Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1972-08-05 / 16. szám

Antitól a magyar bélyeg mesél

Nemcsak hazai művészeink, szakembereink sikereire vagyunk büszkék, de ha külföldi honfitársainknak eredményeiről kapunk jó híreket, azokat is mindig szívesen kürtöljük világgá.

Nemrég például arról szereztünk tudomást, hogy a floridai Hállandále-ban élő Emil Schafer honfitársunk 1919-es időkből származó magyar bélyegeivel aratott babérokat, a helyi bélyegkiállításon szép gyűjteményéért ezüstserleggel tüntették ki. De olvashattunk „by Emil Schafer” jelzéssel ellátott írást is, mégpedig a Linn’ s Stamp News nevű tekintélyes angol bélyegújság hasábjain, amely leközölte a Magyar Posta történetéről szóló cikkét.

Emil Schafer nem először publikál magyar vonatkozású bélyegismertetést, jól emlékezünk még — a többi közt — arra a kedves történetre, amelynek közlése szintén az ő nevéhez fűződik, főszereplői két magyarul még nem beszélő amerikai kisfiú és egy itthon élő nagymama, aki viszont az angol nyelvvel áll hadilábon. Az Amerikai Magyar Szó hozta le ezt az írást Emil Schafer fordításában, eredetije angol nyelven jelent meg az American Philatelic Society havi értesítőjében, és arról szól, miként ismerkedett meg két kisfiú Magyarországgal. íme egy részlet a kis Marco De Maria leveléből:

„Hét évvel ezelőtt nagymamám visszatért szülőhelyére, Magyarországra. Én nem beszéltem magyarul, ö nem tanult meg angolul. Nagymamám tudta, hogy az unokák rövidesen el fogják őt felejteni, ha nem levelez velük. Küldött is leveleket és a borítékokat mindig teleragasztotta sok szép színes bélyeggel.”

A levél a továbbiakban arról szól, hogy Marco és öccse Pál, milyen türelmetlenül várták a postát, a levelekre ragasztott bélyegeket. Így ismerkedtek meg az ország történelmével, földrajzával, megtudták, hogy a magyarok közül kik tűnnek ki a sportban, a zenében, a tudományokban, megszerették a magyar népviseletet és népművészetet ábrázoló bélyegsorokat, a magyarországi kertekben termő virágok bélyegképeit és persze a mesékről szólókat.

„Magyar bélyegeinkkel a helyi bélyegcsoport kiállításán részt vettünk és díjat is nyertünk” — olvassuk a levélben, ami azzal fejeződik be, hogy bélyegalbumukat lapozgatva mindig nagy szeretettel gondolnak a szépséges országra, ahol nagymamájuk él és remélik, hogy egyszer ellátogathatnak majd ide.

Schafer honfitársunk így ismertetett meg bennünket — a távolból — a két kisfiúval, Marcóval és Pállal, és egy nagymamával, aki talán itt lakik valahol a közvetlen szomszédságunkban. Reméljük, megtudjuk, merre él s mikor látogat el hozzá a két kisunoka, akik ma még a bélyegek segítségével tanulnak „Magyarországul”, de esetleg később valódi ábécés könyvből sajátítják el a nagymama nyelvét és magyarul olvashatják el nemcsak a megjelenésének nemrég századik születésnapját ünneplő magyar bélyegkiadás történetét, hanem azt a sok-sok tudnivalót is, amiről a borítékokra ragasztott sok szép színes bélyeg mesél. (hernádi)

Hungarian Postal Service Began During Reign Of Saint Stephen

By Emil Schafer

The Hungarian people migrated from Central Asia to their present location in 896 A.D. and became converted to Christianity by the first king, Saint Stephen (1001-1038) in the year 1001.

During the reign of Saint Stephen excellent communication systems were devised — by rmoké, fire, voice and horsemen carrying verbal messages — and these systems played a big part in the king’s work.

By the 12th century, under the rule of Saint László' (1977-1095), the couriers carried written letters besides verbal messages.

During the reign Tr‘

which were called Kocsi after the name of the village. The postal service was called Kocsi Posta (Coach Post).

