Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-26 / 13. szám

EQY IQAZI KISVÁROS

Aligha találunk Magyarország térképén városként jelölt emberi települést, amely külső arculatában és belső emberi tartalmában, műveltségében és módosságában tökéletesebben ábrázolná a jellegzetes magyar kisvárost, mint Keszthely, a Balaton közvetlen vidékének hosszú időkig egyetlen városa, mert hiszen Siófok és Füred csak a legutóbbi években iratkozott fel a magyar városok közé. Különös kisváros ez a tó nyugati szegletében sokáig rejtőző, változatos történetű, s számtalan históriai megpróbáltatása ellenére sem viharos múltú, robbanékony indulatoktól ritkán fűtött, sokkal inkább zárkózott, lakosságának anyagi lehetőségeit illetően inkább szegényes, mint gazdag Keszthely, amely a legnagyobb magyar földbirtokvagyon árnyékában és szorító gyűrűjében oly lassan fejlődött, hogy „fejlődését” másfél évszázad alatt alig lehetett észlelni és mérni. Ügy tűnik, a Festetics-birodalom kincstárából fedezett rangos építkezések, tagadhatatlanul nagy jelentőségű intézmények egy arisztokratikusan nagyvonalú elgondolás szerint szabták meg Keszthely fejlődését, ugyanez az arisztokratikus nagyvonalúság egyúttal le is zárta Keszthely fejlődésének határait és lehetőségeit, mert hiszen az óriási latifundium oly szoros birtokgyűrűbe zárta a várost, hogy abból kitörni, terjeszkedni, úgyszólván lehetetlen volt.

Merészségnek hat s mégsem egészen a képzelet játér ka az a megállapítás, hogy a római kori Keszthely és a vele szorosan egybeépült Fenékpuszta elevenebb és mozgalmasabb település volt a római impérium alatt, mint a

XVIII. század végén, mert a Rómából Aquincumba vezető s Pannónia tartományt átszelő hadi és kereskedelmi útnak fontos és forgalmas állomása volt Keszthely, amelyet akkor még három oldalról övezett a Balaton s ez a sajátos állapot még a török időkben is fennállt. A tó partvidéke sokkal szaggatottabb volt, mint napjainkban, amikor a Zala folyó nagyjából már befejezte feltöltő munkáját, s Keszthelyt kis híján „szárazföldi” várossá tette.

A török hódoltság után kezdődött meg a Balaton visszavonulása, a XVIII. és

XIX. században Keszthely bezárkózása, életmódjának lappadása és elöregedése, amely folyamat különös ellentétet hozott létre. Egy iskolaváros állott az eliszaposodó keszthelyi öböl partján s a gazdászok a kor irodalmának tanúsága szerint, nemcsak a modern gazdálkodás tudományát sajátították el, hanem a hagyományos magyar mulatozás tudományát is. Egy korabeli riporter feljegyzése szerint az akadémisták mulatozása gyakorta felverte Keszthely nyugalmát, különösképpen a „sárgulás” időszakában, amikor a végzett gazdászok és már a különböző nagybirtokokon munkálkodó öregdiákok öszszesereglettek az Alma mater városában, hogy napokig tartó dínomdánommal ünnepeljék a tanév befejezését. Ezek azonban csak hagyományos időpontban ismétlődő, szórványos események voltak az álmos természetű városka életében, amelyre éppen az álmos csöndesség nyomta rá bélyegét. Nyilvánvaló, hogy ez a közhangulat táplálta azt a múlt század végi és még a

XX. század elejére is áthúzódó, különös urbanizációs törekvést, amely szerint Keszthelyt a kincstári nyugdíjasok városává kell kiépíteni, legyen afféle „magyar Graz”, amelynek árnyas utcáin és kertjeiben nyugdíjas katonatisztek, uradalmi jószágkormányzók és volt magas állású közigazgatási méltóságok élvezhetik a nyugalom éveinek békességét és szelíd örömeit. Ez a törekvés néhány évtized távlatában meg is valósult, a mai Keszthely néhány utcasora a nyugdíjasváros vonásait őrzi régimódi villáiban, családi házaiban.

