Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-08 / 1. szám
^^Lehea,készülődés A magyar sport legjobbjaival mostanában csak az edzőtermekben lehet találkozni. A NAGY CÉL, az olimpia szerepel első helyen gondolataikban. Az ünnepélyes megnyitóig, a versenyekig hátralevő napokat számolják és tréningeznek reggel, este, ha kell napjában kétszer, háromszor. Valahogyan úgy, ahogyan erről Kasser Sándor írta a legutóbb New Jerseyből: „Azt kívánom, továbbra is legyen meg töretlen akaratuk a napi, szükséges edzések elvégzéséhez...” A Sportért-Olimpiáért akció céljaira százezer forint értékű valutát adományozó honfitársunk a sportkedvelők népes táborával együtt azt várja a magyar színek képviselőitől, hogy ha nem is győznek, de ki-ki a legjobb tudását nyújtsa, egyéni rekordját hozza felszínre Münchenben!... A sportolókról, versenyzőkről általában sok szó esik, de kik irányítják az előkészületeket? A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. dr. Csanádi Árpád, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, a közelmúltban nyilatkozott lapunknak. Az öt titkár közül Púder János testnevelő tanár, az Európa-bajnokságot nyert férfi kosárlabda-válogatott egykori edzője, a kifejezett szakmai előkészületek irányítója. A válogatott keretek munkáját közvetlenül a sportági szakszövetségek vezetik, de a Magyar Olimpiai Bizottság rendszeresen ellenőrzi, segíti az előkészületeket. A készülődést általában széles körű összefogás jellemzi. A vezető edzők, kapitányok mellett mindenhol többen segédkeznek, s az edzések jó része a klubokban, a megszokott edzők irányításával folyik. De nézzük az egyes sportágakat... ATLÉTIKA. Túsz Ferenc, az utánpótlás volt szakfelügyelője második éve látja el a vezető edzői tisztet. A felkészülést lényegében csak összehangolja. Az egyes szakágak vezetői közül Koltai Jenő, a Testnevelési Főiskola tanszékvezető tanára a gerelyhaj ítók, Szécsényi József, a hatvanas évek bajnoka pedig a diszkoszvetők edzője. A magasugró Majorral a volt rekorder Noszály, Balogh Györgyivel pedig dr. Irányossi Gézáné, a rokonszenves Kati néni foglalkozik. BIRKÓZÁS. Gurtes György, a világbajnok idestova egy évtizede vette át a marsallbotot Matura Mihálytól. Azért ma is minden Miska bácsi jóváhagyásával történik. A szabadfogásban Kru) Iván, a kötöttfogásban pedig Müller Ferdinánd — a világbajnok Hegedűs edzője — segédkezik. CSELGÁNCS. Horváth István, a fiatal szakember a vezető edző. EVEZÉS. Jásdi Sándor csepeli mérnök, az egyik legeredményesebb klub edzője irányítja az előkészületeket. ÍJÁSZÁT. Mónus András testnevelő tölti be a vezető edzői tisztséget. KAJAK-KENU. Péhl József, az egykori versenyzőtárs lépett az 1971 nyarán fiatalon elhunyt Granek István helyére. A magyar kajaksport utóbbi jelentős sikerei szorosan összeforrtak a kiváló edző nevével, aki négy olimpián izgult tanítványaiért. Világszerte elismert módszereit követi most utóda, a klubedzők támogatásával. KERÉKPÁR. Pásztor István egykor a pályán, a jó öreg Millenáris betonján aratott sok babért. Edzőként az országútiak vezetője. KÉZILABDA. Albrecht Miklós, az újpestiek egykori játékosa, majd edzője, 1966 óta áll a férfiválogatott élén. KOSÁRLABDA. Eszéki Rezső, a jelenlegi kapitány, a műegyetemisták harmincas évekbeli híres kézilabda- és kosárlabda-gárdájának egyik kiválósága, az elmúlt két évtizedben hol főtitkárként, hol szakfelügyelőként játszott komoly szerepet a magyar kosárlabda-sportban. LABDARÚGÁS. Az olimpiai csapat kapitányi tisztét kettős szereposztásban tölti be IIlovszky Rudolf, a jelenlegi kapitány és dr. Lakat Károly, a