Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-05-15 / 10. szám
A Somogy megyei Nagyatádot várossá nyilvánították. Az ünnepi nagygyűlésen Losoncai Pál, az Elnöki Tanács elnöke mondott beszédet Budapesten a Margit-híd mellett állították föl Marx és Engels gránitból faragott szobrát, amely Segésdi György szobrászművész és Schall József építőművész alkotása Hivatalos látogatáson Magyarországon járt dr. Daud Al- Riddatvi, Szíria egészségügyi minisztere, aki többi között ellátogatott a Medicor Művekbe is \ belvízveszélyes Biharugra határában megkezdődtek, a tavaszi munkák Az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél rövidesen megnyílik a római kori település maradványait bemutató állandó szabadtéri múzeum (lfj. Bohanek Miklós felv.) Egy kép a változó Óbudáról Szabolcs-Szatmár megyében, Nyíregyházán épül a képen látható hűllámdoboz- és zsákgyár (MTI felv.) Utólagos köszöntő anyák napjára (ifj. Bohanek Miklós felv.) Dr. Szabó Imre püspök, esztergomi apostoli kormányzó püspökké szentelésének 20. éves jubileumát ünnepelte. A bensőséges ünnepségen a megjelent püspökök, apostoli kormányzók nevében dr. Brezanóczy Pál egri érsek, a püspöki kar titkára köszöntötte a jubilánst. Képeink a budapesti Bazilikában tartott ünnepi istentiszteleten készültek. A bal oldali képen, középen: fehér ornátusban dr. Szabó Imre (Novotta Ferenc felvétele) ÜJ BUDAPESTI PANORAMA. A budai Rózsadomb oldalán most felépült új szakszervezeti szanatórium, alatta az Országos Rheuma és Fürdőügyi Intézet, ahol a szanatóriumba június elsejétől beutalt dolgozókat gyógyítani fogják. Jobbra: Az új rózsadombi szanatórium alatt török kori fürdő kupolája (Dr. M. J. P. felv.)