Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-29 / 11. szám

/láttuk,olvastuk, hallottuk...

Kanadába utazott Bognár József akadémikus, az MVSZ, a Világgazdasági Tudományos Tanács elnöke. Elnökünk több kanadai kulturális és tudományos intézmény meghívásának tesz eleget, előadásokat és konzultációkat tart.

*

A magyarországi árvízkatasztrófa évfordulójáról emlékezett meg a magyar televízió május 16-i „Hét” című műsora. Viszszapergették az árvíz sújtotta vidék elszomorító képeit s az új repülő-felvételeket is: ezúttal a felépített új családi házakat láthatták a tévé-nézők.

>k

Az IBUSZ szervezésében a Houstoni Zenebarátok Szövetségének népes csoportja tett látogatást zenei iskoláinkban és intézményeinkben.

*

Erdy Jánosra, a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárának első vezetőjére, a neves régészre emlékeztek halálának 100. évfordulóján. A Kerepesi temetőben lévő sírját megkoszorúzták és személyes emlékeiből kiállítást rendeztek a Magyar Nemzeti Múzeumban.

*

Az Egyesült Államok egyik legtekintélyesebb kritikusa, Leonard Lyon, a New York Postban meleg hangon írt Karinthy Ferenc két művéről. A Sámuel French kiadónál nemrégiben jelent meg az író két egyfelvonásosa: „Steinway Grand” címmel a Bösendorfer és „Hot Air” címmel a Gőz.

*

Nemzetközi sugárkémiai szimpoziont tartottak Balatonfüreden. Dr. Schay Géza professzor, a Magyar Kémiai Társaság elnöke nyitotta meg az immár harmadik alkalommal ülésező tudományos tanácskozást.

*

A göteborgi nemzetközi vásárt megnyitó Carl Gustav svéd trónörökös és Kjell-Olof Feldt kereskedelmi miniszter a magyar pavilont is felkereste. A vendégeket dr. Lénárd Lajos mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes fogadta.

*

Tíztagú japán piackutató delegáció tárgyalt Budapesten az export-import bővítésének lehetőségeiről.

*

Irán államalapításának 2500. évfordulója alkalmából háromnapos nemzetközi kollokviumon emlékeztek meg fővárosunkban. A tanácskozást a Magyar Tudományos Akadémia Ókortudományi csoportja, az Ókortudományi Társaság és a Kulturális Kapcsolatok Intézete tartotta.

*

Matuz. István fuvolaművész és Benkő Zoltán zongoraművész második díjat nyert a holland Gaudeamus alapítvány modern zenei nemzetközi versenyén.

*

Emléktáblát lepleztek le Teleki László sziráki sírboltján. Gróf Teleki László Nógrád megye szülötte, a reformkor, a szabadságharc és az elnyomatás éveinek egyik legjelentősebb személyisége volt, alelnöke Kossuth védegyletének, a főnemesi ellenzék vezére, a Duna menti népek összefogásának egyik első' szószólója. Sokáig úgy tudták, öngyilkos lett, a legújabb kutatások szerint: meggyilkolták, ö a szerzője a Kegyenc című politikai drámának, amelynek alapján Illyés Gyula a Madách Színházban 1968-ban bemutatott hasonló című drámáját írta.

*

Bolívia egészségügyi minisztere, dr. Javier Torres Goitia hazánkba látogatott. A minisztert fogadta dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter és dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese.

*

A világ szikestalaj-térképének összeállítására a budapesti Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet munkatársai vállalkoztak még 1967-ben, a FAO és az UNESCO Budapesten megrendezett nemzetközi szikeskonferenciáján. A térkép első részlete, az európai szikeseket ábrázoló térkép elkészült és a kutatóintézet szakemberei magukkal vitték a sevillai szikeskonferenciára.

*

Megkezdték az M 1-es autóút tatabánya—győri szakaszának építését. Az 56 kilométer hosszú útszakaszon 35 hidat építenek. Az út összesen 1,12 milliárd forintba kerül.

