Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-30 / 2. szám

A szent korona előnézetben

A szent korona felülnézetben. A pántok feltűnően vékonyak. Jobbra: A Prágában őrzött kard, amely állltölag Szent István koronázási kardja volt

JZENT MTVÁN KORONÁJA-E A/ZENT KOI

A magyar királyi korona |tét részből áll. Sokáig úgy tudtuk, hogy zárt felső része azonos azzal a koronával, amelyet II. Szilveszter pápa küldött I. István királynak, az alsó abroncskoronát pedig Géza király kapta a bizánci császártél. Mindezt már korábban is kétségbe vonták. Most egy újabb föltevés nyomós bizonyítékok alapján állítja, hogy a ma ismert koronához sem a pápának, sem a bizánci császárnak nincs köze, hanem azt IV. Béla halála után magyarországi mesterek állították össze. Az érvek megfontolandók, de a korszerű tudományos módszerekkel történő elemzésre a hazat tudósoknak jelenleg nincs lehetőségük, mert a korona, amely a magyar állam elvitathatatlan jogos tulajdona, még ma sincs hazánk területén. Ezt a bevezető magyarázatot fűzte hozzá dr. Komjáthy Miklós cikkéhez az Elet és Tudomány szerkesztője. A cikket ugyanis a lap 1970. évfolyamának 43-ik számából vettük át.

Szenzációs hírrel lepte meg olvasóit az egyik budapesti napilap 1880. májusában. Teljesen megbízható forrásra hivatkozva ezt írta: néhány nappal előbb titokban végzett tudományos vizsgálatok megállapították, hogy a szent koronának felső, latin feliratos része eredetileg nem koronának készült, tehát azt nem is küldhette — mint addig gondolták — II. Szilveszter pápa az első magyar királynak, Istvánnak (1000—1038).

A korona alsó görög feliratos részének hitelét, illetőleg azt, hogy e koronát VII. Dukasz Mihály bizánci császár ajándékozta I. Géza magyar királynak (1074—1077), az akkori vizsgálatok nem vonták kétségbe.

Min alapult ez az újsághír és a nyomában kifejlődött heves hírlapi vita? Hadd vessük fel mi is a kérdést, amely a majd száz évvel ezelőtti közvéleményt a napi politika eseményeinél is jobban foglalkoztatta: valóban nem Szenfr István kapta a Szent Istváninak tartott koronát?

RÉQI VITÄK, VJ FÖLTEVÉS

A XVIII. század közepéig senki sem kételkedett Hortvik püspök XII. századi Szent István legendájának hitelében. Eszerint II. Szilveszter pápa István fejedelemnek, Géza fiának koronát küldött. Schwarz Gottfried pesti egyetemi tanár, a vallási színezetű hagyományokon szellemesen csúfolódó, felvilágosult tudós volt az első, aki — 1740-ben — kétségbe vonta a szent korona eredetéről a középkor óta vallott felfogást. Nagy megütközést keltő nézeteiről azonban csak 1790-ben indulhatott meg a vita, akkor, amikor a „kalapos király”, II. József által Bécsbe vitt koronát február 21-én, a király halálát követő napon visszahozták Budára, és ott három napon át közszemlére tették ki az egyik templomban.

Ekkor tisztázódott végérvényesen, hogy a korona két részből áll, a latin feliratos felső és a görög feliratos alsó részből. Ezzel megrendült — ha főleg katolikus oldalról hevesen védelmezték is még — a hagyományos felfogás, amely a szent korona egységes, pápai és Szent István kori eredetét vallotta. A közvélemény azon-I. Géza király képe a korona alsó részén

ban — a tankönyvek és a lexikonok idevágó cikkei alapján is — továbbra is Szent István koronájaként tisztelte az 1944 őszéig a budai királyi várban őrzött koronát. Pedig közben — az 1880-ban végzett vizsgálatok eredményeitől is ösztönözve — nem egy tanulmány igazolta újra meg újra az ősi hagyománnyal szemben fölmerült kételyeket.