The carriages became internationally famous and were copied in just about every country. They were called Gotschi in Germany, Cocchio in Italy, Cotsie in Holland, Cochee and later Coach in England.

In 1490 John Taxis established mail service between Buda and Wien in service of the Hapsburg Dynasty. Later, in 1527, Mathias Taxis organized the postal service in all of Hungary.

The Taxis mail service was well organized. They had -hedules and the mail

C

g&

l

was handled by postmasters.

In 1558 the Taxis family resigned and Peter Paar became the postmaster general of Hungary. But after the 1619 Gabor Bethlen rebellion, the Paar family escaped to Wien.

During the rule of Queen Marie Theresia (1740-1780), the Hungarian Post adopted printed postal markings on letters. According to Bela Terfi, specialist bn Hungarian stampless letters, the first postal markings appeared in 1753, but they were not widely used until the 1780s.

These postal markings were used until May 31, 1850 as

first Austrian ----June 1

Angolul tanulni Budapesten, mi sem természetesebb. De magyarul Londonban? Ugyan. Túlontúl ismert is a szigetlakók valaha büszke mondása: „Aki beszélni akar velem, tanuljon meg angolul.” Mégis vannak, akik ma Londonban magyarul tanulnak. Nem sokan, de vannak. Vajon miért? Megfogta őket egy eladdig ismeretlen nyelv különös zenéje? Megismerni vágytak egy kis népet? Vagy egyszerűbb okok játszottak közre, a praktikum — üzleti, kulturális kapcsolatok — érdekei? Az okokat kutatva kitűnt, nehéz törvényszerűséget felfedezni. S főleg előre elképzelt tézisekhez ragasztani a tapasztaltakat. Ahány hallgató, annyi történet.

Csak a „forrás”, a magyar nyelv és irodadalom stúdiumának forrása azonos: G. F. Cushing professzor, „minden dolgok eredője”, a londoni egyetem szláv és kelet-európai intézete magyar nyelvű osztályának tanára, ö és két társa, dr. Michael Branch, az asszisztens-előadó és Donga György, a kulturális egyezmény alapján két esztendeje itt dolgozó lektor tanítja a magyarral ismerkedni vágyók kis csoportját. Csepp a tengerben — tíz-tizenketten tanulnak magyarul — a londoni egyetemen, amelynek 36 ezer rendes és 30 ezer rendkívüli hallgatója van.

Találkozás a magyarral

A szoba egy parányi Magyarország. Az asztalon magyar vizsgafeladatok, magyarul folyik a szó, és a polcokon a magyar irodalom. Pázmánytól Illyésig. Nem mindennapos érdekesség Londonban. De akinek vendégei vágyunk, Cushing professzor életútja sem mindennapi. Mert Camtoridge-ben ugyan, bizonyára sose volt ritka az a hallgató, aki a klasszika-filológia becsült magisztere kívánt lenni, de vajmi kevesen lehetnek, akik a magyart választották életük céljául

A vallomás az életútról szerény és tanáros precizitással fogalmazott. Cambridge-ben törökül tanul. Akkor találkozik a magyarral. Megfogja a nyelv semmihez sem hasonlítható struktúrája, a másneműség, a nyelv különös zamata. Tanulni kezdi, tanulmányozni óhajtja. Közbeszól azonban a háború. Négy és fél esztendeig katona. De amikor hálát adva a sorsnak, hogy túlélte a rettenetes napokat, újra a könyvei mellett ülhet, már semmi sem tarthatja vissza a kitűzött céltól. 1947 nagy örömet hoz: a budapesti utat. Ösztöndíjasa lesz az Eötvös kollégiumnak. Zsirayt, Horváth Jánost, Bárczit, Waldapfelt, Kereszturyt hallgatja, már a Puszták népét fordítja, találkozik jó társakkal, s örök barátokat szerez. Aztán haza. 1949-ben kinevezik a londoni egyetemre. Azóta? Tanít és tanul. Az intézet, ahol addig a jelentős szláv nyelveket tanították, kinevezésével magyar osztállyal bővül, s a kis csoport minden évben újabb hallgatókat vonz, akik a magyart akarják tanulmányozni. A londoni egyetem az egyetlen Angliában, amely a magyarul tanulóknak már a Bachelor of Arts diplomáját adja. Igaz, van már, aki magasabb grádicsra is lépett. Czigány Loránd a magyar nyelvből szerzett itt doktorátust.

