Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1972-09-16 / 19. szám

*t£**-V i l Á G A

leíendi és Darázs Balázs

ném számára megőrizni a sorsomból, ami szép és elvetni, ami rossz. Például biztos az is, az én fiam sportolni fog, habár jómagam csak 18—20 éves koromban jöttem rá, hogy a sport mennyi jót jelent.

— összevissza beszélek, ugye, nem tudom, kijön-e ebből valami. A lényege az egésznek az, elégedett és bizakodó vagyok. Most kezdőként 2500 forint a havi jövedelmem, de csak rajtam múlik, hogy bizonyos idő múltával növekedjenek a lehetőségeim. Amíg a műhelyben dolgoztam, megtanítottak ugyan arra, amit ebben a szakmában jó tudni, de az a munka az előrehaladás reményével nem biztatott. A bábszínészeiben viszont nagyon nagy jövőt érzek, az iskola elvégzése, a pályakezdés sikere azt is jelentette, hogy összegyűjtöttem elegendő vidámságot, küzdőkedvet és erőt.

— Az Állami Bábszínház, túl a gyermekműsorokon, sajátos művészi produkciókra törekszik. Nagy sikere van itthon és külföldön egyaránt a felnőtt játékoknak, ezek a zenés, pantomimelőadások A fából faragott királyfi — A csodálatos mandarin, vagy a Háry János, Bartók és Kodály műveinek báb-bemutatói — a bábszínpad hatalmas lehetőségeit tárták fel, egy ősi műfaj különösen szép megújulásának, kiteljesedésének lehetőségeit. Jó részt venni, jelentéktelen szereplőként is ebben a megújhodásban.

— Mit mondhatnék még magamról és a világról, amelyben élek. Apró dolognak tűnik talán, de számomra rendkívül jelentős, hogy most négyen, négy fiatal, a Csalavári Csalavér című bábjáték bemutatójára készülünk. Három-négy figurát mozgat és beszéltet egyikünk-egyikünk, nagyon jó iskola ez egy kezdő bábszínésznek,' az ehhez hasonló brigádelőadások ügyesítik az embert, érlelik kifejezőkészségét. Én Cselefendi és Darázs Balázs leszek egy személyben, őket kelti életre két kezem és a hangom, s nekem az ilyesmi elegendő ahhoz, hogy boldog legyek. ■A gyerekek vidámsága mozdul meg bennem, az a derű lett a sajátom, amit mindig is kerestem a művészetekben, irodalomban... Mi kell még az elégedettséghez?

Kristóf Attila

danyüllá varázsolnak, aztán manóvá, végül büntetésül bezárnak Jancsi megürült ketrecébe, s mindezt az átváltozást, hangulatot, viszontagságot „elnyávogom”, s oly módon kell elnyávognom, hogy a gyerekek pontosan megértsék, mi megy végbe bennem. És ha ez sikerül, tökéletesen elégedett vagyok. Az az érzésem, majdnem törvényszerű volt az az út, amely a sakkfigurák felöltöztetésétől a Bábszínház paravánja mögé vezetett.

— Beszéltem az előbb arról is, hogy a vidámság vonz, nem szeretem a szomorú dolgokat. Talán kissé szorongásra hajló természetem miatt van ez így, optimizmust, derűt keresek a művészetben, s most, hogy hivatásszerűen átkerültem a mesevilágba, csillapodtak a szorongásaim. Kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb lettem, egyáltalán nem tartok eljövendő életemtől. Mindig volt bennem valami furcsa kettősség, hajlam a csüggedésre és vágyakozás a derűre; ugyanide tartozik az is, hogy a sportot nagyon szeretem, de komolyan sohasem próbálkoztam meg sportolással. Vézna kis gyerek voltam, önmagába zárkózó, de mindig egészségre, nagyszerű fizikai teljesítményekre áhítoztam. A sport iránti rajongás mindmáig megmaradt bennem. Most úgy érzem, ez a kettősség lassan eltűnik, megtaláltam a sikert az életemben, s ez egyúttal vidámságot, egészséget és erőt is jelent.

