Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-03-21 / 6. szám

A magyar válogatott április 12-én Belgrádban kezdi meg tavaszi szereplését. Hoffer József, az újonnan kinevezett szövetségi kapitány segítő­társával, Kapocsi Sándor edzővel a pályákat járja, a két csoportban zajló bajnoki mérkőzé­seket figyeli, a játékosok formáját ellenőrzi A bajnoki küzdelem a tavaszi csonka műsorban is változatos, az eddiginél feltétlenül egészsége­sebb, igazi harcot ígér. Az Újpesti Dózsa játé­kosainak nagy tapasztalatával kiemelkedik a mezőnyből; a Vasasnak használt az átszervezés: a Fradi megtalálta régi szívét; a Honvéd egyelőre még elmaradt a várakozástól — az első fordulók tanulsága szerint. Kellemes meglepe­tést okozott viszont a Videoton, a Hungária úton 3:0-ra verte az MTK csapatát és az Újpesti Dózsával szemben is nehezen adta meg magát. A sportkedvelők érthető érdeklődéssel várják az új válogatott összeállítását, a kapitány kísér­leteit. A végleges összeállítás ugyan még várat magára, de a kapitánynak máris akad néhány új, fiatal jelöltje. Egykor mindhárman Hoffer ifjúsági válogatottjában tűntek fel... A BALSZERENCSÉS HÁTVÉD. Bánkúti Ist­ván, az Újpesti Dózsa 23 éves balhátvédje az egyik. A keménykötésű védő már 1966 őszén, IUovszky kapitánykodása idején cserejátékos­ként szóhoz jutott a nagyok között. A budafoki labdarúgó később Salgótarjánból visszatért Budapestre s Baróti hátvédet faragott belőle. Sós Károly is felfigyelt rá, újabb játékára azon­ban nem került sor, mert a balszerencsés Bán­kútit sérülések üldözték. A viszonylag alacsony, csak 172 cm magas, csupaszív játékos a bajnok újpesti csapat védelmének egyik legbiztosabb embere. Mindig példamutatóan küzd, s ember legyen a talpán az a jobbszélső, aki el akar futni mellette... A FEJELÉS MESTERE. Vidáts Csaba csak az elmúlt idényben, Mathesz sérülése után, vert véglegesen gyökeret a Vasas csapatában. A pá­lyafutását Szőnyben kezdő, majd Tatabányán és Szolnokon folytató, sokoldalú játékos Mészöly és Ihász, a két sokszoros válogatott közé került a védelembe. Itt is bizonyított, korábban pedig már majdnem eltanácsolták a Vasasból. Vidáts Csaba bárkit kikapcsol a játékból és bizony egy kis keménységért sem megy a szomszédba. Gyorsaságát kellene még fokoznia, erénye viszont a fejjátéka. Egyik emlékezetes fejesét a Népstadionban láttuk. Illovszky a második fél­idő végén, csereként küldte be a pályára s Csaba az utolsó percben szöglet után remek gólt fejelt a Fradinak, a Vasas értékes pontot szer­zett a rangadón ... A VIDÉKI GÓLKIRÁLY. Karsay László a fehérvári Videoton csapatában rúgja a gólokat. Az NB I/B. osztály gólkirályaként végezte az elmúlt idényt, a mostanit pedig ragyogó góllal kezdte a Hungária úton. Ennek a kék-fehérek ellen lőtt gólnak különösen örült. Néhány éve ugyanis egyszerűen elküldték az MTK vezetői, de a nyurga, fekete hajú fuballista mégis bebi­zonyította tehetségét. A még mindig csak 22 éves Karsay korszerű felfogásban játszik. A tá­madások befejezésénél is ott van, de a védeke­zésnél is lehet rá számítani, bejátssza az egész pályát. A kapusok erős lövései és nagyszerű helyzetfelismerése miatt egyaránt tartanak tőle. Bánkúti, Vidáts, Karsay ... Az új fiúk