Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-04-04 / 7. szám
VÁROSOKL OMBATTA I. JAFÖLDEK HELYÉN? I960, augusztus 6-án tették meg az első kapavágást a hatalmas építkezés földmunkáinál, a kelták régi temetkezési helyén. Ez a hagyományos, ünnepi pillanat csak annyiban különbözött a megszokottól, hogy egy lépegető exkavátor markolt a földbe. A hőerőmű több mint 650 embert foglalkoztat, a dolgozók húszegynéhány százaléka mérnök vagy technikus. A kőolajüzem a Barátság kőolajvezetéken a Szovjetunióból érkezett kőolajat dolgozza fel. A nagyüzemek létrejöttével a község népessége hirtelen felduzzadt. Megváltozott a lakosság összetétele is. 1945 előtt a Százhalombattán élő emberek több mint 70 százaléka földmunkával foglalkozott, 15 százaléka üzemben dolgozott, 10 százaléka pedig értelmiségi volt. Jelenleg a munkásság aránya 70, az értelmiségé 15 százalék. Parasztságról már-már nem Is beszélhetünk. Az utóbbi öt esztendőben Százhalombattán annyi lakás épült, mint annak előtte ezer év alatt. Az új lakótelepen több mint háromezer ember él. Szociális létesítményekre és lakásépítkezésekre ebben az időszakban 234 millió forintot fordítottak. A most kezdődött tervidőszakban a lakótelep fejlesztésére 521 millió forintot irányoztak elő. Több mint ezer új lakás épül, megkezdték egy modern, úgynevezett „kabinetrendszerben” működő 12 tantermes iskola építését. Száz férőhelyes óvodát kap a város, ugyanakkor 75 férőhellyel bővítik a hőerőmű óvodáját. Ezenkívül a tervekben szerepel még egy 60 férőhelyes óvoda, egy üzletház, szolgáltatóház, különféle boltok, kultúrház, rendelőintézet, sportpályák, uszoda építése is. A számok sok mindent kifejeznek, de a valóságot érzelmek nélkül mutatják meg. Az újságíró elbeszéli, hány lakás épül, de túl ezen még arról is szólnia kell, hogy valamikor itt, a folyó fölé magasodó, agyagfalba vájt barlangokban is éltek emberek. A tüdőbaj természetes, mindennapos betegség volt, most szinte ismeretlen ezen a tájon. A régi időkben négy pedagógus tanított Százhalombattán, jelenleg negyvenkettő tanít. Mit jelent ez? A gyerekek közül egyre többen végzik el a középiskolát, egyre többen iratkozhatnak be egyetemre. A faluból kinőtt város műveltségi szintje megemelkedett, az a harminc-egynéhány kilométernyi távolság, amely Battát Budapesttől elválasztja, térben nem változott, de elvont értelemben semmivé lett. Kitűnő pedagógusok kerültek Százhalombattára, a műszaki értelmiség odaáramlásával egyidejűleg. Nemcsak szaktanárok, hanem óvónők, védőnők is. Az új város jövőjét korszerű módon tervezik meg, Százhalombatta országos viszonylatban i3 kiemelkedő helyen áll az óvodák, iskolai tantermek számában. Kényelmesek, modernek, színvonalasak ezek az intézmények, tudományos alapossággal készítik fel az életre a legifjabb nemzedéket. Mindez két nagyüzem létrejöttének eredménye. A maga nemében nem páratlan: az elmúlt huszonöt esztendőben az ország számos helyén ment végbe ehhez hasonló változás. Kristóf Attila AZ ÉRZELMEK ISKOLÁJA Tessék elképzelni egy ősi, Duna menti magyar falut, amely a Batta névre hallgatott. A névadó vagy a Batta földesúri család lehetett, vagy a török, törökül ugyanis a Batta itatót jelent, s a falu löszön épült, a Dunához simul szinte, partjai lovak itatására alkalmasak. Ennek a földnek a történelme olyannyira ősi, hogy a helyet már a kró-Orbán Sándor nikák emlegetik. E tájon körülbelül száz olyan halom magasodott, amelyet hunhalmoknak hívott a nép, Attila hunjainak, elesett vitézeinek tömegsírjait sejtve alatta. S most tessék elképzelni egy tájat, egy falut, s egy tanyavilágot, amelyet 1903-ban egyetlen név alatt egyesítenek, összevonva a falut is, meg a Százhalom névre hallgató vidéket. így lett ez a helység Százhalombatta. A