzetközi tornán. Gyász érte a magyar te­nisz-sportot. 65 éves korában elhunyt Szentpéteri (Szpo­­nek) Emil, aki a 40-es évek egyik legjobb magyar játéko­sa volt. Megalapításának 85. évfor­dulóját ünnepelte a III. TVE. Az óbudai sportegyesületben sok tehetséges sportember tűnt fel, több híres sportoló kezdte itt pályafutását. Töb­bek között a labdarúgó Cseh II., és Bíró S., a vízilabdás Bródy és a két Keserű, vala­mint Adler Zsigmond, Papp Laci egykori mestere és je­lenlegi segítőtársa. A Ferencváros jégkorong együttese kiesett a bajnok­­csapatok Európa Kupájából. A zöld-fehérek Budapesten 6:5-re győztek ugyan, de ide­genben 3:0-ra kikaptak, és így az Olimpia Ljubljana jutott tovább. Egy újabb Papp-tanitvány, mégpedig Csjeff Sándor, az újpestiek váltósúlyú ver­senyzője Belgrádban aratott győzelme után megkapta az Aranykesztyü-dijat, a torna legjobbjának kiírt trófeát. Tegyük hozzá, a tehetséges versenyző korábban nem na­gyon akarta megfogadni Papp Laci tanácsait, és ezért ki is maradt a válogatott keretből. Miként felvételünk is mutatja, a vízilabda nem kisasszonysport. Dol­­gusln (fehér sapkában) próbálja szerelni Szívóst, a Bajnokcsapatok Európa Kupájának budapesti döntőjén. Lehet, hogy ez a szerelés még sikerrel Járt. A torna azonban magyar győzelemmel végződött. Kiírása óta először nyerte magyar csapat, az Orvostudományi Egyetem együt­tese a vízilabdázók Európa Kupáját

Next

/
Thumbnails
Contents