— Az életem másik része is kapcsolatos azzal, amit a hivatásomban kerestem. Egy ideig azt forgattam a fejemben, amikor még nem vettek fel a bábszínészképző iskolára, hogy lemegyek vidékre és dekoratőr leszek. Ugyanis van egy vidéki város, ahová erős szálak kötöznek: Nagyatád. A családunk onnan származik, minden évben ott töltöttük gyermekkoromban a nyarat, ezt a szokást én máig megőriztem. Ott vannak a barátaim, ott van az a kislány, akivel járok. Nagyon jó társaság verődött össze, egész nyáron sülve-főve együtt vagyunk, közöttük találom meg azt, amit annyit emlegetek: a jókedvet, a vidámságot, a biztonságot. A nyarat mindig ott töltöm, nevezhetném úgy is Nagyatádot, hogy az álmaim városa. Hu nekem kisfiam lesz valamikor, őt is Nagyatádra küldöm nyaralni, mert szeret— Amikor bábszínésznek entkeztem, számoltam az\, hogy a személyem rejtmarad, illetve a bábon resztül vetítődhet csak ki nlág elé. De ez a „közvetség” egyáltalán nem bé; mert tudom, az a leg>b, ha az ember — bárlyen művészetről legyen szó —, a művészetében maga marad; így hát nyu- Itan lehet akár Cselefenákár Darázs Balázs, én ->k a közönség elé. És nett., akiben — ahogy az elemondtam —, már kora srmekségem idején nagy ilandóság volt a pro’dukra, ez nagyon sokat jet. Szeretem a hivatásot, maradéktalanul kielé, különösen azért, mert a írekeket is nagyon szerei.

— Igen sokat tudnék beim a gyerekekről; már iák idején, amikor a Bábiház műhelyében dolgozi, belopództam számos adásra, volt alkalmam gfigyelni a közönségünket tvetlen közelről. Azért Ívelem elsősorban az álmeséket, mert a gyerekhez az áll a legközelebb, legelső pillanatban már élnek a mese kellős kőién, pontosan megértik a és a rossz harcát, és részt íznek benne, a kedves főmek bekiabálnak, tanákat adnak: „Vigyázz, arne menj, ott van a far>■”. Minden állatfigura jelét megértik: a róka a raiz, a farkas a gonosz, a dve a bölcs, a nyuszi a iva, a macska az intrikus; gértik az állatbőrbe bújt béri tulajdonságokat, így ■ a mese valósággá teljeki bennük, s ez talán a

szebb dolog a világon.

— Az első szerepem egy cska volt, a Jancsi és Jutában, Miókát alakítotn ... — Egy pillanatra elsolyodik, s önmagán deve teszi hozzá — már úgy datkozom, mint egy öreg nész. Mióka figurája az •deti mesében nem szere., de a bábjátékban lénye! tennivalói vannak, vényávogom az előadást, az elmek legkülönbözőbb íláján. Csupán egyszer italok meg emberi nyeli, de ebben a szerepben •gis benne van mindaz, '•i a bábszínészetet vonzóteszi. Rendes, becsületes

■cicából gonosz kandúrrá lók, a boszorkány egy szál Ihásszal csábít el Jancsi- és Juliskától, később cső-MÜNCHENI NAPLÖ

»« \

AUGUSZTUS 21—25. A készülődés utolsó, nehéz szakasza. Az időt már legfeljebb rövid napokban, órákban mérik az ünnepélyes megnyitóig, a versenyek kezdetéig. Néhány bosszantó apróság, mint például Papp Laci bőröndjének eltűnése, gyorsan a feledés homályába merül. Az olimpián szereplő két és félszáz magyar sportoló véglegesen elfoglalja a helyét az egykori híres amerikai atléta, James Connolly nevét viselő utca 14. és 16. számú házában. A több mint tízezer résztvevőt számláló, várossá nőtt olimpiai falu otthonaiban az ötkarikás játékokról álmodik mindenki... A földszinten előkészített dicsőségtábla még üres. Balczó András éppúgy elsiet mellette, mint a vízilabdacsapat legtöbb játékosa. Az utolsó órákban mindenki siet, valósággal versenyt igyekszik futni az idővel. A sport-diplomácia érverése hasonlóan élénk. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tanácskozásai a nemzetközi sportszövetségek kongresszusai javában folynak. A sok közül csak egyetlen magyar vonatkozású, s jelentős esemény: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság meghallgatja és elfogadja a műsor változásaival kapcsolatos előterjesztést. Így Montrealban a nők is nagyobb szerephez jutnak, evezésben, kosárlabdában és kézilabdában egyaránt versenyezhetnek. A bizottság dicséretben részesíti a javaslat előterjesztőjét, dr. Csanádi Árpádot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nagy tekintélynek örvendő magyar tagját.

