Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1972-12-09 / 25. szám

MEGHALT Í1IHÚVI I ERNŐ

(Novotta Ferenc felv.)

Dr. Mihályi! Ernő, a Magyar Nemzet főszerkesztője, országgyűlési képviselő, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja, a Hazafias Népfront országos elnökségének tagja, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöke életének 75. évében, november 20-án váratlanul elhunyt.

*

em akarom. írni ezt a halotti beszédet. Tiltakozás van bennem, elutasítása a másíthatatlannak. Ellenkezik az idegrendszerem, az agyam, s ami e kettő közelében tenyészik, amit léleknek nevezhetnénk, nem akar tudni az elmúlásáról, így hát nem hajlandó felsorolni az érdemeit, nem engedi kibugygyanni a sajnálkozást; nem jut semmi eszembe — nem akarom tudomásul venni, hogy meghalt.

Inkább gyermekkoromból, messziről, messziről egy szép nagy fa jelenik meg emlékezetemben, tágas térség közepén áll, suhogó lombozatával, ölelő ágaival, napfénytől felmelegedő kérgének illatával. Méhek zümmögése jut inkább eszembe, a sugaras égbolt, a mezőségek fölött körbejáró szél, mindaz, ami állandó és elpusztíthatatlan. Arra gondolok: ismertem-e állandóbbat nála?

Végtelen kék vizek jutnak inkább eszembe, a felszín akvamarinján suhanó halak, a fény nyilai közt köröző madarak röpte ... Eszembe jut, ami 'kedves nekem.

Bemenni hozzá, a mindig nyitott ajtón belépni, csak úgy a szó-váltás kedvéért, a saját mosolyom kedvéért, amelyre ő — mint az egészséges, vidám, szép gyermekek — mindig mosollyal felelt. Elindultam már a halála után is, gondatlanul, csak úgy megszokásból, aztán az ajtónál visszahőköltem. Álltam csak, mit tegyek.

Hát azt mondanám neki: én ezt nem tudom megírni, nem tudom megírni ezt a halotti beszédet; ez érvénytelen. Erre ö azt mondaná: az újságíró sohase ismerje be a tehetetlensé.gét, kerekedjen fölébe, nincs lehetetlen. Elmondaná ezt nagyon komolyan, majdhogynem szigorúan, ftgy mondaná, mintha az ilyen tézisek igazságához nem férhetne kétség, csak a szemében jelenne meg a csöppnyi rejtőzködő mosoly, amely nem ismer téziseket, de sokkal többet annál: az időtlen, állandó, mindent megértést, amelyben az ember talán saját érzéseit is jószívű iróniával szemlélheti.

Felállók, bemegyek hozzá, megkérdezem: jó lesz-e így?

Egy napfényes délelőttre emlékszem: ott állt az utcán és az ölében tartotta a kislányomat. Kri-krinek nevezte ő maga; így hát arról mesélek, hogy a hároméves Kri-kri pirospöttyös kendőben ott trónolt a hetven éves öregember karjai között és puha ujjaival huzigálta a szemöldökét, mert az öregembernek szép, dús szemöldöke volt. Hát rájuk emlékszem, meg a napfényre, a nevetésükre, a vastagabbra, meg a vékonyabbra. Harangzúgás és csilingelés. Dehogyis volt öregember. Dehogyis volt az Elnöki Tanács tagja, főszerkesztő, politikus — nagyon-nagyon kedves ember volt, sokat érző ember, bölcsességében melegszívű, zárkózottságában titkon érzelmes, hatalmas, lenyűgöző, majdhogynem biblikus alak,újértelem-istent kereső pátriárka, aki a legkisebbektől a legnagyobbakig, nemzetsége minden népével kapcsolatot talált, szigorú volt, törődő, védelmező, alkotó, pirospöttyös kendő alól kicsillanó gyermektekintetek őriző je, felnőtt érzelmek és gondolatok gazdája, életet élő,

Dr. Mihályit Ernő

kordában tartó, finomító, hitet, ábrándot, valóságot őriző. Értelem-istenkereső szolgálatáról sohasem feledkezett meg, semmiféle hivatásában, semmiféle elkötelezettségében. Pátriárka volt, alapító, tudott alkudni, ha kellett, értelmét-hajlitani, de az értelmet, a szabadságot el nem veszíteni.

Hát most tűnődöm rajta, nélküle.

Nincs egy hónapja, hogy a Magyar Hírekben írtam róla. Bementem hozzá és kérdezgettem. Jóindulatú mosollyal hagyta elpukkanni a kérdéseket, kivárta őket — mindketten tudtuk, ez a helyzet nevetséges egy kicsit, magunkban, bizonyos egyetértésben mulattunk rajta. Felsoroltattam vele az érdemeit, pozícióit, kitüntetéseit. ö cserébe szándékosan és készakarva nem volt hajlandó egy lépéssel sem előrevinni az interjút öntevékeny jószántából, magamra hagyott, hiszen te vagy az újságíró — mondta rejtőző mosolya —, kérdezgess csak, faggatódz, hadd látom, mire jutsz? Ki gondolta, hogy ez halotti beszéd? A szende tudatlanság álarcát viselte akkor, mintha most találkozott volna életében először Újságíróval Nagyon szeretett játszani.

Nála kitűnőbb szerkesztőt elképzelni nem tudok.

Birtokában volt annak a ritka képességnek: derűsen, könnyedén véghezvinni a legnehezebb dolgokat; hosszú élete volt és hosszú életében nagyon-nagyon ritkán tévedett. Talán készakarva igen, de becsapatva, véletlenül soha. És ez a tévedhetetlenség egyetlen dolgon alapult: ismerte, szerette és tisztelte az embereket. Pontosan tudta, mi a tiszteletre méltó és mi a megvetendő. Nyílt, magaválasztotta úton járt, nem tévedhetett el.

Sajnálom, hogy fiatalon nem ismertem. Sajnálom, hogy a köztünk levő negyven esztendőnyi korkülönbség miatt nem lehetett a barátom. Sajnos, fel kellett néznem rá — és ez akadály. Hetvennégy éves elmúlt, de nem öregedett meg. Soha nem volt konzervatív gondolata, dinamikus volt, tele frisseséggel, erővel, ifjúsággal. Erősebb volt mindannyiunknál.

Sokat tűnődöm mostanában, vajon az az üresség, amely halála óta bennem van, amely elől szívesen el-nem-ismerésbe menekülnék, vonatkozik-e rá, vagy csak rám és a többiekre,

akik ismerték, akik érzéseikben hozzám hasonlók. Azt hiszem, semmiféle üresség, sajnálkozás rá nem vonatkozhat. Hetvennégy esztendejét tökéletesen kitöltötte, elintézte minden lényeges dolgát, hivatásában, sorsában annál többet ember nem tehet. Állandó, törhetetlen, elmúlhatatlan marad azokban, akik ismerték: nem ő számít már, hanem a hiánya. Azok közé az emberek közé tartozott, akik egyéniségük teljessége révén elmúlásukkal űrt szakítanak, nemcsak családjuk, nemcsak környezetük, hanem egy egész korszak szellemében. Ezt az űrt csak azok tudják betölteni, akik követésére, szép, tanulságos történetének ismétlésére hajlamosak. Azok, akik gyászolják, akik most, szinte önmagukból való ürességet éreznek.

Én nem gyászolom a halottakat.

Magamat gyászolom benne, s úgy csillapíthatom a sajnálkozást, hogy bennem állandó marad. Állandó marad annak a gondolkodásmódnak tisztelete, megértése és követni akarása, amelyet ő jelent.

Az ilyen emberek a virágzó fákért, a napfényes városokért, a zsendülő rétekért, a gyermekekért, fajtájuk kiteljesedéséért, el nem sivárosodásáért születtek, ezért lettek kiválókká hivatásukban, közéleti pályájukon.

Nem sorolom fel az érdemeit, címeit és kitüntetéseit — az ilyen embernek semmi szüksége rá.

Újságíró volt, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a mai Magyarország egyik legműveltebb, legbölcsebb, legteljesebb sorsú embere.

Halála nem csupán a magyar újságírás számára veszteség, hanem a közélet, a társadalom számára is.

Én, aki jól ismertem, s így felbecsülhettem teljességében, a kívülállóknak azt merem mondani: Európából lett oda egy darab ezzel a halállal, s mindaz, amit e szó: „európai” elvont értelmében jelent, az ő életével is gazdagodott.

Nem akartam írni ezt a halotti beszédet, de ha kitárult tájakról, hatalmas fákról, zengő vizekről — a halál elől szép képekbe menekülve — olyanról szólnék, amit szeretek, róla beszélnék, mert nagyon szeret'em Kristóf Attila

(jüiálkűzcuök - ImzéLj-eJthtk — tapiuztnlatűk

A MAQYAROK VILÁQSZÖVETSÉQE FŐTITKÁRÁNAK lAtoqatAsa AZ USA-BAN ÉS kanadAban

Kárpáti József, a Magyarok Világszövetségének főtitkára november végén néhány napra az Amerikai Egyesült Államokba látogatott, s ez alkalomból részt vett az amerikai magyarság haladó lapja, a Magyar Szó alapításának 70. évfordulójára rendezett jubileumi ünnepségen. A főtitkár innen Kanadába utazott, ahol találkozott az Üj Szó szerkesztőivel és — hasonlóan, mint New Yorkban — a haladó magyar egyesületek néhány vezetőjével.