Keszthely és a Balaton egymástól való eltávolodása, valamint a szigorú Festeticsregula természetesen azt a lehetőséget is elhervasztotta, hogy ez az igazi kis város már akkor az élénk és mozgalmas fürdőhelyek sorába törjön fel, amikor Balatonfürednek már majdnem százéves gyógyfürdői és fürdőhelyi múltja volt, de még akkor is zárkózott csöndességét őrizte a városka, amikor a somogyi parton Siófok, Földvár, Lelle, Fonyód és Boglár viharos gyorsasággal behódoltak a nap- és vízimádó kor áramlatának, amikor hatalmas kiterjedésű fürdőhelyekké alakultak, s bekapcsolódtak az idegenforgalomba. A Festeticsek a roppant birtokrendszer gazdasági érdekeit szem előtt tartva, kiépítették a saját útrendszerüket és megteremtették az uradalmi hajózást, előkelő vendégeik részére a balatoni hajózás szórakoztató fényűzését, mindebből azonban Keszthely városának polgárai s a városkába vetődő kevés fürdővendég semmit sem élvezhetett.

A XVIII. században Keszthely, Fenékpuszta és Balatonszentgyörgy között két kilométer széles, nyílt víztükör hullámzott, 1825-ben óriási töltések közé szorították a Balaton vizét, hogy elősegítsék a kompátkelést, 1839-ben hidat építettek a Balaton vizére, közvetlen, szárazföldi összeköttetést létesítve Keszthely és Balatonszentgyörgy között. Az átkelőhely közelében kocsma állott, vendégszobákkal és istállókkal s ez a közelmúltban lebontott épület volt a keszthelyi idegenforgalom első állomása. A hajózás szintén a Festeticsprivilégiumok közé tartozott. Festetics György fenékpusztai hajóépítő üzemében készült a magyar hajózás történetében jelentős Phőnixgálya, amelynek fedélzetén egyszerre 150 vendéget tudtak kényelmes kabinokban elhelyezni s a hajó háromszáz tonna terhet is szállított. A Triesztből Keszthelyre telepített Antonio Bori hajóács már modern hajógyárrá fejlesztette a fenékpusztai üzemet s a XIX. század első évtizedeiben Festetics László egész hajórajjal vitte vendégeit balatoni körutazásra, de csak a század közepén, Széchenyi István kezdeményezésére alakult meg az a társaság, amely vízre bocsátotta a Kisfaludy Sándorról elnevezett gőzöst s megkezdődött a magyar tengeren a „polgári” hajózás...

Az igazi magyar kisvárosra példátlan súllyal nehezedett a felmérhetetlen Festeticsbirtok, amely megfosztotta Keszthelyt a legelőitől és erdeitől, gazdasági sorvadásra és fokozatos elszegényedésre ítélve az érdemes kisváros lakosságát. A XIX. század közepén évtizedes pörben iparkodott Keszthely lakossága megváltoztatni az uradalom elnyomó rendszerét s páratlanul szívós harc árán, Deák Ferenc személyes közreműködésével sikerült végre 1846. október 28-án megkötni a híres úrbéri szerződést Keszthely és a Festetics-uradalom között, amely azután némiképp enyhítette a lassan iparosodó, polgáriasodé Keszthely égető gondjait.

1862-ben megépült a budapest—fiumei vasútvonal a Balaton déli partján. Keszthely tíz kilométer távolságra került az akkor sorsdöntő jelentőségű vasúttól, amely az ország fővárosát a tengeri kikötővel kapcsolta össze. 1887- ben megépült ugyan a keszthely—balatonszentgyörgyi szárnyvonal, ez azonban nem oldotta meg Keszthely elszigeteltségét. 1900-ban kezdődött a Balaton északi partján haladó vasútvonal építése, de annak a végállomása sem Keszthely, hanem Tapolca lett. Ügy tűnt, Keszthely végképp megrekedt a Festeticsbirodalom áttörhetetlen gyűrűjében, sorsa a század eleji magyar kisvárosok kilátástalan tespedése lesz. Hosszú évtizedek múltak el, míg ez az igazi kisváros kilépett a bűvös körből. Baróti Géza

Utcarészlet

EQY KISVÁR«

A keszthelyi Agrártudományi Főiskolán, amely 1970 óta Agrártudományi Egyetem, 1954-től 1970-ig 8518 szakember tanult. Az egyetem általános agrármérnököket, agrárkémikusokat, szakmérnököket képez, oktató-nevelő tevékenységen belül végzi a doktori cím odaítélését és az aspiránsképzést. A keszthelyi egyetem — a gödöllői Agrártudományi Egyetem mellett — a magyar agrárszakemberképzés második központja.

Valaha az első volt.

Az említett adatokat a keszthelyi egyetem „krónikása”, nyugdíjas professzora, a valamikori dékán, a 74 esztendős Csíki László gyűjtötte össze, megírva a keszthelyi Georgikon napjainkig terjedő történetét.

