Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-06-12 / 12. szám
Már Jókai is kátyúba, sárba ragadt szekere rőt mesélt; Mikszáth, a nagy anekdotázó szeri pedig csak az a falu kapott szép, sima utat, ah a főszolgabíró úr szeretője lakott. Karinthyi ismerték a zsúfolt villamos keserveit, Darvt Szilárd, a kitűnő humorista és konferanszié p dik már autóbuszbeli gyötrelmeivel szórako. tatta együttérző hallgatóit. Ez hát a múlt, de hogyan közlekedünk mc Pontos összehasonlításokkal nemigen tudni szolgálni, hiszen nem utaztam még sem a páriz metrón, sem a New York-i IRT-vonalakon, tokiói csúcsforgalmat is csak hírből ismerem ■ mégis, talán megemlítenék néhány jellemző de got. Néhány esztendővel ezelőtt a külföldiek Buda pestet a „korlátlan parkolási lehetőségek u<; rosa”-ként tisztelték. Ma már a helyzet jócskc megváltozott. Pesten is mindennaposak lette a parkolási gondok, a hely kevés, az új autó pedig tízezrével jönnek be az országba. A hatalmas füstöt eregető gözlokomotív korszaka is vége)'elé jár. Egyre több vonalat v lamosít a Magyar Államvasutak, s a villámé vezeték nélküli vágányokon is mind több Diesel mozdony dörög. Ma már bosszankodnak az uta sok, ha „füstöst” akasztanak a szerelvény elé Egy régi hatos villamos A csepeli gyorsvasút Metrú: az alagút vége Az új Ikarusz—Saurer autóbusz 1 r ►fii » , h stlüifii ■ TMI Hl E ’ ' • -in-4 h ] •4 A metró: a Blaha Lujza téri állomás A „kis” földalatti a Városligetben. Vonalát most hosszabbítják meg több mint egy kilométerrel A Nyugati pályaudvar a villamosítás előtt. Lent: A csuklós autóbusz, amelynek hátsó része egy elöregedett motorú autóbuszból készült |3tf W Pb" fWM JljS'J yii ;T^7 ltWB PT'‘" JflH í ^ ; Miríí ]&• l"*!?r‘ I ' — s-‘■"ÍV 1 ^ Csúcsforgalom a Baross téren. Középen az új felüljáró 1 ‘■Kái?-'-v«»i4d fey 31 ■ EJ LíPi*^* i Qmn\