Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-06-12 / 12. szám
12 ezer kilométer autón és repülőgépen m Nemrég, bármilyen különösen is hangzik, de felfedeztem Amerikát. Mielőtt felfedezéseim elolvasnák, meg szeretném mondani, hogy én nem adatokról, hanem élményekről fogok beszámolni. Az én „adataim” — élményeim alapjai — a következők: repülőgéppel, autón és a Greyhound buszokkal körülbelül 12 ezer kilométert tettem meg Kanadában és az Egyesült Államokban. Kanadában négy várost látogattam meg: Montreali, Quebeket, Osavát és Niagarát, az USA-ban hatot: New Yorkot, Detroitot, San Franciscoi, San Luis Obispót, Los Angelest és Washingtont. Vagy harminc emberrel beszélgettem, ezek közül is körülbelül húsz magyar volt, és olyan, akiknek három őse már az Újvilágban látta meg a napvilágot, tehát igazi amerikai talán csak kettő, három. így hát felfedező beszámolóm érthetően erősen alanyi lesz. Kézről kézre Két montreáli unokahúgom közül az egyik Amerikában született, anyám fivérének lánya, egy szót sem beszélt magyarul, először látott az életben. Két-háromszori találkozás után úgy összebarátkoztunk, hogy hazajövetelünk után nemsokára megjelent férjével együtt Pesten csak azért, hogy családja itthoni tagjait is megismerhesse. A család különböző ágai versenyt kényeztettek és vendégszeretetükért csak egyetlen kérésük volt: mondjak el minél több, valódi, eredeti, hamisítatlan pesti viccet. Hát mondtam. Noteszemben már sok hónappal elutazásom előtt gyűjtöttem a vicceket, mert tudtam, vagy talán csak éreztem, hogy ez lesz legnemesebb „valutám”. Egy cseppet sem csalódtam. Ahány helyen voltunk, mindenütt el kellett mondanom a „repertoárt”, és a siker, a hahota sehol sem maradt el. A niagarai Vidám Park A Niagara vízesések szépek voltak, érdekesek, zajosak, pontosan olyanok, amilyeneknek elképzeltem. Már a második nap rájöttem, hogy ez egy monumentális pesti Angol Park — most Vidám Park a neve —, mert semmi más célt nem szolgál, mint hogy a szórakoztatás ürügyével minél több ember zsebéből minél több pénzt szedjenek ki. A rengeteg kilátótorony, bisztróikkal, snack-bárjaikkal, a sok vendéglő, Way-múzeum, a delfincirkusz, állatkert, a grafológuskomputer, a portréfestők és karikaturisták valósítják meg a turisták kifosztását, persze azok beleegyezésével. Még csak annyit, hogy egy élményért nem sajnáltam barátaim pénzét: a delfincirkusz látványa olyan volt, amilyenre nem számítottam, bár röviddel elutazásunk előtt olvastam el Merle Állati elmék című érdekes könyvét. Detroiton átutazgattunk. Barátaink a városon kívül laknak, Lathrup Viliágéban és on-Találkozás orvosokkal Kalifornia gyönyörű. A tengerpart, a remekül karbantartott termőföldek, de mindennek teteje San Francisco. Valóban, talán a világ legszebb városa. Voltam Palo Altóban, a Stanford Egyetem bőrklinikáján. Érdekes bőrátültetési kísérletek folynak itt, amikről kedves, kollegiális modorban készséggel tájékoztattak. De másutt is, San Luis Obispóban, Montrealban, sőt New Yorkban is úgy láttam, hogy az orvosok munkája elég nehéz, de — legalább is az én szakmámban, a dermatológiában — nem láttam túl fárasztónak. Általában a kollégák napi 16 beteget látnak el, délelőtt - délután 8—8-at. Hát ez nálunk nyaralásnak számítana, mert míg Amerikában fél óra jut egy betegre, addig nálunk — nem államtitok — tíz perc sem ... De hadd térjek vissza Kaliforniába, ahol San Luis Obispóban, kedves Miska bátyámnál, több mint egy hetet töltöttem. Miska tanár, nemrégiben ment nyugdíjba, földrajzot tanított olyan lelkesedéssel, amelyre csak vérbeli pedagógus képes. Ügy 50 éve él az Államokban és magyarul bizony már elég nehezen, akadozva, erősen „jenki” kiejtéssel beszél. Legnagyobb meglepetésemre nemcsak barátai, svéd származású felesége, a kedves Ruty, hanem ő maga is minden kertelés nélkül megmondta, angol kiejtése is olyan, hogy arról rögtön észrevenni, hogy nem ott született. De ezt nemcsak nála tapasztaltam. New Yorkban Imre bátyám is elmondta, hogy egyszer taxiba ült és megmondta a sofőrnek lakása címét. A sofőr magyarul felelte: igenis, uram. Imre megkérdezte, hogy honnan gondolta, hogy magyar? A sofőr azt felelte, hogy az utcanév első szava, a River már gyanús volt, a Side után már majdnem biztosan tudta, hogy utasa magyar, a Drive és a szám után már nem voltak kétségei. Magyar válaszával ezt be is bizonyította. Pedig Imre is már 30 évnél régebben eszi az amerikaiak sokféle kenyerét. Mi tetszett, mi nem? Mi tetszett, mi nem tetszett? — kérdezték és kérdezik