Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1972-02-05 / 3. szám

Korabeli metszel a várról A SZIQETI VESZEDELEM Aligha van még egy olyan települése az országnak, amely annyira tapinthatóan kötődik történelmi szemé­lyekhez és eseményhez, mint ez a kis dél-dunántúli vá­roska: Szigetvár. A kötődés ebben az esetben évszáza­dokon át tartós maradt; a zése, a nemzeti öntudat éb­resztője volt. Ha a modern kifejezéssel akarunk élni, Zrínyi Miklós politikai költő volt, helyeseb­ben szólva költő, politikus és katona; azért vált köl­tővé, mert ily módon is szolgálni akarta nemzete ér­.v/ov. jfionfft irts A* Ha turn far'iy ** Hmjtrit cuitn fa •’'«< ■■'•4 -de At*-m rt, t an >' 6ö.,/'ujfint Az h-< ’ ' ■ ■■ putPar.t Ujemev nftitn 1 aimtt fa p/u* "HHtrui ftff.-h1 plus ,fe cetli ytlJún* fO^ífa rm* tit la i-'lle la,p.-et,e^lut 'rtpft ^ ,,.tt.-e kdata X** rn U' kHqh.it ta&'ut na r. tar <*■ -*■ p., fu ttttT 1,1^,/fft. </ nume tuet J*»t L.wtJt m* fa te» XjfeattJe Io. »r fa/túlit/iw fai rumi falle* 0i/KB,' de nénire (iede nva.it afirr.. tmt me, *ne lelimur * fa ■•»«» wb tftsinj l.hrte -t A* (.'arm retire Unt* pm fa* Altié lw-t Je. ten* dm Óméi* far • t/raertnnm' ptt/.m Afeal ojuit t aifatfr tfitf <1* < Ji t'faefme* < itt in au put* ame 'a* "Jar-re *e >e ^ "n't fa SEtRIW ' ’ •' "’"V ‘t* I'i'enpereter d'un autre ffu'vla* yjjgiJit^ftreüfde 7 1 if fat aver- t %. Cent fa* at -V—IUnv 'neuvtdr ^>:r ti'/Hji. Sidtmetei ta fiertiaie * < e. pen <fr ’em pi es f tféui ejiit a I frrte-da im I e (.•ntr r* brrhf fahsmt t)f fa pta* pr tetteti ptyeet.iitti lee fuel*jfaafa fttfe l'npet a la maa 11 tUM: lH'O/.irifu/tiei1. dr famJ* r*m/V de pufit 1• (fapt/nn petit fit* tarn 1“ .'at* fa*» fa fatt* r i*e fjln.i >!r politúr* mtnr Irptmt d'ffirk Jtir atone *‘jr afire* tttnHe- trat» lej'tpe ArCnnife *jefi r,mIn í’ff.-met'JZmpiAiqur n\fae b/em'mam* feptmtum* nemmrr rt in fir bmUflmt, nun** <p-d* tmrrait autr^ai* SatnMtcAp A fori* char fi»au*a JUiyituui a la rut S’lafuu. /KINYI MIKLÓS A KÖLTŐ Ernst Lajos ur gyűjteményéből Zrínyi Miklós, a költő két Zrínyi — a költő és a várkapitány —, az egyik művészetével, a másik való­ságos tettével e kisváros lé­tezésénél, történelménél tá­­gabban értelmezhető eszmei kört teremtett. Szigetvár, a „Sziget” tulajdonképpen a magyarság jelképévé vált, egy bizonyos történelmi idő­szak szimbólumává, amely­ben a várkapitány halála és a költő műve azonos lénye­get fejez ki: Magyarország hullámtörő „szigetf’-helyze­­tét az Európát fenyegető tö­rök veszedelemben, s a ma­gyar nép függetlenségi küz­delmének egyik szakaszát. Fontos felidézni a múlt képeit, ha Szigetvárról be­szélünk, hiszen a hazától távol élők e nélkül aligha érthetnék meg, mit jelent jelképként is értelmezve ez a város hazánk történelmé­ben, Magyarország és Euró­pa tárgyi és szellemi kapcso­latában. Több mint háromszáz esz­tendővel ezelőtt jelent meg először nyomtatásban Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című éposza. A megjelenés időpontja, s maga a költői vállalkozás is történelmi szükségszerűségre utal: az adott korban a hősi küzde­lem és a hősi halál felidé­dekeit. Ezek az érdekek az adott történelmi időszakban óhatatlanul tükrözték Euró­pa érdekeit is, s szolgálatuk a kelet-európai népek létét jelenthette. A szigeti vesze­delem valóságában és köl­tői átfogalmazásában szer­ves része annak a többszáz éves küzdelemnek, amelyet közösen vívtak magyarok, szerbek, románok, horvátok, lengyelek, a nemzeti létezé­süket veszélyeztető török hódítók ellen. E népek nem­zeti érdeke azonban ko­rántsem volt azonos a Habs­burg királyi ház érdekével. A nagyapa — a szigetvári hős — halálának napján a „császár és magyar király” jellemző módon azzal volt elfoglalva, hogy Komárom­nál szemügyre vegye a du­nai vizahalászat érdekessé­geket ígérő látványát. Több mint száz esztendővel ké­sőbb az unoka — a költő — halálát a népképzelet, ismét csak jellemző