Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-12-23 / 26. szám
rihm e fii Idhzénté írta: SZAMOSKÖZI ISTVÁN református püspök Mily távol van már a forró július! Hova lett a ragyogó verőfény, hol van kertjeink üde zöldje, a hűvös habok mellett üdülők eleven zsibongása? Földünk más szögbe fordult: napjaink rendre rövidülnek, korán villanyt gyújtunk, mert a decemberi délutánból hamar lesz este, s ha utcáinkat behavazta végül a természet, akkor még lépteink zaja is alig hallatszik. Ügy fejeződik be az esztendő, mint egy. nagy zenemű, mely szárnyaló fortissimók után valami finom, s egyre halkuló decrescendóban csitul el. Ebben a néma, nesztelen nyugalomban borul a világra a csendes és szentséges éj áhítata: karácsony van. Ügy gondolom, hogy az ünnep sajátos varázsa könnyen érthető: olyan vonzó érzelmeket gerjeszt, azokra a humánus indulatokra tereli a figyelmet, amelyek a józan gondolkodású ember lelke mélyén folyvást sarjadoznak, rügyeznek. A karácsony bensőséges melegében aztán egyszerre virágba borul a lélek, sőt gazdag készséggel gyümölcsözik minden ágacskája. Hiszen mi is voltaképpen a karácsony igéje, mottója, jelszava? Szeretet és békesség; jóakarat és öröm. Ennek a négy szónak az összefüggésében érzem lehetségesnek és valóságosnak azt a sajátos kapcsolatot, mely bennünket magyarokat — határokon innen és túl — egybefűz. A Magyarok Világszövetsége elnökségének a nevében szeretettel és jóakarattal kívánok kedves mindnyájuknak örvendetes és békés karácsonyi ünnepeket! Mikor ezt teszem, tudom, hogy olvasóink táborát nemcsak a földrészek teszik változatossá, hanem az a szemlélet és felfogás is, amely különféle világnézeti meggyőződésük következménye. Természetes például, hogy az én világnézetem ennek a széles sávú színképnek azon a pontján található, ahová Isten a magyar kálvinista egyházat, teológiai tanításával együtt eleve elrendelte. Ezért nekem e varázslatos négy fogalom sem nem mottó, sem nem jelszó, hanem mindenestől fogva bibliai szent ige, mely Krisztus árunknak áldott születésekor így hangzott: „Dicsőség amagasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberek közt jóakarat!” Ez a dolognak az egyik, igazi oldala. A másik meg az, hogy egyházam s benne magam is — mint mindnyájan — ebben a jelenvaló világban éljük mindennapi életünket. Elveink annyit érnek, amennyit belőlük az emberiség hasznosíthat: éppen a mindennapi életének boldogulására. Egyébként Jakab apostoltól Goethéig valamenynyi érdemes gondolkodó és becsületes hivő rájött már arra, hogy halott az a hit, amelyből nem származnak jócselekedetek, s a legszebb eszme is haszontalan, ha elvi síkon megreked, s így az élet szempontjából meddő marad. Ez a karácsonyi köszöntő sem lenne több egy stílusgyakorlatnál, ha a továbbiak során a szeretet és békesség, a jóakarat és öröm életünktől független, eszmei jelentőségét fejtegetné csupán. Ha anyánktól karácsonyi levelet kapunk — hiszen ez az ünnep a család ünnepe —, ő se csak anynyit ír, hogy boldog ünnepeket kíván nekünk (ezt öreges betűi nélkül is biztosra vennénk), hanem azt is megírja, mi történt otthon, mivel foglalkoznak, mi a gondjuk, bajuk, örömük, mivel telik az idő azóta, hogy utoljára láttuk egymást. Ezt elvárhatják olvasóink a szülőföld most kézben tartott karácsonyi levelétől, a Magyar Hírek ünnepi számától is. Azért — szíves engedelmükkel — lapunk évzáró példányában az elmúlt esztendő néhány olyan kiemelkedő pontjára tekintek viszsza, ahol az