*

Horváth Árpádra, a mártírhalált halt rendezőre emlékeztek az írás, a zene és a szinház művészei május 14-én a Kossuth Klubban. Az esten fellépett Horváth Árpád özvegye, Neményi Lili is, az Operaház művésze.

*

Dr. Visontai István szakmérnök „A szabványosítás műszaki és gazdasági előnyei a külkereskedelemben” című munkájával a nemzetközi zsűri döntése alapján második díjat nyert az Olasz Szabványügyi Intézet nemzetközi pályázatán.

*

Ausztráliába utazott Szőnyi Erzsébet zeneszerző, a Zeneművészeti Főiskola tanára, az ausztrál zenetanárok szövetsége meghívására, hogy kongresszusukon Adelaide-ban előadást tartson a magyar zeneoktatás eredményeiről.

*

Együttműködési szerződést kötött a magyar és a francia rádió vezetősége. Kölcsönös műsorcseréről, karmesterek cseréjéről lesz szó és az egyezmény kiterjed a televízió rendszeres műsorcseréjére és a kölcsönös tájékoztatásra is.

*

Boldizsár Iván, Déry Tibor, Illyés Gyula, Kéry László és Maróti Lajos képviselte a Magyar Pen Klubot a Nemzetközi Pen irodalmi kerekasztal-konferenciáján a jugoszláviai Piránban.

KERTVENDÉGLŐ

— Még két adag gombócot...

Roger van Leynseele: Vonzó ég

Francia fotók Vácott, váci képek Párizsban

Az egy évtizede működő Dunakanyar Fotóklub központja Vácott van. de híre-neve túljutott már az ország határain is.

A klubhoz tartozó tagok munkái közül legutóbb a belgiumi Charleroi-ban a Nemzetközi Albert Szalonon kiállítottak Csigó László Kompozíció című képét. Az olaszországi Modenában rendezett VII. Nemzetközi Fotóművészeti Biennálén Kocsis Iván Rohanó ménese került a nagyközönség elé. Az indiai Pondichéryben a XVI. Nemzetközi Fotószalon a zsűri Németh Aladár Madárportré című művét találta alkalmasnak kiállításra.

A Dunakanyar Fotóklub kiterjedt nemzetközi kapcsolatainak eredményeként május 29-én megnyílt Vácott a Francia Fotóklubok Szalonja című fényképkiállítás.

Hat fotóklub 22 művészének 54 alkotása került a Dunakanyar ipari centrumában a közönség elé.

Nemcsak a rendező város, de az egész hazai szakma nagy érdeklődéssel fogadta André Langlois, Roger van Leynseele, Marcel Warain, Paulette Chaussade és a többi rangos fotóművész bemutatóját.

A magyarországi kiállítással egyidőben több Párizs környéki fotóklub vándorkiállításon mutatja be a Dunakanyar Fotóklub tagjainak képanyagát.

Papp Rezső'

Ismét gazdag tartalommal jelentkezett a MÜZSAK, a negyedévenként megjelenő Múzeumi Magazin, Nemes Iván és Tóbiás Áron szer' kesztésében. Néhány szót a lap tartalmából: Molnár Aurél érdekes dokumentumanyagokat sorakoztat fel Aquincumtól az ezredforduló Budapestjéig és addig a kérdésig (és válaszig Is persze), milyen lesz fővárosunk 2000-ben. A hagyományos Múzeumi séták ezúttal a Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményének megtekintésére invitálják a múzeumlátogatót, egy másik Írás — akárcsak az előzőek, korabeli metszetekkel, fényképanyaggal — a magyar népművészet előző századainak néprajzából meríti témáját. Országh László képes ismertetője nagy hírű intézményről, a százéves New York-i Metropolitan Múzeumról szól, egy másik írás pedig, a Csehszlovák múzeumi krónika, a szomszédos ország múzeumi kincseiből ad ízelítőt. A művészeti és tudományos folyóirat borítóját Csábrádi József műve, palóc pad áttört támlájának képe díszíti (1889).

