Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-24 / 13. szám
Május végén nagyszabású naiv-tárlat nyílt meg Budapesten, a Nemzeti Galériában és a MOM Művelődési Házban. 1929-ben rendeztek először és utoljára ilyen tárlatot Magyarországon, a mostanin a tavaly meghirdetett őstehetségkutató pályázat legjobbjai vesznek részt. A szervező Népművelési Intézetnek és a Nemzeti Galériának az volt a célja e pályázattal, hogy felkutassák azokat az embereket, akik munkájuk miatt egy életen át nem értek rá tehetségüket kibontakoztatni, valamint, hogy felmérjék helyüket, szerepüket hazánk mai képzőművészetében. 150 idős ember 2000 művét küldte el a pályázatra. Közülük első díjat nyert a festészeti kategóriában a budapesti Török Sándor nyugdíjas tisztviselő, a grafikai kategóriában egy kunszállási tanyán élő analfabéta asszony, a 61 éves Gáspár Juliska, aki 40 éve ágyban fekvő beteg és egyetlen szórakozása a rajzolás, a szobrászati kategóriában pedig a 74 éves Bakos Lajos, békésmegyei nyugdíjas fodrászmester. Rajtuk kívül még 80 embertől, több mint 150 képet és 100 szobrot láthatott a közönség. A kiállítók közül a legérdekesebb egyéniség kétségtelenül az őstehetségkutató pályázat nagy felfedezettje, Török Sándor: 8 képpel és 4 szoborral szerepelt a tárlaton, május 12-én pedig önálló kiállítása nyílt meg a ferencvárosi Pincetárlaton. Képei közül többet megvásárolt már a Nemzeti Galéria. A Bukarest utcai lakás falain talpalatnyi szabad hely sincs, mindenütt csodálatos álmokról tanúskodó, élénk színekkel festett képek. Nem mindennapos sors adatott Török Sándornak, 76 éves korában fedezték fel. — Hetvenedik születésnapomon határoztam el, hogy festeni fogok — mondta az idős ember. — Előtte egy éven át kísértettek már a képek, álmomban szobám falán csodálatos színekben pompázó festményeket láttam. Ezeket az álombéli képeket festettem eddig is, s most olyan a lakásom, amilyennek megálmodtam. Felesége persze nem örült a hirtelen elhatározásnak. A kevés nyugdíjból hogyan telik drága festményekre? No, meg korábban sohasem voltak ilyen ambíciói férjének. Török Sándor fiatal korában birkózott és amatőr színész volt. Ez utóbbit Hont Ferenc keze alatt csinálta Szegeden, ahol gyakran lépett fel egy műsorban József Attilával. Később belefeledkezett munkájába: a tisztviselői ranglétrán irodaigazgatóig vitte egy bankban. A képzőművészet sohasem érdekelte különösképpen, inkább az íráshoz volt érzéke: félmázsányi kéziratot őriz lakásában, verseket, tanulmányokat, s egy regényt, a boszorkányhistóriákat feldolgozó „Lucaszéket.” Pontos kimutatást készít: 6 év alatt 150 képet festett. Rendkívül gyorsan dolgozik és sohasem modell után, mindig fejből. Éjjel megálmodja a képet, s nappal lefesti. Stílusa alig változott, már az első képe is önálló egyéni- • ségről tanúskodik. Témái miatt inkább a szürrealistákhoz került közel: az éjszaka mélyéről előbúvó csodálatos állatok, emberek népesítik be képeit. Az egyik legjobban sikerült sorozata az „Andromédán túli világ emberi világgá fejlődése”. További sejtelmes képcímek: „Földi képletek a Nirvánába mennek”, „Az űrfestők szózata”. Témaválasztásának másik jellemzője: korunk nagy problémáihoz sajátos módon szól hozzá: „A négerek első családfája”, „Álmodik a nyomor”, „A néger Ádám és Éva”. Szívesen nyúl történelmi témákhoz is. Az egyik kitűnő képe Toldi Miklóst ábrázolja. „Dózsa György, a legnagyobb magyar szabadsághősünk, az ősök-hősök és a bölcsek csillagában” című képéhez Csoóri Sándor írt verset. Czippán György Az Androméda sorozatból: az állatok az emberi világ állataivá változnak (Révész Tamás felvételei) A 76 éves Török Sándor hat év alatt 150 képet festett, közülük ötöt megvásárolt a Nemzeti Galéria A „Toldi Miklós” volt Török Sándor első anaxórniai tanulmánya A kép címe: „Dózsa György, a legnagyobb magyar szabadsághősünk az ősök-hősök és a bölcsek csillagában” Bartók műve A kékszakállú herceg vára ihlette erre a képre 13. FEJEZETEK EQY HAJDANVOLT NYOMDÁSZ ATI SZEDÖLEQÉNY KÉPZELT NAPLÓJÁBÓL Frankenburg Adolf úr, ki az Életképeket szerkeszté, jó szimatú