Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-11-14 / 23. szám
’w-íí.' ARCKÉPEK A MÁBÓL |oí:: r.~ BARTÓK ELSŐ NEW YORK-I OTTHONA Radich Ákos New York-ban élő honfitársunk nagy érdeklődéssel olvasta Bartók Béla halálának 25. évfordulója tiszteletére közölt emlékanyagainkat, a többi közt a nagy zeneköltő levelezésének egy részét, amit fiával folytatott. Hogy kutatómunkánkhoz— Radich Ákos szavaival élve — „a legkisebb mértékben” hozzá tudjon járulni, fényképfelvételeket készítélt Bartók első New York-i lakóhelyéről. A képaláírások szövegét változtatás nélkül közöljük, amint azt Radich Ákos megfogalmazta —, és ezúton Is köszönjük fáradozását. „A felső kép a 12 részes Queens Boulevardot mutatja. Keletről nyugat felé nézünk, tehát a Manhattan irányába. Á bal oldali barna épületben lakott Bartók, jobbra tőle a híres „A és B” supermarket egy kis üzlete, jobbra ettől egy elegáns lakóház és mellette az én kis apartment házam, ami a képen már nem látható ...” Középen: „A nagy barna bérház közelebb' ről, ahol Bartók lakott... A földszinten üzletek vannak, a bejárat a mellékutcából közelíthető meg ...” Alsó Kép: „A ház kapuja ...” Radich Ákos (New York) felvételei CBamis £jÁl>o r KARNAGY, AZ EGYETEMI SZÍNPAD IGAZGATÓJA RIPORTER: ön karnagy és zenepedagógus. Mi a tapasztalata a zene személyiség- és közösségformáló erejéről? BAROSS GÁBOR: A zenének azzal az ágával foglalkozom túlnyomórészt, huszonkét éve, amely a leginkább kötődik az emberhez — a vokális zenével, a kóruszenével. Ez nem jelenti azt, hogy mint zenekari karmester nem szeretem a pályámat. Egész egyszerűen izgat, hogy a kórus - éneklés, a benne részt vevők elszemélytelenedése mellett is, hogy fejezi ki a tagok személyes érzéseit. Minden szólamtag egyben szólista is. Van egy amerikai karmester, Robert Shaw, aki kórusát nem a hagyományos módon állította fel, hanem az egy szólamban éneklőket szétszedte és összekeverte a másik szólambeliekkel. Mindenkinek megnőtt az egyéni felelőssége; szólista lett, pedig kórusban énekelt. A zene személyiségformáló erejéről már sokan nyilatkoztak, én inkább a közösségformáló erejét vizsgálnám. A fiatalság egy speciális rétegével dolgozom: egyetemistákkal, főiskolásokkal, tizennyolc, huszonhárom év közöttiekkel. Vágynak a fiatalok a közösségre. De csak olyan közösségre, amely életkori sajátosságaiknak megfelel. Minthogy szabad idejüket áldozzák fel — és ez nem kis szó —, munkájuk értelmét akarják látni. Vágynak a romantikára és izgatja őket minden, ami új. Érdekes az a tapasztalat — évek óta végzem ezt a megfigyelést —, hogy a kórusmunkában részt vevők tanulmányi eredménye lényegesen magasabb az egyetemi átlagénál. Talán azért, mert aki különmunkát vállal, eleve felméri saját teljesítőképességét is. Hogy a zenélés jó közösséget alakítson ki, az függ a közösségbe jelentkezőktől és a közösség vezetőjétől. Talán legfontosabb az, hogy kívülről ne erőszakoljuk akaratunkat a közösségre. Mániákusan hiszek a demokráciában. Ezért van az nálam, hogy a száztagú kórus tizenkét tagú vezetőséggel rendelkezik, akik jogosultak minden kérdésben dönteni. Szeretném, ha látna Baross Gábor egy ilyen vitát. És szeretném, hogyha azt is látná, amikor a vita eredményét — a döntést — az együttessel ismertetem. Közösségről van itt már szó. Nem szabad lebecsülni a kollektíva egyéneinek alkotókészségét. Együtt kell lélegezni velük. RIPORTER: Kérem, beszéljen az ön által vezetett kórus jelentősebb hazai és külföldi sikereiről. BAROSS GÁBOR: Talán furcsa lesz, hogy nem érmekkel és díjakkal kezdem, es lehet, hogy a mai negyvenesek nosztalgiáját fogja kiérezni a szavaimból, de számomra a legnagyobb sikert még ma is az ezerkilencszáznegyvenkilences választási küzdelem alatt tartott tatai szabadtéri színpadi fellépés jelenti. Több ezer ember a nézőtéren, s nem túl jól táplált, szegényesen öltözött társaság a színpadon agitál a zene erejével. Talán itt hittem először azt, hogy milyen erő rejlik egy ilyen jellegű közösségben. Most jöjjenek a díjak: az összes ifjúsági kulturális seregszemlén aranyérem. Az 1966., 1968., 1970. évi országos minősítéseken u legmagasabb kvalifikációt jelentő aranykoszorús diploma, 1965: Ausztria — nagydíj. 