A lósport világából

A másfél évszázaddal ezelőtt alapított Nemzeti-díjban három Imperial ivadék végzett az élvonalban. Az 1600 méteres futamot orkánszerű szélben futották. Isztopirin (Imperiál—Tabletta) könnyen, hat hosszal győzött Immunis (Imperiál—Mikroszkóp) ellen, míg Inda (Imperiál— Dunyuska) újabb háromnegyed hosszal a harmadik helyet szerezte meg. A győztest Vas József lovagolta és Kiss József készítette elő versenyére. t

A SZŰR sikerein felbuzdulva a színészek az idén nagyszabású lovasparádét is tervbe vettek. Az akadály-, gát- és sikversenyek, valamint a lovasbemutatók szereplői színészek és újságírók lesznek. A küzdelem színhelyéül a Vörös Október Termelőszövetkezet visegrádi lovasiskolájának modern versenypályáját szemelték ki.

Kiskunhalason a Határőr Dózsa lovaspályáján tartották az országos mllitárybajnokság első fordulóját. A nemzetközi jellegű küzdelemben jól szerepeltek a magyar lovasok. Eredményeik alapján jogot nyertek az olimpiai részvételre. A versenyek során különösen a Honvéd lovasai tűntek ki. Az 50 százalékos pályán Varró József végzett az első helyen Dervis nevű lovával, 39,5 jó ponttal, Krlzsán János Cirok nevű lovával 31,65 jó ponttal volt a második. A 33 százalékos pályán az első és a második helyet is Krizsán János szerezte meg Figyelő, illetve Székely nevű lovával 46,15 és 39,5 jó ponttal, Balogi András előtt, ki Csalogánnyal versenyzett és 24,45 pontot szerzett.

(98.)

Az illúziók ára

Sorozatunk időrendjében elérkeztünk oda, ahonnan egykor elindultunk: az 1867-es kiegyezés százesztendős évfordulóján merült fel az igény, hogy kíséreljük meg felidézni a magyar történelem jelentősebb fordulóit a korszerű tudomány módszereivel. Amikor címet választottunk hozzá, nem ok nélkül hangsúlyoztuk benne, hogy az illúzióknak kívánunk hadát üzenni. Azoknak a hamis ábrándoknak, amelyekkel történelemírás és oktatás címén a múltban annyi visszaélés történt. Hogy mennyire a dolog elevenére tapintottunk vele, arra csak egy példát hadd idézzünk: egyik kedves és jó szándékú olvasónk méltatlankodó levelet írt nekünk azért, mert „Nagy” Lajos királytól elvitattuk ezt a címet. A magyar történelem egy dicsőséges korszakát tagadtuk meg ezzel — állította. Valójában azonban mit igyekeztünk előadni? Csupán azt, hogy a jelentősebb uralkodó Lajos apja, Károly Róbert volt, aki

— bác saját, dinasztikus érdekeiből, de akkor magától értetődő is — rendbe tette az ország zilált ügyeit, megzabolázta az oligarchákat, fellendítette a gazdasági életet, jó pénzt és közbiztonságot teremtett. Azaz: Magyarországot az egészséges társadalmi fejlődés útjára lendítette a trónviszályok zűrzavarából. És mit tett Lajos? Sütkérezett az apja által szerzett dicsőség fényében, miközben szükségtelen és az ország szempontjából haszontalan távoli háborúkba keveredett, amelyekre ráköltötte mindazt, amit elődje megtakarított. Nem ő tett így egyedül a történelemben, és mi . sem vitattunk el tőle egyebet, mint a „Nagy” jelzőt, azt is apja számára.

