Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-08-05 / 16. szám
00. # Részlet a fazekasok kiállításáról ~7WY*~ Régi mesterségek újjáél esztői, a népi hagyományok őrzői azok a fiatalok, akik Debrecentől Szombathelyig, Győrtől Hódmezővásárhelyig, az ország szinte valamennyi népi hagyományokkal rendelkező tájáról kiállítást rendeztek Budapesten, a Fővárosi Művelődési Házban. Fazekasok, textilfestők, fafaragók, hímzők és kovácsok ők, akik feladatuknak vallják, hogy a magyar népművészetnek új funkciót teremtsenek. (Lévai András felv.) Az erdélyi hagyományokat fogalmazza egyénien újjá sajátos humorú alkotásaiban Kosa Klára mezőtúri fazekas A népmondák hangulatait idézik Sinkó Veronika faliképéi * Balra: ifj. F. Szabó Mihály fazekasmunkái * Probstner János butéliái és Varga Gábor királykorsója a, 00s?U_+ 16. FEJEZETEK EQY HAJDANVOLT NYOMDÁSZATI SZEDŐLEQÉNY KÉPZELT NAPLÓJÁBÓL Hiábavalóság lenne immár azon elmélkedni, miért, hogy amíg más, szerencsésebb nemzetek gazdagodjanak, ipar s cultúra által fényesedtenek, Magyarország megmaradott hajdani avúlt állapotjában; török iga és német császár éppúgy ludas benne, mint enmaga. Vagyon Petőfinek egy verse, amely kinyoma tásra nem kerüle, s amelyet Jókai első hallásra a költőnek azonmód elégetni javasolt. Minden másolatát azonban el nem égethető, s így az fennmaradott kézírásban nálam is, ezen címmel: 1848. március 11-ke. (Postscriptum: a minap, egy erdélyi tanárember az Erdélyi Múzeumban meglelé egy másolatát és az Üstökös ben kiadta is, ezen címmel: Dicsőséges nagyurak... Így hát a köz számára el mégsem veszett az.) Mondják, e vers első szavaival üdvözlé Széchenyi a Pozsonyban összegyűlt rendeket, akik arra a 'hírre, hogy Petőfi a Rákos mezején táboroz negyvenezer felkelt paraszttal, neszülten szavazónak meg minden democratikus követelést. Legenda ez, ámde nem ok nélkül való, ha felidézzük a verset: „Dicsőséges nagy urak, hát — Hogy vagytok? — Viszket-e úgy egy kicsit a — Nyakatok? — Űj divatú nyakravaló — Készül most — Számotokra... nem cifra, de — Jó szoros.” S ha kétségük lett volna, miért ígéri a költő a kenderből font „nya'kravalót”, a harmadik szakaszból kiderült az is: „Állatoknak tartottátok —A népet: —Hátha most mint állat fizet — Ti néktek? — Ha megrohan mint vadállat — Bennetek, — S körmét, fogát véretekkel — Festi meg?” Ez bizony a népforradalmak logicája, s mi tagadás, igazsága is ... Népforradalmár vala Petőfi Sándor, de mi 1848 márciusában, s utána végbement Magyarországon, nem lön népforradalommá, hanem a szegényedő, hivatalba szorult, vagy intellectuális pályákat választott nemesemberek, valamint az iparon és kereskedésen polgárosodott nemtelenek revolutiója a maga jogáért. S midőn ezt elérni látszott, hiába írta volt Petőfi, hogy „Nincsen többé szeretett király”, bizony az útca éljent kiáltott a nehézfejű Ferdinándra, kinek nevében a bécsi kamari'lla kormányzott, s pocskondiázta tegnapi bálványát, a forradalmár költőt. „A forradalomnak vége van” kiáltott fel Petőfi, mert „jámbor, békés Lafayettek” keveredtek közénk... De nem vesztette el reményét: „Nem, nem, a forradalomnak nincs vége, ez csak az első felvonás volt” — biztatta önmagát, s fogyatkozott híveit. Midőn április 6-án a bécsi egyetemi ifjúság tiszteletére népgyűlést rendeztek, így szavalt ott: „Készülj hazám, — Készülj boldog haza! — Oly ünnep vár reád, milyet — Még nem pipázott magyar ember...” Az ünnep azonban késett, s őt, ki a forradalom első harcosa volt, rendre kezdték kihagyogatni a forradalmi választmányokból, testületekből, míg a hajsza ellene odáig nem fajult, hogy hazugsággal, rágalommal az első képviselőválasztáson is kibuktatták; hívei úgy menekítették szekér mélyén ki Szabadszállásról, a feldü'hített szavazók elől. Mely hatalmas lélek kelle hozzá, hogy töretlen hitét megőrizze! Nem beszélhetem el itt annak az évnek históriáját. Meglelhető a könyvekben is, miként igazolta Petőfi aggodalmait a tétovázó ministérium, és a cselszövő bécsi udvar minden cselekedete, mígnem nyilvánvalóvá lett, hogy a kenyértörés elkerülhetetlen. Tán diadalmaskodott a költő, hogy néki lön igaza? Ellenkezőleg: „S mostan én, ki hat hónappal ezelőtt azt írtam, hogy ,nincsen többé szeretett király’ s kit ezért a Kárpátoktúl Adriáig elvetemült hazaárulónak kiabáltak magyar testvéreim, most én azt kérdezem: ,hát van-e még szeretett király?’ és nem kacagok.” Most, amidőn e jegyzeteket csupán magam kedvtelésére készítem, már régen minden csendes. Azóta a „nemzet” — másképpen, azok, akik magukat egyedül tartották nemzetnek —, kiegyezett „szeretett királyával”, s készül rá, hogy ezer esztendejét e hazában, megünnepelje. Alighanem nagy parádé lészen majd, de kőtelem, hogy Petőfi, ha megérte volna, ünnepelt volna ő is. Én ugyan csak egyszerű nyomdászember vagyok, aki szorgalmával, s ügyességével szerezett annyi vagyonkát, hogy maga uraként végezíheti napjait. De negyvennyolc március idusának másodnapján még én is ott haladtam kék ingben, fehér sapkában, mint ifjú szedőlegény, a menetben, a díszmagyart öltött Heckenast úr után, midőn az Ellenzéki kör elé vonultunk, hogy köszönetét mondjunk a sajtószabadság kiharcolásáért . .. Fordulhatott a világ, én azóta bensőmben, érzelmeimben mit sem változók. S azt mondom, jobb, hogy ezt a készülő milléniumot Petőfi nem érhette meg. Politicus verseit most szeretnék inkább az indúlat, mint az ihlet szülötteinek vélni, s ha lehet feledni. Igaz is, mit tud ő erről az ezer esztendőről? Bánk bánt, kinek idején „A királyi udvarból ily — Nyájas szavak jöttek: — ,Dolgozz, paraszt, dolgozz, fizess, — Azután dögölj meg!’ ” Vagy a hamis esküt, amivel királya hóhérkézre csalta Hunyadi Lászlót? A tivornyázó Kún László király krónikáját? Vagy inkább, Rákóczit, „ ... kinek emlékére — Lángolunk és sírvafakadunk!” Ha Petőfi Sándor azt mondta: király, mindjárt mellette látta a hóhért is, ki akkor se hagyja el királyát, amidőn már mindenki elfordul tőle, mert „Együtt lenni kell mi nekünk, — Egymás nélkül nem élhetünk.” Engesztelhetetlen gyűlölet égett benne, hogy odasüvíthesse: „Itt egy falu, amott egy város ég, — Százezerek jajától zúg a lég; — S halál, rablás mind a király miatt — Akaszszátok föl a királyokat!... Mindenkinek barátság, kegyelem, — Csak a királyoknak nem, soha sem!” A francia forradalom eszméi hevítették, a köztársaságért bevült, jóllehet, bölcsen tudta, hogy az még odébb van: „Respublica, szabadság gyermeke ... Köszöntelek a távolból előre!... Most hódolok, midőn mégmeszsze vagy...” Azután, hogy úgy tetszett, a történelem kereke felgyorsul, s ami távoli, egyszerre valósággá érik, a kívánságból harci riadó lett: „Itt a nyilam, mibe lőjjem? — Királyi szék áll előttem, — Bele lövöm bársonyába, — Hogy csak úgy porzik kínjába'. — Éljen, — Éljen a köztársaság!” És most apostoli királyunkkal ünnepel a Monarchia... Petőfi meg halott. Elküldték ' meghalni. B. P. (folytatjuk) A Magyar Hírek pályázatot hirdet Petőfi-szerető, irodalomkedvelő olvasói számára: kérjük, írják meg, miért tartják szépnek az itt közölt költeményt? Milyen érzéseket kelt olvasása, esetleg milyen személyes emléket, élményt idéz fel önökben? A Magyar Hírek címére beküldött írás legalább tíz, de legfeljebb PETŐFI SÁNDOR: Miért izéfi? száz sor legyen, és kérjük, a beküldő tüntesse fel a borítékon, vagy levele elején, hogy a MIÉRT SZÉP? pályázatra küldi. A pályázatnak a fenti terjedelmi korlátokon kívül nincs semmilyen megkötése, bárki pályázhat, akár minden közölt vers után is. A legjobb, legszebb írásokat folyamatosan értékes könyv- és hanglemezjutalomban részesítjük és a legjobban sikerűiteket részben, vagy egészben, a Magyar Hírekben is leközöljük. Várjuk olvasóink válaszát Petőfi Sándor versére: MIÉRT SZÉP? (JzőJímn (ul&it a ... Föltámadott a tenger, A népek tengere; Ijesztve eget-földet, Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje. Látjátok ezt a táncot? Halljátok e zenét? Akik még nem tudtátok, Most megtanulhatjátok,' Hogyan mulat a nép. Reng és üvölt a tenger, Hánykódnak a hajók, Süllyednek a pokolra, Az árboc és vitorla Megtörve, tépve lóg. Tombold ki, te özönvíz, Tombold ki magadat, Mutasd mélységes medred, S dobáld a fellegekre Bőszült tajtékodat; Jegyezd vele az égre Örök tanúságul: Habár fölül a gálya, S alul a víznek árja, Azért a víz az úr! Pest, 1848. március 27—30. WWW
