Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-10-17 / 21. szám
A A megújult egyfelvonásosok, világnagyságok Budapesten, új kiadványok, hangverseny New Yorkban Erős köd ült a mocsár felett, a nap nehezen birkózott meg vele. Gyér fűzesek jelezték a szárazabb helyeket, de azokról sem lehetett tudni, hol sikamlik meg a part a lépő talpa alatt. A fű zöldje csalt leginkább: ahol legszebben zöldellt, ott süppedt legjobban ... Csanád még napkelte előtt felállította a sereget, s csak azután indult kevés kísérettel a találkozóra. Kiáltásnyira őrszemek maradtak mögötte, hogy ha kell, hír jusson a sereghez. Ámbár Csanád nem tartott csapdától. Csak óvatos volt. Előző nap délutánján vezették a hírhozót elébe. Ajtony úr küldte, s olyat, kit Csanád is ismert. Az üzenet: Ajtony úr találkozni szeretne Csanád úrral. Beszéde lenne vele, mielőtt még minden elvégeztetne. Csanád habozott. A parancs, amellyel útnak eredt, egyértelmű volt, s azon semmiféle beszéd nem változtathat. Aztán eszébe vette, hogy nem is árthat. S már az se kutya, hogy Ajtony úr küld nyelvet hozzá, s nem fordítva ... Tudta István úr, miért Csanád háborúja ez... Napfelkeltére tűzték ki a találkozót a nagyőszi sík szélén. Csekély kísérettel jön mindkét vezér, s lovon. így is történt. — Régen találkoztunk, Csanád — mondotta Ajtony úr, és előredőlt a nyeregben. Tényleg régen, gondolta Csanád, mert Ajtony hosszú harcsabajsza ugyancsak megfehéredett. De fennhangon csak annyit válaszolt: — Te érezted hiányát, hiszen hívattál. Mi dologra? Ajtonyi mosolygott. — Gőgös lettél Csanád, a Gézafi koncán. S én nem hivattalak. Jöttél te magadtól. Mi végre? — Tudod te jól, vezér. A király küldött, ki néked is királyod. — Nékem nem — s Ajtony bajsza alól eloszlott a mosoly. — Majd most lesz — vágta rá Csanád. — Biztos vagy a te dolgodban — tűnődött Ajtony, s egyszerre, mintha megfeledkezett volna arról, hogy csatatéren áll. — Manapság mindenki olyan biztos a dolgában — mondotta. — Az ország tele van papokkal, akik nem ismernek más istent, csak a magukét. A harcos, aki tegnap még az apámmal Regensburgig és Bizáncig száguldott, ma megül a suton és inkább eke után ballag. Aztán itt ez a Gézafi, se jobb, se roszszabb nálam, s mégis, fölibém, mindannyiunk fölibe tolakszik ... Kinek jó ez? — Az országnak — felelte Csanád. — Ország? Mi az? — s Ajtony vállat vont. — Te is az vagy, vezér. Mindenki, akinek elődje Árpád fejedelemmel szerződve Etelközből erre a szállásra jött. — Azok a hétmagyarok voltak — vetette közbe Ajtony. — A hétmagyar ma már semmi... Szétvitte a szél. Nincsenek törzsek, nincsenek szerződések, vezér. Csak az ország van, amibe valamennyien beletartozúnk. S ebben a világban akkor nem maradunk meg, ha sok vezér van, aki mind mást akar, ki erre, ki arra, hanem csak, ha egy... — A Gézafi Vajk? — István, magyarok királya. Hódolj neki, vezér. — Ha az, jöjjön ide, előmbe, s kérjen meg ő. — Nem való az, hogy a fej menjen a lábhoz. — Én láb? Vezér vagyok, vezéri nemből, éppen mint ő. — Most már nem. Most már ő felkent király. — Nem általam. De ha kér... — Menj fel hozzá vezér. Tudod, hol a szállása. — Azt nem. Ajtony vagyok, Marosvár ura. Nekem semmi dolgom ővele. Ha pedig ő kér, úgy illik, hogy ő jöjjön el énhozzám. — Nem fog eljönni, vezér. Neked kell hozzá menni. — Nem én, amíg élek. — Ügy elmész holtan. Csanád úr belévágta sarkát lova vékonyába, megfordult, s elrúgtatott. A marosvári vezér serege a várból kijőve délnek haladt, és a nagyőszi síkon állott fel. A király seregét Csanád úr átvezette a Tiszán és Oroszlánoson túl rendezte hadisorba. A királyi sereg páncélos lovagokból, szablyás magyar vitézekből és kabar íjászokból állott. Ajtony seregeiben is voltak páncélosok, számra ugyan kevesebben, de több volt az íjász, s nagy részük magyar vitéz. A sereghez visszatérve, Csanád úrnak jelentették, hogy amíg odajárt a Gyula, kihasználva az alkalmat, megszökött. Némelyek ezt rossz jelnek vették, a csata előtt, de Csanád örült neki. Egy percig sem hitt a Gyulának, aki a börtönből, hová vettetett, üzent Istvánnak, hogy vezekelni akar, s hűségét bizonyítaná Ajtony ellen. Talán István sem hitte, de bízott abban, ha mégis, akkor az ellenséget megrendíti, hogy