Felvonul a magyar osapat

AUGUSZTUS 26. Vége a várakozásnak. A kétmilliárd márkás költséggel előkészített pazar létesítmények központjában, a sátortetős stadionban nyolcvanezer ember, s a televízió képernyői előtt úgyszólván az egész világ érdeklődéssel várja a megnyitót. A főrendező, még a játékok előtt lovaggá ütött Perrey olyan parádét ígért, „amilyet még nem látott a világ”. Kurt Edelhagen tánczenekara mindenesetre a megnyitó egy ilyen színfoltját szolgáltatta. A karmester a stadionba érkező országok saját muzsikáiból összeállított vidám egyveleget dirigált. A mieink fölvonulásához nem éppen a legszerencsésebb melódiát választotta: a „Szőke kislány csitt, csitt, csitt...” kezdetű dalból komponált zenére érkezett a futókörbe olimpiai csapatunk, amelynek élén Kulcsár Gergely hozta a magyar zászlót. Kevesen gondoltak talán arra, hogy más csapatokban is akadnak magyarok, — sportolók, edzők, szakvezetők — akik az ötkarikás versenyeken más színekben szerepelnek. A sok közül csak egyetlen példa: o vízilabda torna tizenhatos döntőjében szereplő tizenhat csapat közül hétnek magyar a szakvezetője. Rajki Béla mellett a kubai csapatot Laky Károly, a nyugatnémeteket Sárkány Miklós, a spanyolokat Zólyomi Endre, a görögöket Sárosi László, a kanadaiakat Ács Jenő dirigálja, Mexikóban pedig Markovits Kálmán a kapitány, aki betegsége miatt az olimpia napjaiban még kórházi ápolásra szorult.

Dobogón Szűcs, Holosroitor és a tornászlányok

AUGUSZTUS 27. Az első versenynapon azonnal kilenc sportágban rajthoz álló magyarok közül az öttusázók már hajnalban útnak indultak Riembe, a lovaspályára. Nagy Imre dr., az olimpiai bajnokból lett kapitány a favorit Balczó társaiként a fiatal, tavalyi világbajnokságon ezüstérmet nyert Villányi és az 1970. évi világbajnokcsapatban jól szerepelt Bakó indítása mellett döntött. A korábbi évekkel ellentétben a mieinknek nem sikerült előnyt szerezniük a vetélytársakkal szemben. Balczó azonban az élbolyban foglalt helyet. A labdarúgók és vízilabdázók közül Illovszky és Lakat tanítványai számára hozott több sikert a bemutatkozás. Dunai II. az újpestiek szemfüles csatára három góllal adta le névjegyét, 5:0-ra győztek Irán ellen. Az öt gólra csak Lakat dr., fizetett rá, egy üveg pezsgőben fogadta le a 4:0-ás győzelmet, de örömmel vállalta az „áldozatot”. A vízilabdázók sem kaptak gólt a hollandoktól, de néhánnyal kevesebbet is dobtak, elmaradt a várt, nagyarányú győzelem. „Pistit nagyon fogják, távolról meg nem mernek lőni, idegesek a fiúk”. — hallottuk a szakértő papa, Szívós István, a húsz évvel ezelőtti olimpiai bajnok középcsatár véleményét fia és a csapat játékáról. Vali néni, a magyar női tornasportot immár több évtizede irányitó Nagy Jenőné viszont már boldogan fogadta a gratulációkat. „Tizenhat éve, még Melboumeben nyert utoljára érmet női csapatunk” — értékelte a teljesítményt, s este a súlyemelő csarnokban már érmeket is akasztottak a magyarok nyakába. Az inkább esélyesnek ítélt Holczreitef harmadik, a birkózóktól mindössze néhány éve „elcsábított” Szűcs Lajos pedig ezüstérmes lett, azonban még így is csalódottnak érezte magát: „Csodálatos dolog a dobogón állni, de még csodálatosabb lehet legfelül, az elsőnek kijáró helyen ...”

