Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-11-14 / 23. szám
>AI_FESZTIVÁ1_ ÜRÜGYÉN tarn, a gdyniai-öbölben veszteglő, elegáns szállodává átalakított hajón. A 12 500 tonna súlyú „Báthory” angliai gyermekek ezreit mentette ki a második világháború poklából, s vitte őket Ausztráliába. A kapitányt, harminc év után, az akkori gyermekek, ma nyilván meglett emberek, ünnepélyes találkozóra hívták meg nemrég Angliába. A nyugalomba vonult utasszállító hajó egyébként több, mint kétszázszor tette meg az utat a lengyel kikötő és Amerika között, most történelmi múltját magyarázzák a látogatóknak. Sétahajóztam Gdanskba is. Fehér sirályok repkedtek felettünk, ragyogott a nap. Aztán mintha árnyék borult volna kísérőm arcára. Egy dombra épült emlékműre mutatott: a Westerplatte előtt haladtunk el... 1939. szeptember 1-én, hajnali 4 órakor itt lőtték ki a, német fasiszták az első puskagolyót, megkezdődött a második világháború. Háromezer fasiszta ellenében 150 lengyel hős küzdött itt mindhalálig. De úszik tovább a hajónk, hogy az újjáépített Gdansk óvárosának restaurátori művészetét megcsodálhassuk, s fáradalmainkat egy emeleti, elegáns bárban (így nevezik az eszpresszókat, kávéházakat) egy kávé mellett kipihenjük. A hármasváros — Gdansk, Sopot, Gdynia közül — még Sopotról nem esett szó. Pedig ez volt az emlékezetes nyári kirándulások kiindulópontja. A külföldiekkel és lengyelekkel zsúfolt Grand Hotel fényűzően berendezett appartmenjéből a kilátás a Balti tenger öblére, gyönyörű. A strand puha homokján és a piros kabanákban mindig „telt ház” van. S aki nem a strandon pihent, sétált a Monte Cassino úton, majd tovább, a több mint 500 méteres móló végéig. Ami szembetűnő volt: a lengyel nők nemcsak elegánsak, hanem gyönyörűek. Jócskán élnek a híres lengyel szépítőszerekkel, szemhéjukon a kék festék vetekszik a Balti-öböl kékjével. Sopotban mintha nyomát se látnánk a múltnak, ide valóban csak üdülni, szórakozni, sztriptízt nézni jönnek? Ám erre a magamban félig feltett kérdésre egy augusztus esti műsor adta meg a választ. A sopoti dombok között az ötezer személyes erdei opera — amelyet ez október végi esten a mi tévénk kamerái pásztáznak — egy híres együttes szereplését jelezte. Talán akkor is táncdalfesztiválra siettek idősek és fiatalok? Talán azért hagyták ott a Grand Hotel szórakozó termeit, a bárok és éttermek azért ásítoztak üresen órákon át? Nem. A Varsói Klasszikus Színház művészegyüttese régi partizándalokat énekelt, a fasizmus ellen küzdő hősök életéről szóltak a monoton dallamok, egy fejkendős anya siratta elesett fiát... Az ötezer ülőhely kevésnek bizonyult. Sokan álltak a bejárat mögött a dombokon. * Utóbb megnéztem: a második világháborúban és a fasiszta megszállás idején 6 millió lengyel állampolgár vesztette életét. H. M. terméből Sopot. Grand Hotel A Nasza Ojczyzna, a lengyel testvérlap egy számának bprítója Gdansk. Újjáépített müemlékházak Az árvízkárosultakért Dollár, frank, pesó, márka... Az emberiesség próbatételén már ezrek és ezrek túljutottak, a bosszú sort újabbak követik, hogy aztán megint mások sorakozzanak elébilk ... Szívből jövő adományok érkeztek ismét az árvízkárosulták megsegítésére és újabb levelek szólnak gyűjtési akciókról, egyéni adományokról. A Magyar Katolikus Egyházközség Montevideóból 120 dollárt küldött, míg a Clevelandi Magyar Nők, Bizottsága nevében dr. Szigethy Miklósné ajánlott fel 150 dollárt. 