Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-11-27 / 24. szám
A csehszlovákiai Magyar Tanítok Központi Énekkarának hangversenye Komáromban, Jókai szobra előtt dU m*4*¥t.s7invM m Azon a históriai népiségű területen, Szlovákiában, ahol magyarok élnek: énekszó fakad, mint források a hegyoldalban. Énekel a nép és énekelnek a nép nevelői. Vagyis ez a magyarlakta vidék talaja a magyar népdalnak és dallamnak, s lüktető iskolája egyben a magyar énekkari műveltségnek. A nép öröme és vágya, sóhaja és fájdalma hamisítatlan művészi erővel tör ki az örök dalokból, e szívből szívbe átzengő vallomásokból. Kodály Zoltán az egész világgal elhitette a galántai táncok szépségét, vagy a csitári hegyek alatt hulló hó líráját. Kodály járt ott, s Bartók járt ott, e század elején, a nép ajkáról szedték le a termést, melyen nem fogott századok rozsdája, a völgyek és rétek szűzen megőrizték. A század nagy zeneköltői mentették meg a magyarság e részének dallamait a feledéstől, s ma Bartók és Kodály tanítványai viszik e dallamokat oda, ahol a legnagyobb szükség van a nemzeti szellem megőrzésére, az iskolákba és a népi hangversenyekre. így tér vissza a dallam oda, ahonnan jött: a népbe. Egy évezred alatt megjárta a dal hetedhét ország határát, azaz egyik nemzedék ajkáról átszállt a másikra, úgy alakult ki, mint a kristály. S míg kristályosodott a népi dallam, zengett az iskolában s a templomban. Kerülnek elő új meg új bizonyítékai annak, hogy e táj mily gazdag volt énekkultúréban. Nemrég pár oldalnyi papírlap bukkant elő Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban, egy 1483- b an megjelent régi könyv könyv táblájából. A könyvtábláról a könyvkötészet szakembere megállapította, hogy felső-magyarországi munka, alighanem bártfai. A papírról a papírgyártás szakembere megállapította, hogy a lengyel Tátrában működő régi papírmalmok egyikében készült. A szövegtörténeti vizsgálatot a régi latin és magyar szövegek tudósa végezte, s megállapította, hogy több szólamú énekről van szó, s van a latin mellett magyar nyelvű is, egy rövid húsvéti énekszöveg. A magyar nyelv tudósa megállapította, hogy a szöveg az 1400-as évek elejéről való. A zenetörténész megállapította, hogy nagy jelentőségű ritkaságról van szó, mert a szövegnek hangjegye is van, azonnal leénekelhető. Egybehangzó vélemények szerint a Szepes megyei Igló városából származik, a Krisztus feltámadását dicsőítő régi ének, amely a magyarral párhuzamosan latin, német és lengyel nyelven is ott lappangott, megvolt cseh nyelven is. de azt a régi könyvkötő kése kettévágta. Ez a húsvéti motetta időrendben a legrégibb verses magyar nyelvemlék, az ómagyar Mária Siralom után következik. Közép-Európának valószínűleg legrégibb húsvéti népénekét találták meg Budapesten. Ilyen régi tehát a Kárpátok és a Duna közti szülőföldjén lakó magyarság — és szomszédai — énekkultúrája. Milliók leikébe suhant be a hivő dallam, s milliók szellemét fejezi ki. A magyar énekkari kultúra bizonyíthatóan legrégibb testületé a rozsnyói Munkásdalárda, mely 1964-ben ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. De más szlovákiai városokban is már a XIX. század második felében szerveződtek magyar énekkarok, főként Pozsonyban és Kassán. Az emberek szerettek énekelni, összeforrtak kórusukkal, komoly anyagi áldozatokra is képesek voltak. Az első Csehszlovákia idején, a két háború között, rangos énekkarok működtek Galántán, Egerszegen, Nagymegyeren, Komáromban, Losoncon, Rimaszombatban, hogy csak a legismertebbeket említsem. Ezek az énekkarok szövetségbe tömörültek. Egy-egy nagy, közös hangversenyük Szlovákia egy-egy nagy művészi eseménye volt. A Csehszlovákiai Magyar Dalosszövetség ekkor 62 kórust tömörített. A szlovákiai magyarság fölfelé vivő útjának útmutató fái voltak ezek a hangversenyek. Ebben az időben a legnagyobb művészi produkciót a pozsonyi Bartók Béla Dalegyesület végezte. Ez a testület a Toldy Kör negyven tagú férfikarából alakult 1925-ben, s 1945-ben szűnt meg. Karnagya Németh István László