szerkesztő vala; midőn hírét vette, hogy a Pilvax kávéház ifjonc tollforgatói megalakítják a „Tizek társaságát”, azon menten felajánló nékik folyóiratát, mert megsejtő, hogy az ifjú titánok hordozzák tarsolyukban —, hogy a korzikai szavával éljek —, a jövő marsallbotját. Ügy is lön, ámbár a tíz lelkes fő nem tíz egyforma gondolat, akarat, s nem is egyazon tálentum vala. Mert, teszem azt, magasan lobogott az ihlet lángja Petőfi kebelében, s Jókaiéban is, de bizony, a ma élő „nagy mesemondónk” ott fenn, a Svábhegyen, már igencsak messze esik ama revolutionér ifjútól, ki negyvenhét júliusában maga szerkeszté az Életképeket! De haggyuk... Petőfit emlékezem én itt a papíron, róla szóljak. Kit a nagy szerelem, sem míg küzdött érette, sem amikor elnyerő Juliskáját, a köz dolgoktól el nem tántorított. Sőt, ezen hónapok alatt változott — érett! — a poézis forradalmárából a politica forradalmárává; eladdig csak a köznép életét daloló, ezen túl már jussát követeié. Vörösmarty még ezt írá a népről: „Neve: halj meg más javáért", Petőfi már így fogalmaz: „Haza csak ott van, hol jog is van, — S a népnek nincs joga.” Valamely genealógusok kimutatók, hogy bizonyos Petrovicsok a XVII. században nemeslevelet kapának a királytól; ha a „jó öreg kocsmáros” tőlük származott volna, aligha nem él a kedvezményekkel, mi ebből rá hárul. Petőfi pediglen mélyen megvetette a szűk eszű, begyepesedett parlagi nemességet, a Pató Pál urat, aki „Mint elátkozott királyfi — Túl az Óperencián, — él magában falujában ..hol „Roskadó félben van a ház, — Hámlik le a vakolat...” és „Pallásról néz be az ég...”, de ha bármit tenni kellett, „Közbevágott Pató Pál úr: — Ejh, rá érünk arra még!” S mondott róluk vaskosabbat is, míg az összes Költemények kiadásából Reseta úr, a vén cenzor, kitiltotta a Magyar Nemzet című költeményét, mondván: „Már azt öcsém nem engedem, hogy nemzetemet gyalázd!” Csakhogy, midőn azt írá a költő, hogy „az ilyen önző... az ily hálátlan... az ily elkorcsosult nemzet — Életet nem érdemel...” nemzet alatt a nemes úri nemzetet érté, mivel az is, ezer esztendőn által csakis magát tartá a nemzetnek. Másutt egyenest rá is kérdez: „S miért vagytok ti kiváltságosok? — Miért a jog csupán ti nálatok? — Apáitok megszerzők a hazát, — De rája a nép-izzadás csorog". S folytatja alább: „Jogot a népnek, az emberiség — Nagy szent nevében, adjatok jogot...”, mivel „Még kér a nép, most adjatok neki! — Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, — Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?" Manapság, midőn a jobbágyi sor régen eltöröltetett, s az ipar nagyot haladván, a munkás ember küzd jogáért, amidőn politicus párt is vagyon már a socialismus programjával, talán nem cseng oly meglepően, mint azon időkben, Lauka Gusztáv szava, ki együtt járván Petőfivel az országot, beszélte: „Zelestyén meglátogatónk az üveghutát, s hírünkre a munkások összesereglének. Előttük Petőfi egy szocialistico-kommunistikus szónoklatot tartott!" — Másként ez nem is lehetett, mivel, ha nem vala is philozophikus elme, ismerte mindazon philozophusokat, kik éppen azon időkben kezdőnek szembeszegülni a világ dolgainak idealistikus felfogásával. Már, mire rövid élte engedé, hogy megismerkedjék ... Hanem mondá is a nagy német költő, Heinrich Heine, hogy „Petőfiből, magának is, nemzetének is szerencséjére, a hamleti vonás egészen hiányzik!" Mivelhogy nem a töprengés, hanem a cselekvés embere vala, s éppen leginkább töprengő versében, a Világosságot! címűben írta volt: „A kérdések kérdése ez — és nem a ,lenni vagy nem lenni?’ — Használ-e a világnak, aki érte — Föláldozd magát?” A költő — áldozza fel magát költő módjára . .. (Hogy midőn többet is követeltek tőle, rágalmazván őt szájhősködéssel, habozás nélkül kiáll jón a golyózáporba is!). A költőnek elhivatottsága vagyon — vallotta a többi között A XIX. század költői című versében, amely tán legtömörebb ars poeticája. Hanem ott van ugyanez ama lelkes és hírneves költői levelében, amelyet a Toldi olvastán azonmód intézett Arany Jánoshoz: „TOLDI írójához elküldöm lelkemet — Meleg kézfogásra, forró ölelésre!... — Olvastam, költőtárs, olvastam művedet, — S nagy az én szívemnek ő gyönyörűsége.” Mely nagy lélek! A feltűnő másik genieben nem a vetélytársat, hanem a költőtársat látja meg és üdvözli szenvedélyesen. (Jutván itt eszembe, hogy terve, a költői triumvirátusról, éppen azon buka meg, hogy a harmadik, Tompa Mihály sosem tudta legyőzni gyanakvó féltékenységét Petőfi iránt...) Petőfi tekintetének élességét jellemzi, hogy Arany Jánosban nem pusztán a költőt, hanem a népköltő-testvért köszöntötte, mindjárt hirdetve is programját: „S ez az igaz költő, ki a nép ajkára — Hullatja keblének mennyei mannáját, — A szegény nép! olyan felhős láthatára, — S felhők közt kék eget csak néhanapján lát. — Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más, — Enyhítsük mi költők, daloljunk számára, — Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás, — Egy édes álom a kemény nyoszolyára!" E magamnak írogatott sorokban nem kell szerénykednem: amin a jó Gyulai Pál, vagy Salamon Ferenc úr fennakadnak, számomra egyszerű, s megfejthető: Petőfi lyrájában a genre-kép rokon a politicummal, S a politicumban neki a köznép joga, a magyar nemzet függetlensége és a világszabadság egy azon dolognak különb-különb oldalai csupán. Egyiket sem lehet elhagyni, bagatelle-nak venni, mert az egész oeuvre sérül általa. Ha csak a neveket tekintem, amelyek költeményeiben felbukkannak: Bánk bán, Zrínyi, Rákóczi a nemzet nagyjai; Dózsa György, Martinovics, Hajnóczy, kik a pórokért, s a forradalomért haltak meg; s ugyanezen nevek a világból, s a históriából: Cassius, Teli Vilmos, Rousseau, Desmoulins... — oly két névsor ez, amelyeknek végére egyformán odaírható az is: Petőfi. B. P. (Folytatjuk) ^lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllg É A Magyar Hírek pályázatot Ü hirdet Petőfi-szerető, iroda= lomkedvelö olvasói számára: B kérjük, írják meg, miért tart= ják szépnek az itt közölt köl- S teményt? Milyen érzéseket B kelt olvasása, esetleg milyen = személyes emléket, élményt H idéz fel Önökben? A Magyar = Hírek címére beküldött írás B legalább tíz, de legfeljebb /Hiért szép ? száz sor legyen, és kérjük, a beküldő tüntesse fel a borítékon, vagy levele elején, hogy a MIÉRT SZÉP? pályázatra küldi. A pályázatnak a fenti terjedelmi korlátokon kívül nincs semmilyen megkötése, bárki pályázhat, akár minden közölt vers után is. A legjobb, legszebb írásokat folyamatosan értékes könyv- és hang- = lemezjutalomban részesítjük B és a legjobban sikerűiteket = részben, vagy egészben, a |j Magyar Hírekben is leközöl- S jük. B Várjuk olvasóink válaszát 5 Petőfi Sándor versére: MIÉRT SZÉP? I PETŐ FI SÁNDOR: cA XIX. iz cízad köJMi Ne fogjon senki könnyelműen A húrok pengetésihez! Nagy munkát vállal az magára, Ki most kezébe lantot vesz. Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, S azért a szent fát félretedd. Pusztában bujdosunk, mint hajdan i Népével Mózes bujdosott, i S követte, melyet isten külde ; Vezérül, a lángoszlopot, i Üjabb időkben isten ilyen i Lángoszlopoknak rendelé j A költőket, hogy ők vezessék A népet Kánaán felé. Előre hát mind, aki költő, A néppel tűzön-vizén át! Átok reá, ki elhajítja Kezéből a nép zászlaját, Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad, Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad, Pihenjen ő árnyék alatt! Vannak hamis próféták, akik Azt hirdetik nagy gonoszán, Hogy már megállhatunk, mert itten Az ígéretnek földe van, Hazugság, szemtelen hazugság. Mit milliók cáfolnak meg, Kik nap hevében, éhen-szomjan, Kétségbeesve tengenek. Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! £s addig? addig nincs megnyugvás, Addig folyvást küszködni kell. Talán az élet, munkáinkért. Nem fog fizetni semmivel, De a halál majd szemeinket Szelíd, lágy csókkal zárja be, S virágkötéllel, selyempárnán Bocsát le a föld mélyibe. ss Pest, 1847. január =S ^lllllllllllllllllllllllllllllllltlllllllllllllllllllllllllllllilllllllllilllliilllllllllllllllllllltilllinilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllflllllllllllliir.