emberiségért hordozott felelős szeretet békeszerző eredményei látszanak a népek 1972-es történetéből; aztán arról is beszélek, hogy népünk nagy családjában a jóakaraté összefogással elvégzett munka milyen örvendetes eredményei mutatkoznak. A békeszerető magvetés 1972-ben tagadhatatlan bő termést hozott. Az amerikai kormányküldöttség Szovjetunióban tett hivatalos látogatása, s a két nagyhatalom viszonyát meghatározó okmány aláírása, ratifikálása az a globális esemény, amely a harmadik világháború lehetséges elhárításának egyik legígéretesebb biztosítéka. A nukleáris fegyverrendszerek korlátozására törekvő tárgyalások első szakaszának sikeres befejezése, s a továbbiak sikerének kilátásai e fegyverek „öngyulladásának” veszélyét is csökkentik. Reményteljes fényt vetít a jövőre az a készség, amellyel az Egyesült Nemzetek Szövetsége — túlnyomó többséggel — elfogadta a leszerelési világkonferenciára tett javaslatot. Aki ennek a most élő két-három emberöltőnek a közeli történetét valamelyest ismeri, nem tartja túlzásnak, hogy földrészünk népeivel egyetértésben, mi magyarok is teljes odaadással és felfokozott érdeklődéssel tekintünk Európára, az itt lakó nemzetek viszonyára, békés kapcsolatára, biztonságos jövendőjére. Köztudomású ugyanis, hogy mindkét világháború itt robbant ki, sőt közvetlen közelünkben keletkezett. Hozzá kell tenni, hogy mindkettőben aktívan részt vettünk és utóbb szánalmasan kárt vallottunk. Éppen kellő ideje, hogy ne Pató Pál uram siralmas közönyével, hanem körültekintő gondoskodással vegyünk részt kontinensünk sorsának alakításában. Istenes és emberszerető jócselekedetnek tartom azt, hogy az európai népek békéjének biztosítása érdekében összehívandó konferenciára — amelynek előkészítését máris tárgyalják Helsinkiben — éppen hazánk fővárosából hangzott el a nevezetes felhívás. A tartós béke látomásának megvalósult politikai realitása mindaz, ami Európában éppen az év folyamán eddig már megtörtént. A Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság, a Lengyelország és az NSZK között megkötött szerződés, a két német állam közeledése mind-mind az európai enyhülés biztató jele. Ezek a történelmi események jóval Európa határán túl világolnak és azt igazolják, hogy nemcsak földrészünkön lehet az élet békés körülményeit biztosítani, hanem mindenütt, ahol a kormányok készek tárgyalóasztalhoz ülni, és kölcsönös engedmények megértő légkörében becsületes megállapodásokat kötni. Eközben idehaza is sok minden történt, amiről az év folyamán lapunk a krónikás hűségével igyekezett beszámolni mind szóban, mind a szavakat hitelesítő képekkel. Ezeket most egymás után megeleveníteni, rendezetten számbavenni írásom keretében — belátom — nem lehet, hiszen a horizont akkora, amekkora területet nemzetünk szellemi és anyagi, kulturális és gazdasági élete felölel. Történelmünk jeles évfordulóira való emlékezéstől kezdve, sportolóink kiemelkedő olimpiai sikerein keresztül az egészen nagyméretű nehézipari létesítményekig, szép számmal sorjáznak azok az eredmények, amelyek dolgos népünk szorgalmas munkáját, rendületlen alkotókedvét dicsérik. A lélektan azt tartja — s igaza van —, hogy az ember örömét sikerélmény okozza: akkor örülünk, ha valami beteljesedik, megvalósul. Immár teljes hosszában fut a budapesti metró a Fehér úttól a Moszkva térig, s viszi utasait szebbnél szebb, ragyogó állomásokon keresztül. Már termel a Beremendi Cementmű, hogy az építkező magyar családokat, üzemeket, gyárakat