Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1972-10-28 / 22. szám

A költóröl készült egyetlen hiteles arckép; daguerrotlpta 1847-ból

Szendrey Júlia

Az édesapa

Az édesanya

PETŐFI

A

PETŐFI EMLÉKBIZOTTSÁQ PROQRAMJÁBÓL I.

Petőfi Sándor születése 150. évfordulójának megünneplésére készül hazánk és a nagyvilág. A hazai és a külföldi ünnepségek méltó előkészítésére a Petőfi Emlékbizottság kidolgozta részletes programját, a Béke-Világtanács a Petőfl-évfordulót felvette 1973. évi megemlékezései sorába és az UNESCO remélhetőleg hasonló döntésére a közeljövőben kerül sor.

>k

Többnyire lázas készülődés előz meg minden dátumhoz kapcsolódó ünnepséget. így van ez még egy kis család körében Is. Hát még ha egy olyan ünnepeltröl van szó, aki egy nagy család, egy egész nemzet legnagyobb és legszeretettebb költőjévé vált.

Noha Petőfit sokan ismerik szerte a világon, s művelt sok nyelvre lefordították már, úgy véljük, mégsem teljes a róla kialakított kép. Az Emlékbizottság éppen ezért tűzte ki feladatául, hogy a költő szülőföldjéről és a családjáról szóló versein, szerelmi líráján és forradalmi költészetén, a zsarnokság gyűlöletétől izzó és szabadságszeretetét sugalló művein keresztül sokrétűen mutassa be életét, és munkásságának tanulságait maradandó közkinccsé tegye.

A hazai országos és nemzetközi megemlékezésekről, az Emlékbizottság külföldi programjairól következő számunkban adunk hírt.

Ezúttal a legközvetlenebb ismereteket nyújtó vándor-kiállítás anyagáról teszünk említést, amely — mintegy jelképeként is annak, hogy a költő szülőhazája városait, köz-Népgyfllés a pesti Nemzeti Múzeum előtt 1S4S. március 15-én

GYULÁJA

Dehogyis kezdem én a nekrológok dús szóhalmazaival, hogy ö volt a legnagyobb, a legcsodálatosabb, a legigazabb színész, ő, Gázon Gyula, Minek ide a szókincses áradat? Hiszen ismertük őt. Most, hogy elindult a messzi tartományba, nemzedékek randevúznak az emlékezésben, harmincévesek, meg nyolcvanévesek, e század viharos évtizedeinek utasai.

Hosszú élet Után — nyolcvanhét éves korában — „fordult be a falnak”. Rákosligeten, ahol mindig is lakott, kisemberek kertes világában. Oda kellett volna mennem hozzá évek óta, minthogy megígértem, amikor a rádió pagodájában csippentett egyet a szemével, s a jellegzetesen gózonos hangon rámszólt:

— Hanem, idefigyelj, öcsém, el kell ám jönnöd az én birodalmamba. Kapsz egy pohár bort, jó, kettőt, aztán majd újra elfütyülöm neked az életemet. Most már lehet, mert én már alig élek fiam, A fene egye meg. Már félek a színpadon. Kiver a veríték. Megöregedtem, fiam. Elmegyünk a New Yorkba.

Akkor még volt a New York, azaz a Hungária. Odamentünk dolgunk végeztével. Gyula bácsi fütyörészve lépdelt a Rákóczi úton, s egy-egy csinos lány láttán nagyot kacsintott. Fejét kicsit félre tartotta; az emberek megfordultak utána, csupa mosoly volt a víg tekintetektől az Uránia előtt, meg a Rókusnál a Rákóczi út. Gyula bácsi fütyült, zsebre dugott kézzel. A kórház sarkán megszólalt:

— Gyerünk át a másik oldalra. Nem bírom nézni, hogy nem áll itt a téren a Nemzeti Színház.

Átmentünk. Hamarosan elértük a kávéházat. Nem a „mélyvízbe” mentünk, a felső helyiségben ültünk le. Gyula bácsi közelebb hajolt és megismételte:

— Én már félek a színpadon. Félek, hogy elfelejtem a szöveget. Ezért nem játszom. Én nem akarok már játszani. Én nem merek már játszani. Talán a rádióban könnyebb...

Megint fütyült, halkan, zavartan. valami régi dallamot. Néztem az arcát. Fáradt, nagyon közeli szinészarc. Emberarc. Meleg, nagyon meleg tekintet. Apró emberke a márványasztalnál. Most már megválthatom, azt éreztem akkor: abban a pillanatban elment a földi rivalda világából. Gázon Gyula — színpad nélkül? Elképzelhetetlen. Azután nem láttam többet: se színházban, se rádióban, legfeljebb régi filmekben. Nem mertem meglátogatni sem.

Mintha hosszan, nagyon hosszan temetkezett volna Rákosligeten. Amikor most a televízióban egy vasárnap este hallottam a hirt, mégsem a búcsúzó, szomorú, öreg Gyula bácsit láttam az emlékezés képernyőjén, hanem egy hetyke, drágaszivű garabonciást, aki demizsont vesz ki az autóból, a zsebéből két poharat varázsol elő, ravaszul pislog és azt mondja:

— Na fiam, ezt kóstold meg, ez nem tőke nélkül termett. Mit csodálkozol? Van nálam demizson, meg pohár is. Mért ne volna? Előadás után hová is mennék egy kis kortyolásra?