Tokióban és Mexikóban győztes együttes vezetője, a jelenlegi két legjobb magyar labdarúgó-szakember. ÖKÖLVÍVÁS. A Papp—Adler kettős nem szorul különösebb bemutatásra. Adler a kedves mester, a hetven fölött is fiatalos, örökké tréfára hajló Zsiga bácsi három olimpián vezette győzelemre Papp Lászlót, kedvenc tanítványát. A tanítványból sikeres profi kirándulás után mester lett, s Ádler segítségével rövid idő alatt döntő változásokat hozott a szőritóban. A magyar ökölvívás a Papp—Ádler duó vezetésével újra az európai élvonalba került. ÖTTUSA. Dr. Nagy Imre olimpiai bajnok kapitány fogja össze a felkészülést. A versenyzők részben klubedzőik, Benedek Ferenc (Csepel), László István (Honvéd), Nyulászi András (Újpesti Dózsa), részben az ismert szakedzők, Tóth Béla (lovaglás), Kisgyörgy Lajos (pisztolylövés) segítségével készülnek. RÖPLABDA. Dr. Kotsisné, a szigorú Gabu néni kezében van változatlanul a női csapat karmesteri pálcája. PELLE István dr. (1932, Los Angeles, aranyérmes a müszabadgyakorlatban és lóugrásban, Z. az egyéni összetett versenyben és korláton, a 4. helyezett csapat tagja, 5. nyújtón, S. lóugrásban hosszában). Minden idők legkiválóbb magyar férfi tornásza. Huszonhárom éves korában 1930- ban már világbajnokságot nyert Luxemburgban, az olasz király aranyéremmel tüntette ki. A háború befejezésekor Németországban esett fogságba, nem tért vissza Budapestre. Előbb artistaként járta a világot és egyik vendégszereplése után Dél-Amerlkában telepedett le. Buenos Airesben él, egykori partnernójét vette el feleségül. A testnevelési főiskola torna tanszékének vezetője. Fivére az Ismert sportorvos, a kajak válogatott kísérőiéként több olimpián, nagy versenyen vett részt, nemrég hunyt el Budapesten. PETER Miklós (1932, Los Angeles, a 4. helyezett tornacsapat tagja, 4. a függeszkedésben). Pelle kortársaként a kiváló versenyzőhöz hasonlóan három olimpián Indult, de csak Los Angelesben szerepelt sikeresen. A háborúban is Pelle oldalán volt, később elváltak útjaik. A BTC egykori tornásza a békekötés után hazatért, hosszú éveken át a válogatott edzéseit irányította, legutóbb a Központi Sportiskolánál működött. Ma már túl a hatvanon nyugdíjban van. Különben 1971-ben értékes szakkönyve jelent meg a torna technikájáról. PETRIKOVICS Gyula (1989, Mexikó, 2. a kenú kettesben). A huszonkilenc esztendős, alacsony termetű kenus párja, az óriás Wlchmann mellett valósággal eltörpül, de mégis kiváló kettőst alkotnak. Duisburgban 1967-ben nyertek első alkalommal Európa-bajnokságot, 1970- ben világbajnokságon diadalmaskodtak, München magyar esélyesei közé tartoznak. PETSCHAUER Attila (1933, Amszterdam, 2. az egyéniben, az aranyérmes kardvlvócsapat tagja). A magyar kardvívás egyik kiemelkedő egyénisége, a penge művésze, zsonglőré volt. Amszterdamban oroszlánrészt vállalt a győzelemből, hiszen a csapatban valamennyi mérkőzését megnyerte. Az egyéni bajnokságon holtversenybe került és végül kikapott Terstyánszky Ödöntől. Los Angeles után fiatalon, 23 éves korában vonult vissza, a berlini olimpiáról már újságíróként tudósított. Tragikusan végezte életét, 1943-ban munkaszolgálatosként pusztult el, halálra gyötör-Petschauer Attila, a penge művésze, zsonglőré volt ték Ukrajnában. A Magyar Vívó Szövetség évről évre versennyel adózik emlékének. PÉZSA Tibor (1964, Tokió, aranyérmes az egyéniben, az 5. helyezett kardvívócsapat tagja, 1968, Mexikó, 3. az egyéniben és a 3. helyezett kardvívócsapat tagja). A mintegy százkllencven magas, Jó humorú vívó Tokióban kiválóan, nagy elődeihez méltón forgatta a kardot. Huszonkilenc éves volt ekkor. Technikai felkészültségében később sem volt hiány, inkább a nagy koncentrációt nem bírta Idegekkel, ezért nem volt képes sorozatban nyerni a versenyeket, Isztambulban, 1970-ben csillant fel ismét, megnyerte a világbajnokságot. Münchenre nagyon készül. Katonatiszt, őrnagyi rangban van, s elvégezte a vlvómesterképző főiskolát. JEKKELFALUSI-PILLER György (1928, Amszterdam, az 5. helyezett tőrvívócsapat tagja. 