nevé­vel a jugoszlávok elleni válogatott mérkőzés előtt nem árt megismerkedni... Az opera világából v4 lelátótól jelentjük A magyar asztaliteniszezők újra egyre többet hallatnak magukról, s ez biztató az április első napjaiban Moszkvában megrendezésre kerülő Európa-bajnokság előtt. Londonban például a Jónyex, Klampár kettős nyerte a férfi páros an­gol bajnokságát és a magyar bajnok Jónyer István máso­dik lett a férfi egyesben. A nagy érdeklődéssel kísért nemzetközi labdarúgótornák közül a magyarok már csak a Közép-európai Kupában ér­dekeltek. A Vasas az osztrák Admira, a Bp. Honvéd pedig a jugoszláv Kragujevac csapatával játszik a legjobb négy közé jutásért. A Közalkalmazottak Szakszervezetéhez eddig két sport­egyesület tartozott Budapesten. A VTSK (a Városi Tanács Sport Köre) és a Bp Petőfi. A két klub most egyesült és a régi BSE (Budapest Sport Egyesület) nevet vette fel. Az új klub elnökévé Sarlós István, a fővárosi tanács vb-elnökét választották. A BSE főleg a labdajátékokban tartozik majd a hazai élvonalhoz. Száz éve született Maróczy Géza, a kiváló magyar sakkozó 1870. március 3-án Szegeden született Maróczy Géza és 1951-ben balt meg, élete utolsó napjáig írta jelentős sakkclméleti tanulmányait. Az egész világon ismerik Maróczy Géza sakkmester nevét. Pályafutása az üstökösé. Hogyan kezdődik egy ilyen magasra ívelő sportpályafutás? Maga Maróczy így írt róla: „Fél kettőre jár az idő, az ifjú el­indul ... könyvestáska a hóna alatt. Iskolából megy haza. Az útjába eső kávéház nagy tükörablakánál meg­áll, betekint és állva marad. Az ablakmélyedésben levő asztal­nál, feketekávé mellett a kávéház két vendége ül, előttük egy fekete-fehér kockás viaszosvászon, melyen külön­böző alakú figurák állnak glédában és a játékosok azokat tologatják ide­­oda. A diák áll és bámul, nem érti a dolgot, de a tologatás ismétlődő sza­bályossága kötve tartja figyelmét. Elkésik az ebédről, pedig szinte fut­va iparkodik haza. Egész délután töri a fejét, miféle játékot látott. Majd megtudja, hogy sakkjátékot né­zett. Érdekli a dolog, megtanulja a lépéseket, azután játszik... ját­szik ...” Ebből a kisfiúból lett a világhíres­ség. És ez a megállapítás nem ma­gyar elfogultság. „Ismerünk sok mes­tert, nagymestert és világbajnokot. Mindegyiknek vannak barátai és el­lenségei. Maróczy nagymesternek csak barátai vannak” — írja B. Ka­gan. az ismert sakk-kiadó. ,,A hábo­rú miránk, hollandokra is sok nyo­morúságot hozott, de ennek folytán ismerhettük meg Maróczy Gézát, mint sakkmestert, és mint kiváló embert is” — emlékezik Maróczyról a nagy tanítvány, M. Eutve, volt vi­lágbajnok. Földeák Árpád, aki Maróczyról könyvet is írt — most adják ki Nyu­­gat-Berlinben német nyelven —, a szakmai részen kívül érdekes dolgot mond el Maróczyról: „1895-ben a Hastingsben tartott versenyre a magyar Makovetz Gyula nem tudott elmenni, és maga helyett az ismeretlen, fiatal Maróczyt aján­lotta. A fő versenyre nem engedték be Maróczyt, de a mellékági sakktor­nán részt vehetett, megnyerte, és mesteri oklevelet kapott. A fő ver­seny pihenőnapjain már a nagymes­terek is leültek vele játszani, és meg­ismerhették Maróczy képességeit. Mi­kor megkapta a mesterdiplomát, dr. Tarrasch ezt mondta