1967: Svájc — nagydíj. 1969: Ausztria — egy második és egy harmadik hely. 1970: Arezzo — egy harmadik és egy negyedik díj. És közben bejártuk Európát Moszkvától Oxfordig. RIPORTER: Mikor vette át az Egyetemi Színpad vezetését? Kérem beszéljen a szervezetéről. BAROSS GÁBOR: 1970. július elsején. Mi az egyetem intézménye vagyunk. Noha nevünk Egyetemi Színpad, nem vagyunk színház. Lehetőséget teremtünk az aktív, tehát a benne részt vevő és a passzív, tehát csak befogadó kulturálódásra. Rangos együtteseink vannak: énekkar, szimfonikus zenekar, folklóregyüttes, Universitas Színjátszó Együttes, amatőr filmkör. Azt hiszem az ország egyetlen „art kino”-ja is nálunk működik. Szóval sok mindenünk van. Csak hát az anyagiak... Az egyetemre semmi panaszom nem lehet. De hát azt is kötik a rendelkezések. RIPORTER: Véleménye szerint, melyek azok a sajátos vonások, amelyek az Egyetemi Színpadot megkülönböztetik az összes többi színháztól és pódiumtól? BAROSS GÁBOR: Tevékenysége sokarcú. A klaszszikus zenétől a beatig, a klasszikus irodalomtól — a beatnikekig. A hagyományos színházi produkciótól napjaink kísérletező irodalmi színpadáig. Mindezt döntő többségében nem hivatásosokkal megoldva. RIPORTER: Mit tervez a színpad erre az évadra? BAROSS GÁBOR: Ha mindent elmondanék, kétszer ilyen hosszú lenne ez a beszélgetés. És szeretnénk még sokszínűbbek lenni. RIPORTER: Köszönöm a figyelmét és az idejét. Salamon Pál Csak a fénykép szabályos, „előre megfontolt szándékkal” készített mű, az alábbi írásra ez egyáltalán nem vonatkozik. Szabálytalan interjú, riport vagy ahogy tetszik, helyszín a budapesti Madách körút páratlan oldala, egy virágárus asszony „standja” előtt. Az idő: szép őszi délelőtt. A művésznő siet, a riporter siet, magától értetődő tehát, ha... ha megállnak és beszélgetnek. Téma van bőven, Lili körül mindig történik valami. Nemcsak szép hangját halljuk lemezen vagy pódiumon, vezércikkben is emlegetik nevét, jeles költőnk pedig a nagy nyilvánosság előtt ezen az őszön vallja be — sok év után — iránta táplált érzelmeit. (S habár az idő szalad, ne legyünk ilyen szűkszavúak. A Magyar Nemzet augusztus 6-i vezércikkírója a munka, a hivatás, a foglalkozás szeretetével kapcsolatos eszmefuttatása közt olvashattuk: „ ... Neményi Lili azt mondta, hogy szinte szégyelli felvenni a fizetését, hiszen olyasmiért kapja, amiért ő maga fizetne, csakhogy csinálhassa.” S leplezzük le a késői hódolót is? íme: Zelk Zoltán az Élet és Irodalom szeptember 21-i számában a szatmári színházra emlékszik vissza. „ ... Minden este látni akartam a színésznőt, akibe, most vallom be először, szerelmes voltam, a már bakfiskorban primadonna Neményi Lilit... Hogy még közelebbről is láthassam őt, kardalosnak jelentkeztem ... de hiába biztatott skálázásra a zongoránál ülő ifjú karmester, nem jött ki hang a torkomon...”) — Melyik művész nem örül a népszerűségnek? A jó barátok, ismerősök telefonhívásáA tapolcai tavasbarlang (Dr. M. J. P.) Neményi Lili . (Novotta Ferenc felv.) nak, leveleinek, látogatásának? S nemcsak az itthoniaknak... Nyáron olyan nemzetközi társaság verődött össze nálam, persze csak az országok tekintetében, hiszen mind magyarok voltak, mint a Duna Intercontinentalban. Angliából, Svájcból, Romániából, Csehszlovákiából, Jugoszláviából voltak nálam magyar ismerőseim egyazon délután ... — Máskor meg Miamiban élő és itthon tartózkodott barátaim kerestek fel — akikkel a Kossuth Klubban ismerkedtem meg s — lassan már egy éve lesz — olyan vendégszerető elragadó kedvességgel fogadtak akkor, hogy úgy hiszem, századrészével se tudtam azt nékik itthon viszonozni. Legszívesebben névszerint üdvözölném mindannyiukat..., ám nehogy egyetlen nevet is kifelejtsek, a Kossuth Klub minden tagját köszöntőm Budapestről. Azt talán mondanom sem kell, miért emlegetem annyit a Kossuth Klubot. Miamiban ott volt az első, számomra s remélem hallgatóságom számára is — emlékezetes koncertem. S, hogy nem felejtettek el, bizonyította az idei nyári sok telefon, levél, személyes látogatás... aminthogy a Kultúr Klub rögtönzött, második miami fellépésem közönségével is megtartottam a jó kapcsolatot... — Ugye, eljuttatjátok összes üdvözletemet a Magyar Híreken keresztül? H. M.
