Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1972-08-05 / 16. szám

Í?í- ^jszászy Kálmán a tiszántúli terület egyik legismertebb teológus professzora a „Sárospataki nyári kollégium” védnöke üdvözli a külföldi vendégeket éa a kollégium részvevőit. LENT: A részvevő diákok egy csoportja

A délelőtt napsugara még nem tüntette el egészen a korán reggel jött zápor nyomait a káptalanfüredi központi táborban, amikor a Magyarok Világszövetsége munkatársai végigsétáltak a kis faházak között.

Negyvenkilenc burgenlandi gyerek táborozik itt együtt magyarországi pajtásaival, festői környezetben, közel a Balaton-parthoz. Két hétre érkeztek Káptalanfüredre, hogy kellemes nyaralás, sok-sok játék közben magyarul tanuljanak.

A tavaly már jól bevált gyakorlat szerint, délelőttönként csoportos foglalkozáson vesznek reszt, képzett pedagógusok irányításával sajátítják el nyelvünk alapjait, illetve fejlesztik tovább nyelvismeretüket. A szervezők — a Magyarok Világszövetsége, a tábor vezetősége és a pedagógusok — a múlt év tapasztalataival gazdagodván, igyekeznek még érdekesebbé, még hasznosabbá tenni ezt a két hetet.

A táborba érkezett vendégek — Lőrincze Lajos professzor, dr. Imre Samu, Czidor János, az MVSZ főtitkárhelyettese — tiszteletére rögtönzött kis bemutató órát tartanak a gyerekek. Elmondják, illetve eléneklik az itt tanult verMagyar népdalt énekelnek a burgenlandi gyerekek, harmonika kísérettel. Lent: Lőrincze Lajos professzor beszélget a gyerekekkel

seket és népdalokat, sft elevenítik — magyar nye ven — a közelmúltban I hányban tett kirándulás er, lékeit.

Tizenegy óra után p> perccel azután felbor a megszokott napi pro ram, mert a bejárat e gördül egy autóbusz, Magyarországra kirándu szülők érkeznek látogat ba. És persze, meg kell nv tatni nekik is, „menni tanultunk” már magyari S most már a szülők rés vételével folytatódik a ti nítás. Aztán a szülők pedagógusok rövid szakm beszélgetést tartanak. L< rincze Lajos professzor következőket mondja:

— Azt hiszem, ez a le, jobb módszer. A gyereki itt nemcsak a pedagógust< hanem egymástól is tanú ják az élő nyelvet úg hogy közben egy perc sem érzik iskolában magi gukat. Ügy érzem, érdem. ezt a nyári „nyaralva ti nulást” folytatni, továbl fejleszteni.

A Balaton másik oldi Ián, Szántódon és Zárná diban is hasonló g\terme) üdülőkben, bár kisebb lé számban, tanulják a mi gyár nyelvet külföldi hot fitársaink gyermekei. E k helyen esős napon jártun de a gyerekek hangulat‘

Oszkó Lászlóné pedagógus v<

BOLOiZSÁR iVÁN:

/ • /

NEMZET!mmAN

Még az ősidőkben, barátságunk elején, az ifjúság háborgó napjai múltán, de még a férfikoron innen, Szalay Lajos két rajzot adott nekem. E két rajz azóta is az ágyammal szem-Lőrlnc pap

Boldizsár Iván megnyitja a tárlatot. Mellette a művész

ben lévő falon függ. Sok más képet kaptam és vettem azóta. A lakásomat is átrendeztem. Ez a két rajz a helyén maradt. Az egyik egy gyermekét gyengéden ölelő, de a világ felé harcias önvédelemmel forduló anya képe, egy háborús madonna, hiszen keletkezésének éve 1942. A másik egy szelíd szerelmespár, sokkal szelídebb, mint Szalay legtöbb itteni most kiállított rajza. Egy férfi, akinek párja, néki oldalt háttal álíva, a vállára hajtja a fejét és a kép titka, Szalay művészetének varázsa az, hogy a vonalak egymásba folynak, kissé össze is kuszálódnak, ám a kép végső kompozíciójában megnyugodva és diadalmasan összecsendülnek.

A két rajz nincs fitt a kiállításon; amikor a műveket begyűjtötték, kétszer is külföldön voltam. Nem jutottam hozzá, hogy idehozzam őket a Nemzeti Galériába. Mind e percig ezzel élltattam magam. Most tudom, hogy egyszerűen nem voltam hajlandó megválni tőlük. Ilyen személyes, testi, szinte művészi — testvéri kapcsolatban vagyok Szalayval, hogyan tudnék róla műtörténeti, esztétikai fejtegetést mondani. De minek is bevezetni egy kiállítást, amely önmagából beszél, ékesen és világosan, hiszen Szalay Lajos rajzainak első, legkézenfekvőbb, mindenki számára megnyíló, legáltalánosabb értéke és értelme az, hogy az emberhez szólnak és az emberről szólnak. Művészi nagyságának titka, vagy egyszerűbben mondom: magyarázata az, hogy két szinten hat. Az ember

(MTI felv.)

ránéz és első pillantásra meg is érti és el is ragadtatja. A négy év előtt készült Adám és Éva rajz például minden embernek, a nem műértőnek is, az emberi gyarlóságról és az emberi méltóságról beszél. Szép kép, ezen az első szinten is sokat mond, öröm nézni. Az első szintű nézőt is megragadja a kép, a férfi és a nő testi különállása, de lám, fejük egy helyen összeér, és ettől különös, rejtelmes zártságot nyernek. Az első emberpár mellett oroszlán áll, dús, sötét a sörénye; mi ez, játékosság vagy a paradicsomi -béke jele?