A koronát 1944 őszén más koronaékszerekkel együtt nyugatra hurcolták, s ott 1945 májusában az amerikai hadsereg alakulatai vették birtokukba. Ez idő óta az Egyesült Államok területén őrzik, számunkra ismeretlen helyen. Bár a második világháború óta szédületes iramban fejlődő mikegyik az ajándékozó bizánci császárt, a másik a megajándékozott magyar királyt ábrázolja. Deér megállapítja, hogy az uralkodók nem szokták koronájukat a saját képmásukkal díszíteni, és ezért eleve lehetetlennek tartja, hogy a korona e részét a rajta ábrázolt bizánci császár küldte volna a magyar királynak, akinek a képmása szintén ott van a koronán.

Deér mindezzel és a XII. század végi Magyarország politikai és társadalmi viszonyaival, egyebek közt III. Béla bizánci neveltetésével és Bizáncban kötött házasságával is számolva arra következtet, hogy a szent korona alsó része valójában női korona volt,

IV. Béla király aranypecsétje. Egyike azoknak az egykorú képeknek, amelyek a királyt abroncskoronával ábrázolják

rokémia és sugárzásos eljárások lehetővé tennék a királyi korona anyagának alapos, természettudományos vizsgálatát, ilyen vizsgálatokra eleddig nem került sor. Valószínűnek látszik, hogy ezekkel a módszerekkel még meglepő eredményekre lehetne jutni. Nem rendelkezett ilyen vizsgálati eredményekkel Deér József, a berni egyetem magyar származású, kiváló professzora sem, aki négy éve az Osztrák Tudományos Akadémia kiadásában megjelent hatalmas munkájában (Die heilige Krone Ungarns) valamennyi elődénél nagyobb tudományos apparátussal tette vizsgálódása tárgyává a koronát. Eredményeit tisztán történelmi, régészeti és művészettörténeti adatok és bizonyítékok sorára építette föl.

A XIII. SZÁZADBAN KÉSZÜLT

Egészen a múlt század végéig az volt a vélemény, mint már írtuk, hogy a szent korona alsó részét VII. Dukasz Mihály bizánci császár küldte ajándékba I. Géza királyunknak. ennek az abroncskoronának a zománcképei közül az

amelyett III. Béla készíttetett első felesége, Chatillon Anna számára. A korona feltűnően nagy átmérője (21 cm) szintén arra vall, hogy az abroncsot női koronának szánták, amelynek méretezésekor a fej körfogatához a mesterséges női frizurát is hozzá kellett számítani. (E bőség miatt billent meg a korona aáhak idején Zápolyai János, majd az utolsó király IV. Károly fején.)

A bizáncias stílusú abroncskoronára utólag erősítették rá a zománctáblácskákat, amelyeket valamiféle dísztárgyról választottak le. E dísztárgyat adhatta VII. Dukasz Mihály bizánci császár I. Géza királynak — és ennyi lehet igaz a koronaküldésből. A Bizáncban divatos módon egybeötvözött női korona tehát, mielőtt még máig ismert alakjára ki nem egészítették, nem szolgált közjogi célokat, sohasem volt az ország koronája.

De nem volt az a korona felső része sem. Amíg nem egyesítették a női diadémmal, ezzel sem koronáztak királyt. Egymást keresztező és az apostolok képével díszített aranypántjai oly vékonyak és törékenyek, hogy eredetileg nem is készülhettek koronának. Valamilyen más rendeltetésű

aranyműről szerelték le őket, és sietve, gondatlanul erősítették a női abroncskoronára. Egyebeken kívül erre vall az is, hogy a két pánton csak nyolc apostolnak a képe látható. Az eredeti aranyékszeren nyilván mind a tizenkét apostol rajta volt. Négy kép annak az éppenséggel nem kíméletes eljárásnak eshetett áldozatul, amelynek során a

pántokat meghajlították és a női abroncskoronához erősítették.