250 US-dollár érkezett a Hungarian Womens League megbízásásából, az amerikai erdélyiek pedig, Charles Deme révén 100 dollárt küldtek. George Tőkés, Steve Mezei, Frank Ladies és Kovács Albert USA-ban élő honfitársaink küldték el dollár-ajándékukat, Kanadából Jurista József, Kálmán és Katalin Soos, Olaszországból TolnaiI Károly tett tanúbizonyságot együttérzéséről, pénzküldeményével. S most tallózunk a levelek között Az Uruguayi Magyar Kultúrközpont megbízásából Rosenfeld György és Varga Árpád a következőket írja: „Miután értesültünk arról, hogy az óhazában milyen óriási anyagi károkat szenvedett a lakosság egy része, nem nézhettük tétlenül, hogy ahol segíteni kell, mi ne legyünk jelen, — aminthogy mindig megtettük, amikor arra szükség volt. Ezért egyesületünk vezetősége elhatározta, hogy első rendezvényünk tiszta bevételét a magyarországi árvízkárosultak javára ajánlja fel. Ezen a disznótoros vacsorán — a szokásos 100—140 fő helyett — 180-an vettek részt. A gyűjtési akció eredményesebbé tételére • sorsolást rendeztünk és felajánlásokat szerveztünk, s 55 429 uruguayi pesőt juttattunk el azonnal az illetékesekhez. A gyűjtés további felajánlásokkal folytatódott, így még külön 21 700 peso jött össze... Bár az összeg nem nagy, úgy véljük, mégis eleget tettünk emberbaráti kötelességünknek.” Heller Desiré Franciaországban élő honfitársunk leveléhez sem kell kommentár: „...Feladtam egyéni úton, nemzetközi postautalványon, mint a Magyar Hírek olvasója 200 francia frankot a Magyar Vöröskereszt Nemzeti Segély számlájára, száma 235—90—171— 8501... Kedves Honfitársak, fogadják tőlem ezt az öszszeget olyan szívesen, amilyen szívesen küldöm, öreg nyugdíjas, aki a 81-ik évét tapossa ■. A Német Szövetségi Köztársaságban élő Stefan Seeger levelében az önzetlen segélynyújtás jelentőségéről ír. „Hallgatni kell a szívre, és ez nekem azt diktálta, hogy harmadszor is 100 Márkát küldjék. Három a magyar! ez nekem még itt is érvényes ...!” EQYHÁZMÜVÉSZETI KIÁLLÍTÁS A MAQYAR NEMZETI QALÉRIÁBAN Egyházi gyűjteményeink gazdag anyagát a XIX. század közepéig mutatja be a kiállítás. A művészetet szerető, de árnyalt gazdagságában járatlan látogatók előtt is kitárul, hogy az egybázművészet alkotásai milyen sajátságokkal kapcsolódnak a nagy stílusirányzatokhoz, illetve a művészettörténet korszakai hogyan jelentkeznek e legtöbb esetben liturgikus rendeltetésű tárgyaknál. A tárlat utolsó terme már nemcsak egyházi tulajdonban levő, modern alkotásokat is bemutat. Kondor Béla: Pléh-Krisztus-a, Szántó Piroska: Szentendrei Kálváriá-ja, Péri József ötvösmunkái, a magyar származású Amerigo Tot: Csurgói Madonnája, vagy a Dél-Amerikában élő Szalay Lajos evangéliumi ihletettségű grafikái az egyház- és a kortársművészet legújabb kölcsönhatásait jelzi. A kiállítás pedig az egyházak és az állam olyan kapcsolatának tényét dokumentálja, amely történelmünk folyamán először tette lehetővé egy ilyen bemutató létrejöttét. Sobók Ferenc Balra: Ürasztali kanna (1631, Debrecen, nagytemplomi református egyházközség). Lent: Tóraszekrényfüggöny (1818, Országos Zsidó Vallási és Történeti Gyűjtemény) tókat, köztiszteletben álló kegytárgyakat a rendelkezésünkre bocsássák. De talán szívbemarkolóbb a parányi parókiák