ismert pozsonyi zenetanár és zeneköltő volt, Bartók Béla tanítványa. Bartók hozzájárult ahhoz, hogy a nevét viselő testület komoly művészetet jelentsen. A Bartók Béla Dalegyesület bemutatkozott Budapesten és Bécsben is, európai hírnévre tett szert. A második világháború idején megrendezett pozsonyi Bartók- és Kodály-hangversenyei kiemelkedő események voltak. A Bartók Béla Dalegyesület kísérő jelensége volt a második világháború éveiben a pozsonyi magyarságot emberséges magatartásában erősítő Éneklő Ifjúság színvonalas koncertjeivel. Ekkor terjedt el a korszerű, Kodály-féle magyar dalkultúra a szlovákiai magyar iskolákban. A pozsonyi magyar középiskolások Éneklő Ifjúságát Schleicher László tanár teremtette meg. A második világháború után. mint ismeretes, évekre megbénult a szlovákiai magyarság élete, főként szellemi mozgása. Újonnan kellett az ötvenes években szervezni iskolákat, művelődési egyesületeket, irodalmi életet, könyvkiadást. Csak nagy sokára került sor magyar énekkarok megszervezésére és betanítására. Az első nagyobb dalostalálkozót csak 1961-ben sikerült megrendezni. De a lényeges, hogy a szlovákiai magyar tanításnyelvű iskolákban meghonosodik Kodály énekoktató módszere. Remek példával járnak elöl az ének tanítói, akik 1964-ben Nyitrán megalapítják a Bartók Béla Dalegyesület utódját, a hasonló magas színvonalat elérő és tartó testületet, a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Énekkarát. Janda Iván, Ág Tibor, Schleicher László és Szíjjártó Jenő kitűnő szlovákiai magyar karvezetők állnak a száz tagú kórus élére, s hamarosan országos hírnevet szereznek vele. 1965-ben a magyar Kodálytanítványok egyik legjobbika, Vass Lajos, a karnagy és zeneköltő is csatlakozott az énekkarhoz s azóta is karnagya. Mindnyájan Kodály nyomában járnak. 1966-ban szerepelt az énekkar az örvendező Kodály Zoltán előtt Budapesten, a Zeneakadémián. Évek óta fellépett ez a testület minden jelentősebb dél-szlovákiai városban, de megbecsülést szerzett szlovák helyeken is. A fáradhatatlan Janda Iván és kamagytársai emberfeletti kitartással ötvözték eggyé a kórust. A tagok több száz kilométernyi vonatozást is vállalnak, hogy pozsonyi gyakorlataikon megjelenjenek. Teljes elismerést vívtak ki hazájukon kívüli szerepléseikkel. 1966- ban a Német Demokratikus Köztársaságban, többek között Berlinben és Drezdában, 1967-ben Lengyelországban (Krakkóban, Katowicében és Zakopanéban). 1968-ban Debrecenben, nemzetközi hangversenyen, ezüst díjat nyertek. 1969-ben megrendezik Galántán a Kodály*napokat, énekkari fesztivált, amelyről úgy beszélnek Szlovákiában, mint a régi szlovákiai magyar énekkari hagyományok megvalósulásáról és folytatásáról. Ugyanabban az évben diadalmas koncertkörúton vesznek részt Svédországban és Finnországban. 1970-ben újra Lengyelországban énekelnek. 1971 májusában részt vesznek Corkban, Írországban a nemzetközi kórusfesztiválon, ahol a női kar elnyeri az első díjat, s szép helyezést ér el a vegyeskar is. A kritikák szerint a magyar női kar lenyűgöző hatást ért el. A Csehszlovákiai Magyarok Közművelődési Szövetsége ma harmincnégy felnőtt kórust tart nyilván. Ezek közül a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Énekkara az első s iránymutató. De szerveződnek új kórusok a vidéken. 1970-ben Pintér Ferenc diószegi iskolaigazgató egy hetven tagú kórussal, a Vox humana nevűvel lépett fel. Szalatnal Rezső Dr. Szilágyi Ferenc A MA6YAR VIII. lyémplőtn, iik&La, kúria Szláv eredetű jövevényszavaink számbavételekor láttuk, hogy különösen az egyházi, a vallásos élet körébe tartozó szláv szavak jó része végső forrásában latin vagy görög eredetű; így például a kereszt, a keresztény, az érsek, az opát, az apáca stb. Ez érthető is, hiszen a keresztény vallás alapjául szolgáló könyveket, a bibliát az eredeti héber és arámi nyelvből görögre, majd latinra fordították, s a nyugati, a római egyháznak a latin lett a szertartási nyelve s az maradt szinte napjainkig. Természetes hát, hogy az egyház közvetítette új műveltséggel