a tegnap még vezére-voltat, ma a túloldalon látja viszont. — Ha csak tíz ember dobja el a kardot a Gyula láttán Ajtony táborából, már az is megéri, hogy odamenjen — mondta István, és kiengedte börtönéből. S a Gyula, kihasználva az első alkalmat, még csata előtt, elszökött. így is jó. Megfútták a kürtöket, s a páncélosok nehéz ügetéssel elindultak. Kiérve a síkra, az íjászok szembekapták őket. Kevés kórt okoztak nyilaikkal, s már fordultak is vissza. A páncélosok meg csak mentek előre. Még vagy ötször ismétlődött meg ez, s akkor Ajtony szablyásai kétoldalról közrefogták a nehézlovasságot. A sorok összekavarodtak, s ember ember ellen küzdött. A vezérek sokáig nem ismerték ki magukat, mert a síkon szétszóródott harcosok kúsza rendje ide-oda hullámzott. Ajtony azonban attól tartott, hogy ha kivárja, míg valamelyik fél fölénybe kerül, esetleg nem ő lesz az, s akkor már nem tudja megfordítani a menekülésbe lendülőket. Ezért, vakmerőén, még az első roham eldőlte előtt, fokozatosan bedobta tartalékait is az ütközetbe. így hamarosan fölénybe került, s Csanád harcosait elnyomta a túlerő. Elkeseredetten tombolt a csata egész délelőtt, kora délutánig. Csanád ekkor belátta, hogy nem tudja tartani tovább magát, s vagy beveti ő is tartalékait, vagy serege hamarosan felbomlik és futásnak ered. Mégsem nyúlt a friss erőhöz. Megparancsolta a kürtösöknek, hogy fújjanak visszavonulót, s katonái, ha nem is könnyen, de kiszabadultak a zűrzavarból. Lassan húzódtak hátra, s még harcolva, keresték egymást. Mire a kürtök ügetésre, majd vágtára szólítottak, a sereg nem rendetlen menekülésben, hanem csapzottan, de szabályos egységekben vonult vissza a csatamezőről. Csanád a kökényéri bokrokon át Szőregig vonta vissza seregét, s éjszakára Oroszláhosnál táborozott le. Ajtony serege győzelemünnepet ült. Még nem kelt fel a nap, amikor Csanád lóra ültette seregét, előrevetve a pihent csapatokat, s vágtában visszavezette a tegnapi úton. Álmában érte Ajtony seregét, s már az első rohamban nagy részét letiporta. A csata rövidebb, s hevesebb volt, mint az előző napi. Fáklyafénynél folyt, hogy lássák, ki-kit öl meg. Napfelkeltére eldőlt a küzdelem, és a holtak között ott hevert Ajtony úr is. Csanád megszemlélte, meggyőződött róla, hogy valóban ő az. Akkor parancsot adott, hogy vágják le a fejét, tegyék bőrzsákba, s egy csapat váltott lovakkal, megállás nélkül vigye el István úrnak Esztergomba, ahol ez idő szerint országolt. (Folytatása következik.) I. László, Imre hercég, I. István a szepeshelyi székesegyház főoltárának szárnyképén. Készült 1470— 1478 között A Bartók-év központi ünnepségei a nagy zeneköltő halálának napja és születésének dátuma köré csoportosulnak. Beszámoltunk már a szeptember 25— 26-iki ünnepi programról, a koszorúzásokról, a Bartók Béla Emlékbizottság ünnepi üléséről, a díszhangversenyről, arról is, miként tisztelgett e napon Bartók emléke előtt a nagyvilág. De nem volt még alkalmunk hírt adni számos, ugyancsak jelentős megemlékezésről, bővebben kitérni egyre- másra. Hadd tegyük meg most. Mindenekelőtt a két Bartók-balett, A fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin, valamint a zenedráma, A Kékszakállú herceg vára felújításának jelentőségét — legutóbbi számunkban képpel is hírt adtunk róla — kell kiemelnünk. A két balett koreográfiáját ezúttal Seregi László tervezte meg. Seregi, aki a modern koreográfia tehetséges mestere, Bartók szellemében korszerű módon vitte színre mindkét művet. E törekvés helyességét, jogát az előadásokat bíráló kritika nem is vitatja. De ami A fából faragott királyfit illeti, éppen a bartóki szándéktól való eltávolodást látnak a tündér és a fabáb karakterének átformálásában. Más a véleményük a bírálóknak a Mandarinról, amelyből — mint hangsúlyozzák — Seregi koreográfiája nyomán döbbenetesen szuggesztív erejű, etikai értelemben hibátlan mű született. Szinte egyértelműen elismerően szól viszont a budapesti bírálat mindkét előadás kivitelezésének művészi színvonaláról, ötletességéről, a főszereplők (Orosz Adél, Róna Viktor, Forgách József, Kékesi Mária, valamint Fülöp Viktor és Szumrák Vera), s mind a többiek, a balettkar munkájáról, a látványos összteljesítményről, a Kóródi