mai korban erre a helységre esett a szocialista iparépítés választása: idáig ér az az ötezer kilométeres olajvezeték, amely a Szovjetunióból indul ki, s a világ eddig ismert leghoszabb olajszállító vezetéke, hosszabb, mint az USA- beli Big írehet, vagy az arábiai Trans Arabia. A szovjet olaj hasznosítására itt épült fel olajiparunk legnagyobb vállalkozása, a kőolaj finomító, s itt épült föl a legnagyobb magyar erőmű, amelynek rendeltetése és szerepe Magyarország teljes villamosítása lesz. Ezt az egykori Battát, Százhalom vidékét, a hatalmas szocialista üzemeket, a szétszórt tanyákat és a hozzájuk tartozó földeket, a fölépülő új lakótelepet 1970-ben várossá egyesítették s ennek a 4400 holdon(l) elterülő városnak napjainkban tízezer olyan lakója van, amely itt él ugyan, itt keresi a kenyerét, itt dolgozik, s itt tanul, de nem itt született, máshonnan származik, ehhez a földhöz csak úgy van köze, hogy szülőföldje, természetesen, de nem a szűkebb otthona, s nem őseinek a pátriája. Ezen nagyon sokat gondolkozott Ferenczi Illés, a városi tanács titkára, aki a várossá nyilvánítás előtt kilenc éven át még a község Százhalombattának a tanácselnöke volt. Ezen sokat töprengett Orbán Sándor is, aki a városi tanács művelődési csoportját vezeti. S mind a ketten arra a következtetésre jutottak, hogy nem elég egy várost kívül fölépíteni, föl kell azt építeni belül, az emberekben is. Ez a szocialista városépítés legizgalmasabb kérdése. Egy városhoz, lakóhelyhez, egy szűkebb vidékhez mélyebben kell kötődni, hogy igazi otthonunkká váljék, mint amennyi köteléket a kettyérkéresés jelent. Egy új várost otthonossá kell tenni, s ehhez az érzelmi kötődés is hozzátartozik. Itt senki sem mondhatja még a „hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak” érzelmi parancsát, mert a tízezer lakosú Százhalombattának még temetője sincs, illetve van ugyan papíron kijelölve, de még nem nyugszik benne senki; aki eltávozik, azt hozzátartozói az öreg, régi falusi temetőbe hantoltatják el. Ennek a városnak még születési anyakönyve sincs, illetve van ugyan, de nem a város új lakótelepén, a városi tanács épületében, hanem még a faluban, mert a tanács igazgatási osztályát még nem tudták áthelyezni a városi tanács épületébe. A szem gyáróriásokra lát, az erőmű kéménye kétszáz méteres magasságával például a világ harmadik legnagyobb erőműkéménye volt akkor, mikor fölépült, itt mindenki magas szorzószámokban gondolkodik és beszél, de még a legeredményesebb termelés, még a legnagyobb számok láncsora, a mégoly hatalmas épületek sem elegendők ahhoz, hogy kialakuljon a helyi patriotizmus, az érzelmi kötöttség s a város tízezer lakója közösséggé kovácsolódjék. A tanács nagyon ügyes és okosan gondolkodó titkára, Ferenczi Illés megindította a honismereti mozgalmat, a múzeumbarát mozgalmat (pedig még múzeumuk sincs!), és a város krónikájának a mozgalmát. Ahhoz, hogy a jövőt építsük, olyan fogódzó kell, mint a múlt, s olyan pillér, mint a jelen. Ferenczi okosan építkezett; az emberi közösség belső, érzelmi kötöttségének az építkezését értem ez alatt. Abból indult ki, hogy egy városnak akkor lesz gyökere, ha múltja van. Megalakult a krónikaírók köre, ez kezdetben csak a jelenre, s a közelmúltra támaszkodott: felnőtt emberek, üzemi munkások, tanácsi dolgozók, nyugdíjasok, pedagógusok nap mint nap föl jegyezték, mi történt kis közösségükben s Ferenczi nap mint nap összegezte a város „történetét”. Ezzel a naponta följegyzett és megírt monográfiával második díjat nyertek Pest megye honismereti pályázatán. Ha múltjuk nincs is még, vagy ha van is, kissé vékonyka, hiszen csupán néhány évre terjed, mindenesetre van már „történelmük". Egy krónika erejéig, legalább. Az emberek azután kérdezgetni