Első aranyérmesünk:

Földi Imre

AUGUSZTUS 28. A televízió jóvoltából az egész világ szemtanúja lehetett az első magyar arany ünneplésének. Varjú Vili, a másfél mázsás súlylökő a rendezők szerepét betöltő katonákat félrelökve szaladt a dobogóra. Karjaiba kapta, s a magasba emelte Földi Imrét a tatabányaiak másfélméteres, „mini herkulesét”. Az ünneplés mámoros pillanataiban még Földi Mexikóban mondott szavaira emlékezünk: „Leszek én még olimpiai bajnok”. S álmát világrekorddal valóra váltva két olimpián nyert ezüstjét cserélte fel végre aranyra. A bajnok első kívánsága: „Szeretnék végre igazán jóllakni.” Földi Imre sikere egyébként nemcsak a mieink első müncheni aranyérmét, hanem egyben a magyar súlyemelősport első olimpiai bajnoki címét is jelentette. Az öttusázók második napi maratoni vívóküzdelmét Bakó sajnos nem bírta idegekkel. A szovjet csapat tekintélyes, kétszáz pontos előnyre tett szert, de az egyéni verseny változatlanul nyílt maradt. Az uszoda két csillaga, Mark Spitz és Shane Gould megkezdte világrekordsorozatát. A cápa és az aranyhal, ahogy a két úszófenomént elkeresztelték, valósággal elbűvölte az uszoda közönségét. S hadd idézzük rögtön Spitz édesapjával folytatott beszélgetésünket: „Igen, tessék nyugodtan megírni, magyar vagyok — mondta Spitz-papa. — Időközben már elhunyt nagyszüleim Magyarországon születtek és az első világháború alatt vándoroltak ki az Egyesült Államokba. Szüleim még jól beszélnek magyarul, én magam csak elmosódva emlékszem egy-két magyar szóra. Mégis, higgye el büszke vagyok arra, hogy családunk atyai ága magyar származású...”

A közönség figyelme természetesen a sztárokra irányult, de a szakértők a kis Hargitayt, a budapesti sportiskola 16 éves tanulóját is „felfedezték”. A tengerentúliak mögött legjobb európai lett a szenzációs világrekordot hozó 200 méteres pillangóúszásban. A nap csalódásáról a vízilabdázók „gondoskodtak”, 3:l-es vezetés után értékes pontot vesztettek a nyugatnémetek ellen...

Benedek érme, úszósikerek

AUGUSZTUS 29. Az első arany után már a másodikat vártuk, elsősorban az öttusára koncentráltunk. A világ legjobb öttusázójának tartott Balczó András, a tiszántúli sportember oly sok nagy siker, tíz világbajnoki cím — ötöt nyert csapatban, ötöt az egyéniben — s két olimpiai csapatbajnokság után az egyéni verseny megnyerésével szeretné feltenni a koronát ragyogó pályafutására. Kötélidegei azonban egyetlen pillanatra lazulnak, és így a csodás hochbrücki lőtéren elmarad a megszokott teljesítmény (192 kör egyenlő 956 pont). Aztán újabb izgalom: a versenybíróság egyik tagja szerint Balczó a 3 másodpercenként felé forduló céltáblára egy alkalommal két lövést adott le. Az óvást hosszas tárgyalás után sportlövő szakértők véleményének meghallgatása nyomán elvetették. (Az óvás elfogadása Balczó és a magyar csapat diszkvalifikálását jelentette volna.) A csapatgyőzelem reménye így is tovább csökkent. Bakó és a fiatal Villányi, sajnos, kicsit talán remegő kézzel tartották célra pisztolyukat, és a régi rivális a szovjet együttes az első háhárom napot behozhatatlan 564 pontos előnyei zárta. A nap újabb magyar érmét — bronzot — Benedek János szerezte a súlyemelők pehelysúlyú mezőnyében, s az uszodában ezúttal Kaczander Ágnes jelentkezett. A világ legjobb női mellúszói közé csak ebben az évben betört szőke fiatalasszony ötödik lett a 200 méteren, Patoh Magdi pedig a világ leggyorsabb úszóinak társaságát élvezhette a 100 méteres döntőben. A két népszerű csapatjáték magyar képviselői közül a vízilabdázók már javuló játékkal verték a görögöket.

(folytatás a 14—25. oldalon)

13