1932, Los Angeles, aranyérmes a kard egyéniben és a csapatban). A mindig oly derűsen anekdótázó, nagyszerű megjelenésű egykori testőrtisztről bizony kevesen tudták, hogy a páston tőrvívásban aratta első sikereit. Versenyzőként kiváló taktikus, mesterként utolérhetetlen pedagógus volt. A melbournei olimpia után San Franciscóban telepedett le, a magyar Pannónia Sport Club egyik alapítója volt. Az itthon is kiválóan vívó tanítványai — Keresztes, Hámori,' Magai, örley — szép sikereket értek el. A hatvanas évek közepén súlyos betegség után hunyt el. PITI Péter (1960, Róma, 4. a kötöttfogású birkózásban, félne-ŰJÉYKOR VÍZSZINTES: 1. Arany János írja „A Jóka ördöge” c. víg költői elbeszélésében (zárt betűk: E, 0, Y, D). 14. Nehezen járható helyen — természeti akadályokat legyőzve — először keresztülhatol. 16. Ne csinálja, ne kövesse el. 16. Tájékozott, hozzáértő. 17. Személy szerint én. 18. US. 19. Az alaphangsor 3., 2. és 5. hangjegye. 20. Kalória röviden. 21. Az érc német neve. 22. A méh mirigyeinek terméke (az utolsó négyzet „SZ”). 23. Túízó módon, alaposan leszid. 24. Kalap németül. 26. Hajítom. 26. Gazdasági eszköz. 27. Úgymint röv. 28. Mely személyhez? 29. Félelem nélkül. 31. Evőeszköz. 32. Felöltő. 33. Francia grafikus (1692—1636), karcai, metszetei a harminc éves háború rémségeit ábrázolják. 36. Marokkó fővárosa. 36. A családhoz tartozik. 37. Oxigén és lantén vegyjele. 38. Gépkocsin. 39. Retteg. 40. Régi magyar csoportos, figurás tánc. (Ecseri...). 41. A rovarok tojása. 42. Azonos mássalhangzók. 43. Rab betűi, keverve. 46. Román pénznem (kiejtés szerint). 46. Egy amerikai mesefilm címe. 47. „Az” anyós. 49. Ide helyez az ügyész. 61. Velencei család a 12—14. szban, egyik tagjuk megdöntötte a bizánci császárságot. 53. Amennyibe vásárláskor a portéka kerül. FÜGGŐLEGES: 2. Széchenyi István egyik műve. 3. Kerget, hajszol. 4. Azonos betűk. 6. Útszakasz, állomás. 6. Felesége van. 7. Diplomások neve előtt álló rövidítés. 8. A semmittevés, tétlenség érzése. 9. Az előző nap (... nap). 10. Kellő gondosság nélkül, felületesen. 11. Tagadó szó. 12. Határrag. 13. Becézett György. 14. A vízszintes 1. sz. sor folytatása (zárt betűk: R, O, I). 17. A gyümölcs magját eltávolítja. 20. Mell — költőlesen. 21. Az NDK egyik vezető politikus^. 23. Aki „erről” beszél, az gőgösen, fölényeskedve viselkedik. 25. Hangos, vidám mulatság. 28. München a cél . . . Mintha csak ezt mutatná a Jdnos-hegui futóedzésen Papp Laci fiatal tanítványainak. KOzépen Orbán, az Európa-bafnok SPORTLÖVÉSZET. Kisgyörgy Lajos, a közkedvelt Gyuri bácsi már huszonnégy évvel ezelőtt, a londoni olimpia előtt is a felkészülést irányító edzők,. szakvezetők között volt. SÚLYEMELÉS. Orvos András a vezetőedző. A súlyemelő dobogó körül azonban változatlanul sok a békétlen, sértett ember, szakvezető. TORNA. Sárkány István az elmúlt két és fél évtizedben megszakítás nélkül a szövetség egyik vezetője, lelkes irányítója, most a férfi válogatott vezető edzője. Segítője Bordán Dezső. A női válogatott élére újra Vali nénit, Herpich-Nagy Jenőnét hívták vissza. Vali néni 1928-ban maga is versenyzőként indult az olimpián, ő volt az ötvenes években felejthetetlen