A reggeli postával testes paksaméta érkezett valahonnan. Ajándék: az Andrássy családnak a kiegyezés utáni levelezése. A professzor a tekintélyes iratosomóra mutatva válaszol a kérdésre, mi érdekli különösen: „Ez is, minden, ami a magyar nép életének, történelmének, irodalmának becses kincse.” De azért van, ami a szívének igazán kedves: Mikszáth. Könyvet ír róla az angol olvasóknak. Négy esztendeje — az Irodalomtudományi Intézetben is kutatott Budapesten — minden szabad ideje az övé, mert Mikszáthot — ezt

BÉLYEGSAROK

Ismét három szép ÚJ magyar bélyeget mutatunk be, közülük kettő az „Évfordulók — események 1972” elnevezésű bélyegsorozat ÚJ tagja, az egyik Dózsa

György születésének 500. évfordulója tiszteletére jelent meg 1 forintos névértékben, a másik — 3 forintos névértékben — Georgl Dlmltrovnak, a bolgár nép nagy fiának 90. évfordulójáról emlékezik meg. A Dózsabélyeget Kékesi László grafikusművész tervezte, a Dlmitrovbélyeget Gál Ferenc. A harmadik új magyar bélyeg a „Belglca 72” elnevezésű, 10 forint névértékű blokk, az Iparművészeti Múzeumban található, Ismeretlen művész által alkotott „Szt. Márton megosztja köpenyét a koldussal” című üvegfestmény alapján készült eredeti színeiben, Zombory Éva grafikusművész terve alapján.

„Lepje meg magyarországi ismerőseit!

Megbízásait teljesíti, ajándék- és virágküldeményeit ön helyett megvásárolja és a kért címre szállítja a BOY SZOLGÁLAT!

CÍM: BUDAPEST, V., BAJCSY-ZSILINSZKY ÜT 20. TELEFON: 123—523, 290—290

vallja — ismernie kell a művelt angol közönségnek: különben is sok motívum közvetíti őt az angolhoz, ismerős társadalmi háttér, a stílus zamata, a rokonlelkű humor. Reméli, könyve új olvasókat, jó híveket toboroz majd a nagy palócnak.

Jó híveket toborozni

Jó hívek. Egy részük már itt van, a tanítványok. Nem kis erőfeszítést kíván tőlük nyelvünk, irodalmunk megismerésének vágya. A vizsgarend — legalább három esztendő eredményeit teszik mérlegre — tömörítve is nagy munkát feltételez, hiszen nincs anyanyelvi alap, nincsenek középiskolai tanulmányok. Mindent az egyetemnek és a szorgalomnak kell pótolnia. Lehet, egyáltalán? De a vizsgarend optimizmust is sugall, a diplomák pedig a teljes feleletet adják. Íme, a program részei: fordítás szótár nélkül magyarból angolra; aztán angolról magyarra; egy 'kis esszé magyar nyelven; tétel a magyar irodalom 1800-ig terjedő történetéből, egy másik a napjainkig tartó irodalomtörténetből; speciális irodalmi vagy nyelvészeti tétel. A fordítást három óra alatt kell elvégezni. Egy-egy tétel legalább 600 szó. A választék — a fordítandó szövegek, a tanulmányok, az analizálandó versek — felölelik a két nyelv irodalmának, kultúrhistóriájának jókora darabját: Illyésversek, Babits tanulmány, Toynbee, G. K. Chesterton, részlet a Tragédiából, Szabolcsi esszé Bartókról és Kodályról, Zádor-értekezés Csontváryról, Szerb Antal gondolatai az irodalomtörténet feladatairól. Néhány példa a sok közül.

