Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-12-25 / 26. szám
AZ OPERAHÁZBAN alapeüxméjéről a régi görög és római színjátékokban fellépő mimusok, ezek a cselekményt mozgásokkal aláfestő táncosok — Eck Imre nagyszerű koreográfiájával. A műsorfüzetben és a színpadi előadás sorrendjében is, a Szokolay-mű Maros Rudolf Vonósszimfóniája és Petrovics Emil Lysistrateja között foglal helyet. Az Áldozat címűalkotás azonban — bárhová is helyezték — kiugrik. Mindjárt a bemutató után fölajzotta a kritikai közvéleményt s fölkeltette a külföld érdeklődését. Talán mert Szokolay neve már vonzó és sokat ígérő? Mert a Vérnász és a Hamlet című operája meghódította a magyar közönség után — sőt azzal párhuzamosan — a külföldi operalátogatókat is? Bizonyára nehéz különválasztani egy műnél s szerzőjénél az előzményeket, melyek tudatunkban önkéntelenül ho?zátapadnak már. De az Áldozat önmagában, előzmények nélkül is elég volna ahhoz, hogy fölrázzon, fölkavarjon és — örömmel töltsön el, mint minden igazi alkotás, amelyről úgy érezzük, a világ gazdagabb lett általa. Szokolay Sándor ezeket mondja művéről: — Az Áldozat című balettem — a történeten túlmenően — áttételesen, az emberiség fejlődését fejezi ki. Meggyőződésem, hogy csak az igaz emberi mondandó jogosít fel az alkotásra. Az úgynevezett modern zene és a közönség között sokszor tátongó szakadékot szeretném áthidalni műveimmel. Ez azt jelenti, hogy nem a kritikusoknak, a szakmának és a sznoboknak írok, hanem azoknak az embereknek, akik kapni akarnak valamit a zenétől. Az elemi szenvedély és a mélyen emberi értelem egységére törekszem, ami hitem szerint, sosem lesz elavult. Ahogy izzik és vibrál, és tűzhányószer űen ontja gondolatait, úgy izzik és robban a mű a színpadon. Az ősidők, a kezdet kusza sötétségéből hozza felszínre a témát, az egymásnak feszülő, egymással birkózó erőket, a történelmi harcok kegyetlenségét, hogy a la című balettjében Kékesi Mária és Dózsa Imre (Mezey Béla felvételei) aztán annál tisztábban ragyogtassa fel az alapeszmét : nincs eredmény áldozat nélkül; az emberiségnek a fejlődésért vívott küzdelme értelmes küzdelem, és az ezért hozott áldozat értelmes áldozat. Már az első taktusok megdöbbentőek: „balettzenét” várunk, és a zenekari árokból megrázó kórus zúg fel, mert — ahogy a IX. szimfóniában az örömöt csak emberi hangon lehet kifejezni — bizonyára Szokolay is úgy érezte, korunk égető kérdésére, hogy miért él és hová tart az ember: az ember hangjával kell válaszolni, s mintegy sugalmazni az értelmes és humánus kibontakozást. Hogy mi történik a színpadon? Először egy ember — talán az első ember — lép a színre. Amint megjelenik a második, bírókra kelnek. Aztán csoportok verődnek össze, s csoportok rontanak egymás ellen. De fokozatosan ráeszmélnek, hogy a gonosz, céltalan fenekedés helyett az erők egyesítésével építeni lehet. Valaki lezuhan a magasból.... Valakit a felkorbácsolt tömeg eltipor ... De a mű csodálatos képpel, a színpad teljes szélességét és magasságát betöltő ember-építménnyel, eleven piramissal zárul. Föltörekvés, alkotás, építés közös erővel ... Ezt fejezi ki Fodor Antal remek koreográfiája, és ezt harsogja a zene. Nemes erőfeszítések nélkül nem tudnék élni — ezt mondta Szokolay önmagáról. De amit önmagára érvényesnek tart, azt tágabb értelemben átviszi művére is, a mű is követelőén hirdeti a világ, az emberiség felé: csak nemes erőfeszítésekkel szabad és érdemes élni. Soós Magda lett láttunk akkora kazlat, hogy abból bizonyosan Isten nevében is adtak volna egy nyalábbal. — Nem is kell több, csak éppen amennyivel a módját megadhatjuk — kotorászott Péter a