Deér szerint a pántok találkozási helyének aranylemezén a Megváltó képe a Dukasz Mihály-féle Megváltó-ábrázolás hatása alatt keletkezett. Tehát nem lehet Szent István kori, mint ahogyan az apostolképek feliratainak stílusa is jóval túlmutat a XI. század elejének írássajátosságain. A XIII. század elejének velencei hatások alatt dolgozó magyar aranyműveseiről nem sokat tudunk, de amit tudunk — úgy véli Deér —, az éppen elegendő ahhoz, hogy e latin korona stílusjegyei, zománctábláinak díszítése alapján a szent korona felső részének készítőit keressük. A legfeltűnőbb az a durva technika, amellyel a pántokat találkozásuk helyein összeszerelték, a Megváltó-képes aranylemezt átfúrták, és amellyel a kezdetleges keresztet beleillesztették a furatba. A korona műveseit minden jel szerint nagyon nyomós okok, különleges körülmények kényszerítették arra, hogy a páratlan közjogi jelentőségű klenódiumot sebtében, a gondosság legelemibb szabályainak semmibevételével készítsék el.

Deér Hartvik legendájától kezdve sok-sok adatot említ arra, hogy a magyar királyságnak már a mai formájában ismert szent korona előtt is volt koronázáshoz használt, nagy jelentőségű közjogi cselekmény hatályosságához tartozó, azt biztosító koronája. A legizgalmasabb és a legnehezebben megválaszolható kérdés az, hogy hova lett ez a korona, mikor és miért foglalta el helyét a máig meglevő?

PRÁGÁBA VITTÉK!

Deér a valódi Szent István-i korona eltűnését a IV. Béla (1235—1270) halála után bekövetkezett bel- és külpolitikai bonyodalmakkal hozza kapcsolatba. A tragikus sorsú király uralkodásának jelentékeny részét idősebb fiával. Istvánnal támadt és fegyveres összeütközésig fajuló viszálya töltötte ki (a fiú V. Istvánként követte apját a trónon). A merev, tekintélyére, méltóságának külsőségeire sokat adó Béla állandó gyanakvással figyelte fia minden megnyilatkozását. A lobbanékony István — atyja avultnak tartott kormányzási

módszereivel elégedetlenkedve — minduntalan szembeszállt vele. A családi és belpolitikai viszály külpolitikai ellentétekkel is súlyosbítva közvetlenül

IV. Béla halála előtt robbant ki újra. 1270 tavaszán az öreg király ágynak esett. Joggal tartott attól, hogy halála és István trónra lépte után véle érző és István fiúkkal szemben álló felesége (Laszkarisz Mária, a bizánci császárleány) és legidősebb, kedvenc leányuk (Anna, Cserginovi Rasztiszlávnak, a macsói „király”-nak a felesége) híveikkel együtt nehéz helyzetbe kerülnek. Levelet írt tehát II. Ottokár cseh királynak, aki unokájának, Kunigundának — Anna leányának — volt a férje. Arra kérte: vegye oltalmába rokonait és azokat a bárókat, akik hűek maradtak hozzá. S amikor 1270. május 3-án IV. Béla meghalt, hozzátartozói és hívei Csehországba menekültek. Mégpedig — mint egy osztrák krónikás írta — nem üres kézzel. A menekülők két aranykoronát, egy királyi jogart és más aranytárgyakat vittek magukkal Prágába. Deér föltevése szerint a két aranykorona közül az egyik Szent István koronája lehetett. Sok egyéb adat mellett erre következtet az V. István és a II. Ottokár között kötött békeszerződésből is, amelyben a magyar király ünnepélyesen lemondott a nővére által Csehországba vitt királyi jelvényekről. Ezek sorában azonban a békeokmányok már csak egy koronáról szólnak — meg egy kardról is. Ismeretes, hogy a prágai Szent Vitus-dómban máig őriznek egy kardot, amelyről azt tartják, hogy Szent István magyar királyé volt. Deér valónak fogadja el ezt a hagyományt, és fölteszi, hogy ha a kard, akkor nyilván vele együtt Prágába került korona is első királyunk felségjelvényei közé tartozott. A korona azonban ma már pontosan nem tisztázható módon eltűnt — talán elrabolták ...