bőven lássa el nyersanyaggal. A kiskörei Tisza II. vízlépcső a Nagyalföld jelentős területének az öntözését biztosítja és védi majd mezőgazdaságunkat, kertészetünket az aszályos esztendők idején. Jó lenne hazai életünk minden területét bejárni, megyéről megyére, a járásokon áthaladva, egészen a kis községekig, sőt a tanyákig, ahol az idén gyulladt meg először a villany, és kéklett fel a televízió képernyőjén a budapesti adás. Amikor kedves honfitársainknak ezt az ünnepi üdvözletét postázzuk, elnéptelenedett utcáink a szent este ünnepi csendjébe burkolóznak. Talán csak imitt-amott, havas falvaink keskeny közein botladozik egy-egy megkésett gyerekcsoport. Emlékeznek még rájuk? Betlehemesek ... Suttyó legénykék, földig érő subában, színtelen kócszakállal, bajusszal. Az ámbituson patkós csizmácskáikról leverik a havat és férfiasra mélyített hangon kérdik: „Szabad-e bejönni...?” És bebocsátják őket. Miért is ne? Hiszen a betlehemi jászollal jönnek, s a kicsi Jézusról beszélnek. Eközben átfűti őket a békét és örömet szerző jóindulat. Ezzel köszöntjük mi is kedves honfitársainkat hajdani szülőföldjükről. Áldást, békességet, sok igazi örömet, valamint erőt, egészséget adjon isten karácsonyi ajándékul Kedves Mindnyájuknak! Emlékezés Erdei Ferencre December 6-án a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében rendezett ülésen emlékeztek meg Erdei Ferencről, a magyar politikai és tudományos élet nagy egyéniségéről, az Akadémia tavaly elhunyt főtitkáráról. Erdey-Crúz Tibornak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének megnyitója után Ortutay Gyula, Ember Győző, Jánossy Andor és Bognár József akadémikusok szóltak a nagy tudósról, életéről, szerteágazó, sokoldalú tudományos munkájáról. Csillebércen a Központi Fizikai Kutatóintézetben új ZR—6. típusú atomreaktort avattak fel (MTI felv.) Alsó kép: Áthelyezik a makói Maros-hidat. A 400 tonnás acélszerkezetet 25 méterrel tolták odább Vendégünk Tolt a francia ipar- és tudományfejlesztési miniszter Dr. Tímár Mátyásnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének meghívására december 7-én Budapestre érkezett Jean Charbonnel francia ipar- és tudományfejlesztési miniszter, hogy a két ország gazdasági együttműködéséről, főleg az ipari kooperációk és a külkereskedelem területén az együttműködés bővítésének lehetőségeiről tárgyaljon. A magas vendég, akit Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke hivatalában fogadott, elutazása előtt sajtótájékoztatót tartott. RÉTI ISTVÁN CENTENÁRIUMA Száz esztendővel ezelőtt, 1872. december 16-án született Réti István festőművész, a konzervatív hagyományokkal szembeszegülő, más festői látásmódot hirdető, új eszközöket megragadó nagybányaiak társa, a művésztelep egyik életrehívója, ahogy mondani szokták, az alapitó Hollósy Simon „sugalmazója”. Negyedszázadon át a Képzőművészeti Főiskola tanára volt és nyolc évig rektora. Korai képeit csendes, borongás hangulat hatotta át. 1900- ban festette egyik legszebb alkotását, az öregasszonyok című képét, amelyen az akadémizmustól való eltávolodása, az új eszköztár nagyszerű felhasználása mind tettenérhető. Nyoma sincs már a műtermi merevségnek, a szobabelsőt kivilágosított színek, a beáramló napfény oldja, hozzásegítve a művészt az emberi ábrázolás érzelmi kiteljesítéséhez. Művei külföldi kiállításokon is sikert arattak. A Pest felszabadulását megelőző napon, 1945. január 17-én hunyt el. Önarckép Öregasszonyok (Petrás István reprodukciói)
