Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-09-04 / 18. szám
M R OJOK. tfíOM II. SZÉK ROMLÁSA EZERÖT ESZTENDŐ nél levő kék festéket, s ecsetet kapott, jegyezné föl a ház falára nevét. Akár a tihanyi felső Illyés-hajlékban, ahol a fagerendák őrzik korunk irodalmát. Paul Eluardtól Déry Tiborig. Az — azóta eltávozott — Devecseri Gábor írta meg egyszer, hogy a látogatás után Babits és Török Sophie gyors tanácskozást tartott: érdemes-e az elment vendég a megörökítésre? Ha érdemesnek találtatott, nevét tartósabb festékkel utána húzták. Ha nem, a név „szivacsba hanyatlik". Azóta — ezekben az esztendőkben — sok-sok név lehanyatlott. De nem Babitsék szivacsába. Az idő tépte, halványította, pusztította a falat. Az idén májusban azután — közben a kis emlékmúzeum gondnok-válsággal is küzdött— bezárták a múzeumot, s az bizony zárva volt augusztus 4-én is, Babits halála harmincadik évfordulója napján. Nem is úgy épült, hogy Századokig álljon... Az Arany Jánostól kölcsönzött idézet jóslata beteljesedett. Az Előhegyről anélkül, hogy a babitsi hajlékot láthattam volna, lesétálok a városi tanácshoz, s annak művelődési osztályán tudom meg, hogy az emlékmúzeum nem a városhoz, hanem a megyéhez tartozik, s a megyei múzeumok irányítása alatt áll. Esztergomban a Balassi Múzeum gondozza. Átmegyek Horváth Istvánhoz, a Balassi Múzeum igazgatójához, aki velem együtt búsul a romladozás állapotán és elmondja a Babits-ház megmentésére készített tervüket... Amely, reméli, megvalósul majd. A híres autogram-fal — Száz-százötvenezer forintos költségvetés tervezetét terjesztettük a megyei tanács elé. Legalább annyi pénzre lenne szükség ahhoz, hogy elvégeztessük az épület renoválását. Ki kellene javíttatni a tetőt, rendbe hozni a csatornázást, be kellene vezetni — a háztól nyolcvan méternyire van csak — a vizet, meg kellene oldani a bútorszállítás, a tüzelőszállítás kérdését úgy, hogy az autóval is járható fölső Siszler útról bejáratot vágatnánk az emlékmúzeumhoz, ehhez az egyik telektulajdonostól egy teleksávot vásárolnánk, s a kis sávon át lenne megközelíthető a szállítók, s a múzeumlátogatók számára az épület. S ami nagyon-nagyon fontos, megpróbálnánk megmenteni az autogram-falat. Ha a költségvetést elfogadják, a munkát megkezdik, s semmiféle eltolódás nem történik, szeptember 1-én újra megnyitják — teljesen fölújtiva — az esztergomi Bábits-emlékmúzeumot, kissé elkésve — augusztus 4 helyett szeptember 26-án megrendezik a házban a költő halálának harmincadik évfordulójára tervezett emlékezést, s Esztergom városi könyvtárát ezen a napon Babits Mihály nevéről keresztelik el. Ruffy Péter Szent István születésének ezredik évfordulójára emlékezve, a történelmi visszapillantás ünnepélyes érzéseitől megérintve, s az ünnepi megilletődöttség fölé kerekedő, ugyancsak történelmi — bár szűkebb hatósugarú — érdeklődéssel jártuk Esztergom zegzugos utcáit. Az ember e váltakozó ütemű korban, amelyben a magyar kisvárosok arculata sorsdöntő módon változik, egyszerre és egy időben kétfajta vonzásnak engedelmeskedik. Fölméri a múltat, s e roppant távlatú szemlélődés kiegészítéseként vizsla pillantásokkal kezdi vallatni a jövőt, mert e sorozat íróinak feladata nem csupán abban merül ki, hogy a múlt árnyait előhívja a történelem sűrű homályából, s a jelen állapotát vizsgálva és mérlegelve ezt a két történelmi kategóriát — múlt és jelen — vesse egybe, de iparkodjék fölvillantani a jövőt is, mert hiszen kisvárosaink éppen most vannak abban az állapotban, amelyet semmiképpen sem jellemezhetünk a megállapodottság jeleivel. Esztergomi krónikánk jórészt a nagy király születése óta eltelt ezer évet vizsgálta napjaink szemszögéből, hírt adott arról a munkáról, amelyet Esztergom eltemetett falainak föltárásával végeztünk, beszámolt e kisváros sajátos társadalmi viszonyairól, s arról a megbecsülésről, amelyet a szocialista Magyarország tanúsít az államalapító király emléke iránt, de a múltban való szemlélődés, kutatás és összehasonlítás után egyre sürgetőbb erővel jelentkezik bennünk az önnön munkánk befejezésének olyasfajta igénye, amely teljessé teszi a képet. Esztergom ezer esztendejéhez óhatatlanul hozzá kell kapcsolnunk a következő öt év — a negyedik ötéves terv — időszakának eseményeiről, fejlődéséről beszámoló értesüléseinket, hogy megközelítő hűséggel ábrázolhassuk azt az Esztergomot, amely 1975-ben fogadja majd a látogatókat. A város képét megváltoztatni természetesen nem lehet, nincs is olyan törekvés, amely a régi, históriai ihletésű Esztergom-képet le akarná törölni a tájról, a város belső magját illetően a változás legfeljebb abban mérhető, hogy az ásatások teljessé teszik a szentistváni, az Árpádok kori Esztergom képét. Bármekkora vonzóereje is van a mai Esztergomnak, s bármekkora is