plébánosainak, lelkipásztorainak bizalma, ahogy figyelmünket a tulajdonukban őrzött egyházi felszerelések egy-egy darabjára felhívták. Olykor szinte szégyenkezve magyarázkodtunk egyegy alkotás láttán, hogy más az érzelem és megint más a művészettörténész mércéje. A hónapokig tartó előkészítő munka tudományos érdekességeket is eredményezett. — Nézze meg ezt az ikont! A sárkánnyal hadakozó Szent Györgyöt ábrázoló kis méretű festmény rögbarna posztó hátterével az egyik terem szembeötlő helyére került. — A Petőfi téri magyar ortodox egyház szentélyében függött ez a XVI. századi novgorodi festmény. Értő kezek tisztították meg a rárakódott sötét bevonattól. Ezentúl, a hívők is eredeti szépségében láthatják majd templomukban. Most témát vált a művészettörténész asszony. — Feltétlenül írjon a múzeumok restaurátorainak munkájáról, mert nélkülük a féltve őrzött, de szakértelem híján kortól rokkant kegytárgyak hiánytalan pompájukban nem kerülhettek volna e kiállításra. Bizony hónapokba telt egy-egy úrmutató, oltárterítő, molytól rágott gobelin kiegészítése, szúette szobrok és festmények restaurálása. Az állam nemcsak a műemlék templomok, hanem a kegytárgyak karbantartásának gondját is magára vállalta. Tanulságos az egyházművészeti kiállítás a szakemberek számára is; a magyar művészek a stíluskorszakokon belül sajátos egyéni jegyekkel gazdagították egyházművészetünket. — Bár a kiállítás szinte teljességében képviseli a képzőművészetek különböző ágait, mégis a tárgyak rendeltetéséből az következik, hogy leggazdagabban az ötvösség zai történetét majdnem megszakítatlanul kísérhettük végig a tárlaton. Világszínvonalú ötvösművészetünk minden korszakban túlnyomó részét jelenti művészi múltunknak, történelmünk első évszázadaiban pedig — az épületplasztika és a freskóművészet mellett — szinte egyedülállóan őrizte meg a korszak művészeti munkásságát. — Középkori ötvösségünk csúcsra érése a gótikus művészet néhány kimagasló emlékében teljesedik ki, mikor is nemzeti sajátsággá fejlesztett díszítőtechnikája, a sodronyzománc már teljes pompájában megjelenik. Dávid Katalin mindezt, a Mátyást királlyá koronázó Széchy Domokos esztergomi érsek finom ívű, zománccal ékes kelyhét mutatva mondotta el. Itt állították ki a XV. században éltSuky Benedek hálakelyhét is. — Egyházi gyűjteményeink — folytatja — e technika legszebb darabjait őrzik. Bizonyítékként említeném a győri székesegyház Szent László-fej ereklyetartóját, amelyen a palástot sodronyzománc díszíti. A herma az új kutatás szerint a neves szobrász testvérpár idősebbjének, Kolozsvári Mártonnak munkája, tehát nemcsak mint ötvösremek, hanem mint középkori szobrászatunk kimagasló emléke is nagy jelentőségű. Sajátos stílusjegyekkel alakult a török hódoltság alatt a reneszánszba érett magyar művészet formavilága — hívja fel kalauzunk figyelmünket a helyi formák változatos gazdagságára. E változat legszebb,darabjait a református egyházművészet úrasztali térítőjének dúsan indázó hímzései tanúsítják. A keleti és nyugati hatások sajátos ötvöződése teszi világviszonylatban is unikummá az izraelita hitközségtől kölcsönkapott, tóraszekrényfüggönyt. A borvörös bársonyt fehérezüst magyar úrihímzés borítja, középütt a fakózöld anyagon hímzett felirat díszük. (xvn-xvm. Kincstár) Keresztelő tál (Augsburg! munka, 1676, Sopron, evangélikus gyülekezet)