Munkatársunk fölkereste Kárpáti Józsefet hazatérte után, s elsőnek a Magyar Szó jubileumi ünnepségéről kért bővebb tájékoztatást.

— Nem lehet meghatottság nélkül beszélni arról, hogy ez az újság és elődei milyen áldozatos feladatot vállaltak a béke és a haladás szolgálatában, a magyar nyelv és általában kultúránk ápolásában, s mindezzel az Egyesült Álllamokban élő magyarság nemzeti hagyományainak megőrzésében. Ezúttal személyesen is meggyőződhettem arról, hogy a Magyar Szó olvasói mennyit tettek és tesznek e fontos szerepet betöltő lap fönntartásáért. Mivel az újság és szerkesztője egyidősek, így módom volt 70. születésnapja alkalmából külön köszönteni Lusztig Imrét, s átadni neki, valamint munkatársainak a Magyarok Világszövetsége, sőt nyugodtan mondhatom, az óhaza megbecsülését kifejező ajándékokat. Nagyon tanulságos volt számomra a lap szerkesztőségében folytatott beszélgetés Is, valamint az eszemecsere, amelyre a Rajkózenekar fogadásán nyílt lehetőségem, ahol több magyar egyesület vezetőjével találkoztam.

Szó esett-e ezeken a beszélgetéseken az 1973-ban tartandó Anyanyelvi Konferenciáról, érdeklődnek-e utána az USA-ban és Kanadában élő honfitársaink?

— Most már nemcsak a hozzánk érkező számtalan levél, de személyes tapasztalataim alapján is nyugodtan, kijelenthetem: a magyar nyelv oktatása a magyar kultúra ápolása érdekében munkálkodók — elsősorban az Anyanyelvi Konferencia Védnökségére gondolok — kezdeményezése egyértelmű helyeslést, mi több, támogatást váltott ki. Mind többen jelentkeznek, s kérnek részt a munkából. Beszéltem olyanokkal, akik már az első Anyanyelvi Konferencián részt vettek, s most ismét közölték részvételi szándékukat. Találkoztam olyanokkal is, akik érdeklődtek, van-e még lehetőség a jelentkezésre. Nagyon sokan tudakozódtak a programról, a várható nyelvtani segédanyagok megjelenési idejéről, az anyanyelv megőrzését célzó együttműködés módjairól.

Készülődnek-e az Egyesült Államokban és a Kanadában élő magyarok a Petőfiévfordulóra?

— Csaknem mindenki, akivel szót váltottam, már kész programról vagy legalábbis tervekről számolt be. Ügy érzem, s itthon is így látom, hogy a Petőfi évforduló megünneplésében valóban szoros és széleskörű együttműködés alakul ki az itthoni és a külföldön élő magyarság között. Szervezünk műsorokat közösen is a helyiekkel de szívesen küldünk kiállítási anyagot filmeket, jelvényeket, albumokat és egyéb kiadványokat azoknak az egyesületeknek vagy honfitársaknak, amelyek és akik ezeket igénylik, tudva, hogy minden jószándékú magyar a magáénak érzi Petőfi Sándor költészetét s mindazt, ami hozzá kötődik.

Hogyan ítéli meg e látogatás után a Magyarok Világszövetségének főtitkára: gyarapszik-e a jó szándékú, az új Magyarországgal rokonszenvező magyarok száma?

— Ilyen rövid, alig néhány napos tartózkodás után magától értetődő, hogy erről nem lehet átfogó képet alkotni. Az azonban bizonyos, és ez a beszélgetésekből is nyilvánvalóvá vált, hogy honfitársaink körében egyre fokozódik az érdeklődés a szülőhaza, a kapcsolatok felvétele és erősítése, a magyar nyelv és a magyar kultúra iránt. Es ez nemcsak az úgynevezett „öreg amerikásokra” vonatkozik, hanem a második és harmadik generációs fiatalabbakra, az egész fiatalokra is. Egyre többen határozzák el például, hogy ellátogatnak Magyarországra, mi pedig örömmel fedezzük föl ebben is a békés egymás mellett élés elvének, a reális szemléletmód megerősödésének, s nem utolsósorban hazánk fejlődésének hatását.

A Balaton körül november 23-án megindult a nagy teliesítményű vasúti Diesel-körforgalom. Az elavult pályaszakaszt felújították, s a tó körüli 224 kilométer hosszú vasúti pályán körben megvalósult a korszerű Diesel-közlekedés. Az új idegenforgalmi szezonban kényelmesebben jutnak el az utasok a fürdőhelyekre és a gőzmozdonyok kiiktatásával tisztább lesz a tó partjának levegője.