lesz idegenforgalma a következő esztendőkben, a város állandóságát a lakosság száma határozza meg. Ma harmincezer ember él és dolgozik Esztergomban, s ez a szám a következő öt évben nem változik olyan mértékben, hogy a város túlnépesedésétől kéne tartanunk. Sokkal inkább az életmód, az életkörülmények változását kell szemlélnünk és kutatnunk, mert hiszen kisvárosaink vizsgálatánál éppen az az igazságos nézőpont, hogy miképpen alakul az őslakosság élete a fejlődés sodrában? Esztergom sajátos, patinás báját nem kismértékben szolgálják az elöregedett városrészek, a felhőkbe meredő Bazilika és a Várhegy alatt elterülő, földszintes és nagyon elavult polgárváros, amelyet külső vonásaiban még megillethetünk az ódonnak kijáró tisztelettel, de már a modern ember igényei szerint mérve, ezek a lassan földbe süppedő házak nem felelnek meg a kor követelményeinek. 1975-ig tehát eltűnnek ezek az avas, roskatag házikók, s helyüket 2—8 szintes, korszerű lakóházak foglalják el, gondosan beépítve az egységes városképbe, amely fölött éberen őrködnek Esztergom gazdái. Kereken ezer új lakás épül a düledező házsorok helyén, s nem kétséges, hogy ez az újszerű tagoltság nem bontja majd meg a kisváros arculatát, Esztergom nyereségként könyvelheti el az új házakat, mert hiszen ami történelmi és műemléki becsértékkel bír, az amúgy is megmarad. Városszéli, amolyan erdőkkel, mezőkkel és termőföldekkel szomszédos kisvárosi periféria volt az úgynevezett Laposi dűlő, amelyben a következő két évben 250 új lakást építenek föl, ily módon a városszél és a városközpont között eltüntetve a látható különbséget, mert a belvárosi rekonstrukció majdnem száz horpadt gerincű házat bont le, s a hajdan macskaköves utcák helyén is 260 új lakás épül, egységbe olvasztva az amúgy is szűk területen fekvő Esztergomot, s a modern arcot harmonikusan illesztve ahhoz a régi városközponthoz, amelynek ódonsága megújhodik és felfrissül. Egy város nemcsak lakásokból áll, ha tehát egy mai — bármily hosszú történelmi háttérbe ágyazott — kisváros fejlődését igyekezünk nyomon követni, mindarról szólanunk kell, ami a városka modernségét kiegészíti és teljessé teszi. Esztergomban ma is nagyon sok az öreg boltocska, a boltíves kávézó, de a városközpont újjáépülése egyúttal a lakosság számának növekedését is ígéri, mert hiszen a földszintes házikók helyén épült magas házakban sokkal több ember lakik, így helyén valónak kell tartanunk azt az elhatározást, hogy a centrumban 3000 négyzetméter alapterületű nagyáruház, ABC-áruház és nyolctantermes iskola épül, valamint körzeti orvosi rendelő. A KISZ-lakótelepen még ebben az évben 150 férőhelyes óvoda nyitja meg kapüit; így illik és szükséges ez az ifjúsági lakótelepen. Egyébként ez a látványos lakótelep is kap ABC-áruházat, s közelében emelkedik majd az esztergomi látogatók elhelyezését szolgáló százágyas turistaszálló. ötszáz öröklakás építését tervezi a megyei OTP, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az öreg város lakosságának életviszonyai rohamos változás állapotában vannak, ez a körülmény pedig az esztergomi iparosodás következménye. Különös dolog a vízellátás gondjairól beszélni olyan várossal kapcsolatban, amely a Duna partján áll, valósággal a vizek éltető ölelésében, Esztergomban azonban — éppen az ipar hatalmas fejlődése következtében — bizonyos vízhiányról kell beszélnünk, amelyet enyhítettek az új kutak, s tovább enyhítenek a jövő évben ivóvíztermelésre építendő kutak, szám szerint hét kút, amelyek természetesen a városi vízmű kútjai, s csak a hagyományos szóhasználat nevezi ezeket a vízadó berendezéseket kutaknak. 1975-ig egyébként megépül a dörög—esztergomi regionális vízmű, amely azután hosszú évekre végképp megszünteti a vizek városának vízgondjait. Az immár majdnem szomszédos Dorog az ivóvízen kívül másfajta kommunális jótéteménnyel is hozzájárul Esztergom közeli fejlődéséhez. A két város között épülő hőtávvezeték 1971 őszén eléri Esztergomot, s a következő években a város új — és a távfűtésre építendő — negyedeit Dorogról fűtik. Első lépésként a kétszáz férőhelyes leánynevelő intézet és a húsztantermes iparitanuló intézet részesedik a távfűtés kényelmében. Említettük már e cikkben, hogy Esztergom aránylag szűk területen épül, a város zsúfoltsága szembetűnő, különösen az idegenforgalom évadjában, természetes tehát a lakosság kitörési hajlandósága, a várost övező, gyönyörű és egészséges vidék meghódítása. A terjeszkedő Esztergom nyaraló- és üdülőtelepeit két közeli tájon alakítják ki. Az egyik a Kerektó partvidéke, a másikat pedig egy régi feljegyzés szerint hétszázegynéhány éve úgy hívják, hogy a Búbánat völgye... Bárót! Géza KISZ-lakótelep ppMiyft !* »1 ■I B w' .» * wL ' ''"'í Az új fürdőszálló (Novotta Ferenc (elvételei) Belvúros