— Jövőre, 1972-ben ünnepeljük meg — beszéli el — a Georgikon alapításának 175. évfordulóját. Ebből az alkalomból a volt keszthelyi Festetics-kastélyt lezárták, a hatalmas épületet fölújítják, elvégzik a szükségessé vált födémcserét és 1972-ben a kastélyt, a könyvtárat

A diákszálló

és a levéltárat újból megnyitva, a világon eléggé egyedülálló vállalkozásba kezdünk. A budapesti Mezőgazdasági Múzeum szervezésében és irányítása mellett megnyílik a keszthelyi Georgikon Major Múzeum, amely a kastély köré telepített egykori mezőgazdasági épületekben bemutatja egy nagybirtok 1790-es állapotú gazdálkodását. gépi berendezését és központjának az állapotát.

Nem akármilyen nagybirtok, hanem a hazai volt nagybirtokok közül a második legnagyobb. Az utolsó keszthelyi Festeticsnek, Festetics György hercegnek, aki tíz esztendős volt akkor, mikor özvegy édesanyjával 1944. szeptember 2-án Keszthelyről Svájcba menekült, több mint hatvanezer holdas hitbizománya volt. övé volt a Balaton jó része is, nem a vize ugyan, hanem a medre, amely a Festeticshitbizományhoz tartozott.

Ennek az elmenekült egykori tízéves gyereknek egyik nemes ősét, Festetics Györgyöt, a Georgikon-alapító főurat fogja megünnepelni a szocialista Magyarország 1972-ben. Festetics György 1797- ben hívta életre — közel 175 esztendővel ezelőtt — a világ egyik első felsőfokú gazdasági tanintézetét. Kora egyik legnagyobb mecénása volt. S előrelátó főura.

A krónikaíró Csíki László tanulmányai során kikutatta, kiket előzött meg Festetics felsőfokú tanintézetével a gazdaságtörténet során. A keszthelyi gróf 1797-ben hívta életre intézetét. A magyaróvári intézetet csak 1818-ban alapították, a Stuttgarthoz közeli hohenheimi gazdasági akadémiát 1818-ban, a Bonn melletti poppelsdorfit 1847-ben, a zürichit 1871-ben, a bécsit 1872-ben, a párizsit pedig 1876-ban. Festetics György úttörő volt a mezőgazdasági szakoktatás megalapításában.

A Georgikon célja az volt, hogy gazdatiszteket neveljen a gróf uradalmai számára. Ezek voltak a belső tanulók. De a tanintézet megnyilt a külső diákok előtt is, akik — messziről érkezve — vagy saját, vagy kiküldőik költségén végezték tanulmányaikat. A Georgikon nyolc intézetből állt, egyebek közt működött itt erdész- és vadásziskola, kertésziskola, ménesmester- és lovásziskola, mérnök- és építésziskola, s külön „gazdaasszonyiskola” is. A vizsgák a híressé vált „helikoni” ünnepségek keretében folytak.

Ennek a Georgikonnak a mai utóda, a keszthelyi Agrártudományi Egyetem oktatott 8518 hallgatót az elmúlt hat esztendő során.

A Georgikon története egyébként regényes, megszakításokkal, szüneteltetésekkel teljes, s végigvonul azon nemzeti történelmünk egész láncolata.

A Georgikon 1797-től 1848-ig működött. 1848 május 24-én a hallgatók közölték tanáraikkal és szüleikkel, hogy mind elmennek katonának, a szabadságharcban kívánnak részt venni. A következő napon, május 25-én megtartották az utolsó tanári gyűlést, kiosztották a bizonyítványokat, s a Georgikon megszüntette működését.

Tizenhét esztendőn át nem volt Keszthelyen szakoktatás. Csak 1865-ben nyílt meg, a hitbizomány urának kezdeményezésére, az Országos Gazdászati és Erdészeti Tanintézet, amely később Országos Gazdasági Felsőbb Tanintézet, majd pedig 1874-től 1906-ig mint Gazdasági Tanintézet működött. A század elején, 1906-ban az iskolát akadémiai rangra emelték, s már Gazdasági Akadémiaként működött 1914-ig, az első világháború kitöréséig, mikor a nagymúltú iskola beszüntette működését, mert épületeit hadi célokra vették igénybe. Csak jóval a második világháború befejezése után nyílt meg újra Mezőgazdasági Főiskolaként a Festeticsek egykori Georgikonja Keszthelyen.

A felszabadulás utáni történet is bonyolult: 1945 után életrehívták az első magyarországi Agrártudományi Egyetemet, ennek a mezőgazdaságtudományi kara azonban négy — a budapesti, a debreceni, a keszthelyi, a magyaróvári — osztályban működött, s Készt-