csillagos ládában. — Biz itt már nincs több egy ezüstcsillagnál, de hát azért a kis szalmáért ez is elég lesz. Nem telt bele egy miatyánknyi idő, már viszsza is tért az angyal, de szalma nélkül. — Azt mondja a gazda, hogy nagy úr lesz tavaszra a szalma, ennyiért nem bonthatja meg a kazlat. Már most mit csináljanak? A szigorú Tamás azt mondta, szólni kell a jó Istennek, idézze maga elé a szalmauzsorást. De hát erről szó se lehetett, az Űristen éppen a karácsonyi örömöket csomagoltatta s ilyenkor a halál is annak számit. Küldeni sehová se küldik s csak oda mehet, ahová hívják. Utoljára Mihály arkangyal gondolt egy okosat. Majd ő lekíséri Ráfaelt, neki kardja is van, igy nagyobb lesz a tekintély. — Megálljotok csak —, szólt utánuk a Máriácska, ahogy megindultak —, majd adok valamit, amiben a szalmát felhozhatjátok. Azzal leoldotta a kötőcskéjét és utánuk eresztette az angyaloknak. Idelent el nem tudták gondolni az emberek, akiknek eszébe jutott az égre fölnézni, hogy hogy került az a parányi ezüst foltocska a téli felhők közé. De ez se használt semmit, megint csak üres kézzel tért vissza a két angyal. — Nem lehet azzal a tökéletlennel bírni — tördöste a kezét Ráfael. — Ahogy meglátta Mihályt a karddal, azt hitte, ebből megint rekvirálás lesz és megmondta kereken, hogy most már az Istennek se ád egy gyújtat szalmát, inkább maga fölgyújtja az egészet. A boldogságosok tanácstalanul néztek össze, ök sokkal jobban megtartják a földi törvényeket, mint az emberek az égi parancsolatokat. — Most már mi lesz? Az embereknek az idén ne szülessen meg a Jézuska? Végre a Máriácska elmosolyogta magát és idelent kisütött egy percre a nap. — Jaj, de csak mindjárt elapad előttetek a víz! Hát nem tudjátok, hogy a tejúton mennyi szalma lehullott a Göncöl-szekérről? Hamar kapkodjatok össze belőle annyit, amennyiből az én fiacskámnak megágyazhatunk. De siessetek, mert hallom, hogy Cicelle már hangolja a hegedűjét. Az angyalok szétrebbentek, öreg lábaival maga Szent Péter is kikattyogott szalmát szedni az egek országútjára és így lett, hogy az idén is lenevetett a Jézuska a betlehemi jászolból erre a világtalan világra. És ha éjfélkor fölnéztetek volna az égre, amerre az angyalok járnak, a felhőkön keresztül is láthattátok volna, hogy ma éjszaka ritkább a tejút, mint máskor: az angyalok felszedték róla a szalmát. BOLDOG KARÁCSONY (Ifjú Bohanek Miklós felv.) WEÖRES SÁNDOR: Tje li m láty i A lombos fa lombtalan, 7 A Bakonyban hóvihar szalad, megdermedt a Mátra, minden elakad, mégis zöldéi télen is ezüst függöny alól pillogat a fenyőfa sátra. gépkocsi, vonat. 2 Parttól partig vastagon 8 Hullámos halmok a Nyírségen befagyott a Balaton. zúzmarás bokrokat ringatnak, Jégen pengő harsanás: a völgyek hűs gőzt eregetnek, kanyarog a rianás. a kapukban kutyák ugatnak. 3 Nem táncol a Duna habja, 9 Egerben a verebek síkos jegét láb tapossa. kopár fákon pont-sereg. átsétálunk híd nélkül ma Jégszakállas ablak-rácsok. Visegrádról Nagymarosra. Kaptatókon, hupogókon 4 szánkóznak a srácok. Az Aföldön kevés a tűzifa, 10 csak az akác. tüskéi, bogai. Kecskemét téli éje, Télen hogyha fázunk, összebújunk.villog a fagy sörénye, mint a szegényember malacai.négyszeres harang-kongás S dörög a messzeségbe. Somogybán dér hull 11 a dombtetőre, Pécs az ország déli városa, kopog a kórón néha télen is meleg van itt. a varjú csőre. Jakabhegy és Tettye hajlatán 6 januárban hóvirág virít. Fehér a Hanság 12 véges-végig, Köddel száll a téli este a hóból itt-ott a füstölgő Budapestre, nád feketéink. feketíti, beborítja a köd-dunyha, füst-kalitka. Fedi neonfényes felhő, mint a piros lámpaernyő. s