kezdték, hogy mik ezek a „hunhalmok”, amelyek a határban láthatók? A száz halom nagy részét már átszántották, fölszántották a századok, évtizedek során, de három még ép s hat-nyolc méteres magaslatával kiemelkedik a sík vidékből. Kutatgatni kezdték, miféle római kövek vannak beépítve egyszerű falusi házakba? A hőerőmű, s az olajfinomító építése során több millió köbméter földet mozgattak meg ezen a vidéken, s a földhányók exkavátorok, ásók római pénzeket, kelta sírokat, ősi fegyverek maradványát, bronzkori gyermekjátékot — egy égetett kis kocsit — fordítottak ki a löszből. Az emberek pedig rájöttek arra, hogy városuknak nem csupán közelmúltja van, hanem régmúltja is, talán még ősmúltja is. Eleinte csak harmincketten tömörülték a múzeum nélküli múzeumbarátok körébe, de már százak figyelték igyekvésüket, próbálkozásaikat. Ferencziék pedig folytatták belső, történelmi, érzelmi „építkezéseiket". Meghívták Százhalombattára a budapesti Nemzeti Múzeum bronzkori, keltakori, római kori történészeit, régészeit, kérve őket arra, vezessék be az egyszerű munkásokat, érdeklődő embereket a régmúlt történelmébe és a régészet rejtélyeibe. A helyi hazafiság, a helyi honszeretet, az érzelmek iskolája rétegről rétegre haladva épült, valahogy olyanformán, mint a téglagyár fölött, egy 15—20 holdas területen fölfedezhető kelta földsánc, amelynek belseje hét rétegből áll, mert minden nép az előző nép településeinek a romjaira építette saját otthonát. A százhalombattai munkások, parasztok, egyetemisták, diákok, tanárok, tanácsi tisztviselők, az érdeklődő sokaság lapozni kezdte ezeket a réteges történelemkönyveket. — Óh, hát ez a város nem egyéves — jegyezte meg egyszer egy üzemi munkás, a múzeumbarátok körének tagja a tamácsépületben, arra utalva, hogy 1970. április 1-én nyilvánította várossá az Elnöki Tanács Százhalombattát. — És nem is hatvannyolc éves — mondta egy másik, utalva arra, hogy 1903 óta van Százhalombatta, mikor egyesítették Battát a Százhalamnak nevezett hunhalmok vidékével. A Nemzeti Múzeum történészei, régészei ugyanis elmondották, hogy azok a hat-nyolc méteres magaslatok, amelyek közül még három látható a határban, nem „hun”-halmok és nem Attila egyik csatájának elesett harcosait fedik, ezek keltakori sírok, Attila koránál még régebbiek. S azok a maradványok, amelyeket az ásó vet ki a régi Battától délre, egy régi római erőd omladékai, ez az erőd háromszáz évig állt itt a római korban, a határt vigyázva, a római birodalom keleti „limes”-ének részeként. — Ez a város — mondták a munkások — nem egyesztendős, hanem több mint kétezer éves. S most már a régészek tanításai után, a régészek ellenőrzése mellett kezdték „kopogtatni" a földet, keresni régmúltjukat, kiemelve a földből aranydíszítéses vértet, római csempét, csonteszközt, agyagedényeket. S miután a római erődöt, amelynek maradványait kutatják, Matricának hívták a római korban, elkeresztelték a múzeumbarát kört Matricának, s a matricások kutatni kezdték az okát annak, miért vet ki még ma is római kori pénzeket a közeli Duna-part egyik öblös része. Már nyomozták múltjukat, azzal már-már teljesen azonosulva érzelmileg. A régészek, történészek segítségével állapították meg végül, hogy ebben az öbölben volt a rómaiak kikötője, s a római hajós, ha megérkezett, az érkezés örömére néhány obulust bedobott a vízbe, s az iszap az obulusokat több mint kétezer évig őrizve, kiveti ma is. vallomást téve, s örömöt szerezve a százhalombattai munkásoknak, akik nagy művek felépítése és a széles jövő tervezése mellett meglelték szülőföldjük ősmúltját is. S ez a múlt, mint érzelmi kötőanyag, kezdi kialakítani a „mi városunk”, „a mi ősi városunk” fogalmait. Ruffy Péter Kapcsolóterem (Novotta Ferenc felvételei)