És hörpinti már. Csettint egyet. Elmondja, amit ilyen alkalmakkor szokott, kedvenc történetét a felejthetetlen Berky Liliről:

„Történt egyszer, hogy Liliké megfázott. Rázta a hideg, láza volt. Ajánlottam neki igaz szívvel: igyék rá egy pohárka bort. Az jó lesz? — kérdezte. — Persze, hogy jó lesz — feleltem. Töltöttem, megitta. De még mindig rázta a hideg. — Igyál még egy pohárral — mondtam. Megitta. Még négy-öt pohárral ivott. Aztán rosszul lett. Szédült, fejfájásról panaszkodott.

— Jaj, ez a bor, ez a bori

— sóhajtozott egyre.

— Most legalább megtudod, mit szenvedek én már vagy negyven éve! — feleltem.

Gyula bácsi nevetett, úgy mesélte, én is nevettem, aztán megkérdezte:

— Ugye ezt még nem ismerted?

— Dehogynem — feleltem.

— Meg is írtam egy könyvben, nem emlékszik?

— Hogyne emlékeznék. De lehet, hogy megírtad, attól még nem biztos, hogy ismered is... No, igyál."

A búcsúhír pillanatában ez az arc ködlött bennem; a játékos, ugrató, anekdotázó Gázon Gyuláé. Aki hatéves korában már színész volt — Ő vallotta így: otthon. a családnak játszott. Nyolcéves korában a templomi kórusban énekelt. Aztán volt Sasfiók Nagyváradon és Luna gróf a Trubadúrban, táncos komikus és Miller muzsikus az Ármány és szerelemben, énekelt, fütyült, imádta a magyar nótákat, s ha ők ketten Berky Lilivel rázendítettek valami régi dalra, hát énekelt az egész színház, a város, a világ, mert úgy akarta a nagyasszony oldalán a huncutszemű kis emberke, akit Gőzön Gyulának hívtak, s aki száz és száz szerepet formált meg, mint e század egyik legjobb magyar színésze színpadon, filmen, rádióban, televízióban.

Az utolsó fénykép Gyula bácsiról

(Szflcs István felv.)

Mindannyian sok emléket örzünk róla. Most mégis hadd idézzem fel azt a pillanatot, amikor az egykori Izabella téren (most: Hevesi Sándor tér), az Ármány és szerelem előadásán Miller muzsikusként megállt a Minisztert játszó Somlay Artúr előtt, s közölte:........Kegyes engedelmével, én Miller muzsikus vagyok ...”

Micsoda pillanat volt! Alig ment ki a színről Bajor Gizi (vagy más estéken Tőkés Anna) a Lady kosztümjében, meg Bartos Gyula, s ott volt a jelenetben a Millemét alakító Sitkey Irén — mindmind elmentek már, a rendező Gellért Endrével együtt, az élet rendetlen rendjének akaratából. Micsoda pillanat volt! Somlay Miniszterének dölyfös, gyűlölködő, s mégis a magánytól rettegő tekintete, s Gózon-Miller színpad fölé nőtt alakja! Színháztörténeti pillanat volt ez a találkozás az Izabella téren, egy Schiller-dráma színpadán, 1950-ben.

Gázon Gyula elbúcsúzott már akkor, amikor többé nem lépett a rivalda elé; amikor elapadt ajkán a dal meg a fütty; amikor emlékké homályosult minden, ami szép volt: dalok, táncok, szerepek, Váradtól Pestig, minden műfajban, majdnem hét évtizeden át.

S Váradtól Pestig, vagy bármily messzeségben élő magyarok — hét évtized utasai — idézik meg kedves, felejthetetlen alakját, ki azért éli a földön, hogy büszke és alázatos szolgája legyen a magyar színjátszásnak. bőkezű ajándékozója szeretett közönségének.

Demeter Imre

ségeit, falvait — sokszor gyalogszerrel —sorra járva költötte legszebb verseit, 12 tablóra illeszthető és cserélhető képekkel, magyarázó szöveggel és képaláírásokkal szemléletesen idézi majd honfitársaink elé Petőfi életútját és korát.

A tablók képei tehát Petőfiről mesélnek majd, szüleiről, szülőföldjéről, ifjúkoráról s mintegy körképet adnak arról a politikai háttérről, amelynek áramlatában felnövekedett Majd a nép költője, a költészet forradalmára

és legszebb szerelmi líránk megteremtője tűnik elénk, kapcsolata a világirodalom nagyjaival és a hazai költészet jeleseivel. Látjuk őt az 1848-as márciusi forradalom előkészületeiben és a szabadságharc győzelmére lelkesítőén, majd pedig az utolsó tabló több mint ötven nyelvre lefordított műveinek címlapjaiból ad ízelítőt.

A szülőföldről a nagyvilágba induló vándor-kiállítás képanyagából mutatunk be néhányat, fogadják szívesen.

Petófl szülőháza Kiskőrösön

6