*

Az újvidéki rádió „m” stúdiójában vendégszerepeit Ruttkai Éva és Darvas Iván. Vigszínházi szerepeikből adtak elő részleteket, s műsorukat Zentán is bemutatták.

*

Koppenhága kultúrális polgármestere, Borger Schmidt fővárosunk kulturális és oktatási helyzetét tanulmányozta.

*

Magyar—Jugoszláv tankönyvbizottság tartott ülést Budapesten. Jelenleg Jugoszlávia magyar Iskoláiban, mintegy négyszázféle magyarországi tankönyvet használnak.

Jjc

Bécsben aláírták a Budapesti Műszaki Egyetem és a Bécsi Műszaki Főiskola együttműködési egyezményét.

*

21 magyar külkereskedelmi vállalat megbízottai folytattak megbeszéléseket a nyugat-berlini ipar és kereskedelem képviselőivel a Nyugat-Berlinben megrendezett magyar gazdasági szakmai napokon.

A Párisban megnyílt nemzetközi élelmiszer-kiállításon hazánk is részt vett. Elismeréssel nyilatkozott a kiállításról J. Chirac francia földművelés- és mezőgazdaság-fejlesztésügyi miniszter is.

Ha

A Magyarországi Evangélikus Egyház Teológiai Akadémiája november 15- én ünnepi ülést tartott az országos egyház székházában: tiszteletbeli doktorrá avatták dr. Bartha Tibor püspököt, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsának elnökét.

Ijjas József kalocsai érsek püspökké szentelésének és születésének évfordulójáról közösen emlékezett meg a kalocsai főkáptalan és a központi papság.

*>

A román könyvkiadás legszebb termékeit tekinthette meg a magyar közönség a budapesti Liszt Ferenc téri könyvklubban. Ezzel egy időben Bukarest közönsége magyar könyvklállltásra látogathatott el.

*

A Magyar Zeneművészek Szövetsége baráti találkozón köszöntötte a 70 éves Ferenczi György zongoraművészt, az ugyancsak 70 éves Gyöngy Pál zeneszerzőt és a 00 esztendős Tátrai Vilmos hegedűművészt. A Madách Színház művészei a 80 éves Dajbukát Ilonát, a színház nyugalomban élő művésznőjét ünnepelték,

*

Halottalnk: Fond Albert, Kossuth-dljas akadémikus, a nemzetközi tekintélyű energetikus, aki négy évtizeden át töltötte be az Energia Világkonferencia Magyar Nemzett Bizottságának elnöki tisztét, 92 éves korában hunyt el. Egyházi életünk gyászát dr. Pálfy Miklós, az Evangélikus Teológiai Akadémia dékánja, az Ökumenikus Tanács főtitkára 61 éves korában hunyt el, dr. Kádár Imre református teológiai professzor, a Teológiai Szemle szerkesztője 18 éves volt. A színháztudomány a 86 éves korában meghalt dr. Galamb Sándor szfnháztörténészt, a Szlniakadémla egykori professzorát gyászolja.

*

Az I. Béla király által 1061-ben alapított bencés apátsági templom feltárása és alapjainak konzerválása befejeződött a szekszárdi ómegyeháza udvarán. A négy éven át végzett feltárás során Európában páratlan, keleti stílusú épület maradványai kerültek elő. Megtalálták a kápolna falát is, feltételezések szerint ebben a kápolnában temették el az alapító királyt. E fölött helyezkedik el a Pollack Mihály tervezte ómegyeháza, amely gátolja a királysír felkutatását.

*

Mély megdöbbenést váltott ki országszerte, a televízió-nézők száz és százezrei körében az a halálos végű gépkocstbaleset, amelynek áldozatai Aszód határában, a Magyar Televízió fiatal munkatársai voltak, név szerint: Vlnkler György szerkesztő, Tomsits Rudolfné sz. Hódos Judit bemondónő, Mertz Nádor rendező, és a gépkocsi vezetője, Varga Béla.

ELHUNYT UNGÁR IMRE ZONGORAMŰVÉSZ

Életének 64. évében, rövid szenvedés után elhunyt Ungár Imre Kossuth-díjas zongoraművész. 1932-ben a varsói nemzetközi Chopin-versenyen első díjat nyert, ettől kezdve Európa-szerte s Amerikában is nagy sikerrel hangversenyezett. 1949-ben a Zeneművészeti Főiskola tanára lett, azóta oktatta a fiatal művésznemzedéket. Művészetét hangfelvételei, legendás hírű emberségét tanítványai, barátai őrzik.