megismerkedő magyarság a honfoglalás után számos latin szót vett . át. így érthető, hogy régebbi eredetű latin jövevényszavaink zöme egyházi, vallási műszó. Maga a szentírás neve, a biblia is latin jövevény nyelvünkben. Végső forrása az ókori keleti föníciai kikötővárosnak, Bj/blos-nak neve: itt volt ugyanis az egyiptomi, nílusi papirusz-sás legfontosabb nemzetközi vásárhelye, s a város nevéről büblosz-nak. nevezték el az íráshoz használt papíruszháncsot. Latin eredetű szavunk az istentisztelet helyét jelölő templom (amely temple alakban az angolban is megvan), s a templom részei: az oltár, ahol a pap a szertartást, a ceremóniát végezte. Latin eredetű a templomi zenét adó orgona neve (voltaképpen a nyelvünkben ma is élő .szerkezet, szerszám, szerv’ jelentésű orgánum szó többesszáma), az orgonán játszó s éneklő kántor (az angol nyelvben meglevő chanter ugyanarra a latin cantare .énekelni’ igére megy vissza; ebből való különben a magyar kántálni ige is.) Latin eredetű szavunk a klastrom és a monostor s a kettőből a nyelvújítás korában megalkotott kolostor (magyar neve a zárda), a kolostorokban olvasott legenda, a legendákban szereplő angyal, mártír, purgatórium. A szerzetesek, barátok szűk kis szobájának neve, a cella ugyancsak latin eredetű; végső soron egy .elrejt, földbe ás, rejt’ jelentésű igére megy vissza; ilyenformán a .cella’ jelentésű angol cell meg a .pokol’ jelentésű hell, de még az .előcsarnok’ jelentésű hall szó is (amely a magyarban is megvan) egy tőről sarjadt. A világításhoz a klastromokban, cellákban fáklyát, lámpás-t használtak; mindkettő latin eredletű, akárcsak az idő méréséhez, beosztásához használt óra és kalendárium. Latin eredetű az épülethez tartozó kamra, a kamrába vezető lépcső, a grádics (nem nehéz felismernünk benne a .fokozat' jelentésű angol grade szó ősét). Mint említettük, a tudományos képzés, az iskolai nevelés is szoros kapcsolatban volt az egyházzal, s ezáltal a latin nyelvvel. Az iskolai oktatás nyelve századokon át a latin volt, nem csoda, ha maga az iskola is latin jövevényszó nyelvünkben. Mivel az iskolák tanulói, a deákok latinul beszéltek, a köznyelvben a deákok nyelve, a „deák nyelv” azonos jelentésű lett a latin nyelvvel. Az iskolai oktatás szókincséből latin eredetű a kollégium, a rektor, a professzor neve; a rektor (korábban ,tanító’-t jelentett) a diákoknak diktál-1, a diákok beütötték a pennát a kalamárisba, a téntába s a kiterített papírosra írni kezdtek. Volt úgy, hogy táblára írtak krétával a nebulók, s ha hibáztak, spongyával letörülték. Talán mondanunk sem kell, hogy a felsorolt szavak mind latin jövevények nyelvünkben: a penna, a kalamáris, a tinta, a papiros, a tábla és a kréta. (Ez utóbbi voltaképpen Kréta szigetéről kapta a nevét, ahol a krétához használt puha fehér mészkövet találtak; a franciából az angolba is átkerült .ceruza’ jelentésű crayon ugyanerre a kréta szóra megy vissza). S a .szivacs’ jelentésű régi magyar spongya szónak éppígy megvan az angol megfelelője: a sponge. Csodálkozhatunk-e, hogy majd minden latin eredetű magyar szónak megtaláljuk a párját az angolban is — hiszen, akárcsak Magyarországon, Angliában is, s egész Európában latinul folyt az oktatás, latinul tanultak a diákok, a nebulók. Míg azonban a felsorolt szavak zöme a XV— XVI. század sdrán vált szókincsünk részévé, a .semmirekellő, haszontalan’ jelentésű nebuló a XIX. század diáknyelvéből került szótá-' rainkba. Az iskolai tanulás, a tudományokkal való foglalkozás révén sok addig ismeretlen növény, állat nevével is megismerkedtek a diákok. így vált a magyar szókincs részévé az elefánt, a tigris, a párduc, a hiéna, a krokodilus, a vipera, a páva — s a mulya. Ez utóbbi ugyan ma már ,málészájú’-t, ,bambá’-t jelent, de a latin mula eredeti jelentése ,öszvér’ volt, s ma is él ez a jelentése a Dunántúlon. A növényvilág sok sajátosan magyarnak érzett virága is a latin nyelvből plántálódott hozzánk. S ha már ez a szó jött nyelvünkre, jegyezzük meg, hogy a plántál s a palánta is latin jövevényszavaink közé tartozik; virágneveink közül pedig latin eredetű a liliom, a rózsa, a jácint, a mályva s a viola. A violáról jegyezzük még meg, hogy az ibolya ugyanennek a szónak egy módosult alakja, változata nyelvünkben. Néhány fa és zöldség, fűszer neve is a latinból jutott nyelvünkbe: a pálma (eredeti jelentése: .tenyér’; tenyérszerűen elhelyezkedő leveleiről kapta nevét), a cédrus és a citrom is latin jövevényszavunk; latin eredetű még a petrezselyem, a majoránna, a menta meg a zsálya neve is. A majoránnát, a mentát, akárcsak a zsályát és a petrezselymet gyógyfűként is használta az orvostudomány. Az orvosi recepteket mais latinul írják, az orvostudomány legtöbb szakkifejezése, műszava latin eredetű. Csodálkozhatunk-e hát rajta, ha az orvostudomány nyelve is nem egy latin eredetű szóval gazdagodott. Ilyen a kúra, a kúrál, a pirula, a flastrom (azonos eredetű vele az angol plaster szó s a .burkolat, utcai kövezet’ jelentésű magyar flaszter is). A toroköblítés műveletét jelölő gargarizál ige is a latinból került hozzánk, bár végső soron hangutánzó szó s a görögben alakult ki. Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás nyelve is századokon át latin volt, a magyar jogászos műveltség jellemzője volt a legutóbbi időkig a latin eredetű szavak, kifejezések tömege. Kisfaludy Károly ki is pellengérezte már ezt a nagyképű latinos magyarságot. Vígjátékában a Kérőkben, Perföldy, a latinos műveltségű jogász így beszél: „Nem is recedálnék (nem vonulnék vissza), sőt recapitulálom, amit a kertben demonstráltam, hogy tudniillik a pénz nem mindenkor elegendő a házi boldogságra; de ha ez a punkctum is existál, már akkor ugyan jobb.” A jog és a közigazgatás nyelvének jellemző latin jövevényszava az apellál, a citál, a paktum, a taksa, az uzsora. De latin eredetű a juss szó is, amely az .igazság, jog’ jelentésű latin ius átvétele, nyelvünkben azonban sajátságos jelentést vett fel; elsősorban azt jelenti: .valakit megillető örökség, örökrész’. Az .erény’ jelentésű latin virtus is sajátságos jelentést kapott a magyar nyelvben, elsősorban .férfias, sokszor meggondolatlan vakmerőség’-et, ,hősködés’-t jelent. Sok esetben meg annyira elhomályosult, illetőleg megváltozott egy-egy latin szó eredeti jelentése nyelvünkben, hogy fel sem ismerjük idegen voltát. A pipere szóról ki gondolná például, hogy latin eredetű. Pedig a ,bors’ jelentésű piper szóval azonos, s régen azt jelentette nyelvünkben, hogy .fűszer’. De hát honnét kapta mai .cicoma, cicomás’ jelentését? Onnan, hogy a háziasszonya feltálalt ételt a borssal finoman, ujjai közt pergetve meghintette, „piperézte”. Latin jövevényszavaink számát még sorolhatnánk, hiszen a nemzetközi használatban ma is sok latin eredetű kifejezés él, s ezek nyelvünkben sem ismeretlenek. Ilyen például az infláció, a defláció, a szociális, az agilis, az agresszió, a diktátor stb., stb. Említsük még meg azt is, hogy a latin nyelvtől nemcsak egyes szavakat, hanem képzőket is kölcsönöztünk. Ilyen például az -ista főnévképző, amelyet eredeti magyar szavakhoz is hozzáragasztunk. így keletkezett a gimnazista mintájára a forgalmista, az egyetemista, az irodista. A pipából alkotott pipatórium, a dorgál igéből képzett dorgatórium s a szilvából csinált szilvórium viszont már inkább tréfás, játékos alkotása nyelvünknek. (folytatjuk) Bélyegsarok Nagyon szép motívum bélyegsorozatnak örülhetnek a gyűjtők. A Budapesti Egyetemi Botanikus Kert alapításának 200. évfordulójára jelentetett meg a magyar posta 8 címletből álló, virágokat ábrázoló bélyegsorozatot. A 40, 60, 80 filléres, 1,—, 1,20, 2,—, 3,— és 5,— forintos címleteken sorrendben a következő virágok láthatók: Waldsteinpimpó, bromélia, virágzó kő, pusztai meténg, karmln-sünkaktusz, kék tündérrózsa, homoki nőszirom és bánsági bazsarózsa. A sorozat első bélyegén, bal oldalon a Botanikus Kert alapítójának Wlnterl Jakabnak arcképe látható, fekete-fehér színben. Czlglényl Árpád grafikusművész grafikája alapján készült a sorozat, a virágok eredeti színeiben.-A