módon, a Habsburg udvar ármányko­dása eredményének fogta fel. A vadkan, amely egy szerencsétlenül végződött vadászat során megölte Zrínyi Miklóst, ugyanúgy szimbólummá vált — egy idegen fenyegető hatalom szimbólumává —, mint Szu­lejmán szultán szablyája, amelyet jelképként így idéz fel a költő a Szigeti vesze­delem első énekének máso­dik strófájában: „Fegyvert, s vitézt éneklek, török ha­talmát, / Ki meg merte várni Szulimán haragját, / Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját, / Az, kinek Európa rettegte szablyáját.” Zrínyi Miklósnak, a költő­nek, gyámja, a Habsburg ki­rály volt, nevelője pedig a jezsuita Pázmány. Környe­zetének befolyásán azonban már ifjú fővel túljutott, nem csupán korának egyik legműveltebb, legtudósabb magyar írója, hanem a nem­zeti függetlenség gondolatá­nak következetes, okos kép­viselője, harcosa lett. E gon­dolat nemcsak a török el­leni küzdelem szükségessé­gét tartalmazta, hanem a Habsburg uralkodóházzal való szembenállás jelzéseit is. Kései írásaiban már a független magyar királyság lehetősége és szükségessége is felvetődik — szerencsét­len halála előtt egy széles­körű Habsburg-ellenes szer­vezkedés megalapozásán munkálkodott. Merüljünk el még jobban a múltba, vessünk egy tá­voli pillantást Szigetvár haj­dani ostromára, idézzük fel eseményeit. Pécset 1543-ban elfoglalta a török. Szigetvár — hason­lattal élve —, lakat volt Dél-Dunántúl kapuján. Zrí­nyi Miklós, a kor egyik leg­gazdagabb magyar földbir­tokosa védelmezte a várat magyar és horvát vitézei­vel, az 1566-ban hatalmas túlerővel felvonuló, nagy hadvezéri tapasztalatokkal rendelkező Szulejmán ellen. A maroknyi védősereg életé­nek feláldozásával sem tudta megtartani a várat, de a hosszú ostrom és a súlyos veszteségek annyira meg­gyengítették a török sere­get, hogy a hadjáratot fél­beszakítva visszavonult. Szi­getvár alatt halt meg Szu­lejmán szultán is (1566), s ezután kezdődött meg az oz­mán birodalom belső bom­lása. A XVI. század végén már német, latin, magyar, horvát nyelvű népi énekek, krónikák dicsőítették Sziget hőseit. Száz év múltán jött el az az idő, amikor az unoka, Zrínyi Miklós meg­alkotta e történelmi ese­ményből kiindulva a haza­­fiság hősi époszát. A Szigeti veszedelem művészi építmé­nyének tartóoszlopa: hogy Zrínyi ölte meg Szulejmánt, mondái hagyományokból származik. A népköltészet ereje nélkül aligha jöhetett volna létre a Szigeti vesze­delem. Ahogy mondtuk, az éposz a hazafiság, a függetlenség iránti vágy kifejezője volt. Zrínyi Miklós írói, politikai gondolataiban egyre világo­sabban jelentkezett a tö­rekvés a nemzeti önállóság eszméje és gyakorlata felé. Munkásságát, haditetteit, né­zeteit ismerte, nagyra be­csülte egész Európa. 1664-ben, amikor Béesben a ki­rálynak átnyújtotta emlék­iratait, a külföldi követek, írását nagybecsű dokumen­tumként küldték meg kor­mányaiknak. Zrínyi a török és a német között őrlődő nemzet sorsán változtatni akarva az egyik legelső volt azok közül, akik mű­veltséggel, tehetséggel fel­vértezve teljes erejükből egy független, önálló Magyar­­ország létezéséért fáradoz­tak. A Szigeti veszedelem, mint művészi alkotás, egy valódi küzdelmet felidézve ezt a célt volt hivatott szol­gálni; ily módon nem csupán költői tett, hanem eszmei­politikai tett is, végigkísé­ri, befolyásolja a következő századok felvilágosult, nem­zeti önállóságra törekvő íróinak, közéleti férfiainak, szabadsághőseinek küzdel­mét is. A hazafiság szimbólikus és valóságos példája a mai Szigetvár létezhetőségének is részese. A riporter e hosszú irodal­mi és történelmi kalandozás után a jelenre kíváncsi és bizonyos értelemben a jövő­re is. S ki másban találhat­ná meg együtt ezt a kettőt leginkább, mint egy gyer­mekben, akinek öntudata már nyiladozik, de őszinte­sége még érintetlen. A szi­getvári beszélgetés Hamar Emőke, 12 éves kislány és a riporter között így zajlott le Somogyi József szobrászmű­vész