Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-11-24 / 24. szám
Beszélgetés a közművelődésről A lapunkhoz érkező levelek, látogatóink személyes megjegyzései újra és újra érintik a magyar közművelődés fejlődési gondjait, hol dicsérően, hol bírálattal említve különböző oldalait. Ezért kértük meg Vitányi Ivánt, a közművelődés most már határainkon túl is ismert és sokat idézett szakemberét, izgalmas könyvek és tanulmányok szerzőjét, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre. E beszélgetés jelentőségét fokozza, hogy Vitányi Iván pár héttel ezelőtt gyakorlati lehetőséget is kapott elgondolásai megvalósítására: a Népművelési Intézet igazgatója lett. Lelassult-e közművelődésünk éveken át rendkívül gyors, széles sodrású folyamata? — Amikor a termelési viszonyok forradalmi változása egy társadalomban bekövetkezik, a művelődésben is robbanásszerű változások mennek végbe. Amikor a termelési viszonyok megszilárdulnak, a felszín alatti állandó átalakulások, a lassú felhalmozódás évei jellemzik a művelődés folyamatát. Nálunk 1945—48 közt az emberek százezrei keresték és találták meg a tanulás útját, énekkarok, tánccsoportok, színjátszó együttesek ezrei jelentek meg hirtelen. A művelődés „árvizes kiöntései” később visszahúzódtak, az új mederben lassabban bár, de ma is hömpölyög a széles folyam, nem vált állóvízzé. Hozzátehetem, a felgyorsítás nem is lehetne cél, inkább mélyíteni kellene a medret, felhasználni a folyam energiáit, növelni az öntözéses területeket — folytatva a képes beszédet — a nagyobb szellemi termés érdekében. Es hogyan hat erre a folyamatra a tudományos-technikai forradalom napról napra jobban érezhető átsugárzása? — A tudományos-technikai forradalom valóban hat társadalmunk életének minden négyzetcentiméterére, minden réteg életfeltételeit átalakítja. E kérdéssel kapcsolatban én mégis mindenekelőtt az ifjúságról beszélnék, amely a művelődés világtörténetében mindig kulcsszerepet játszott’és játszik. Az ifjúság testi és szellemi fejlődése felgyorsult, hamarabb lesznek felnőttekké és ugyanakkor tovább tartanak az ifjú évek, mint bármikor a múltban, hiszen meghosszabbodott a tanulási idő. A családok életszínvonala emelkedett, a technikai körülmények, az életfeltételek kedvezőbbek lettek, ez fokozta az ifjúság önállóságát, mozgékonyságát. A fiatalok nyílt közösségei sokféle kulturális formát teremtenek, újtípusú művelődési kereteket követelnek. A mozik, művelődési otthonok állandó látogatóinak túlnyomó többsége a fiatalok közül kerül ki. Hozzá kell tennem, hogy világszerte tapasztalható, hamarabb házasodnak a fiatalok, mint régebben. Az ezzel járó gondok korábban rohannak rájuk, gyakran nehéz körülményeket idéznek elő és a művelődés ifjúsági formáit is akadályozzák. Előtérbe kerül az otthoni szórakozás, amelynek kellemes fő eszköze a televízió. A televíziós korszak nálunk csak tíz-tizenkét éve tart és ma már eléri a családok háromnegyedét; ez valódi forradalom a művelődésben. Sokan szidják a televíziót és a bírálatokban van igazság. De az azelőtt elképzelhetetlen hatásfokkal dolgozó művelődési intézmény és a műsorok többsége jó kultúrát jelent, humánumot sugároz. Az előbbiekben vázolt mindkét területen még lesz tennivaló. Az ifjúsági közösségek kulturális gyakorlatában sok lehetőség marad kihasználatlan és a televízió munkáját is jobban lehetne a közművelődés szolgálatába állítani. ön sok nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, összehasonlítva a mi közművelődésünk jelenlegi helyzetét és fejlődési