Elképzelem az ifjú angolt, aki a magyar nyelv történetéről szólva fordítja és kommentálja a Halotti beszéd keményveretű sorait — „Hadláva choltát terümteve...” — avagy

megjelöli nyelvünk helyét a finnugor családban, a kölcsönszavak, diszkusszió és társai mibenlétéről, a magyar nyelv fonetikai szerkezetéről, egyes szavaink etimológiájáról, eredetéről, a névszóképzés, a tárgyas-igeragozás kuriózumáról, a nyelvújításról, a stílustörténetről, nyelvjárásokról értekezik — és fejet hajtok akaratereje előtt.

S elképzelem, amint tovább és tovább jutva egy eladdig ismeretlen nyelv országútjain, feltárul előtte egy nép történelme, sorsa, kultúrája. Vajon érzi-e Zrínyi sorai mögött — „Nem írom pennával, / Fekete téntával / De szablyám élivei, / Ellenség vérivel, / Az én örök híremet.” — a költő lángolását, elmúlt századok viharát? Petőfi kiáltásában egy nép rabláncot tépő erejét? S vajon mit mond neki sorsunkról a viharmadár Ady, Babits, Kosztolányi verseinek muzsikája, Jókai, Gárdonyi, József Attila új hite, s a fiatalok, a maiak vallomása?

Három tanítvány

ök hárman — három tanítvány — a többiek helyett is felelnek. Érteni akarásról, az együttérzés erejéről, célokról is. Anna Adam Leedsből érkezett Londonba, hogy magyarul tanuljon az egyetemen. Hogy honnan a vágy? Jött — mondja —, hallottam a magyarról, és tanulni akartam. Gimnazista társai nem értették, szülei is idegenkedtek a különös tanulmánytól, csak egy tanára állt meléje. O biztatta. Anna most készül az első vizsgára.

Dr. Michel Branch tanítványból inára tanár lett. ö a finnel akart foglalkozni,- ám akkor „csak” magyarul tanulhatott. De az eredendő szerelem is beteljesedett: azóta a finnugor nyelvtudományból doktorált. Nyelvészeti könyveit Helsinkiben is kiadják. Feleséget is Suomiból hozott. „Tudja, két csoportja van a mieinknek — magyarázza —. Az egyiknél előbb volt a finn feleség, aztán jött az érdeklődés, a másiknál — ez az enyém — előbb volt a finn nyelv iránti vágy, aztán a feleség. Debrecenben ismerkedtünk meg, a nyári egyetemen.”

Nagyobb célok felé

Peter Sherwood szavai mutatnak legjobban az új utak felé, a magyar—angol irodalmi kapcsolatok intenzívebb, céltudatosabb erősítése irányába. Jó ismerője, fordítója, lektora is — most egy Nagy László gyűjtemény egyik gondozója — a mai magyar irodalomnak. Elégedetlen. Nem elég általában kiadni egy-egy válogatást, lefordítani ezt, vagy azt — mondja —, ismernie kell az angol nyelv szinkronlehetőségeit, a közönség ismeretnívóját Magyarországról, a magyar irodalomról, tudnivágyásának irányát is, s főleg nem szabad becsapni, magára hagyni az olvasót. A Hazánk Magyarország című drága kiadványt kritizálja, amelynek magyar irodalomtörténeti része száraz, az angolnak szinte érthetetlen. Egyetlen versidézet, összehasonlítás, az angol irodalomhoz való viszonyítás nincs benne. Ügy ír Jókairól, hogy nem veszi tudomásul, ötven regénye jelent meg angolul. Nem tudja, hogy az első magyar versfordításgyűjtemény — Vörösmartyt mint „kedves kezdőt” említi — már 1830-ban megjelent. S Adyról is csak kinyilatkoztat, holott támaszkodhatott volna Tábori Pál jó fordításéra.

Száműzni a középszerűségeket, céltudatosabb, nívósabb fordítási-kiadói politikát, egy új, a mainál sokkal szélesebb angol olvasóréteg felé vetni a tekintetet, talán így foglalhatók össze röviden Peter Sherwood szavai. Tegyük hozzá: segíteni akaró, baráti szavai.

S még elgondolkozva a látottakon, hallottakon, ezt is: szép küldetés-hivatás Cushing professzor londoni stúdiuma.

Csatár Imre

4

i