sikereket aratott női csapat szigorú kapitánya. ÚSZÁS. A szövetségben történt tavalyi változások óta Novák Ilonka, Helsinki bajnoknője a kapitány. A versenyzők külön-külön egyesületi edzőik irányításával készülnek, mondhatni végre mindenki egy célért dolgozik az úszósportban. VÍVÁS. Dr. Bay Béla 1951-ben kapta állami edzői kinevezését, címe ugyan többször változott, de Tokiót leszámítva változatlanul a magyar vívás első embere. A mesteri gárda alaposan kicserélődött körülötte. Többen külföldre távoztak, a régiek közül már csak Szüts János, Vass Imre és Gerevich Aladár dolgozik. Az elmúlt évek volt versenyzői, új nemzedék segíti munkáját, mint Mendelényi Tamás, Fűlőp Mihály, Gyuricza József, Szöcs Bertalan. VÍZILABDA. Rajki Béla, a medencék világszerte elismert magyar szakembere 1952- ben és 1956-ban olimpiai győzelemre vezette a magyar csapatot. München után nyugalomba készül, a harmadik győzelemmel szeretne búcsúzni... Szóljunk még arról is, hogy az utóbbi néhány hónap alatt a lehetőségek sokat, nagyon sokat javultak. Több úszoda, így a Vasutas és a Honvéd medence sátortetőt kapott, edzőtermek épültek a fővárosban és a tatai sportiskolában. A magyar sport készül, nagyon készül Münchenre — igaz a vetélytársak sem pihennek. Vad Dezső hézsúlyban). A Vasas szerény, tehetséges versenyzője betegsége miatt fiatalon visszavonulásra kényszerült. Súlyos veseműtéten esett át, s azóta rendkívüli engedéllyel csak egy-egy csapatbajnoki mérkőzésen szerepelt. PLATHY József (1936, Berlin, 3. a lovaglás nehéz vadászugratásban. A magyar lovassport egyetlen olimpiai érmes helyezettje. Századosi rangban volt olimpiai szereplése idején. Szolgált a demokratikus hadseregben Is. Budapesten él, már betöltötte hetvenedik évét, de nyaranta osztrák lovasiskolában működik közre. Tavaly, 1971 nyarán baleset érte, lábtörést szenvedett. POCSIK Dénes (1964, Tokió, az aranyérmes, 1968, Mexikó, a 3. helyezett vízilabdacsapat játékosa). Egerben nőtt fel, mellúszóként kezdte sportpályafutását. A nyurga sportember a vízilabdázok között nagyerejű lövésekkel szerzett tekintélyt magának. A válogatottból már kiszorult, de harminckét évesen Is az egriek egyik legjobbja, az 1971. évi bajnokságban 23 gólt dobott. PÓK Pál (1948, London, a 3. helyezett vízilabdacsapat Játékosa). A medencék szigorú hátvédje volt. Változatlanul szülővárosában, Egerben él. Lánya tehetséges hátúszóként bontogatta szárnyalt, 1967-ben a próbaollmplán Is kintjárt Mexikóban, értékes helyezést szerzett az Ifjúsági Európa-bajnokságon. POLYAK Imre (1952, Helsinki, 2., 1956, Melbourne, 2., I960, Róma, 2., 1964, Tokió, aranyérmes a kötöttfogású birkózásban, pehelysúlyban). A ritka pályafutás során, három olimpiai ezüstérem után, harminckét évesen érte el élete vágyát, olimpiai bajnok lett. Szorgalma, akaratereje híres volt. Versenyei előtt gyakran öt kilónál is többet kellett fogyasztania, hogy pehelysúlyban, a 62 kilósok között indulhasson. Tokióban búcsúzott. Rendőrtiszt, Jelenleg az Újpesti Dózsa birkózóinak edzője. (folytatjuk) Lásd a 20. sz. vízszintest. 29. Kerek pettyekkel mintázott. 30. Szájat tágra nyit. 31. Összecsukható báli cilinder, vagy a fizetett tapsolók csapata. 32. Arab sejkség a Perzsa-öbölbe nyúló hasonló nevű félszigeten. 34. Az a rend, amelyben a hadihajók felvonulnak. 35. Kubai eredetű tánc. 36. Lásd az 63. sz. vízszintest. 38. Tüzetes. 39. Így Járkál az Ideges ember a szobában. 44. „Láthatatlan" testrésze. 47. Becézett Adél. 48. „Arra ... Baranyában” (népdal). 49. Recept (az utolsó négyzet „NY”). 