neki: „Fiatal barátom, jövőre Nürnbergben nagy mesterverseny lesz. Önt oda elsőnek meghívom, ott majd játszani fog, de addig tanulmányozza ezt a könyvet, ez a túl nagy tüzet, amely önben lo­bog, csillapítani fogja” Ma is híres ez a könyv, Tarrasch háromszáz sakkjátszmáját tartalmazza. „Ez egy olyan könyv volt — mondta négy év­tizeddel később Maróczy —, amely az idők próbáját kiállta, ma is ered­ményes és sikerrel alkalmazható Követtem a német nagymester taná­csát, igaza volt, játékom varázsütés­re átalakult és nyugodtabb lett." Maróczy 1896-ban részt vett s nürnbergi versenyen, dr. Lasker Emanuel mögött második lett. 1904-ben megnősült Maróczy, 1908- ban egy időre visszavonult a sakko­zástól és az akkor alakult Munkás­biztosítóban dolgozott. Közben 1918—19-ben az államosított színhá­zak főintendánsa lett, emiatt emigrá­cióba is kényszerült. Újra sakkozott és 1923-ban nagy sikert aratott: holt­versenyben első lett Karlsbadban, Aljechin és Bogoljubow nagymeste­rekkel együtt. Amikor 1928-ban ha­zatért, már tisztelettel vették körül, a Pesti Hírlap sakkrovatát vezette, ez volt a jövedelme a nyugdíja mellett. 1927 óta rendezik meg a sakkolim­piákat. Az első Londonban volt. Ma­róczy vezetésével a magyar csapat el­ső lett. A Német Sakkszövetség München­ben 1936-ban soron kívüli sakkolim­piát rendezett, amelyen nyolcas csa­patok játszottak. Maróczy vezetésé­vel a magyar csapat olyan sikert aratott, amilyen sem azelőtt, sem azóta nem fordult elő: a magyar csa­pat kivétel nélkül minden ellenfelét legyőzte. Döntetlenje sem volt. Ezzel fejeződött be Maróczy sakkpályafu­tása. Szabó és Barcza — mint a leg­fiatalabbak —, részt vettek ebben a nyolcas csapatversenyben. Maróczy tehát nekik adta át a stafétabotot. Sz. A. Vasas védők egymás közt... Tamás, a Diósgyőrből felkerült kapus és Mészöly, a sokszoros válogatott középhátvéd között Vidáts Csaba Hoffer új jelöltje Hotfer József, az új kapitány a pályákat járja Karsay (sötét mez­ben), a fehérvári gól­király volt klubja, az MTK ellen bizonyí­tott Bánkiul István, az újpesti védelem leg­jobbja Földi Imre 131,5 kiló­ra javította a pehely­súlyú nyomás világ­rekordját. A magyar súlyemelők televíziós viadalon biztosan verték az angol csa­patot. Közben egv újabb magyar ver­senyző, a fiatal Chu­­dik Latos túljutott az 50C kilós határon VÍZSZINTES: 1. Bartók Béla táncjátéka, 1926-ban Kölnben mu­tatták be először, (zárt befük: L. O, Ni. 10. Hentes- és mészáros boltban kaphatók. 11. Baktériu­mok hatására fogyasztásra alkal­matlanná válik (folyadék, étel). 14. Zenemű átdolgozása más hang­szerre. vagv énekhangra. 16. Ma­gas épület része. 17.... Roy (Wal­ter Scott regénye). 18. Azonos be­tűk. 20. Lóverseny pályája egykor híres volt. 21. Eső is lehet ilyen. 22. Kenessey Jenő operája, szőve gét Krúdy Gyula írta (zárt betűk: A, G, A). 24. Boráról híres község Fejér megyében. 26. Község Bi­harban, ahol 1904-ben a csendőr­ség sortüzének 33 halálos áldozata volt. 27. Szó a Halotti Beszéd ele­jéről. 28. N. M. 29. Simán vágja. 31. Kukiityinban hegyezik. 33. Azonos betűk. 34. Haj színe lehet. 35. A szájüregből a garatba vezető nyílás. 26. R. M. 38. Község Zalá­ban. 39. Törlőgumi. 40. Az egyik Kisfaludy névjele. 