Zrínyi szobra közelé­ben. (A kislány varkocsait piros masni díszíti, meleg­fényű fekete szemében csöppnyi megilletődés. A las­san szállingózó hóesés ezüst pettyekkel hinti be selymes haját.) — Kit ábrázol ez a szo­bor? — Zrínyi Miklóst. — Ki az a Zrínyi Miklós? — Hős. — Hol élt? — Itt élt minálunk, Sziget­váron és itt is halt meg. Az életét odaadta, hogy vé­delmezze az országot a török ellen. — Mire gondolsz, amikor erre a szoborra nézel? — Nagy és erős — furcsa szégyenlős mosoly fut át az arcán. — Az apám lovon sose ült, de valahogy ő jut eszembe ... Olyan biztonsá­got ad... — Szép ez a szobor? — Akkor a legszebb, ami­kor fölötte kék az ég. De va­lahogy mindig szépnek talá­lom, az emlék miatt. — Te szoktál félni? — Mitől? — Háborútól, veszedelem­től ... — Nem, ilyesmi nem jut eszembe. — Csak azért kérdeztem, mert Zrínyi háborúban halt meg. És annak a költemény­nek a címe, ami róla szól, az, hogy Szigeti veszedelem ... — Szigeti veszedelem? — A piros szalagos copfok meg­rebbennek. — Tudom. De hát most már mi veszede­lem lehetne itt? ... Kristóf Attila SZIGET ZRÍNYI A MAQYARí Molnár Imre, a szigeti-ári Zrínyi gimnázium helyettes igazgatója, mikor nála jártam, Zrínyi-emlékeket ébresztendő, átadott nekem egy XIV. Lajos korabeli, Franciaországban elhangzott latin nyelvű gyászbeszédet magyar fordításban. E latin emlékbeszéd most jelent meg először magyar nyelven. S megjegyezte: — Ha sikerült volna XIV. Lajos és Zrínyi Miklós hadiszövetsé­ge... Amihez én csak annyit teszek hozzá, hogy nagyon szeretünk mi, magyarok, játszadozni, töprengeni, elmélkedni a ha kötőszavacs­kán. Ha mi nem buktunk volna el Mohácsnál, mennyire másként ala­kult volna történelmünk, ha győzött volna Rákóczi szabadságharca és szegény népünk és nekünk oly kedves országunk már a XVIII. század elején elszakad a Habsburgoktól. Mennyire más életalakulá­sok, országsorsok támadtak volna a Duna völgyében, ha győz Kos­suth, s Magyarország 1849-ben függetlenedik, mint haladó, demok­ratikus polgári ország. A ha kötőszó makacsul tér vissza közgondol­kodásunkban, hazajáró lélekként ébresztget szinte, elandalít sejtel­­mességével, mert olykor ilyen elandalitásra is szükségünk van, mert minden ember, aki egy néphez tartozik, minden korban szerette volna tulajdon népe történelmét szerencsésebbnek látni. Különösen pedig mi, magyarok, akiknek a tépettségekből, bukásokból, elhullá­sokból, nagy szürke, kegyetlen reményvesztettségekből nagyon nagy rész jutott. Azzal a leleménnyel, amelyet Szigetváron fedeztek fel, most meg­tetéztük, megsokszoroztuk a ha kötőszavacskával kezdődő feltétele­zéseinket. Mi történt volna, ha mi már a XVII. század második fe­lében, a Napkirály, XIV. Lajos korában, a szigetvári hős Zrínyi Miklós dédunokájának, a költő és államférfi Zrínyi Miklós életében elszakadunk a Habsburg-háztól és független állammá válunk?! A szigetváriak, akik oly lelkesen makacsok a Zrínyi-emlék ápo­lásában és annyira szenvedélyesen kutatók eddig fel nem tárt em­lékek keresésében, felfedeztek egy latin nyelvű könyvet, amely 1696-ban jelent.meg Augsburgban ezen a címen: Selectae orationes panegyricae. A latin nyelvű könyv 348 oldalas, aranymetszéssel van ellátva, préselt fedőlapja gondosan díszített, s egy nagyobb munka második kötete. A második kötet — amely latin nyelvű emlékbeszé­deket közöl — utolsó beszéde a 312—343 oldalakon található, tehát több, mint egyórás lehetett. Magyarra fordított címe pedig a kö­vetkező: „A hős gróf Zrínyi Miklósnak, a dunántúli hadak fővezé­rének, a törökök rettegett ellenségének tiszteletére írt dicsőítő be­széd. Szerzője: Leonhardus Frizon atya, Jézus-Társasági szerzetes.” A szigetváriak kikutatták, hogy Frizon atya udvari pap lévén ál­talában a francia királyt, a trónörököst, az udvari méltóságokat di­feüv < -A> 1 „ jfl gfayttivf iSV,#J§ A múzeum belseje 12

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents