Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-08-19 / 17. szám
VISSZAÉS ELŐREPILLANTÁS két konferencia között (Folytatás a 3. oldalról) hasznosan eltölteniük. Köszönet illeti mindazokat, akik segítették kiküldötteinket abban, hogy közös ügyünk érdekében minél több tapasztalatot szerezhessenek. Többször felmerült a konferencián a magyar könyvek (szépirodalom, ismeretterjesztő művek) megszerzésének, megszerezhetőségének kérdése. Sokan kérték, hogy a legszükségesebb könyvek, amelyek az anyanyelvi oktatásban, a magyar kultúra terjesztésében különösen fontosak, olcsóbb áron jussanak külföldre. Tudjuk, hogy a mi könyveink, folyóirataink még ma is aránytalanul olcsóbbak, mint a tőkés országokban kiadott könyvek és folyóiratok. Ezek az alacsony árak azonban, nem titok, annak a következményei, hogy könyvkiadásunk — mint legtöbb kulturális intézményünk is — igen jelentős állami támogatást, szubvenciót élvez. Azt, hogy minden könyvet, vagy akárcsak minden szépirodalmi művet az itthoninak megfelelő áron kaphassanak meg a kinti magyar iskolák s a magyar kultúrát terjesztő intézmények, egyelőre irreális volna, kérnünk. De megvan és meg lesz rá a lehetőségünk, hogy a legfontosabb, a leglényegesebb tankönyveket, segédkönyveket megfelelő áron és a szükséges mennyiségben kapják meg az érdeklődő.oktatók és tanulók. Nem jelentéktelén a mi ügyünk szempontjából az sem, hogy a hazai magyar kultúra képviseletében ki és mi jelentkezik a külföldön élő magyarok között. Természetesen tudomásul kell vennünk a valóságot, a kinti magyarságnak kulturális igény szempontjából is több szintű, rétegződését. (Ez nincs másként idehaza sem.) De úgy gondolom, s ebben kinti tapasztalataim, beszélgetéseim, nagyon megerősítettek, hogy az eddiginél lényegesen jobban kellene számolni azzal a réteggel, amely a magyar irodalom és művészet színét-javát szeretné odakint látni-hallani, és amely magyarságismeretét a magyar írók legjobbjaitól, a magyar szellem legjobb képviselőitől szerezte, s ezt szeretné átadni a következő nemzedéknek is. Erre a rétegre számítunk elsősorban nyelvi megőrző, nyelvi kultúra terjesztő munkánkban is. Lehetséges, hogy a magasabb igényekkel fellépő irodalmi, zenei műsor nem mozgat meg akkora tömegeket, mint egy cigányzenekar vagy egy kabaréműsor, de hogy igény van rá, az bizonyos, tehát mindenképpen támogatnunk kell, sőt igényt kell ébreszteni iránta ott, ahol esetleg még nincs. Egy-egy szavaló vagy népdalénekes eljuthat olyan kis közösségekhez is, amelyekhez a nagyobb (üzleti) vállalkozás nem jut el. Jó próbának tartom ezen a téren Jancsó Adrienne, Béres Ferenc és Kecskés András utazását. 4. A MAGYAR NYELVVEL, a magyar kultúrával való kapcsolatnak vannak más — az eddig említetteknél gyümölcsözőbb,' hatásosabb — formái is: az itthoni találkozások. Aligha kell bizonygatnom, mi a különbség az anyanyelvi oktatás szempontjából a hétvégi iskola és az itthoni nyaralás között. Ennek tudatában beszélünk az Anyanyelvi- Konferencián ösztöndíjakról, nyári egyetemekről, diáktáborozásokról. Mint már hírt adtunk róla, több ösztöndíjat hirdettünk meg külföldön élő fiatal magyarok számára, s többnek tettük lehetővé a nyári egyetemeinken való ingyenes részvételt is. Ezeknek az ösztöndíjaknak a felhasználása azonban még meglehetősen ötletszerű.. Elkezdődtek és folytatódnak a diáktáborozások, gyermeknyaraltatások is. Az idén Káptalanfüreden, Zamárdiban és Szántódon kétszáznál több külföldi magyár gyerek nyaralt. Igen népes volt a burgenlandi csoport (51 gyermek és 4 kísérő pedagógus), de szép számmal jöttek az Egyesült Államokból, az NSZK-ból s Angliából is. A nyaralásra hozzánk érkező gyermekek száma állandóan nő: tavaly 86-an voltak, azelőtt még kevesebben, az idén viszont már a jelentkezők egy részét nem tudtuk fogadni; jövőre tehát ismét nagyobb létszámra kell terveznünk táborainkat. Ezekben a táborokban az üdülés mellett intenzív magyar anyanyelvi gyakorlás, tanítás is folyik. Ennek jellegéről tájékoztat bennünket a kézirat gyanánt kiadott (s kibővített formában újra megjelenő) - ■„Tarka lepke, kis mese” című kiadvány, amely játékokat, meséket, dalokat tartalmaz, s valószínűleg hasznos segítője lesz a táborokat, ifjúsági összejöveteleket szervezőknek. Az üdüléssel egybekötött anyanyelvi oktatás — mint látogatásaim során szerzett tapasztalatomból is tudom — eredményei ellenére még meglehetősen kiforratlan állapotban van. Kell hozzá néhány évi próbálkozás, és gyakorlat, hogy egy olyan — viszonylag állandó — pedagógus csoport alakuljon ki, amely az ilyen jellegű nevelésnek lesz a specialistája, de természetesen össze kell állítani a legjobb, a legeredményesebb „tananyagot” is ezekre a kéthetes, egyhónapos foglalkozásokra. Hogy csak egy gondot említsek: többet kell törődnünk azzal, hogy az életkornak megfelelő módon szervezzük meg a nyelvtanulást is, a szórakozást, a játékokat is, mert a nagyobb fiúk bizony nem szívesen játszogatnak, tapsikálnak a legkisebbekkel együtt, s a kicsiknek való versikéket is nagyon kényszeredetten szavalgatják. Mint ismeretes, a kinti magyar közösségek közül igen sokban szerveződnek alkalmi, vagy hosszabb ideig is működő énekkarok, tánccsoportok, s ezeknek igen fontos szerepük van a közösségi élet formálásában, vonzóvá, tartalmassá tételében. Éppen ezért örömmel teszek említést az idén először megrendezett, igen sikeres néptánctanfolyamunkról. A lelkes és igen komolyan dolgozó résztvevők (összesen négy ven ketten) igen hasznos tanulságokkal térhettek haza — itthonról. (Országonként való megoszlásuk: Franciaország: 12, USA: 10, NSZK: ß, Ausztria: 5, Ausztrália: 4, Anglia: 3, Kanada: 1, Venezuela: 1.) Űj és igen jelentős kezdeményezésnek látszik a Sárospataki Nyári Kollégium, öt héten át a nyelvtanulás, népdaltanulás mellett előadásokat hallgattak a résztvevők a magyar irodalomról, történelemről, művészetről. Az idei első alkalommal még meglehetősen kis létszámmal indult ez az iskola: későn kapták meg a felhívást az érdeklődők. De bizonyos vagyok benne, hogy ez a kezdeményezés egy hosszú életű, hászhos vállalkozásnak lesz az elindítója. E rövid és vázlatos visszatekintés után most nézzünk előre, a jövő évi konferencia felé, amelynek előkészítésére öszszejöttünk. Ügy gondolom, hogy a most következő előadások, referátumok, viták, beszélgetések alapján pontosan megszabhatjuk, kijelölhetjük a konferencia fő feladatait s az utána következő teendőket. A magam részéről máris teszek néhány javaslatot megvitatásra. Úgy gondolom, hogy a második konferenciának az elsővel szemben szakszerűbbnek kell lennie: központi gondolata, tárgya a nyelvoktatás legyen, ezt vizsgáljuk, vitassuk meg minden szempontból, előadások, módszertani megbeszélések, gyakorlati bemutatások során. S ami ehhez szorosan kapcsolódik: a konferencia résztvevőinek körét is alaposan ki kell bővítenünk olyanokkal, akik odakint valamilyen iskolában működnek. Szükségesnek tartom még munkánk szempontjából a jelen helyzet, pontosabb, tüzetesebb felmérését. De ugyanakkor a jövő szempontjából is hasznos volna a múlt törekvéseinek, tapasztalatainak öszszegezésé: hol, miker, milyen eredményekkel, milyen módszerrel működtek magyar iskolák. Bízom benne, s azt hiszem, velem együtt mindnyájan, hogy a jövő évi konferencia, Petőfi évében (egyben Csokonai Vitéz Mihály születésének kétszázadik évfordulóján is) további sikeres vállalkozások megindításának alkalma lesz. Szent látván kőbe faragott országalmája előtt, Székesfehérvárott (Novotta Ferenc felvételei) A Müller-házaspár az NSZK-ból kisfilmre vette az egyes tánclépéseket. Aki bemutatja: Bartha Etelka, a Vasas Művészegyüttes asszisztense ‘T-L • - ±ájr. ■ A magyar népviseletet közvetlenül is tanulmányozták a résztvevők. Előtérben: Fabók Erzsiké (USA) és Nagy Szittya (Ausztrália). Jobbra: Otyehel Eva, a bradfordi (Anglia) magyar egyesület küldötteként édesanyjával együtt részt vett a tanfolyamon. Ezt a kalocsai ruhát a Magyarok Világszövetségétől kapta ajándékba 10