50. DEK. 52. NT. 53. Vanádium és kálium vegyjele. BEDNAY JÓZSEF A rejtvény megfejtését nem kell beküldeni, csupán szórakoztatás céljából közöljük. Megfejtés a 24. számból: Szitkozódsz gazda, hogy kevés borom van, Nem permeteztél venyige koromban. N£ K s Z i T K 0 Z Ó T £L 0 1 E L 0 HI fi fi £ l tóT óG L C AS 0 R E T P£ s T 0R S Ú zR I K Efi I t IA H 0 G I i E Y E£ N NA T A S A EL É ML N£ I AR 0 Z S IS £K £ R £ S AN fi 0 R B T£ K I R 0 V NA i B0 EL Y 2N G £ fi I Ató 0 8 ZT É L V I 0 L A IR 0 £fi I E fiI G Ó 6L 0 M £I tó 0 N D N KA fi NV T£ N y E fi K0 L 0 S K A S iG £ K 0 R 0 u B A N Floridai emlék ... A világbajnokságon szerepelt magyar öttusa-válogatott Miamiba is ellátogatott. Nemrég kaptuk meg dr. Szalag Gyula felvételét, amelyet most örömmel közlünk . . . (balról) dr. Nagy Imre kapitány, Tarr László útimarsall, Villányi Zslgmond, a fiatal ezüstérmes, Kelemen Péter, az W0. évi világbajnok, Frank Kerekes, a floridai látogatás magyar házigazdája, Horváth László, az egyik tartalék, Gáli Ferenc, a Magyar Öttusa Szövetség főtitkára, Bakó Pál, a másik tartalék, Mrs. Kerekes, a házigazda felesége,. Miklós Roth Miamiban élő honfitársunk, Svarci bácsi, az elmaradhatatlan gyúró. Tóth Béla lovasedző és dr. Ardal Aladár, a Népsport szerkesztője. Balczó András eközben San Franciscóban és New Yorkban járt, ezért hiányzik a képről A lelátótól jelentjük... Gyarmati Andrea, az úszó világranglistán két számban is az élre került fiatal versenyző, Hegedűs Csaba, a világbajnokságot nyert birkózó, valamint a világbajnokságon újra diadalmaskodó párbajtőr válogatott nyerte el az év sportolója címet a sportújságírók szokásos év végi szavazásán. A Magyar Hírek — mint arról legutóbb beszámoltunk —, Gyarmati és Hegedűs mellett a második helyre került labdarúgóválogatottra szavazott. Hármas holtverseny után Kulcsár Győző olimpiai bajnok nyerte a Tokaj Expressz elnevezésű vándordíjas nemzetközi párbajtőrversenyt. Hargitay András, a Központi Sportiskola'tehetséges, 16 éves úszója rekorddal búcsúzott az 1971-es évtől. „Hargitayra figyelni kell, Európában ő a legnagyobb ellenfelem” — mondta róla Hans Fassnacht, az év sportolójává választott nyugatnémet világrekorder, aki egyébként az Egyesült Államokban készül az olimpiai játékokra. Ismét gyászol a magyar labdarúgás. Közlekedési baleset során szerzett sérülések után életét vesztette Aspirány Gusztáv, a Dorogon feltűnt, később Újpestre került ismert labdarúgó. A negyvenhét évesen elhunyt válogatott csatár mindkét fia az élvonalban futballozik. Münchenben már kijelölték az olimpiai ökölvívó tornán közreműködő bírókat és pontozókat. Magyar részről Sermer György pontoz majd az ötkarikás szoritóban. Sapporóban, a téli olimpián csak Almássi Zsuzsi, az ismert műkorcsolyázó képviseli a magyar színeket. Űj, hatásos kürjét az amerikai Joe Api de segítségével állította öszsze. A január közepén Göteborgban megrendezendő Európabajnokságon Almássi/ mellett Vajda László és a Regőczi, Sallay tánckettős is indul. Kettős magyar győzelmet hozott a női sakkozók Jugoszláviában lebonyolított Európa-bajnoksága. Verőczi Zsuzsa és Ivánka Mária a román Polihroniade társaságában az első helyen végzett. A sportújságírók szavazatai alapján Zámbó Sándor, az Újpesti Dózsa technikás játékosa lett az év labdarúgója. A szövetség ezzel szemben Szűcs Lajost, a Honvéd fáradhatatlan játékosát jelölte a kitüntető címre. Az 1971-es év utolsó hivatalos világversenyét, a női kézilabda világbajnokságot Hollandiában rendezték. A világbajnokrrímet védő magyar csapat a Német Demokratikus Köztársaság, valamint Jugoszlávia válogatottja mögött a harmadik helyet szerezte meg. 15