Minden művészet első parancsolata az, hogy rögtön visszhangot keltsen az emberben. Minden nagy művészet fő kapcsolata az, hogy többet mondjon annál, mint amit ábrázol. Hogy a nézőben megrezzenjen valami és akár még a kép előtt, akár visszagondolva rá, törje a fejét, vagy törje a szívét. Az én otthoni emberpárom arcát olykor elfelejtem, de sohasem egybefonódó mozdulatukat, a kifejezés zártságát. Ezt az Ádámot és Évát ma délelőtt láttam először. Néhány hét múlva arcuk emléke elmosódik bennem, de mindvégig bennem marad a testek harmóniája, a kompozíció átgondoltsága, a térfelosztás látszólagos aszimmetriája, szóval mindaz a több, amely már réges-régen nem Ádámról, Éváról, nem is az oroszlánról, még csak nem is a paradicsomi békességről szól, hanem a művészetről és Szalay Lajosról.

Kevés művész van ezen a nagyvilágon, aki ennyire ura és parancsolója, szuverén fejedelme és készséges apródja művészete mesterségbeli részének. Magyarán: kevés ember van a világon, aki úgy tud rajzolni, mint Szalay Lajos. És még kevesebb, aki a nagy tehetség titkolt gőgjében méltóságosan szerény: nem csinál mást évek, évtizedek óta, csak amihez a legjobban ért..Csak rajzol, és csak tussal. Nem csábítja ki a grafika 'kemény, sziklás partjairól a festészet elömlő és végtelen óceánja. Ezért a mértéktartásért külön főhajtást érdemel.

De a mértéktartás önmagában nem elég. Szalay Lajosra pompásan illik Thomas Mann meghatározása az igazi tehetségről: szenvedély és szemmérték. Szalay Lajos mértéktartásához, szemmértékéhez ellenállhatatlan, lebírhatatlan, önmaga által is nehezen elviselhető és legyőzhető szenvedély párosodik. Nem hiába tér viszsza újra meg újra a nagy, az önmagukat szétvető és mindig megújuló bibliai alakokhoz, Jákobhoz és Ábrahámhoz. Ezekben szenvedélyét vezeti le és szenvedélyével iszonyatait fejezi ki.

Nem riadok vissza az iszonyat szótól, kortársak vagyunk. Ennek a nemzedéknek iszonyait és megtisztulását is kifejezi Bartók zenéje, Picasso csatavásznai és Illyésnek az a verse, amelyre együtt ihlette meg a Cantata Profana és a Guernica, Szalay művészetének legtöbb darabja is ebbe a korba és ebbe a sorba tartozik. Kevés olyan békés rajza van, mint az a háborúban fogant kettő, amelyre már többször hivatkoztam. Kevés olyan, mint az Adám és Éva, vagy egy 1965-ös, gyermekének tejet töltő anya képe. A többi műve önmaga és a kor iszonyatát fejezi ki. És mert kimondta, kirajzolta, túl is jutott rajta.

Nézzék végig e kiállítást, nincsen Szalaynak egyetlen rajza sem, amely ne az embert ábrázolná. Szalay Lajos az ember rajzolója, de nemcsak azért nevezem humanistának. Humanista azért, mert a benne lángoló mondanivalót csak az emberi arc, az emberi szem, az emberi test közvetítésével akarja kifejezni. Aki ilyen ördöngös kező, virtuóza is a tustollnak, az tudna mást is, de nem akar. Szalay Lajos azért humanista, mert végtelenül szereti az embert és szenvedéseit is azért ábrázolja, hogy megszabaduljon tőlük, megszabadítson bennünket tőle.

Még ha nem élne évtizedek óta, sajnos, külföldön, akkor is azt keresném és próbálnám kifejezni, hogy ez a humanizmusa miben és mennyire magyar. Ez már sokkal nehezebb lecke lesz írt vagy nyomtatott szóval, mint tollal, vonallal. Talán azért, mert arcaiban, bibliai fejeiben is barátainkra, rokonainkra, utcai járókelőkre és Heves megyei parasztokra ismerünk. De talán még inkább azért, mert őszintesége, líraisága, az egyéni és a közösségi sors egybeolvadása a magyar líra szókincseit és érzelemvilágát idézi fel bennünk.

>1