41. Azonos névelők. 43. A? elkövetett sérel­met „visszafizeti”. 45. Pán hang­szere (fordítva). 47. Görög sziget az Egei-tengerben. 48. Szerte. 49. Jelenlegi. 51. N. Z. O. 52. A favágó munkája, amelyben széthasítja a tüsköt. 54. Ritka férfinév. 56. A kivágott fa középső része (névelő­vel). 58. Növény vékony ága. FÜGGŐLEGES: 1. Önkormány­zattal rendelkező. 2. Növényevő, úszó. vízi bogár. 3. Latyak. 4. Az időmérők mestere. 5. Sűrűn, bu­ján nőtt. 6. A. K. 7. Amerikai hír­szolgálati iroda. 8. Tő — távirat­ban. 9. Közelebbről meg nem ha­tározott tárgy. 10. Prokofjev. a ki­váló szovjet zeneszerző operája (Carlo Gozzi meséje, zárt betűk. A, N, E). 12. Település, város, falu. 13. Kipattanásig tele. 15 Horogra való csalétek. 18. Pereme. i9. Ser betűi, keverve. 23. Község, itt diá­­koskodott Petőíi. 25 Mozart éne­kes játéka 3 (elvonásban (zárt be­tűk: S. A, R'. 29. Farágó rovar. 30. Ebben az időben. 32. Szeszes ital. 35. Nem igazi, hamis 37. Nyávogó állat. 39. Személyedről, 40. Kire­pül. 42. A szarvasmarha húsának egyik része (névelővel). 44. R. E. M 45. Alacsony termetű állat. 46. Azonos a 18. sz. sorral (az első négyzetbe kettős betűt írjunk). 50. Puha. 53. Azonos kettős betűk (a 2. négyzet „SZ”). 54. Olyan fehér, mint a .. . 55. Paszuly. 57. Szemé­lyes névmás. 58. Az alaphangsor 4. és 6. hangjegye. A rejtvény megfejtését nem kell beküldeni, csupán szórakoztatás céljából közöljük. A 4. számban megjelent keresztrejtvény megfejtése: A hó alól már dobban boldogan a föld nagy szíve, s csöndesen fogan a csíra, melyből új élet terem. (Juhász Gyula) Kelemen József, a Bp. Honvéd fiatal, 1969-ben a váloga­tottba is bekerült jobbhátvédje a Vasasba készült. Már alá is írta az átigazoló lapot, de azután megváltoztatta elhatá­rozását. A szövetség most felfüggesztette játékjogát és ügyé­ben vizsgálatot rendeltek el. A magyar vívók biztató eredményekkel kezdték az új évet. Schmitt Pál megnyerte a párbajtőrvívók Monal Ku­páját, a kardvivók a Santelli emlékversenyen, az Újpesti Dózsa női tőrvívói pedig a Bajnokcsapatok Európa Kupájá­ban arattak értékes győzelmet. Lovas Antal, a két háború közötti időszak legendás hírű távfutója néhány héttel az Egyesült Államokból történt vég­leges hazatérése után 86 éves korában elhunyt. Régi bará­tai, ismerősei és tisztelői mély részvéttel búcsúztatták. Néhány éves szünet után újra megrendezik Bécsben és Budavesten a hagyományos húsvéti labdarúgótornát. A tervek szerint az Újpesti Dózsa és a Bp. Honvéd szerepel az idei tornán. A magyar válogatott biztatóan, három győzelemmel kez­dett, csoportelsőként jutott tovább a Franciaországban ren­dezett kézilabda világbajnokságon. A három győzelmet azon­ban három vereség követte, és a magyar együttes csak a nyolcadik helyen végzett. A világbajnokságot a románok nyerték. Szomorú hírt kaptunk az ausztriai Kapfenbergből. A vá­ros első osztályú csapatában szerepelt 31 éves Pázmándy István, a jó nevű magyar származású labdarúgó edzés közben összeesett és a gyorsan érkező orvosi segítség sem tudta meg­menteni életét. Kijelölték a labdarúgó-világbajnokság Mexikói döntőjén közreműködő játékvezetőket. Magyar részről Emsberger Gyula, tatabányai bíró kapott meghívást. 15

Next

/
Thumbnails
Contents