barátaim itt és odaát. És én is ilyesmit kérdeztem magamtól, amikor repülőgépünk az óceán felett repült kelet felé, hazafelé. Tetszett, lenyűgözött a nagysága, az Államok, Kanada két óceán közt több ezer kilométeres kiterjedése. Tetszettek a remek utak, a kitűnő repülések, a Greyhound buszok kényelme, a pontosság és gyorsaság. Bámultuk New York nagyságát, de a nagyvárosok tisztasága és főleg közbiztonsága nagyon sok tekintetben rossz. A közbiztonságról sok félelmes históriát hallottam. A Central Parkot csak járművel kereszteztem, nem is egyszer, de kiszállásról, megtekintésről mindig határozottan lebeszéltek. Azt is többen és többször c / kiállító: ^Aftfedi (Béla montreali fejtónuíoéiz HAZAI SÉTA A vadászati világkiállítás területe, madártávlatból Már dolgozik Peremartonban az új komplex műtrágyagyár (MTI felvétele) Tulipánerdó a Margitszigeten (Vámos László felvétele) Cj központi épületet kapott a Kertészeti Egyetem a Ménesi úton nan jártunk be, illetve mindenfelé. Megnéztük a szép iskolát, ahol vendéglátó asszonyunk, Elzi tanítja a fekete és fehér nebulókat. Búcsúztatásunkra nagy „Gulás Party” volt, természetesen csak magyar vendégekkel. A gulyást maga a házigazda készítette a kertben, Magyarországról importált bográcsban. Remek volt. Barátaink lakópincéjében — a base roomban — annyi magyar ital volt, hogy egy pesti vendéglő bárpultjában sem lehetne több: a fütyülős baracktól tokaji aszún keresztül debrői hárslevelűig szinte minden hazai specialitás. Honvágyát, az első generáció krónikus betegségét mindenki más módon gyógyítgatja. A legáltalánosabb a már említett hazai italok mellett a hazai muzsika. Ebből is van választék: a János vitéztől és Bánk bántól a cigányzenén keresztül Bartókig, Kodályig. Aztán a magyar könyvek. Bibliák, imakönyvek, és Szabó Lőrinc, Ady, ha nem is egy házban és egy könyvespolcon, de fellelhetők voltak a Petőfik, Aranyok, Jókaik, és Máraik és Zilahyk társaságában. a lelkemre kötötték, hogy sohase legyen nálam 5 dollárnál több. Sohasem lehet tudni, hogy hol és mikor emeltetik fel az ember kezét és ilyenkor nem tanácsos legénykedni, hanem oda kell adni, ami van ... Az áruházak, mozik pompásak, de az árakat semmi esetre sem szabad a hivatalos árfolyamon átszámítani, mert akkor csak a benzin ára azonos a miénkkel. Természetesen én a dollár 30 forintos értékére gondolok. Ezen az alapon pedig minden átszámítás irreális. Sokan csodálkoztak és vitatkoztak az általam mondott átszámításon. Véleményem szerint megkeresni és elkölteni itt nálunk ezer forint annyi, mint odaát száz dollár. Biztos, hogy a bankok ezen csodálkoznának, de én így számítottam ki. Igaz, sohasem voltam jó számtanos, de ehhez az átszámításhoz azóta is elvben makacsul ragaszkodom. Befejezésül csak annyit, hogy bár úgy kezdtem el, hogy felfedeztem Amerikát, de az a felfedezés — most már elárulhatom — csak olyasmi volt, mint Kolumbuszé: én is, akárcsak don Cristóbal Calón csak nagyon keveset láttam Amerikából ... Dr. Haraszti István Egyedi Béla Montrealban élő festőművész-grafikusnak a Stanley Street-en levő Arts Club kiállítócsarnokában megrendezett kiállításáról érdekes újságkivágások kerültek hozzánk. íme egy részlet a Rainbow Magazine 121. számából: „Egyedi leheletfinom vonalai minden munkájában kifejezik és érzékelhetővé teszik a korunk problémáival vívódó filozófus-poéta művész világszemléletét... Témája valóban „egyedi”, eredeti, ötletgazdag. Művészete tussrajzaiban és temperáiban csúcsosodik ki. Tollrajzait a szabadkézi rajznak a geometriai elemekkel való összeházasítása jellemzi” — írja M. Marcali műkritikus. A montreali német nyelvű hetilapban, a Montreal Nachrichten-ben Elisabeth Steffen a magyar festőművész játékos fantáziába bújtatott mélyebb szimbolizálását emeli ki. S még sorolhatjuk tovább: Guy Robert francia műbíráló a rajzok finomságát emeli ki, J. Lavedant Egyedi apró rajzai Fra Angelico és Benvenuto Cellini miniatűrjeire emlékeztetik ... A legnagyobb angol nyelvű napilap, a Montreal Star is hirdette a kiállítást, amelynek tartamára az „égiek” nem kevesebb mint négy hóvihart rendeltek ki — ami még kelet-kanadai viszonylatban is szép teljesítmény —, a kiállítást mégis nagy érdeklődéssel keresték fel s vásárlók is akadtak. Egyedi Béla egyéni kiállításával egyidejűleg a Maisonneuve Recreation Centre csoportos kiállításán is szerepelt. 12L Egyedi hívója. Egyedi Béla saját tervezésű kiállítási meg- Jobbra: a Rainbow Magazine Béla rajzát is közli... 1071. április május *443** Und* S