ütemét a fejlett ipari országokéval, vagy egybevetve azokkal a nemzetekkel, amelyek velünk egyszerre szabadultak fel, vagyis az európai országok műveltségi szintjével, hol tartunk mi magyarok? — Az iparosodás, a városiasodás iskoláját mi rövidebb kurzuson járjuk ki. Ebből sok hasonlóság adódik és miután szocialista társadalmi alapokfa építünk, lényeges különbségek is. Sokan ezt nem akarják vagy nem tudják felfogni és csak azonosságokat emelve ki, téves következtetésekre jutnak. A mi kulturális politikánkra a széles tömegek alkotó erejének tudatos kibontása a jellemző. Ez nemcsak a művészetekben, hanem a tudományokban is tapasztalható. Intézményeink céltudatos erőfeszítése talán így foglalható össze: művelődni, de nem fogyasztói módon, nem passzívan, csak élvezeti cikként vásárolva a kultúrát. A „hol tartunk?” kérdése az összehasonlítás problémája. Nincs pontos, általánosan elfogadott mutató arra, hogy mennyi az egy főre eső szellemi termék. Ha a kultúrális fogyasztás adatait vizsgáljuk, a könyvolvasás, a koncertlátogatás számait, nem vagyunk lényegesen elmaradva az iparilag legfejlettebb polgári országok mögött sem, sőt nem egy tekintetben kedvezőbben állunk. Ezt tanúsíthatják az ezekben az országokban élő magyarok is. Vannak persze művészeti ágak vagy műfajok, amelyekben gyengébbek vagyunk. Egészében azonban rövid huszonhét év alatt sokat behoztunk a százados lemaradásból, és ez is mutatja a szocialista társadalmi forma kiemelkedő művelődési szerepét. A nálunk folyó közművelődési folyamat jellegzetessége a nemzeti hagyományok újraértékelése, a művelődés nemzeti értékeinek közkinccsé válása. A Kodály-féle zenepedagógia például, amely világszerte terjedőben van, szép eredményeket hozott, de a magyar ifjúság egészét tekintve csak a kezdő lépéseket tettük meg, a hatás nem elég mély. Jó lenne kidolgozni a Kodály-módszert más művészeti ágakra is, állandóan fejlesztve, korszerűsítve az eredeti elgondolásokat az új tapasztalatok alapján. Sikerült-e csökkenteni a hazánkra oly sokáig jellemző aránytalanságot Budapest és a vidék, a városok és falvak kulturális ellátottsága terén? — Falun ma a művelődési feltételek csak mennyiségileg ritkábbak, mint a városokban, de a régebbi minőségi különbség gazdaságilag és kultúrális tekitetben egyaránt szinte teljesen eltűnt. Ugyanúgy öltözködnek, ugyanazokat a műsorokat élvezik a televízión, a rádióban vagy a mozikban, mint a városi népesség. Erős a kiegyenlítődés Budapest és a vidéki városok között is. A különbségekre az a jellemző, hogy a városokban sokféle a művelődési alkalom, a falun kevés az intézmény. Ezért más a szerepe a művelődési otthonoknak, mint a városban. Az is igaz, hogy a városokban a nagy központi művelődési intézmények mellett elhanyagoltuk a városi tömegek, különösen az ifjúság mindennapi közműveltségének, szórakozási kereteinek kérdéseit. Ez a Népművelési Intézet fő feladata? — A Népművelési Intézet a szerteágazó, sok helyen folyó közművelődési kutatások központja. A tömegművelődési formákhoz nyújtunk módszertani segítséget. Összegezzük és közkinccsé tesszük mindazt, amit a közművelődésről feltárunk és tudunk. — ön személy szerint is kiterjedt alkotó munkát folytat. Az intézet vezetése nem fékezi ezt a tevékenységet? — Remélem, hogy inkább elősegíti. Jelenleg egyébként egy művelődésszociológiai tanulmányokból álló új könyvet fejezek be, művészetelméleti kötetem is készül. A közművelődéi széles és mélyülő folyama sokoldalú kutató munkát kíván. * Sz. M. SERLY TIBOR SZERZŐI ÉS ELŐADÓI ESTJEÍ Bartók Mikrokozmoszát muzsikálják a zenetanulók a világ minden részében, életművével foglalkoznak a tudósok a földkerekség sok-sok táján. Egy név gyakran kapcsolódik a Bartók-életműhöz: Serly Tiboré. Bartókék legsúlyosabb gondjai között, a világháborús amerikai években, elsőként állt mellettük és utolsóként beszélgetett a muzsikáról vele. De a távozó még az utolsó óráiban is őt emlegette azzal, hogy félbehagyott műveit csakis Serly Tibor fejezheti be. Akit Bartók maga mellé emelt, a külföldön élő magyar zeneművészt köszönthettük a Fészek Művészklubban szerzői és előadói estjén. Serly Tibor két-három évente ellátogat hozzánk. Ilyenkor felidézi a vidám Serly Tibor (Szak Ödön (elvételei) Bartókné Páaztory Ditta és Comensoli Mária zeneakadémiai órákat, az 1920-25- ös évekét. Bár mostanában — 72 éves fejjel — azt mondja: „Talán utoljára vagyok közietek ..Reméljük, hogy ezt a borúlátó kijelentését még sokszor halljuk tőle Budapesten! A Magyarországon befejezett utolsó Bartók-mű a Mikrokozmosz volt, és Amerikában éppen Serly Tibor átirataiból ismerhették meg először a rádióhallgatók. Serly vallomása szerint ez időtől, és innen indultak el zeneelméleti kutatásai, amelyeket Modus lascivus címen könyvben ad ki, és erről szólt szerzői és előadói estje is. Bevezetésül Bartók Mikrokozmoszát hallottuk két zongorára, Bartókné Pásztory Ditta és Comensoli Mária — a két Bartók-tanítvány — valóban klasszikus hitelességű, ihletett előadásában. Ezután Serly Tibor beszélt tűzzel és kitűnő kifejező erővel, sőt némi palócos ízzel, amit — Amerikában — a családban tanult, és a szülővárosából, Losoncról ered. Serly többek között elmondta, hogy a századfordulótól kezdve minden igazán nagy muzsikus észrevette, valami történik a zenében, a régi — a háromszáz év óta használatos — durmolt hangsorok, akkordok és akkordfunkciók bomlani kezdenek, és az eddig használt zenei kifejezési eszközök már nem elégségesek az új érzelmek tolmácsolására. Elsősorban Bartók nyomán elindulva jutott el a Modus lascivushoz. A lascivus szó régi jelentéséből azt vette át, hogy ez volt a régi néptáncok és vidám népdalok hangzásvilága. A latinból átmentett kifejezés lett Serly Tibor sajtó alatt lévő könyvének a címe és zenei elképzeléseinek fedőneve. Mintegy 40 etűdöt komponált az elmúlt negyed évszázad alatt, és ezekben megmutatta a Modus lascivus lehetőségeit. A majd egyórás zongora-műsort Miriam Molin művésznő, a szerző fiatal felesége adta elő fölényes tudással, vonzó könnyedséggel, kotta nélkül, remek technikával. Ráadást is kellett adnia, ez egy amerikai népdalfeldolgozás volt; Mari kisaszszony... A teljes műsor Győrött is bemutatásra került. Mindkét hangverseny után sokáig beszélgettek a szerzővel a fiatalok. Beszélgetéseikből kitűnt, hogy háromszáz év óta a zeneművészet kevesebb akkorddal élt, és mégis csodálatosakat alkotott, a Modus lascivusban, a tizeníét hangú hangsorban, megnövekedett az akkordok száma, és a kifejezési lehetőségek gazdagsága még kimerítetlen. Yehudi Menuhin budapesti hangversenyén összetalálkozott a két jó barát, és akkor hallhattuk, hogy Menuhin szerint Serly Tibor megfejtette a tizenkét fokú hangsor misztikumát. Serly e megállapításával, amely a Modus lascivus című könyvben lesz olvasható, mindenesetre még jobban felkeltette az érdeklődésünket — bár Serly Tibor többször hangoztatta, hogy csak kísérletnek tekinti negyed évszázados munkáját —, talán mégis zenetörténeti érdekességű volt a Modus lascivus magyarországi bemutatása. Dr. Volly István Miriam Molin