András, illetve Erdélyi Miklós vezényelte kitűnő zeriekarról, amelynek hangszerein „pompázatos színekben szólalt meg, dühöngött és reszketett Bárók muzsikája." (Itt jegyezzük meg, hogy mindhárom mű előadásának magas fokú művészi színvonalához hozzájárulták Márk Tivadar jelmezei és Forrai Gábor -díszletei. Egyébként a két balett értékes második szereposztásában is színrekerült.) ß A Kékszalkállú herceg várának felújítása a színpadi megfogalmazás dolgában hozott újat: Mikó András rendezése minden eddigi értelmezésnél világosabban fejezi ki a dráma szimbolizmusát. Ezt segíti elő egyébként a színpad-keret is, amelynek eszközei az emberi lélek bensejét „láttatják” a közönséggel. A kritika az első szereposztás főszereplőiben, Melis Györgyben és Kasza Katalinban e bartóki figurák új felragyogtatóit látja. A televízió szintén e három mű — az említetteknél előbbi keletű és más feldolgozású — bemutatójával is tisztelgett nagy zeneköltőnk emléke előtt, több milliós nézőtábora között népszerűsítve Bartókot. A szeptember 25-ével kezdődött Budapesti Művészeti Hetek egyik célja, megmutatni, hogyan látják, értelmezik Bartókot a ma nagy előadóművészei. Ezért szerepel Budapesten Anda, Doráti, Benedetti- Michelangeli, Maazel, Rosztropovics, a Londoni Szimfónikusok, a Szvesnyikov Kórus, az Enescu Zenekar. Bartók szellemi örökségéhez illő az is, hogy a műsoron művei mellett ott sorakoznak mai zeneszerzők alkotásai is. S Bartók Béla előtt tisztelegnek a XI. budapesti zenei verseny ifjú ének- és fúvósművészei is, akiknek vetélkedőjét a nemzetközi zsűri világhírű hazai és külföldi szaktekintélyei bírálják el. Nemrégen érkezett híre annak is, hogy az évforduló alkalmából a New York-i Carneige Hallban az amerikai szimfónikus zenekar emlékhangversenyt adott Gregori Millar vezetésével és Sándor György közreműködésével. A hangversenyen megjelent Rácz Pál külügyminiszterhelyettes, az ENSZ jubileumi ülésszakán részt vevő küldöttségünk vezetője, Nagy János hazánk washingtoni nagykövete, és Szarka Károly állandó ENSZ-képviselőnk is. A huszadik század zeneóriásának adózó koncert a maga nemében egyedülálló volt: először hangzott el egy műsorban Bartók Első, Második, Harmadik Zongoraversenye Bartók egykori tanítványa, Sándor György tolmácsolásában. A Carneige Hall közönsége, amelynek sorában szép számban voltak New Yorkban élő magyarok, köztük Bartók egykori barátai, nagy ovációval ünnepelte az amerikai szimfónikus zenekar páratlan élményt nyújtó művészi teljesítményét. A francia televízió szeptember 27-én sugárzott műsort az évforduló alkalmából. A műsorban közreműködött Bartók Béla özvegye, Pásztory Ditta, Denis Dille, a budapesti Bartók Archívum munkatársa és a Tátrai Vonósnégyes. Hadd mondjunk néhány szót a Budapesti Történeti Múzeumban megnyílt emlékkiállításról is, amelyről már hírt adtunk. A kiállítás hangsúlyozni A naptár borítóját „A fából faragott királyfi" színpadképe díszíti (a budapesti Állami Bábszínház előadásában), Borsos Miklós Bartók-plakettjével kívánja, mennyire összefonódott Bartók életművében a háromféle tevékenység, a népzenetudósé, a komponistáé és az előadóművészé. Hogy műhelyébe is beletekinthessünk, a kiállítás külön teret szentel Bartók egy esztendejének, és ez az 1926-iki esztendő, az új zongora-stílus kialakulásának, a Szonáta, a Szabadban, a Kilenc kis zongoradarab és az Első Zongoraverseny megírásának éve. És hangversenyeké is: Berlin, Baden-Baden, Kolozsvár, Arad, Temesvár, Pozsony.., A huszadik évét jubiláló Zeneműkiadó Vállalat Vázlatok egy témára címmel megrendezett kiállításán is a Bartók évfordulóra kiadott művek állnak előtérben. A legjelentősebb közülük két, eddig kiadatlan Bartók mű, az öt népdal és a Zongorás kvintett, valamint az 1906-ban megjelent Magyar népdalok teljes autográf-anyagának ünnepi fakszimile kiadása. A Zeneműkiadó két rendhagyó kiadványa: az Első vonósnégyes minipartitúrája 50X54 mm „nagyságban” és a magyar—angol—orosz nyelvű I970-es Bartók naptár. A naptár lapjai a Bartók életutat pergetik hónapról hónapra, önéletrajzának gondolatait tolmácsolva. Utolsó lapjáli a haldokló Bartók szavai: „Csak azt sajnálom, hogy tele bőrönddel kell elutaznom..." A dátum: 1945 szeptember. 11