Miért tette mégis Lajost az utókor „Naggyá”? Mert dinasztikus politikája eredményeként megszerezte magának a lengyel koronát is, ami ugyan Magyarország számára akkor semmilyen előnnyel sem járt, de évszázadokkal később, a nagyhatalmi ábrándokat kergető sovinizmus felidézte az ilyen formában sohasem létezett „három tenger mosta” magyar birodalmat. A dologban pedig ez a lényeg, és nem az Anjouk személye — gondoljuk, a további folytatásokról erre említett kedves olvasónk is felfigyelt. Hasonló példát sajnos bőven lehetne még idézni a magyar történelemírásból, amely a „Szent István-i gondolat”, az „ezeréves birodalom”, a „történelmi elhivatottság” hangzatos címkéivel azt kívánta tudatosítani, hogy a magyarság uralkodó szerepre hivatott a Duna-medencében; hogy a magyar „történelmi osztály”, a fő- és középnemesség, eme uralom felelősségteljes gyakorlói. Mi volt ezzel szemben a valóság? Ha igaz a szó, miszerint „egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóak”, ugyanúgy igaz az is, hogy egy nemzet sem alábbvaló minálunk. Az államalkotás lehetősége és sorrendje nem minden népnek adatott meg egyformán a történelem rendkívül bonyolult menetében, de a nemzettéválás folyamata nem biztosíthat semmiféle vélt előjogokat más népek kárára. Ennek felismerése egyértelmű, ha azokra a nemzetekre tekintünk, amelyek a társadalmi és gazdasági fejlődésben, iparban és kultúrában messze megelőztek bennünket — és ilyen nemzet számos van. El- és lemaradottságunk pedig nem csupán a történelmi „balsors” következménye, igaz, a tatár és a török visszavetette fejlődésünket, az utóbbi másfél évszázadra szakította ki népünket az európai népek közül — de egyedül erre hárítani minden felelősséget, fölöttébb hiábavaló. Ahogyan uralkodóink cselekedeteit és „nagyságát” azon kívántuk felmérni, mennyiben lendítették előre a magyar nép fejlődését

— és ebben másodrendű, hogy szubjektíve mennyiben szolgálták saját érdeküket is —, sorozatunkban arra törekedtünk, hogy feltárjuk: történelmi elhivatottságával kérkedő uralkodó osztályunk hányszor és hogyan taszította népünket a gondosan megásott sírba. Csak a nép életerejének köszönhető, hogy mégis fennmaradt „ezer esztendőn át”.

Nem számonkérésről van most szó. A történelmi számonkérés negyedszázada megtörtént, és bár a történelem azóta sem — sohasem — végnélküli diadalmenet, de a kisajátítókat kisajátították, az országvesztőket kitessékelték az ezeréves páholyból. Most arról van szó, hogy a belénkplántált hamis illúziókkal számoljunk le és felnőtt emberhez méltó felelősségtudattal keressük meg méltó helyünket a világban. A nagy egészben éppen úgy, mint szűkebb környezetünkben. Nagy tévedés volna, ha illúzió-rombolásunkat bárki is félreértené: történelmünknek vannak dicsőséges emlékei, népünknek nagyszerű cselekedetei, maradandó alkotásai. A Jagellókkal, Zápolyákkal, Eszterházyakkal szemben voltak Hunyadiaink, Zrínyieink, volt Rákóczink, Kossuthunk. De éppen az ő nevük, s a célok, amelyek megőrizték nevüket, bizonyítják, hogy mennyire feleslegesek az önáltató illúziók: a nép szeretete, a nemzet függetlensége, fejlődése érdekében tett cselekedeteknek nincs szükségük semmiféle misztifikációra, megállják helyüket önmagukban, önmagukért.

A nép és legjobbjainak köszönhető, hogy megmaradtunk, aminthogy a mondottaknak „köszönhető”, hogy 1848-ban oly hátránnyal indultunk a polgárosodás útján, amely 1867-ben is csak felemásan csökkent és 1945-ben még mindig egy szellemileg, gazdaságilag egyaránt a feudalizmushoz kötődött országot hagyott a mi nemzedékünkre. Negyedszázad alatt sok • száz esztendő mulasztását pótolni nem könnyű, még akkor se lenne az, ha a múlt és saját tökéletlenségünk nem hátráltatnának benne. Ráadásul korunk már új, mérhetetlenül hatalmasabb feladatot rótt reánk: a szocialista társadalom felépítésének munkáját.

Nagyon okosan, nagyon nagy gonddal és nagyon őszintén kell történelmünket feltárni, ha mindehhez tanulni kívánunk belőle. És éppen ideje, hogy tanuljunk belőle.

«i

I

8